„Ha igaz, 100 millió t o n n a földgázt csapoltak le az ukránok…” – vélekedik egyik napilapunk publicistája.
Hát nem igaz! Még akkor sem, ha a jóhiszemű szerző egy közszolgálati hírügynökség jelentéséből vette az adatot. Ez csaknem olyan, mintha a légnemű anyagot hüvelykre vagy négyzetlábra mérnék.

Kivételesen megnevezem a „tettest”, mivelhogy az nem más, mint kedvenc Masa online-unk. Mentségére szolgáljon, hogy az anyagot egy másik website-ról vette át.
Szóval, olvasunk itt egy Irina Lesznyevszkaja nevű hölgyről és fiáról, Dmitry Lesznevszkijról. Az még hagyján, hogy a fiú neve helyesen Dmitrij, de vajon miért gondolta a szerző, hogy ha a mama nevének közepén „ny” van, akkor a fiú nevéből kiesik az „y”?
Szerepel még az írában egy Alexander Ordzhonikidze is, amit magyarul helyesen Alekszandr Ordzsonikidzének kell írni. Az ok világos: a nevet angol szövegből vették át. Namármost: természetesen sokféleképpen lehet a cirill betűs orosz tulajdonfőnevet latin betűsre átültetni, a lényeg azonban mégiscsak az, hogy azt fonetikusan kell megtenni. A zeneszerző neve például az angol átírásban Tchaikovsky (régebben:Chaykovsky), a németben Tschaikowsky, a lengyelben Czajkowski (tudniillik az illető nyelveken így lehet a legjobban visszaadni az eredeti kiejtést), nálunk pedig, éppen ebből az elvből kiindulva: Csajkovszkij. Egyébként ezen az állásponton van az akadémiai helyesírási szabályzat is, amelyet ugyan kétségtelenül az átkosban fogadtak el, de amely attól még lehet politikamentes, sőt – uram bocsá! – tudományos igényű is.
Ugyanez okból következetlen az orosz vállalatok nevének olyasfajta magyar átírása is, mint például a sokat emlegetett Yukos. Jó, hogy a cég maga így írja, de a n g o l u l ! „Magyarul”: Jukosz. Egyébként hogy mekkora a következetlenség a nemzetközileg ismert orosz cégek átírása körül, azt jól mutatja, hogy az angolos transzkripcióért a fentiekben cincált internetes fórum alig néhány sorral a Severstal és a Surgutneftgaz (helyesen: Szeversztal, Szurgutnyeftygaz) után – helyesen – Rosznyefty-et és Transzpetrol-t ír.
Nem maradhatnánk a nem latin betűs tulajdonnevek magyar átírásának akadémai szabályainál?

Lehet-e fotósokat olvasztani?
Akit érdekel a válasz, az olvassa el figyelmesen egy hírügynökségi anyagból a következő mondatot: „1956 március 27-én a Minisztertanács rendelettel beolvasztotta a Magyar Fotó Állami vállalatot és több száz dolgozóját az MTI-be, amelynek következtében jelentősen bővült az MTI fotószolgáltatása.”
Egy vállalatot természetesen be lehet olvasztani egy másikba, ám a dolgozóit kissé körülményes lenne beolvasztani.
Egyébként pedig a vonatkozó névmás helytelen használata miatt a leírt mondatból az következik, hogy magának az MTI-nek a következtében bővült ugyanennek az MTI-nek a fotószolgálata. Az „amely” – főként az élő beszédben – helyettesíthető „ami”-vel, de fordítva nem. És ha mégis megpróbálják a kettőt így felcserélni, akkor olyan badarság jön ki, mint a fenti esetben.

Egy kereskedelmi rádióban megszólaltattak 2006 várható eseményeiről és azok kimeneteléről egy jósnőt (civilben nyugdíjas vállalati jogtanácsos), aki a csillagok állása és egyéb hasonló tényezők alapján nyilatkozott az idén bekövetkező természeti csapásokról, a parlamenti választások eredményéről stb. Semmiképpen sem tartom helyesnek, hogy ilyen tudománytalan szamárságokkal etessék szegény rádióhallgatókat, dehát egye fene, egyszer, az újesztendő tiszteletére még egy jósnőt is meghallgathatunk! A műsorvezetőnő azonban nem így mutatta be a hölgyet (akit jogi következmények megelőzése végett nem kívánok ennek vagy annak nevezni), hanem futurológusként, jövőkutatóként. Lehetséges, hogy kolléganőnk nem tudja, mi a különbség a jós és a kutató között?

XVI. Benedek pápa május 25-28. között utazik Lengyelországba – értesülhetünk egyik hírügynökségünk honlapjáról, amelyen a továbbiakban az olvasható, hogy „az utazás Krisztus mennybemenetele napján (pünkösdkor) Varsóban, a fővárosban kezdődik”. Május 25. azonban (leküzdöm magamban a vágyat, hogy ezen élcelődjek) történetesen Orbán napja. A pünkösdvasárnapot az idén május 28-án ünneplik. De legfőképpen: Krisztus mennybemenetelét áldozócsütörtökön ünneplik. A pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe.

„Pilótanélküli robotgép egy katonai hátizsákban” – adja tudtul már címében is a nagy szenzációt és technikai újdonságot egyik napilapunk. A pilóta természetesen nem férne el egy hátizsákban, de ha ő vezetné a repülőgépet, az már nem lenne robot. A pilótanélküli robotgép a tautológia klasszikus példája lehet.

Félszigetnek nevezi Manhattant egyik hírügynökségünk egyik jelentése. New York fő kerületét a Hudson, a Harlem River és az East River választja el a kontinenstől. Nagyjából tehát annyira lehet félszigetnek nevezni, mint mondjuk, a budapesti Margitszigetet.

Az idei németországi labdarúgó-világbajnokságon a stadionokban csak azok dolgozhatnak, akiknek valamennyi adatát titkosszolgálati módszerekel is ellenőrizték és minden szempontból ártatlannak minôsülnek. Az iménti – nyelvtani szempontból sem éppen kifogástalan – mondatot a változatosság kedvéért megint csak egy hírügynökségi jelentésbôl idéztem. Távol álljon tôlem, hogy lebecsüljem a titkosszolgálati módszereket, mégis úgy gondolom, hogy az adott esetben, például a stadionokban dolgozó hostessek vagy perecárus kislányok ártatlanságának megállapítására hatékonyabbak lettek volna a nôgyógyázati módszerek. Amúgy szerintem teljesen elegendô, ha a személyzet megbízható .

A pápa előadást tartott a Vatikánban akkreditált diplomatáknak, mégpedig franciául, mert – magyarázza meg megint csak egy hírügynökség – az a diplomácia nyelve. A 19. században és a 20. század elején – bár akkor sem hivatalosan, hiszen semmiféle nemzetközi szerződés nem rendelkezett róla – valóban az volt, alighanem a versailles-i békekonferencián utoljára. De hol van az már! Az ENSZ-nek hat hivatalos nyelve van – ezekre tolmácsolnak a hivatalos üléseken. De például a Biztonsági Tanács zárt, nem-hivatalos ülésein, ahol az érdemi munka folyik, mindenki angolul szólal fel. Ugyanígy az angol a használt nyelv mindazokon a diplomáciai megbeszéléseken, ahol nincs fordítás. Megkockáztatom, hogy az európai és az ázsiai diplomatáknak (az amerikaikról nem is szólva!) még a fele sem beszél franciául. Ami a Vatikánt illeti, annak hivatalos nyelve a latin, nem-hivatalos, de leginkább használt nyelve az olasz, illetve mindinkább már ugyancsak az angol.

Megdicsér a médiablog.hvg.hu levelezője, hozzászólója, bedolgozó bloggere (nem kívánt törlendő), hogy aszongya, ezeknek a jegyzeteimnek is van füle, farka, csak azt nem érti, hogy miért nem nevezem meg azt a médiumot, amelyet kipécézek.
1. A dicséret jól esik. Pláne, hogy a mai médiavilágban ritka az ilyesmi, mint a fehér holló. Valaha megboldogult riporter úrfi koromban a jó írásért megdicsérték a szerzőt, a rosszért letolták. Később a szerkesztők már nem dicsértek, csak letoltak. Mára eljutottunk oda – és ez a legrosszabb – hogy sem nem dicsérnek, sem nem szidnak. Mert oda sem figyelnek.
2. A 70-80-as években az akkor még nyomdában készült Magyar Sajtó hasábjain létezett egy „Házunk táján” című rovat, amelyben a lap (hírügynökség, rádió, tv) pontos megnevezésével, dátummal szúrtuk ki a megjelenő marhaságokat. Ha addig nem tudtam volna, akkor rájöttem: az emberek túlnyomó többsége csak máson szeret röhögni, magán nem. Hihetetlen, hogy hányan sértődtek meg a rovat szerzőire, köztük rám! Kell ez nekem a mai acsarkodó világban?
3. Annál is inkább, minthogy a hangsúly tényleg nem azon van, hogy ki követett el, illetve nézett el műveletlenségből, jobbik esetben figyelmetlenségből tényhibát, ki nem ismeri a (magyar) szavak tényleges jelentését, ki nincs tisztában a magyar nyelvtan alapjaival, hanem magán a hibán, amit a szösszenetből okulva a jövőben (bár – mint bebizonyosodott – ez csak balga hiedelem) talán nem fognak többé elkövetni.

„A Benyovszky Társaság központja a Budapesti Benyovszky Móric utca 8. sz. alatt található, amelynek kertjében felépült a Benyovszky-emlékkert. Ennek másolatát vitte el a társaság expedíciója Madagaszkárra, és azon a helyen állították fel, ahol a nagy magyar utazó tevékenykedett és meghalt.” Ezt olvashatjuk egyik napilapunkban, méghozzá az újság saját információjaként.
Mi következik mindebbôl? 1. A korrektor azt hitte, hogy Móricunknak kettôs neve volt (olyan mint pl. a Bajcsy-Zsilinszky): Budapesti Benyovszky, hiszen különben kis betűre javította volna a földrajzi jelző kezdőbetűjét. 2. Az emlékkertet egy számban, nevezetesen a 8. számban építették fel. 3. A kertet az expedíció bizonyára összecsomagolta, feltette a repülôgépre és magával vitte Madagaszkárra. 4. Ott a kertet felállították.

„Miközben az orvosok fokozatosan ébresztik Ariel Saron izraeli miniszterelnököt a mesterségesen elôidézett kómából, gyermekei Mozartot hallgattatnak vele...A miniszterelnök két gyermeke, Omri és Gilad Sharon az orvosok hozzájárulásával egy kisebb hanghordozóval játsszák le Mozart zenéjét. A gyermekek azt remélik...” Már-már szégyellem magam, de ezt is egy honi hírügynökség anyagából idéztem szó- és betűhűen. Kérdéseim: 1. Miért írják másképp az apa (Saron) és gyermekei (Sharon) családnevét? 2. Ha egyes számban van az alany (a két gyermek), miért van többesben az állítmány (játsszák)? És legfőképpen: attól, hogy valaki valakinek a gyermeke (minden ember az!), életkorától függetlenül gyermek? Merthogy az izraeli miniszterelnök fiai – egyíikük parlamenti képviselő – már jócskán túl vannak a gyermekkoron.

A Kína-barát Kuomintangról olvasok egyik napilapunkban. Ehhez megjegyzést sem lehet fűzni. Ez úgy értelmetlen és értelmezhetetlen, ahogy van.

A Roosevelt téri Elizélt Palotáról beszélt egyik kereskedelmi rádiónk riportere. A gonoszkodó pestiek azonban az azóta lebontott Vörösmarty téri épületet nevezték így. A Roosevelt téren az azóta átpofozott Spenótház áll. Igaz, eredeti tervezője azt is elizélte.
Ugyanez a riporter néhány perccel később arról beszélt, hogy az egymást követő magyar kormáyok mind fenték a kardjukat a gyógyszeriparra. Nos, egy kardot természetesen ki lehet fenni, (bár az „élesíteni” szó szerencsésebb), amit azonban a gyógyszergyártókra a kormányok fentek, az minden bizonnyal a foguk volt.

A kereskedelmi rádió műsorvezetője élőben beszélget a cirkuszigazgatóval, nyilván telefonon, mert az is megkérdi tőle, hogy hol tartózkodik. Aztán:
– Te artista is vagy?
– Jászai Mari-díjas és Monte Carlo-aranyérmes artista.

„A rendezvényre meghívót kaptak...és a diplomáciai testület e k képviselôi” - adja tudtul egy hírügynökségi anyag. Nagyon sokszor leírtam már, de Isten neki, fakareszt, még egyszer nekirugaszkodom: Budpesten csak e g y diplomáciai testület működik, amelynek tagjai a diplomáciai k é p v i s e l e – t e k (ehelyett írt a szerzô testületeket) diplomata státusú munkatársai.

Idős balett táncosnőt, balettintézeti tanárt köszöntöttek 90. születése napján. A művésznő életútjának megrajzolását a kerületi újság ezzel kezdi: „X. Y. már gyermekkorában elkötelezte magát a balettművészetnek.” Tehát nem 20, még csak nem is 18 éves korában kezdett balettezni. Ki hitte volna?

Jeles tudósunk nyilatkoztatát közli az egyik napilap arról, hogyan készülünk Bartók Béla születésének 100. évfordulójára. A zeneszerző centenáriumát – emlékezetem szerint – egyszer már megünnepeltük. 1981-ben. Mert hogy Bartók 1881-ben született.
15-i pótlólagos bejegyzés: Hála Istennek, a lapnál is észrevették, hogy nem a 100., hanem a 125. évfordulót ünnepeljük, és ilyen értelmű javítást tettek közzé. Jobb később, mint soha.

Az amerikai politikát érintő cikkében egyik napilapunk Dr. Rice-ként emlegeti Condoleezza (kis)asszonyt. Tulajdonképpen nem lehetne kifogásolni, hiszen az Egyesült Államok külügyminisztere valóban a doktori cím birtokosa. Csakhogy én sem ebben, sem más magyar újságban nem olvastam még dr. Kissingerről, dr. Brzezinskiről, dr. Albrightról, de akár dr. Jeszenszkyről, dr. Martonyiról vagy dr. Somogyiról sem. Pedig ők éppen úgy doktorok, mint amerikai kollégájuk. Fő a következetesség!

Azt olvasom egyik napilapunkban, hogy ama bizonyos májátültetéshez egy „sugárhajtású Jeten” hozták az átültetendő szervet Budapestre. A „jet” nem márkanév, ugyanúgy nem kell nagy kezdőbetűvel írni, mint, mindjuk, a „légcsavaros”-t. Tudniillik egyszerűen azt jelenti, hogy „sugárhajtású”. Eszerint tehát a szervet egy sugárhajtású Sugárhajtású hozta Budapestre.

A Földre visszatérő űrszondát Utah állambeli leszállási helyéről helikopterrel szállítják a houstoni Kennedy űrközpontba – közölte egyik hírügynökségünk és nyomában az egyik hírportál. A Kennedy űrközpont azonban a flordiai Cape
Canaveralon található, míg a houstoni a következő amerikai elnök, Lyndon B. Johnson nevét viseli. A hír hazai megfogalmazója bizonyára a madár – madár mintájára úgy gondolta, hogy elnök – elnök. (A helikopterek hatótávolságából ítélve egyébként valószínűsíthető, hogy Utah-ból a Johnson űrközpontba viszik a szondát.)

A kuvaiti emír temetésén jelen volt több külföldi politikus, köztük Abdallah jordániai király – számol be a jeles eseményről egyik hírügynökségünk. Csakhogy politikusnak jobbára az olyan személyt nevezik, aki választott tisztséget tölt be, vagy arra törekszik, vagy aki (bár ez lényegében megegyezik az előzővel) valamely politikai pártban tölt be tisztséget. Egy uralkodót lehet természetesen vezetőnek, esetleg államférfinek is nevezni, de politikusnak aligha.
(Nem ritka egyébként az sem, amikor a magyar lapokban diplomatákat, főtisztviselőket neveznek politikusnak, holott ők sem azok. Példának okáért sem az APEH elnöke, sem az országos rendőr-főkapitány, sem egy nagykövet, sem a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára nem politikus. Más kérdés, hogy az egymást követő magyar kormányok rendre leváltották e tisztségek betöltőit.).

A Clemenceau repülőgép-hordozó nem l é p h e t India felségv i z e i r e – hallom egyik kereskedelmi rádiónkban. Kérdésem: vajon kapitánya hajózhat-e az indiai szárazföldön?

Mikor lehet értelemzavaró a helyesírási hiba? Ime egy szép példa.
Az Oravszka Leszna (helyesen: Oravska Lesna) szlovák faluból keltezett tudósításban egyik hírügynökségünk beszámol arról, hogy „az árva megyei településen minusz 21,7 Celsius fok volt vasárnap hajnalban”. A Celsius eleve fölösleges, hiszen a világnak ezen a felén a Fahrenheit-skálát nem használják, de ez legalább nem félrevezető. Hanem amikor az ember az elárvult szlovákiai megyében található településről hall, az már inkább. Pedig csak Árva megyéről van szó.

Az idei operabálra a páholyjegy ára 240.000 forint + 25 % áfa lesz – közli egyik hírügynökségünk. A 25 % nyilvánvalóan nem stimmel. Az operások tudatták hibásan a hírügynökséggel, amely „megette”, vagy ott írták le szórakozottan a 25-öt?
Ugyanebben az anyagban számolnak be arról is, hogy a bálra a borokat Zwack Izabella főborásza válogatta a menühöz. Most már csak azt tessék elárulni, hogy ki az a Zwack Izabella?

Egy internetes hírportálnak az ukrajnai hadgyakorlatról szóló beszámolójában szó esik arról, hogy javítani kell a többi között a mesterlövész, a gránát- és aknavető egységek harci tevékenységén. Említenek az anyagban páncélozott harckocsikat is.
Mesterlövészekből álló egységet még soha senkinek a világon nem sikerült kiállítani. Ha egy alegységben egy-két mesterlövész van, az már szép eredmény. Gránátvetős egységekről még szintén nem hallott senki sem. Ami a harckocsit illeti, az a tank magyar neve. Aki látott már n e m páncélozott tankot, annak felajánlom a fele státusom és a legkisebb, még el nem kelt lányom kezét.

Volt szovjet utódállamokról olvashatunk egyik napilapunkban. Eszerint akadnak olyan szovjet utódállamok, amelyek csak a múltban voltak utódállamok, de – lemosva a gyalázatot – ma már nem azok?

„A határsértők már nem a zöldhatárt választják, ahol ki vannak szolgáltatva az embercsempészeknek, hanem megpróbálnak hamis papírokkal a járművek csomagtartójában, vagy a vonatok tetejében megbújva átjutni a határátkelőkön” – véli tudni egyik hírügynökségünk. Én úgy gondolom, hogy egy vonatnak (helyesebben: vasúti kocsinak) nem annyira a tetejében, mint inkább a tetőterében lehet megbújni. Azt viszont kategorikusan nem értem, hogy aki erre (vagy a csomagtartóban való elrejtőzésre) szánja el magát, vagyis aki észrevétlenül akar a határon átjutni, mi szüksége van hamis papírokra?

„Stohl András csak részben mutatja meg, milye van” – közli híre címében egyik internetes hírportálunk. Micsoda hüjeség!

És megint csak egy internetes hírportál: „Desperado a szocikra szavaz. No meg Ricky Martin. Már ha hinni lehet a Magyar Szocialista Párt elnökének. Molnár Gyula ugyanis úgy vélte...” Nocsak! Leváltották Hillert? Ez a portál tud valamit.

Az An-24 repülőgép-típusról azt mondta a riporterhölgy egy rádiónkban, hogy 1963-ban jelent meg „az Aeroflot Légierő kötelékében”. Csakhogy az Aeroflot (amelyet egyébként nálunk előszeretettel ejtenek éróflotnak, noha – lévén, hogy neve nem latin, hanem görög szóból van képezve – úgy kell ejteni, ahogyan le van írva, vagyis a-eroflotnak ) nem a fegyveres erők egy haderőneme, hanem egy polgári légitársaság neve.
A légierővel egyébként – történetesen ugyancsak ma – egyik napilapunknak is meggyűlt a baja. Ott ugyanis a veszprémi légierőről olvashatunk, holott szerény kis légierőnk – még ha a dunántúli városban van is a parancsnoksága – nem Veszprém, hanem a Magyar Köztársaság légiereje.

Egyik televíziónk munkatársa jelentette a szlovák katonai repülőgép katasztrófájának helyszínéről, hogy a becsapódáskor először a rotor tört ezer darabra. A légcsavar azonban, amelyre a közlés vonatkozik, bár az is forog, mégsem rotor. A rotor a helikopter forgószárnya.

Móse Sarett izraeli miniszterelnök 1950-ben úgy vélekedett...–olvasom egyik napilapunkban. El kell keserítenem a szerzőt és a szerkesztőt: Sarett m i n i s z t e r e l n ö k 1950-ban sehogyan sem vélekedhetett, mivel akkor David Ben-Gurion volt Izrael miniszterelnöke. Móse Sarett később töltötte be ezt a tisztséget.
Mint ahogyan dr. Kis-Benedek József ezredes is bajosan lehetett izraeli véderőattasé – amint az egy katonai lapban egy cikk aláírásában olvasható. Feltételezem, hogy inkább magyar véderőattasé volt Izraelben. Ez pedig – mint Odesszában mondják – két nagy különbség.

„Egy kábítószert terjesztő és híveinek áruló papot vett őrizetbe a rendőrség Bulgáriában. A 63 éves tiszteletes...” – írja egyik napilapunk hírügynökségi jelentés nyomán. Az ortodox pópákat magyarul – legalábbis amennyire én Mohácson és Szentendrén hallottam – akárcsak a katolikus papokat, tisztelendőnek tisztelik. A tiszteletes megszólítás a protestáns lelkipásztoroknak dukál. Még akkor is, ha kollégáink ezt rendre összekeverik...

Egy tekintélyesnek mondott rádiónk híreiben hangzott el a következő mondat (vagy legalábbis honlapján így szerepel): „Az ámokfutó üldözésébe két rendőrautó is bekapcsolódott, akik közül kettő össze is tört.” Egy nyelvész barátomtól hallottam, hogy emberek csoportját jelentő szavak (család, párt stb.) után az eddig egyedül helyesnek ítélt „amely” vonatkozó névmás helyett lassan-lassan utat tör magának az előbb vagy utóbb majd teljesen elfogadhatónak számító „aki”. Nem örülök neki, de elfogadom. A rendőrautó azonban még ebbe a kategóriába sem sorolható! Ezért már az általános iskolában is egyes jár. Ilyen alapon a rendőrautók utasaira meg azt mondhatjuk, hogy „amelyek”?

„Az orosz muftik tanácsának szóvivője, a muzulmán Gulnur Gazev...” – olvasható egy hírügynökségünk anyagában. Még szerencse, hogy külön megnevezték a szóvivő felekezeti hovatartozását, különben azt hihetnénk, hogy a muftik tanácsa, mondjuk, egy katolikus vagy egy mormon férfiút bíz meg azzal, hogy a szavát vigye.

A debreceni múzeumban látható Munkácsy-t r i l ó g i á t említi egyik napilapunk. Egyébként nem új, hogy a Krisztust ábrázoló három festményt azzal a szóval említik, amely a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „három önálló részből álló, de tárgyánál fogva egységes i r o d a l m i vagy s z í n p a d i mű”. Munkácsy három, összefüggő témájú alkotását lehet festmény- hármasnak, nagyon-nagyon feltételesen esetleg t r i p t i c h o n n a k is nevezni (bár az szintén három osztatú, de nem egyszerűen vallási tárgyú, hanem o l t á r k é p), ám mindaddig, amíg nem lehet elszavalni vagy színpadon előadni, trilógiának – nem.

Újjáépítik, felújítják Bartók Bála alkotóházát Rákoshegyen – adta tudtul egyik rádiónk. Én eddig úgy tudtam, hogy alkotóháza csak az Irodalmi Alapnak és a Művészeti Alapnak volt, azoknak is csak az átkosban. Attól, hogy egy házban regényt írnak, zenét szereznek vagy képeket festenek, az még nem alkotóház, jóllehet természetesen nagyon megbecsülendő, ha felújítják vagy emléktáblát helyeznek el rajta.
Mikszáth Kálmán szklabonyai szülőházában ugyanakkor átadták a felújított emlékmúzeumot. Ezt egy hírügynökségünk közölte. A baj csak az, hogy ez a ház ugyan valóban a (Mikszáth) szülőké volt, de ez nem az a ház, amelyben az író született. Azt ugyanis már hosszú évtizedekkel ezelőtt lebontották. Ami persze nagyon szomorú, de akkor is tény.

„Magyarországon az év leghidegebb napja hagyományosan január második dekádjára, vagyis a mai nappal végződő dekádra esik” – olvasom ma, január 24-én egyik napilapunkban. Némileg kétlem, hogy egy meteorológiai megfigyelés (tény) csupán hagyomány lenne, de egye fene! Az viszont sehogyan sem megy a fejembe, hogy január második dekádja nem 20-án végződik, hanem 24-én. Tartok tőle, hogy a cikket a 20-i számba tervezték, aztán elfektették, de a fent idézett állítást elfelejtették kijavítani.

Moszkva, brit kémügy. Egy napilapunk tudósítása szerint „a követségi titkár valójában a titkosszolgálatnak dolgozott”. De olyan, hogy „a” követségi titkár, nem létezik. A diplomáciai szolgálat rangsorában a tanácsosok és az attasék között az első-, a másod- és a harmadosztályú titkárok állnak. Ez nem beosztás, hanem „rendfokozat”. Egy akkora nagykövetségen pedig, mint a briteké Moszkvában, akár egy tucat ilyen vagy olyan osztályú titkár (egyébként sem követségi, hanem nagykövetségi) is dolgozhat. Ennyit „a követségi titkár”-hoz...

A „GAZ, vagyis a Gorkijról elnevezett autógyárról” értekezik egyik napilapunk autós rovata. A Gorkij azonban csak annyiban stimmel, hogy a gyár az akkori Gorkij, azelőtt és ma: Nyizsnyij Novgorod városában található. Elnevezve viszont 1957-ig Molotovról volt, aztán pedig már senkiről sem.

Milliomos volnék, ha annyi forintom volna, ahányszor már a magyar sajtóban szenátornak nevezték Tom Lantost, az amerikai képviselőház tagját (aki tehát k é p v i s e l ő és nem a felsőház, a szenátus tagja.) Maga is nem egyszer igazította helyre ezt a tévedést. Most azonban egyik bulvárlapunkban ismét visszaköszön a magyar születésű amerikai politikus szenátorsága. Szél ellen nem lehet...?

„Az orosz hírszerzés kémkedéssel vádolta meg a moszkvai brit nagykövetség egyik tisztségviselőjét” – állítja egyik bulvárlapunk. Tejszín a kocsiszínnel. Nemcsak azért, mert egy hírszerző szerv nem szokott vádolni, hanem meghagyja azt az ügyészségnek, de még diplomaták esetében és a szó átvitt értelmében is a külügyminisztériumnak, hanem főként azért, mert a kémek figyelése és leleplezése nem az ő, hanem a kémelhárítás hatáskörébe tartozik.
Ugyanebben a cikkben olvasható az is, hogy „az orosz titkosszolgálat, az FSB”.
Igen ám, de a szóban forgó „szerv” neve nem FSB, hanem FSZB és főként: az nem „az”, hanem az e g y i k orosz titkosszolgálat. Tudniillik abból több is van (például a polgári külső hírszerzés, a katonai felderítés stb.)

Egy idegenforgalmi tanácskozásról beszámolva egyik hírügynökségünk hatalmas birodalomnak nevezi a mai Kínát. A Magyar Nagy Lexikon szerint a birodalom egyik ismérve az, hogy egy uralkodónak van alávetve. Mint amilyen például a hajdani brit vagy a kínai (a Központi, európai nevén a Mennyei) birodalom volt. Ám jó, az uralkodó fogalmát némileg tágíthatjuk. Elvégre a hitleri Németország a Harmadik Birodalom volt és a Sztálin uralta Szovjetuniót is lehet feltételesen szovjet birodalomként emlegetni. A Kínai Népköztársaságot azonban aligha lehet így nevezni...Most veszem észre, a hírügynökségi jelentés szerint a Kínai Köztársaságról van szó, mint Magyarország mind fontosabb gazdasági és turisztikai partneréről. Most már világos! Tajvan a birodalom.

A kuvaiti parlament leváltotta a kuvaiti emírt – tudatja egyik hírügynökségünk. Egy uralkodót persze el lehet űzni, le lehet taszítani trónjáról, a legrosszabb esetben le lehet mondatni, sőt, meg is lehet ölni. Leváltani azonban jobbára csak korábban megválasztott politikusokat szoktak.

Vásárosnaményban mínusz 23 fok a hőmérséklet – hallom a reggeli rádióműsor vezetőjétől és beleborzongok. Aztán a közvetlenül ezt követő mondatába is: „Hazánkban mínusz 9 és mínusz 17 fok közötti hőmérsékleteket mérnek.” Lehet, hogy amíg aludtam, elcsatolták Magyarországtól Vásárosnaményt?

Bűnügyi tudósítás egyik napilapunkban. Rendőrök megkíséreltek elfogni egy drogfutárt, aki erre nekik támadt, egyiküket elsodorta gépkocsijával, majd megkísérelt kitörni a rendőrautók gyűrűjéből. „Az előtte álló rendőr két célzott lövést adott le. Az egyik lövés felkaron, a másik a kulcscsont alatt találta el a fiatalembert, akinek a kocsijában később egy kiló kábítószert találtak.” A tudósításból mindössze egy apróság hiányzik: a lövések következtében a drogfutár meghalt.

Egyik rádiónk programismertetése érdekes műsort helyez kilátásba, amely élő, egyenes adásban hangzik el.
Sajnos, kezdem megszokni, hogy a laikusok „élő, egyenes” adást emlegetnek, de hogy egy rádióban ne tudják azt, hogy az élő adás és az egyenes adás tökéletesen egy és ugyanaz, az azért még meglep.

Egyik hetilapunk szerint Kolosváry-Borcsa Mihály 1944 áprilisától 1945 decemberéig volt az MTI kormánybiztosa. Mivel a Szálasi kormány sajtócézárja 1945 májusától amerikai fogságban, majd az év második felében, miután az amerikaiak kiadták Magyarországnak, már az ÁVO foglya volt (1946-ban háborús bűnösként halálra ítélték és kivégezték), a fentiekből az következik, hogy 1945 végefelé az Andrássy út 60. pincezárkájából irányította a Magyar Távirati Irodát.

Az öregkatonák kegyetlenkedtek egy kiskatonával egy cseljabinszki harckocsizó században – vezeti fel a hírt egyik televíziónk híradójának műsorvezetője. A riportban aztán már nem századról, hanem akadémiáról (egy magasabb fokú, a mesterképzésnek megfelelő szintet nyújtó katonai tanintézetről) van szó (amelyben természetesen nem kiskatonák, hanem tisztek tanulnak.) Ám sem ez, sem az nem stimmel. A nagy felháborodást kiváltó gaztett színhelye valójában egy páncélos iskola volt .

Nyilvánvalóan nem tudatlanság, hanem csak elgépelés, merő figyelmetlenség, ami bárkivel előfordulhat, mégsem tudom megállni, hogy ki ne szúrjam. Egyik hírügynökségünk a pápa és a görög államfő találkozójáról beszámolva a Szentagyát említi. Nem szentségtörés ez?

A képes hetilap már cikkének címében hírül adja, hogy „Lefülelték Kótai Mihály öccsét”. A szövegben viszont a lefülelt rablók között „K. János”-t említi. Mindenesetre nagyra becsülöm a lap diszkrécióját. Azóta is azon töprengek, mi lehet a profi bokszoló Kótai Mihály testvéröccsének a családi neve?
A K. János-féle banda tagjai egyébként egy fő kivételével lebuktak. A szökésben lévő rabló ellen körözést adtak ki, de – nyilvánvalóan azért, hogy megnehezítsék felismerését, elfogását, biztos, ami biztos – csak „B.Zsolt”-ként említik. Ez már a diszkréció netovábbja!

Karl Liebknechtnek és Rosa Luxemburgnak, Németország Kommunista Pártja alapítóinak meggyilkolásáról közöl cikket egyik képes hetilapunk, „dekadens személyeknek” nevezve őket. Namármost a két német forradalmárról az idők során már sokmindent – jót, rosszat – elmondtak. De hogy dekadensek lettek volna, az merőben új megállapításnak tűnik.

Több napilapból is értesülhetünk arról, hogy az APEH a magyar állampolgárságú gyermekeknek mindjárt a születésük után m e g k é p e z i az adóazonosító jelüket. Hát kérem, ez sajnos apehül van. Tartok tőle, hogy aki ilyesmit leír vagy közöl, annak hiányos a nyelvi megképzettsége.

Nem a rádió saját munkatársainak vétke, de mégiscsak ebben a rádióban hangzik el „A Kárpát-medence időjárása” címszó után a többi között, hogy hány fokot mértek reggel Bécsben, Grazban, Ljubljanában. Úgy látszik, lemaradtam egy brosúrával, mert amikor én a középiskolában földrajzot tanultam (igaz, ez már nagyon régen volt), ezek a városok még a Kárpát-medencén kívül helyezkedtek el.

„A Jelcin 75. születésnapja tiszteletére adott Kreml-beli fogadás 250 meghívottja között volt Bill Clinton amerikai, Helmut Kohl német és Lonyid Kucsma ukrán exelnök” – jelenti egyik hírügynökségünk Moszkvából. (Leonyid) Kucsma nevét csak egy kicsit írták el, Kohl tisztségét viszont nagyon. Ő ugyanis kancellár (kormányfő) volt, de elnök sohasem.

A „kanadai Mikes Kelemennek” nevezi egyik hírügynökségünk azt a kanadai férfit, aki egy bizonyos belga Sabine-nak írt leveleket, de mert nem tudta a hölgy családi nevét és címét, a brüsszeli telefonkönyvben fellelhető valamennyi Sabine-nak írt. A „kanadai Mikes Kelemen” természetesen majdnem olyan romantikusnak hangzik (pláne egy hírügynökségi jelentésben!), mint a „tenger habja fölött futószél zúgása”, de arról az apró különbségről azért ne feledkezzünk meg, hogy Mikes nénikéje kitalált személy volt, Sabine viszont olyannyira valódi, hogy maga jelentkezett.

„A román közvélemény megdöbbenéssel fogadta azt az amerikai bírósági ítéletet, amely felmentette a Teo Peter rockzenész halálát okozó amerikai katona felmentéséről szóló ítéletet” – olvasom egyik hírügynökségünk jelentésében. Ám minél többször olvasom, annál kevésbé értem. Hogy van ez?

J u g o s z l á v o k b ó l és magyarokból álló bűnszövetkezet tagjait ítélte el jogerősen a Vas megyei bíróság. A bandatagok koszovói albánok Ausztriába csempészésével foglalkoztak. Ezt tudatja egyik hírügynökségünk, két nap híján Jugoszlávia megszűnésének harmadik évfordulója előtt. Most aztán töprenghetünk, hogy kik is ezek az embercsempészek? Ha a nevük is szerepelt volna a tudósításban, abból talán rá lehetne jönni, hogy például szerbek (ámbár akár vajdasági ruszinok vagy magyarok is lehettek), vagy – ami valószínűbb – maguk is koszovói albánok. Csakhogy a tudósításból fölöttébb diszkrét módon kifelejtették a j o g e r ő s e n elítéltek nevét. Nyilván azért, hogy az érzékeny lelkű banditák ne vegyék nagyon a szívükre.

Bűvész mutatja be tudományát egyik televíziónk ismeretterjesztő műsorában. Egyebek között asztalt táncoltat. Valóságos spiritualizmus – jegyzi meg a műsorvezető. Ha ráolvasnák, hogy nem tudja a különbséget a spiritizmus és a spiritualizmus között, alighanem szégyenkezve exhumálná magát...

Igor Mojszejev 1937-ben létrehozta néptánc-együttesét, amit személyesen Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos hagyott jóvá – értesülhetünk egyik napilapunknak a mester százéves születésnapjára írott cikkéből. De vajon mi köze lehetett a külügyi népbiztosnak (fiatalok kedvéért: a külügyminiszternek) egy táncegyütteshez? Természetesen semmi. 1937-ben Makszim Litvinov állt a szovjet külügyi tárca élén. Vjacseszlav Molotov volt viszont akkor a népbiztosok tanácsának (a kormánynak) az elnöke.

Albert Brooks amerikai rendező zsidó létére nem forgathatott Szíriában, Szaúd-Arábiában vagy Iránban – olvasom egyik napilapunkban. A meglepő szerintem az lenne, ha zsidó létére Izraelben nem forgathatott volna. A szerző nyilván azt akarta mondani, hogy „zsidó lévén”... De nem azt mondta, hanem azt, hogy a n n a k e l l e n é r e nem forgathatott az említett muzulmán országokban, hogy zsidó. Ami nem egészen ugyanaz...

Cikket írtam egy kollégával együtt egyik napilapunkba a nemrégiben megjelent Világpolitikai Lexikon slendriánságáról, a kézikönyvben előforduló nagy számú elírásról, pontatlanságról, tényhibáról. A cikk közepén a recenzált művet Világ i r o d a l m i Lexikonnak nevezzük. Igaz ugyan, hogy ez csak újságcikk, nem pedig egy különleges pontosságot igénylő, többek által lektorált lexikon, de azért őszintén szégyellem magam. Mondhatom persze, hogy a lónak négy lába van, mégis megbotlik. De más is mondhatja ezt...

Hány éves korában idős valaki? 80? 70? Isten neki fakereszt: 60? Egyik napilapunk riportjának szerzője ugyanis idősnek nevez egy hölgyet, akiről másutt ő maga mondja, hogy ötven körül jár. Az egyébként kiugróan jó, alapos, szemmelláthatóan sok munkát igénylő tényfeltáró riportot nyilván egy fiatal kolléganő írta, akinek már az 50 éves is idős. Persze még mindig jobb, mintha – ahogyan ugyancsak gyakran látom – néninek nevezte volna a riportalanyt. De vajon hány éves volt a kapitány, akarom mondani: a szerkesztő?

(Nem először) „szigorúan őrzött börtönről” olvasok egyik napilapunk amerikai, nyilván angolból fordított hírében. A börtönöket azonban a tengeren túl is többnyire szigorúan őrzik. Amit viszont „high security prison”-nek neveznek, annak a magyar neve: fegyház.
És ha már az angolból fordított híreknél tartunk. Nem tűnt-e fel a nyájas olvasónak és a magyarra szinkronizált amerikai és angol filmek nézőinek, hogy az Egyesült Államokban minden rendőr – tiszt? Az is, akit tíz perccel korábban még őrmesternek szólítottak. A dolog nyitja: a rendőrt (a rendfokozat nélküli, tehát a közrendőrt is) mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában officer-nek szólítják.

A belügyminiszter beszédét ismertetve egyik hírügynökségünk arról számol be, hogy a jövőben a tűzoltók gyorsabban érnek majd ki a félreeső helyekre. Ha a távolabbi falvakba, tanyákra gyorsabban érkezik a tűzoltó autó, az természetesen dicsérendő, ám a félreeső, vagyis az illemhelyekre, kivált ha a szükség nagyon úgy hozza, a tűzoltók ma is fölöttébb gyorsan érnek ki, de gyalog...

Őszinte örömet szerzett nekem egyik hírügynökségünk, amikor anyagában a ljubljankai börtönről ír. Onnan az öröm, hogy már nagyon régen, legalább egy hónapja nem olvastam ezt a – magyar sajtóban berögződött – hibát. A Ljubljanka ugyanis nem más, mint Ljubljanának, a szlovén fővárosnak a becézett alakja, olyan, mint például a Belgrádka, a Párizska, a Bécsecske vagy a Varsócska. A KGB hírhedt moszkvai székháza és börtöne ugyanis a Lubjankán állt, fölösleges „j” és „l” nélkül. De borítékolom: egy, legfeljebb két hónapon belül ismét olvashatom valamelyik magyar sajtótermékben a Ljubljankát. Akkor majd Ljubljanka/II címmel számolok be róla.

Nem hiszem, hogy a muzulmán országokban működő magyar nagykövetségeket támadás érné azért, mert egy magyar hírügynökség és egy magyar rádió, de valószínűleg egyéb média-termékek is következetesen Mohamed próféta unokájának nevezik Huszeint (Huszájnt), a síiták vértanúját, de azért a pontosság kedvéért szögezzük le: Huszein (Huszájn) Mohamed unokatestvérének, s egyben vejének, Alinak a fia volt, tehát a prófétának semmiképpen sem az unokája, hanem a másodunokaöccse.

Arról már régebben is olvastam talán, hogy Bulgáriában emberkereskedők működnek, ám hogy ennek elősegítésére a rendőrség külön osztályt tart fenn, arról most hallottam először. Egyik hírügynökségünk ugyanis a bolgár rendőrség emberkereskedelemmel foglalkozó részlegéről ír.

A sok nyelvet tudó munkatársakkal büszkélkedő hírügynökség immár egy új nyelvet is feltalált. Egy fotójához adott képaláírásból megtudhatjuk, hogy nyolc, kutyavezetést tanuló szír rendőr tanul Magyarországon és „gyakorolja be azokat a speciális feladatokat, amelyeket később hazájukban hasznosítanak a magyarul és szírül is értő kutyáikkal”. Várjuk a következő fényképeket már tunéziaiul, marokkóiul, irakiul, palesztinül is értő ebekről...

Koszovó új tartományi elnökéről írja egyik napilapunk, hogy „mintha egy főrendi házból származna, pedig egy falusi kisfiú volt...” Természetesen az is örvendetes, hogy e g y falusi kisfiú volt és nem kettő, de nekem mégis a főrendi ház ütött szöget a fejembe. A szerző nyilván azt akarta mondani, hogy Sejdiu olyan, mintha főrend (arisztokrata) családjából került volna ki, csakhogy a főrendi ház nálunk mást jelent. A Magyar Nagy Lexikon szerint: „A magyar országgyűlés felsőházának elnevezése 1867 és 1918 között...Tagjai között voltak örökös jogon a főrendi családok legalább évi 6000 korona földadót fizető felnőtt tagjai, méltóságuk, hivataluk alapján az ország zászlósurai, főbb egyházi méltóságviselők, a felsőbíróságok elnökei.”

Beszélgetés egy reggeli tv-műsorban az atkári családirtásról. A műsorvezető egymás után többször is ürgeként emlegeti a gyilkost. Némileg bizarrnak érzem, hogy a fazon (hapsi, manusz, pacák, pók, pasas – nem kívánt törlendő) így aposztrofálja azt a személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte saját tíz hónapos gyermekét és élettársa két kislányát.

A bulvárlap riportja a nemrégiben nyugdíjba ment megyei fővadászról, aki többek között Kádárt és az iráni sahot is vadásztatta. Soha Magyarorzágon nem volt olyan olcsó az olaj és a benzin, mint amikor a sah vadászott nálunk –
tudjuk meg az írásból. Színigaz, a 70-es években rekord olcsó volt nálunk az olaj és a benzin. De mi köze ehhez a sahnak? Magyarország kőolaj-importjának döntő hányadát akkor is, mint ma is, Oroszországból (a Szovjetunióból) szerezte be.

A Holokauszt Emlékközpont megnyitásáról közöl előzetest egyik napilapunk. Az öthasábos cikk sarkába betördelve egy másik információ: megkezdte aláírásgyűjtó akcióját a Zsidó Kisebbség Népi Kezdeményezés nevű szervezet. Az egyik eseménynek a másikhoz természetesen az égvilágon semmi köze. A gondolattársítás óhatatlanul is a szokásos: a holokauszt zsidó ügy.

A magyar külügyminiszternek amerikai kollégájához intézett üzenetét ismerteti egyik hírügynökségünk a külügyi szóvivő közleménye alapján: „Somogyi Ferenc külügyminiszter köszönetet mondott amerikai kollégájának azért, hogy hétfőn a washingtoni külügyminisztérium dísztermében megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom 50. évfordulóján.” Én eddig úgy tudtam, hogy az 1956-os forradalom nem február 13-án, hanem október 23-án robbant ki. Február 13. persze szintén egy nevezetes évforduló, de egészen másik...
Egyik napilapunk egyébként úgy számolt be a washingtoni eseményről, hogy Condoleezza Rice az 56-os magyar forradalom „ötvenedik évfordulójából” meghírdetett amerikai emlékév nyitórendezvényén beszélt. Ez ugyan közelebb van az igazsághoz, ám az emlékévet akkor sem az évfordulóból, hanem az évforduló alkalmából rendezik.

„Bodnár György, a Szaknévsor és a futballmérkőzések televíziós jogainak értékesítése kapcsán ismertté vált üzletember...” – olvasom egyik hírügynökségünk anyagában. Kár volt azt a ragot elspórolni, mert így arról van szó, hogy a Szaknévsornak is értékesíthető televíziós jogai vannak. Holott nyilvánvaló, hogy a Szaknévsorból majdnem olyan keserves lenne tv-műsort kerekíteni, mint operalibrettót írni a budapesti telefonkönyvből.

Egyik kereskedelmi rádiónk műsorvezetője hivatkozott ismét arra, hogy amikor Dánia német megszállása idején elrendelték a zsidóknak a sárga csillag viselését, tiltakozásképpen a király is felvarrta a csillagot és úgy ment sétálni. A történet megható, de közönséges (városi) legenda. A magyar médiában eddig legalább ötször láttam, hallottam cáfolni abszolút egyértelmű, hiteles tények alapján. De úgy látszik – mint a legtöbb tetszetős szamárság – kiirthatatlan.

Egyik hírügynökségünk beszámolója szerint az abháziai Hipszta-hegyen a lavina 7000 méteres magasságban betemette a barlangászok táborát. Addig is, amíg sikerül megbízhatóan tisztázni a Hipszta-hegy tényleges magasságát, a hír szerkesztőjének figyelmébe ajánlom, hogy Abházia legmagasabb pontja a 4046 méter magas Dombaj-Ulgen csúcs, míg az egész Kaukázus legmagasabb csúcsának, az Elbrusznak is csak 5642 méteres magasságot sikerült elérnie.

„Majd 3 évvel Zoran Djindjic szerbiai miniszterelnök meggyilkolása után helyszínelést tartanak a merénylet színhelyén...” – jelenti egyik hírügynökségünk Belgrádból. Helyszínelni közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után szoktak, hogy rögzítsék a nyomokat, vérmintákat vegyenek a DNS-vizsgálathoz stb. Három évvel később ez több, mint reménytelen. Mivel ezt a szerb hatóságok is kiválóan tudják, feltételeznünk kell, hogy most nem helyszínelést, hanem bizonyítási kísérletet tartottak a gyilkosság színhelyén.

A kommunista párt propagandahivatala betiltotta a Kínai Ifjúsági Napilap egyik heti kiadványát – adja tudtul egyik napilapunk. Ha magyar címe van egy újságnak (mint például az Élet és Irodalomnak, a Magyar Nemzetnek, az Új Szónak vagy az Új Keletnek), az értelemszerűen azt jelenti, hogy magyar nyelvű lapról van szó. Hiszen ha az újságok nevét lefordítanák magyarra, akkor például Kínában a Népi Napilapról, az Egyesült Államokban az Új Jorki Időkről, Franciaországban A Világról, Németországban a Délnémet Újságról, Horvátországban a Hírnökről beszélnénk.

„Rabatba érkezve eleredt az eső” – kezdi afganisztáni riportját egyik napilapunk riportere, aki feltehetően maga érkezett Rabatba. A magyar nyelvtan és a logika viszont azt sejteti, hogy az eső érkezett meg a rabati iskolába, majd azt követően esni kezdett.

Magyar származású orosz operatőrrel készített interjút egyik napilapunk moszkvai tudósítója. Az interjúalany csukotkai élményeiről mesél, a többi között elmondja, hogy egyedül hagyták őket és ők nem mertek nekivágni a medvékkel teli erdőnek. A riporter vagy félreértette beszélgetőpartnerét vagy annakidején nem tanulta meg rendesen a földrajzot az iskolában. Csukotka ugyanis a tundraövezetben terül el, ahol nemhogy erdő nincs, de még a cserje is csak törpecserje.

Ismét megörvendeztetett diszkréciójával egyik hírügynökségünk, amikor arról számolt be, hogy a neves fogathajtót, Taczman Eleket fia, a nagykorú ifj. T. Elek ölte meg, méghozzá brutális kegyetlenséggel. Az olvasók azóta is – öklüket harapdálva a kíváncsiságtól – találgatják, hogy ugyan ki húzódhat meg az ifj. T. Elek név mögött?
A hírügynökségnek legfeljebb az szolgálhat mentségére, hogy ezeket az adatokat a rendőrségtől kapta, pontosabban Házi Istvántól, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főkapitánytól, aki sajtótájékoztatóján azt is elárulta az újságíróknak, hogy a most meggyilkolt apa maga is kegyetlenül bánt fiával: „makarenkói módszerekkel” nevelte őt.
Természetesen egy megyei főkapitánytól, de még egy hírügynökségi tudósítótól, sőt a tudósítást átvevő napilap szerkesztőjétől sem kell elvárnunk, hogy Makarenkót olvasson, de azt már inkább, hogy tartsa magát ahhoz a bölcs közmondáshoz, miszerint „aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul”. Anton Makarenkótól ugyanis, aki az 1920-as években az oroszországi polgárháborúban elárvult fiatalkorú bűnözők javítóintézetét vezette, mi sem állt távolabb, mint a kegyetlenkedés. Modern módszereket alkalmazó kiváló pedagógus volt, aki életében egyetlen egyszer elvesztette a fejét és lekent egy pofont egy lehetetlenül szemtelen növendékének, amit aztán maga szégyellt a legjobban. Ez volt a „makarenkói pofon”.

Tudósítás egyik napilapunkban arról, hogyan kerülnek haza Nyizsnyij Novgorodból a sárospataki könyvtár könyvei: „A kollekció hatszáz kilométert utazik szárazföldön a magyar nagykövetségre. Ideiglenesen ott állomásoznak, amíg...” Nem is tudom, minek örüljünk jobban? Annak, hogy a kollekció állomásoznak, annak, hogy ideiglenesen állomásoznak (ami, mint tudjuk, rossz ómen, néha negyven évig is eltart), vagy annak, hogy egyáltalán állomásoznak, amit kollekciók nemigen tesznek, lévén, hogy állomásozni – már ha hinni lehet az értelmező szótárnak – a katonaság szokott?

Valaki panasszal élt az ORTT-nél – számol be róla egyik napilapunk – mert egy rádió beszámolt arról, „miszerint egy pornószínésznő fogyókúrázás címén egy ideig csak spermát fogyaszt, a m e l y sértette a közizlést”. Vagyis: nem az sértette a közizlést, hogy a rádió erről beszélt, nem is az, hogy a nő spermát fogyasztott, hanem maga a sperma. Ezennel tudatosítom a szerző (és a szerkesztő) felé, hogy a m i -t kellett volna használnia.

Egyik bulvárlapunk ír egy munkanélküli hajléktalanról, aki fegyveres rablóvá avanzsált. Namármost, avanzsálni annyit tesz, mint előrelépni egy ranglétrán, magasabb kategóriába, beosztásba kerülni. Egy munkanélküli például úgy avanzsálhat, hogy állást és lakást talál. Egy piti tolvajnál akkor beszélhetünk avanzsálásról, ha fegyveres rablóvá válik. Az idegen szavakat ismerni természetesen nem állampolgári kötelesség. De ha valaki használja is őket, kivált a sajtóban, akkor nem árt...

Edmund Stoiber bajor miniszterelnök b u k o t t k i a legjobban egy Németországban bemutatott török filmen – közli jelentésében egyik hírügynökségünk. Ezt olvasva marha pipa lettem és megmondom a tutit: ebben a műfajban nem komálom a szlenget.

6,25 billió dollár veszteséget okoztak tavaly Iraknak a felkelők olajlétesítmények elleni támadásai – állítja egyik napilapunk. Kicsit sok lesz! Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok GDP-je kb. 12 billió dollár. Az iraki olajtermelés okozta veszteség valójában 6,5 milliárd, ami természetesen szintén nagyon sok, de éppen az egyezrede annak, amiről a lap ír. A magyarázat (de hát hányszor figyelmeztettek már erre!) az, hogy az angol billion magyarul nem billió, hanem milliárd.

A madárkór kapcsán elkülönítettek egy zónát a magyar-szlovák határ térségében, Gabcikovónál – hallom egyik közszolgálati televíziónk híradójában. Gabcikovo? – töprengek. Persze, persze, ismerős község, ott van valahol Bőstől nem messze.

Hópárduc szerepel a kazah főváros, Almati címerében – vezeti félre előfizetőit egyik hírügynökségünk. Kazahsztán fővárosa azonban immár nyolc esztendeje nem Almati, hanem Asztana. Ám szerencsére csak a fővárost költöztették át, a hópárducot nem.

A beomlott moszkvai piacról tudósítva egyik hírügynökségünk arról számol be, hogy a romok körül az árusok hozzátartozói: azeriek é s kaukázusiak csoportosultak. Kérdem én: mik az azeriek, ha nem kaukázusiak?

„Izraeliek számára Jeruzsálem az ország fővárosa. Külhonban ezt nem ismerik el a megszállt területek miatt” – írja riportjában egyik hetilapunk szerzője. A fogalmazás nem túl világos (ki szállt meg mit?), de ha jól értem, a szerző azt akarja mondani, hogy a nemzetközi közösség azért nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, mert Izrael palesztin területeket tart megszállva. Valójában arról van szó, hogy az ENSZ, amikor 1947-ben (még szó sem volt bármiféle megszállásról) Palesztina felosztásáról döntött, Jeruzsálemet nem ítélte sem a létrejövendő zsidó, sem a létrejövendő palesztin arab államnak, hanem úgy döntött, hogy a város – három világvallás szent helye – legyen önálló egység. Ezért nem lehet Izrael (vagy a palesztin állam) fővárosa. Egy-két jelentéktelen ország kivételével az államok többsége ehhez a döntéshez tartja magát.

„Nem vagyok nagyon kiművelt a témában, de úgy emlékszem, Rorschach-tesztnek hívják a pszichológusok, amikor tintapacákat cseppentenek egy papírra, s megkérdezik a vizsgált elme hordozóját, mi jut róla eszébe” – írja egy napilapban a jeles publicista. (Egyébként miről „róla”? A pacákról, amely helyesen „amelyek”, vagy arról, hogy csepegtetnek?) Egyetértek szerzőnkkel: valóban nem nagyon kiművelt a témában. Amikor ugyanis a szóban forgó módszerrel vizsgálnak valakit, nem a pszichológusok csöppentenek egyiejűleg tintapacákat a papírra, hanem azokat a táblákat helyezik az illető elé, amelyeknek eredetijére Hermann Rorschach svájci pszichológus már idestova egy évszázaddal ezelőtt rácsöppentette ama bizonyos színes tintapacákat.

„Mr. Zaulan”-al, a Kabulban élő egyetlen zsidóval készített interjút egyik napilapunk kiküldött tudósítója. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért titulálja a szerző misternek az interjúalanyt. Ezt talán indokolt volna, ha az illető angolszász volna vagy legalábis, ha angolul beszélgettek volna. De nem, hősünk afganisztáni zsidó, akivel az újságíró tolmács segítségével beszélgetett. Ilyen alapon bátran nevezhette volna Zaulant monsieur-nek, pánnak vagy signornak is. Vagy – de ez túl egyszerű volna – úrnak. Sőt, abból ítélve, hogy Afganisztán egykori kommunista vezetőjének, Nadzsibullahnak az arcképe lóg Mr. Zaulan szobája falán, esetleg lehetne a szoba gazdája tovariscs is...De Nadzsibullah portréja mellett – mint a riporter beszámol róla – „a híres Lubovics rabbi” portréja is diszíti a lakást. Ilyen nevű híres rabbi azonban nincs és nem is volt. Élt viszont egykor a galíciai Lubavicsban egy Snéur Zálmán nevű bölcs rabbi, aki a haszid judaizmus egyik iskoláját alapította. A ma már alapvetően csak Brooklynban és Izraelben fellelhető szekta főnökségét férfi utódai örökölték és öröklik, akik a lubavicsi rebbe címet viselik, ugyanúgy, ahogyan (szintén Brooklynban) élnek egy másik haszid vallási csoport tagjai, akik az egykor Magyarországon élt satmarer (szatmári) rebbét tisztelik. Ilyen alapon talán Szatmár (netán Szathmár?) rabbiról is beszélhetünk?

A Torgyán-villa előtt 1998-ban elhelyezett robbanószerkezetről elmélkedik egyik napilapunk. Az Endrődi Sándor utcai épület fényképe akkor több újságban is megjelent, még emlékezhetünk rá. A kép azonban nem villát, hanem egy több lakásos társasházat ábrázolt.

Az iraki kormány tankokat é s harckocsikat akar irányítani a felekezeti villongások színhelyére – hallom egyik rádiónk híradásában. Mivel a harckocsi a tank magyar neve, ezt nem érthetjük másként, minthogy két tank (harckocsi) oszlopot küldenek a helyszínre.

Egyik hetilapunk ír egy olasz amatőr vallástörténészről, aki szerint Jézus Krisztus nem létezett, de aki a Szentháromság két másik tagjában (vagyis az Atyában és a Szentlélekben) hisz. Elmélete (hite) ugyan kétségtelenül ütközik a keresztány felfogással, de hogyan lehet ateistának nevezni azt, aki hisz Istenben?

Egyik kereskedelmi rádiónk ismertet egy trilógiát, amelynek most készül a negyedik része. Nem inkább tetralógiáról kellene beszélnünk?

Szerencsés nap (blogomnak) a mai vasárnap és szerencsétlen (amennyiben egyáltalán izgatja) annak a hírügynökségünknek, amelynek mai kiadásaiban csupán 17 óráig a következőket találtam:
1. A párizsi La Minotaure Galéria kiállítást rendezett Kádár Béla festményeiből a művész halálának 60. évfordulója alkalmából. Kádár Béla 1956-ban halt meg. Vagyis ez csak az 50. évforduló lehet.
2. Még rosszabbul áll a hírügynökség a történelmi dátumokkal, amikor Iszmáil Hanije Hamasz-vezető szájába adja a következő szavakat: „Ha véget ér az 1966-ban elfoglalt területek megszállása...” A Hamaszról különbözőképpen vélekedhetünk, de bizonyára senki sem feltételezi, hogy vezetője ne tudná, miszerint a hatnapos háború, amelyben Izrael palesztin területeket szállt meg, 1967-ben volt.
3. Egy magyar diplomata nyilatkozatát ismertetve a hírügynökség említi, hogy Magyarország MiG-19 mintájú vadászgépeket akar modernizál(tat)ni. Megint csak nem hiszem, hogy az e tárgyban valóban illetékes diplomata ne tudná, hogy MiG 19-esek Magyarországon évtizedek óta nincsenek hadrendben.
4. ... – „fogalmazott Gyurcsány Ferenc Az új Magyarország programjának kiállításaként megszervezett sajtóbemutatóján, amelyet azután a nagyközönségnek is megnyitottak.” Kérdésem: mivégett nyitottak meg egy sajtóbemutatót a nagyközönségnek?
5. És megint csak egy „szájba adás”, de a korábbiaknál is kínosabb. Eszerint ugyanis – mint a hírügynökség egy kereskedelmi rádióra hivatkozva tudtul adja – Medgyessy Péter elmesélte, hogy szemet vetett Silvio Berlusconi feleségére és lányára. Tehát nem arról van szó, hogy tetszett neki a két hölgy, hanem arról, hogy szemet vetett rájuk! Más szavakkal: fel akarta csípni őket. Kérdésem: mit szólt ehhez az olasz miniszterelnök, a magyar exkormányfő hitveséről, Katalin asszonyról nem is szólva?
6. 1973-ban 1,3 millió pulyka éldegélt vadon az USÁ-ban. Mostanra már a 7 millióhoz közelit p é l d á n yszámuk – közli a hírügynökség, amely bizonyára maga nyomtatja ki ennyi példányban a pulykákat.
7. Egy Atos nevű, Szerbiában élő orosz terrierről számol be a hírügynökség.
Ez az eb „olyan, amelyet az orosz állambiztonsági szerv, a KGB használ”. Nem tudom, hogy a jelzett szerv milyen kutyát használ, de azt tudom, hogy a/ az „olyan” után nem „amely”, hanem „amilyen” áll a magyar nyelvben; b/ KGB nevű szerv már másfél évtizede nem létezik Oroszországban. Nem zárom ki azonban, hogy a máig is erre a névre hallgató fehérorosz szerv valóban használ ilyen (fehér)orosz terriereket.

„Míg Európában csökken az egy főre jutó alkoholfogyasztás, a tinédzserek körében ellentétes folyamat figyelhető meg” – állítja egyik napilapunk. Oké, eszerint a „tinédzserek köre” egy másik földrész?

Március 26-án indul el az első menetrendszerű járat Pogány és Bécs között – számol be az örvendetes hírről egyik hírügynökségünk. Írhatta volna persze azt is, hogy Pécs és Schwechat között. Mert hogy attól tartok: még mindig többen tudják Magyarországon, hogy Bécs repülőtere Schwechat, mint azt, hogy Pécsé a Pogány névre hallgat.

A Putyin-látogatás előtt egyik hírügynökségünk címében tudatja, hogy „Ötcsillagos szállodákban lakik az orosz delegáció”. Naná, a Római-fürdői kempingben!

Hogy mi az a motornadász? Gőzöm nincs! De ne engem tessék róla kérdezni! Az egyik hazai hírügynökség jelentésében olvastam egy orosz-török közös tengeri hadgyakorlatról, amelyben török részro˝l két fregatt és egy motornadász vesz részt. Addig rendben van, hogy a naszádot elgépelték, de én nem tudok róla, hogy létezne olyan hadihajó-kategória, hogy motornaszád. Ha csak persze nem azt akarják hangsúlyozni, hogy nem vitorla, hanem motor hajtja a 21. században rendezett tengeri hadgyakorlaton résztvevo˝ (gyors-?, ágyu-, torpedó-?) naszádot...

Putyin látogatása idején igyekeznek a forgalomkorlátozást a legminimálisabb időtartamra korlátozni – árulja el egyik hírügynökségünk. A korlátozás korlátozása sem kutya, de a valódi (igaz, elég gyakori) gyöngyszem mégis a „legminimálisabb”. A minimálisnál ugyanis nem lehet valami kevesebb. Három melléknévnek nincs közép-és felső foka. Ezek: a minimális, a maximális és az optimális.

Tegnap Szverdlovszk és Cseljabinszk írt alá szerződést a magyar partnerrel – állítja egyik napilapunk. Szverdlovszk nevű város azonban nincs Oroszországban. Igaz, volt, de a 90-es években visszanevezték forradalomelőtti nevére: Jekatyerinburgra. Ott működik tavaly óta egy magyar kerekedelmi képviselet. (Persze azért nem ennyire egyszerű a dolog, mivel, bár ilyen nevű város nincsen, Szverdlovszk megye azért létezik. Az ok: a városi önkormányzatnak nem kellett Szverdlov – Szovjet-Oroszország első elnöke –, a megyei önkormányzat urainak, vagy valószínűleg inkább: elvtársainak azonban nem volt ellene kifogásuk, nem változtattak, és így a megye most a megyeszékhely volt nevét viseli. Hasonló a helyzet Szentpétervárral is, amely Leningrád megye székhelye.)
Egyik televíziónk híradójának műsorvezetőjétől hallottam említeni a távol-keleti transzszibériai vasutat. Ilyen sincs. A Távol-Keletet Kelet-Európával összekötő vasútvonalnak ugyanics csak egy kis töredéke húzódik a Távol-Keleten. Akkor már indokoltabb volna kelet-európainak nevezni, mivel a vonalnak az a szakasza jóval hosszabb, mint a távol-keleti.

„Reiter lesz az Európai Űrügynökség első űrhajósa, aki a s z o v j e t és orosz asztronauták alkotta legénység tagjaként először vesz részt a 2000 novembere óta végrehajtott küldetésekben” – írja egyik napilapunk az egyik hírügynökség jelentését átvéve. Lehetséges, hogy a világűrben 2000 után is fennmaradt a Szovjetunió?

Egy villamos sofőrjét emlegették egyik kereskedelmi televíziónk híradójában, nem is egyszer. Felvillanyozott sofőrről talán már hallottam, de a villamossofőr nagyjából ugyanolyan, mint a metrópilóta.

Szaddám Husszein perében a vád sorompóba szólította utolsó két tanúját – számol be a bukott iraki elnök bírósági tárgyalásának egy epizódjáról egyik hírügynökségünk. Magyarul azonban csak sorompóba l é p n i vagy á l l í t a n i lehet (leszámítva természetesen a vasúti vagy az atomsorompót, amelyeket sajnos gyakran negligálnak). Az angol „bar” szó, noha a többi között valóban van „sorompó” jelentése is (jelent továbbá keresztvasat, bárt és még sokminden mást), itt nem más, mint a bírói pulpitus előtti hely, a tanúk padja, ahova a vád és a védelem képviselői beszólítják tanúikat.

A Gyurcsányék otthonában elfogyasztott ebéden a magyar miniszterelnök és az orosz elnök angolul beszélgetett, oldottan, de magázódva – tudósít egyik napilapunk. Milyen jó Schrödernek, aki hála annak, hogy a német nyelv – az angoltól eltérően – megkülönböztet tegezést és magázást, tegeződhet Putyinnal!

Az Aldit családi vállalkozásként 1913-ban alapította két testvér – számol be a német plaza-lánc törénetéről egyik napilapunk, hogy aztán sietve közölje: az alapító testvérpár már visszavonult az operatív irányítástól. Nos, tegyük fel, hogy a két zseniális ifjú alíg 20 éves korában alapította a vállalkozást, ma már akkor is 113 évesek. És még így is csak néha szólnak bele a cég ügyeibe, amelynek csupán operatív irányításáról mondtak le. Ezt nevezem!

Nem lehet eleget szidni a „felé” helytelen, mind gyakoribb, sokmindent helyettesítő használatát. Amit azonban most olvastam egyik napilapunkban, az rekord! Eszerint egy szovjet utódállamnak kellene kifizetnie a tengizi adósságot a magyar állam felé. Ki tudja, hát ha már ki is fizette, csak a magyar állam nem tud róla, mert nem neki fizették ki ezt az adósságot, hanem csak felé. Eleresztették valahol Kazahsztánban vagy Oroszországban a magyar állam irányában, csak még nem érkezett meg a címzetthez.

„Ha jól emlékszem, Ascher Oszkár előadóművésszel esett meg valamikor az ötvenes években, hogy...így kezdte önálló estjét: Most pedig elmondok nyolcvan rövid japán verset. Erre egy borízű hang a hátsó sorból: De nem nekem!” – adja elő egyik napilapunk szerzője. Sajnos, rosszul emlékszik. Legalábbis, ha hiszünk az ügyben legérdekeltebbnek, magának Ascher Oszkárnak, aki könyvében felidézve ezt az esetet, határozottan állította, hogy a beszólás Dinnyés Lajos miniszterelnöktől származott. A versek nem japánok, hanem kínaiak voltak, nem nyolcvan, hanem csak néhány elmondását jelentette be, és nem az ötvenes években történt, hanem 1947-ben. De hát az emberi memória esendő...

Szófiából jelenti a Rompressre hivatkozva az egyik magyar hírügynökség, hogy Romániában a következő 3 évben 960 millió euró befektetés várható az egészségügyben. Ez OK, de miért jelenti ezt hírügynökségünk szófiai keltezéssel? Vagy talán lehetséges, hogy a bolgárok fektetnek be csaknem egymilliárd eurót a román egészségügybe?

Idézet egyik napilapunk publicisztikájából: „Ságvárit nem is ő (Kristóf László) lőtte meg...”
Idézet ugyanannak a napilapnak ugyanaznap, egy oldallal arrébb megjelent tudósításából: „Azt a Legfelsőbb Bíróság ítélete sem kérdőjelezte meg, hogy 1944-ben ő (Kristóf László) ölte meg a kommunista vezetőt”.
A formai logika szabályai szerint a két állítás kizárja egymást. Itt már csak egy Warren-bizottság ismerheti ki magát. (Vagy az sem?)

A Székelyudvarhelyen március 15-re tervezett autonómia megmozdulás kapcsán egyik napilapunk azzal riogat, hogy nemcsak a székely szervezet készül erre a napra, hanem a helyi katonai alakulat éppen az elmúlt napokban kezdte el h a d á s z a t i eszközeinek cseréjét korszerűsítési akció keretében. Namármost, hadászati eszköz például az interkontinentális rakéta, a hadászati bombázó repülőgép, vagy a csapásmérő atomtengeralattjáró. Először hallom, hogy Románia rendelkezik ilyen eszközökkel. De ha netán mégis, ezek az eszközök nagy, leginkább világháborúk megvívására alkalmasak. Ilyen háborút azonban talán még Corneliu Vadim Tudor sem akar indítani...

Egyik napilapunk fényképet közöl az afganisztáni békefenntartói küldetéséről hazatért könnyű gyalogszázad szolnoki visszafogadási ünnepségéről. Tudom, hogy ezt az elnevezést nem a szerkesztőségben, hanem alighanem a Honvédelmi Minisztériumban vagy a vezérkarban ötlötték ki, mégis úgy érzem: szóvá kell tennem. Ha a századot v i s s z afogadja ezrede, az magyarul azt jelenti, hogy eddig ki volt tagadva, taszítva, az állományból törölve. Különben nem kellene v i s s z afogadni. Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy a század sikeresen teljesítette feladatát külföldön és most ismét elfoglalja helyét idehaza, saját egységénél, nagy kegyesen visszafogadják! A vezényszó ilyenkor bizonyára: visszafogadás jobbról, tisztelegj!
A fogadni ige új és nagyképű igével való ellátásának érzem azt is, hogy a bank b e fogadja a hiteligényt, a hivatal – a pályázatot stb. Magyarul ugyanis ez egyszerűen á t v e s z i vagy e l fogadja lenne.

A szállodában „nőnapra minden szobába jár virág, mellé pedig a friss gyümölcsökkel megrakott tál, amely csak a VIP vendégeknek szóló kényeztetés része volt hajdanában” – adja hírül regyik hírügynökségünk. Mit jelenthet itt a h a j d a n á b a n ? Ferenc Jóska alatt? A Horthy-rendszerben? Az „átkosban”? Amennyire tudom, ötcsillagos szállodákban ez ma is minden vendégnek kijár. A VIP-vendégeknek pedig (ha netán nem ötcsillagosban szállnak meg) – ma is, mindenütt.

Egyik bulvárlapunk tudósítása szerint Bouchar, a madridi robbantások résztvevője hamis papírokkal érkezett Magyarországra. Egy másik bulvárlapunk ugyanaznap azt írja, hogy a terrorista a zöldhatáron akart átszökni és nem voltak nála papírok. Most légy okos, Domokos!

Egyik hírügynökségünk beszámolója szerint betörők egy osztrák elektromos szaküzletből laptopokat, számítógépeket és digitális kamerákat loptak. Elektromos szaküzletben azonban villanykörtéket, kábeleket, konnektorokat, szigetelőszalagot, esetleg vízforralót és hősugárzót árusítanak. Jóllehet a laptop és a digitális kamera sem működik áramforrás nélkül, azokat mégsem elektromos, hanem elektronikus cikkeket forgalmazó üzletben árusítják. Micsoda különbség!

Jobb újságíró iskolákban annak megtanításával kezdik az oktatást, hogy ha a kutya megharapja a postást, az csak mínuszos hírt érdemel. A szenzáció az, ha a postás harapja meg a kutyát. Rögtön ezután a következő posztulátum, amelyre a jövendő újdondászokat kioktatják, az a csillár. A történet úgy szól, hogy valamikor a boldog békeidőkben egy megyei lap munkatársát elküldték a megyebálra, hogy írjon tudósítást róla. A riporter el is ment, feljegyezte a megjelent előkelőségeket, a hölgyek toalettjét, aztán beballagott a redakcióba és még jóval lapzárta előtt leadta a részletes tudósítást, amely azzal végződött, hogy „így folytatódott a vigasság kivilágos virradatig”. Másnap reggel a lapban így is jelent meg. Csakhogy még éjfél előtt a bálteremben leszakadt a csillár és agyonütött három ott táncoló személyt.
Ez most onnan jutott eszembe, hogy egyik hírügynökségünk tegnap, csütörtökön világgá röpített egy hírt, amely szerint Hajdú-Bihar megyében „a 22 működő szivattyútelepen üzemelő szivattyúk csütörtökön 3,3 millió köbméter vizet emeltek át...” Az anyagot a hírügynökség 15 óra 32 perckor adta ki. A napnak még több mint az egyharmada hátra volt...

John Profumo halála alkalmából egyik napilapunk londoni tudósítója felmelegíti a hajdani brit védelmi miniszter botrányát. Itt olvasható, hogy „Jevgeny Ivanovon, a londoni szovjet nagykövetség tengerészeti attaséján kívül, aki „természetesen” a KGB-nek is dolgozott...” Ivanov keresztneve, akárcsak jeles druszájáé, Anyeginé, Jevgenyij volt. (Jevgeny keresztnév nem is létezik.) Nem tengerészeti, hanem haditengerészeti attasé volt a fedő beosztása, ami nem egészen mindegy. És mint ilyen, természetesen nem a KGB-nek, vagyis a polgári hírszerzésnek dolgozott, hanem a katonainak, a GRU-nak.

Most talán nem a hírügynökség a hibás, hanem az, akit idéz, de annál rosszabb! Eszerint a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke a Szabad Sajtó Díjat Gömöri Endrének átadva laudációjában megállapította, hogy „1963-tól kulcsszerepet játszott a Magyarország című lap újraindításában”. Néhai Pálfy József és munkatársai (köztük Gömöri Endre, aki az alapvetően külpolitikai hetilap lelke volt) 1964-ben valóban indítottak egy Magyarország című lapot. De ú j r aindításról csak akkor lehetne beszélni, ha ezzel folytatták volna egy korábban valamilyen oknál fogva betiltott, megszűnt Magyarország kiadását. Itt azonban egyszerűen egy magától adódó címet adtak az új lapnak. Azt ugyanis sem Pálfyról, sem Gömöriről nincs okunk feltételezni, hogy a háború előtt és alatt kiadott Szvatkó Pál-féle kormánypárti Magyarországot tekintették volna demokratikus hetilapjuk elődjének és azt kívánták volna feltámasztani, újraindítani.

A szerencsétlenül végződött angliai gyógyszerkísérletről beszámolva egyik napilapunk londoni tudósítója közli, hogy az egyik kísérleti alany „feje és nyaka a háromszorosára dagadt”. Ezt természetesen nem tudom tényszerűen cáfolni, csak egyszerűen nem hiszem el. Mint ahogyan azt sem hiszem, hogy van, aki ezt elhiszi.

Nyikolaj Vasziljev bolgár minisztert idézi egyik hírügynökségünk. Két helyen is elírták, (eloroszosították?) a nevét, amely helyesen: Nikola Vaszilev (vagy esetleg: Vasziliev, de semmiképpen sem Vasziljev). Apróság, nem is tenném szóvá, ha a szóban forgó anyag történetesen nem a bolgár nevek helyes átírásával foglalkozna...

Az öt amerikai fegyvernem zászlait említi egyik napilapunk washingtoni tudósítása. Csakhogy az Egyesült Államok fegyveres erőinél ötnél jóval több fegyvernem van: a gyalogság, a tüzérség, a harckocsizók, a műszaki csapatok stb. Amire a szerző gondol (szárazföldi hadsereg, flotta stb.) azok a h a d e r ő nemek.

Egyik hetilapunk munkatársa mintegy a szájába adja az SZDSZ egyik vezetőjének, hogy „az újdondászok mind hangosabban követelik, hogy az SZDSZ mondjon le a szolidaritás eszméjéről, és áldozza fel magát az alacsony adók oltárán”. Nem tudom, hogy valóban a pártvezető használta ezt a szót „újoncok”, „újonnan jöttek”, esetleg „ifjútörökök” értelemben, de riporter kollégánknak nem ártana tudnia, hogy a nyelvújítók által képzett szó az ő foglalkozását jelöli. Az újdondász ugyanis nem más, mint riporter.

„Korlátolt sebesség” címen közöl cikket egyik hetilapunk Hruscsov úgynevezett titkos beszédének kiszivárogtatásáról. Magát a beszéd elmondóját a lap „szovjet pártfőtitkárként” említi. Holott Nyikita Hruscsov (noha ilyetén emlegetése a mai magyar sajtóban általánosan elterjedt) nem a Szovjetunió Kommunista Pártjának volt – és nem is a fő-, hanem – az első titkára, hanem a párt központi bizottságáé. Ez nem szőrszálhasogatás, hanem lényeges különség. Egy pártfőtitkárt ugyanis (ilyen volt például Ceausescu, vagy később Kádár is) a párt általában négyévenként összeülő kongresszusa választ és csak az is válthatja le. A Központi Bizottság első vagy főtitkárát a kb választja és válthatja le.
A cikkben a továbbiakban „az SZKP központi bizottságának égisze alatt működő, a kommunista pártokkal való kapcsolattartásért felelős osztályáról” olvashatunk. Hogy jön ide az égisz? Ez olyan, mintha, mondjuk, a magyar külügyminisztérium égisze alatt működő 3-as területi osztályról beszélnénk. A szóban forgó osztály ugyanis nem a központi bizottság égisze alatt működött, hanem magának a központi bizottságnak az egyik osztálya volt.
Ugyane cikk szerint 1956-ban a Daily Worker tudósítója levelet írt Mihail Szuszlovnak, aki akkor „nem mellesleg a Pravda főszerkesztője” volt. Szuszlov azonban valóban és nem mellesleg 1949-50-ben volt a Pravda főszerkesztője.
A cikk Ben Gurion á l l a m elnököt is említi. Az izraeli politikus azonban sohasem volt államfő. Miniszterelnök volt.
Végül, a cikkben még szó esik egy Lucia Baranowski nevű lengyel hölgyről is. Nem kell nyelvtudósnak, a szláv nyelvek szakértőjének lennünk ahhoz, hogy tudjuk: női név a lengyelben nem végződhet ski-re. A hölgy neve Baranowska volt.

Ramsey Clarkot, aki Johnson elnök idején az Egyesült Államok igazságügyi minisztere volt, á l l a m ü g y é s z n e k nevezte egyik televíziónk híradója. Gazdag ember volnék, ha ennyi ezresem lenne, ahányszor már ezzel a fordítási hibával találkoztam. E tisztség betöltője ugyanis az Egyesült Államokban a Department of Justice, azaz az igazságügyi minisztérium feje, ezért helyesen magyarra igazságügyi miniszternek kell fordítani. Ha valaki minden áron szó szerint akarja megmagyarítani az attorney generalt (attorney = ügyvéd, general = tábornok), bátran fordíthatja ügyvédtábornoknak is, legfeljebb nem lesz értelme.

Guinness rekordkísérlet egyik hírügynökségünk előadásában: „Mindössze három perc leforgása alatt egy maláj férfinek 51 csókkal sikerült illetnie egy kobra kobakját, anélkül a kobra megmarta volna.” Értsd: a kobra ragaszkodott az 51 puszihoz, és ha abból a maláj akár csak eggyel is adósa maradt volna, a kígyó menthetetlenül megmarta volna. Hogy mik vannak és hogy kell vigyázni!

Egyik napilapunk publicisztikájából arról értesülhettünk, hogy Avar János a Vasárnap Újságban tevékenykedik. Ezt azért nem hittem volna! Vagy lehetséges, hogy jeles kollégánk mégsem a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, hanem a Vasárnapi H í r e k szerkesztőségében fejti ki áldásos tevékenységét?

P e a c e makert ültettek a Nemzet Színészének mellkasába, pontosabban ezt adja a szájába egyik bulvárlapunk. Felteszem, hogy a művész tisztában van azzal, amivel a lap szerkesztőségében nincsenek, hogy t.i. p a c e makert, azaz szívritmus-szabályozót kapott, nem pedig békecsinálót, ami ugyebár – mint Odesszában mondják – két nagy különbség. Annak idején egyébként Reagan elnök – nem minden cinizmus nlkül – az MX interkontinentális rakétát nevzte el peacemakernek.

Budapesti vízcsőcserékről és forgalomkorlátozásokról beszámolva egyik napilapunk hírül adja, hogy a Kékgolyó utcában a Városmajor utca felől az Alkotás utca irányába tartóknak útszűkületre kell számítaniuk. A baj csak az, hogy a Kékgolyó és az Alkotás utca csaknem párhuzamos. Vagyis ez az a bizonyos eset, amikor a párhuzamosok már a végtelen előtt találkoznak.

A Passage című opera az 1940-ben a francia-spanyol határon keresztül kivándorolt zsidók sorsáról szól – értesülhetünk egyik hírügynökségünk jelentéséből. Ilyen alapon azt is írhatnánk, hogy az 1939-ben – ugyancsak a náci megszállás elől – menekülő lengyelek k i v á n d o r o l t a k Magyarországra. Még jó, hogy nem a franciaországi zsidók d i s s z i d á l á s á n a k nevezi a hírügynökség a történteket.

„Mint...jelenti a térségből, a koreai háború hivatalosan a mai napig nem ért véget: nincs békeszerződés Észak- és Dél-Korea között” – olvashatjuk egyik napilapunkban. Az persze dícséretes és az anyagot hitelesebbé teszi, ha tudósító jelent valamit a helyszínről. Amikor azonban olyan, évtizedek óta közismert tényről van szó, amely bármely kézikönyvben, sőt, tankönyvben elolvasható, talán nem egészen indokolt a helyszínen tartózkodó munkatársra való hivatkozás. Képzeljük csak el például a következő mondatot: „Mint tudósítónk jelenti Havannából, Fidel Castro forradalmárai 1959-ben átvették a hatalmat Kubában.”

Egy politikusunk könnyelműen arról beszélt, hogy miben látja gazdaságunk arkhimédészi pontját. Könnyelműen, mert egyik kereskedelmi rádiók műsorvezetôje kijavította, hogy úgymond, a politikus természetesen az Achilles sarokra, vagyis a gazdaság sebezhetôségére gondolt. Gondolta a fene! A politikus ugyanis teljesen jól, a helyén használta az arkhimédészi pontot, vagyis azt, ahonnan ki lehet fordítani a sarkából a világot. Aki nem tud görögösül, ne beszéljen görögösül!

Egyik kereskedelmi rádiónk híreiben hallottam arról, hogy spanyolok ezrei tiltakoznak az Egyesült Államokban az új bevándorlási törvény ellen. Úristen, hát honnan volnának ezerszámra spanyolok az Egyesült Államokban?! Természetesen h i s p a n i c okról, azaz Mexikóból és más latin-amerikai országokból bevándorolt spanyol a j kú a k r ó l van szó, akiknek ugyan a nyelve spanyol, de akik úgy spanyolok, ahogyan, mondjuk, az ausztrálok – angolok.

Súlyosan megsérült egy idôs nô, akire rablók támadtak otthonában, a nôt brutálisan megverték, a vélelmezhetô tetteseket a rendôrség elfogta – adja tudtul egyik hírügynökségünk. A tudósító ehhez még hozzáteszi, hogy az ôrizetbe vett gyanúsítottakat csoportosan elkövetett rablásért vonják felelôsségre. Kérdésem: ki felejtett el valamit? A rendôrségi szóvivô, aki elfelejtette közölni, hogy az elfogott személyeket súlyos testi sértésért is felelôsségre vonják, vagy a tudósító, aki kifelejtette ezt a tudósításából?

Helyszíni tudósítás egyik napilapunkban Jeruzsálembôl a parlamenti választások elôtt. Az írásból arról értesül az olvasó, hogy az orosz bevándorlók pártját, amelynek vezetôje Lieberman, úgy hívják, hogy Jiszrael Ba\'Alija. Nos, ilyen nevű párt valóban létezett, valóban az orosz bevándorlók pártja volt, csak éppen nem most, hanem hosszú évekkel ezelôtt, és nem Lieberman vezette, hanem Saranszki. Liebermanról egyébként azt is megtudjuk, hogy ki akarja toloncoltatni az izraeli arabokat. Valójában ez a pártvezér nem kitoloncolásról beszél, hanem területcserérôl, vagyis az izraeli arabokat a lakóhelyükkel együtt akarja Palesztinához csatolni. Ami ugyan szintén nem szép, de egészen más...
És ha már Izraelnél tartunk. Nem lévén hebrológus, nem mernék tanácsokat adni a héber nevek magyar átírására vonatkozóan. Azt viszont merem állítani, hogy – pláne egy cikken belül – nem lehet egyik nevet angol, a másikat magyar transzkripcióval leírni. Tehát ha nem Sharon, hanem Saron és nem Tsipi, hanem Cipi, akkor a Yishai Levy-t is következetesebb volna úgy írni, hogy Jisai Levi.

Errôl ír tudósítása címében, de szövegében is egyik hírügynökségünk, illetve ezzel a címmel számol be az eseményről egyik napilapunk is. Persze, hogy lecsaptam rá, hiszen már nagyon régen (talán 2001. szeptember 11-én utoljára?) raboltak el repülôgépet légikalózok. A szövegbôl aztán kiderül, hogy egészen más történt. A johannesburgi repülôtéren fegyveresek erôszakkal elvettek az ôröktôl repülôgépen érkezett bankjegyes zsákokat, majd sikeresen kereket oldottak. Persze ez sem kevés, de ez akkor sem repülôgép-, hanem zsákrablás.

A minszki J a k u b Kupala teret említi egyik napilapunk szerzője. A névadót, a 20. századi fehérorosz költészet egyik legnagyobb alakját azonban J a n k a Kupalának hívták. Akivel kollégánk feltehetően összetéveszti, a 20. századi fehérorosz költészete másik kiemelkedő személyiségének, Kolasznak a keresztneve azonban valóban Jakub volt. Hasonlóan kínos volna, ha egy fehérorosz újságíró Radnóti Attilát és József Miklóst emlegetné.

A „legendásan fukar skótokat” emlegeti egyik napilapunk tudósítója. A „legenda” alapja az, hogy a skótok valaha még szegényebbek voltak, mint az angolok, és mivel jól esik röhögni valakin, az angolok számára a röhej tárgyai a náluk is nyomorúságosabban élő skótok voltak. Az amerikai viccekben a „Polack” (a bevándorolt lengyel) a „legendásan” ostoba, kétbalkezes, az orosz viccekben a „csukcsa” stb. Ha azonban ma egy amerikai vagy orosz újság meg merné engedni magának ezeket az úgynevezett etnikai vicceket, minimum rápirítanának. Milyen jó, hogy nálunk sajtószabadság van!

Ugyancsak dörzsölöm a szememet. Ma, az izraeli parlamenti választást követő napon, amikor már az eredmények is ismertek, ezt olvasom egyik napilapunkban a Jeruzsálembe küldött tudósító jelentésében: „Ez az izraeli állampolgárságú kisebbség (t.i. az arab) ma szintén az urnákhoz járulhat”. A tudósító természetesen tudta, tudja, hogy mikor tartják a választásokat – ezt a szerkesztő nem tudta, illetve nyilván tudta, de gondosan eltette és aztán sem javított bele a választás napjára időzített tudósításba. Aszalva azonban legfeljebb csak a gyümölcs jó, a napi tudósítás – nem.

Egyik kereskedelmi rádiónk riportere szóba hozta, hogy egy év alatt Magyarországon 100 új HIV-fertőzöttet regisztráltak, és ennek kapcsán a terjedő j á r v á n y miatt aggódik. Az, hogy 100 ember HIV-fertőzött lett, természetesen szomorú tény. (Ha csak egy ember kapta volna el a betegséget, már az is szomorú volna.) De hol van ez a járványtól, amely – A magyar nyelv értelmező szótára szerint –„valamely fertőző betegség tömeges elterjedése”? Mit mondana akkor riporterünk Dél-Afrikáról, ahol az AIDS a szó szoros értelmében tizedeli a lakosságot?

Analistának nevezi egyik napilapunk tudósítója a CIB munkatársát. Rögtön megijedtem, mert arra gondoltam, hoigy a nevezett úr a n á l i s szexszel foglalkozik (ami persze magánügy, de éppen ezért nem tartozik egy újság nyilvánossága elé), pedig bizonyára csak e l e m z ő.

Shakespeare-ről sokat vitatkoznak az irodalomtörténészek, hogy t. i. valóban ő írta-e a valamennyi neki tulajdonított színművet? A többség azonban úgy véli, hogy igen, mi több, Vilmosunk szonetteket is írt, színjátszott, rendezett, igazgatott. Ám az, hogy b á r d is volt (azaz dalokat, balladákat adott elő lant vagy koboz kísérettel), az merőben új felfedezés: egyik hírügynökségünk érdeme, amely így aposztrofálja Shakespeare-t.

Örkény István 1945 május 25-én került a krasznogorszki Központi Antifasiszta Iskolába és 1946. szeptember 19-ig tartózkodott ott. Ekkor ismerkedett meg a Moszkvában élő magyar kommunista emigrációval, Rákosi Mátyással, Révai Józseffel, Lukács Györggyel, Háy Gyulával – olvashatjuk egyik napilapunkban. Ha azonban igaz a fizikának az a törvénye, hogy egy test egy időben csak egy helyen lehet, akkor a lap állítása nem igaz. 1945 május 25-én ugyanis Rákosi már régen itthon vezérelte a kommunista pártot, Révai a Szabad Népet stb.

Ugor nyelvrokonainknál, Hanti-Manysiföldön járt egyik közszolgálati televíziónk forgatócsoportja. A műsorvezető úgy konferálta fel az ott készült riportot, hogy munkatársuk az őshazában járt. A tudósok ugyan máig vitatkoznak azon, hogy hol volt a finn-ugor őshaza, azt azonban egyikük sem, még véletlenül sem állítja, hogy északról, a nyugat-szibériai tajgából – ahol most a hantik és a manysik élnek – indultak vona el őseink.

A magyar rádiófelderítés előbb szerzett tudomást Kennedy meggyilkolásáról, mint a Pentagon tagjai – olvastam egyik napilapunkban. Előbb csak azon töprengtem el, hogy kik lehetnek az amerikai védelmi minisztérium t a g j a i? A főhatóság vezetői, vagy dolgozói, netán beleértve a takarítószemélyzetet is? Később viszont már azon morfondíroztam, hogyan lehet az, hogy a magyar rádiófelderítők Budapesten nézték az amerikai televíziók élő műsorát, a Pentagon „tagjai” azonban Washingtonban nem?. Mivel ugyanis Kennedy dallasi „bevonulását” az amerikai televíziók élőben közvetítették, az állítás csak abban az esetben lehet valós, ha Pesten nézték az amerikai tv-csatornákat, de a Pentagonban nem.

A Centrál tulajdonosa kávéháza eladásakor „kölcsönös kompromisszumokon alapuló, különleges konstrukciót dolgozott ki” – tudatja olvasóival egyik napilapunk. Ez szerintem fölöttébb örvendetes, hiszen a kölcsönös kompromisszum nyilván sokkal magasabb rendű, mint az egyoldalú kompromisszum. Éljen sokáig!

A romániai színházi szervezet, az UNITER bukaresti gálájáról beszámolva egyik napilapunk a megjelentek sorában megemlíti II. Simon bolgár királyt és feleségét. Én eddig úgy tudtam, hogy Bulgária köztársaság, amelynek élén nem király, hanem elnök áll. Úgylátszik, tévedtem.

Bírósági tudósítás egyik napilapunkban az örmény tanfolyamtársát Magyarországon meggyilkoló azerbajdzsáni katonatiszt ítéletéről a Fővárosi Bíróságon. Az még hagyján, hogy az elítélt nevét két helyen is elírták (igaz, az ugyane hibát elkövető hírügynökség nyomán, vagy már az ítéletben is rosszul írták le a nevét?), de aztán azt is olvashatjuk, hogy az elítélt fejére Örményországban kitűzött vérdíjról a „magyar nagykövetség” értesítette a bíróságot. Vajon melyik magyar nagykövetség? A bakui? De hiszen ott nincs magyar diplomáciai képviselet! Vagy a jereváni? Ott sincs magyar nagykövetség. Marad a lehetőség, hogy a figyelmeztetés az Azerbajdzsáni Köztársaság budapesti diplomáciai képviseletétől érkezett. Az viszont nem magyar, hanem azerbajdzsáni nagykövetség.

Egyik kereskedelmi televíziónk a szovjet hadsereg által elkövetett katyni tömeggyilkosságról beszél. Noha ennek a gaztettnek a pontos hátterét minden részletében máig sem sikerült pontosan feltárni (Oroszország nem hajlandó feloldalni az idevonatkozó iratok titkosságát), az azonban az eddig publikált anyagokból is egyértelműen kiderül, hogy a lengyel tiszteket az NKVD emberei őrizték és Sztálin parancsára ők is végezték ki. Nem egészen ugyanaz!
Alig öt perccel később ugyanennek a televíziónak a riporterétől arról hallhattunk, hogy a Hegyi Karabahot 1994 után Örményországhoz csatolták. A BBC dokumentációjának anyaga így határozza meg a Hegyi Karabah státusát: „De jure az Azerbajdzsáni Köztársaság része, amely 1991-ben egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.” És – tegyük hozzá – azóta is kezét-lábát töri azért, hogy a nemzetközi közösség szuverén államnak ismerje el.

Javítás egyik hírügynökségünk napi kiadásában: „Tájékoztatjuk előfizetőinket, hogy a ma 15.00 órára jelzett jubileumi ümnnepség a 125 éves Madách Gimnáziumban tévedésből került a Belpolitikai tükörbe. Az eseményre egy hónap múlva került sor.”
No comment.

Húsvéti vakációra mentek Botosani város örömlányai, akik az ünnepre való tekintettel meggyónják vétkeiket és tartózkodnak a testi örömöktől – tudatja egyik hírügynökségünk. Én eddig úgy tudtam, hogy akik hivatásból „űzik az ipart”, azok kizárólag a pénzért teszik és semmiféle örömet nem találnak benne. Ellenkezőleg.

„Síita keretlegényeknek” nevezi az egyik internetes hírportál az iraki szunnitákat gyilkoló miliciák (ha úgy tetszik: halálbrigádok) tagjait. Pedig ezek még csak nem is verőlegények (mert a verőlegény is jobbára csak ver, de nem gyilkol), de semmiképpen sem keretlegények. Az utóbbiak ugyanis csak egy meghatározott korban, egy meghatározott szerepben léteztek. Az értelmező szótár szerint a keretlegény „a Horthy-hadseregben a munkásszázadokat őrző, a munkaszolgálatosokkal embertelenül, kegyetlenül bánó, legénységi állományú katona”.

„Miharabb át kell adni az autósoknak a felújítás alatt álló Lánchíd és a Dráva utca közötti rakparti szakaszt” – állítja egyik hírügynökségünk. Ez novum! Eddig ugyanis legfeljebb a Lánchíd és a Dráva utca közötti rakparti szakasz felújításának tervéről hallottunk, arról azonban, hogy a Lánchíd felújítás alatt áll, még nem.

Egyik havi folyóiratunk történész foglalkozású szerzője Lengyel József életművét elemezve arra a következtetésre jut, hogy Lengyel „Kádárban és Aczélben kereste a maga Baniczáit, majd öngyilkossága után Tömpe Istvánban vélte megtalálni őt”. Ez figyelemreméltó megállapítás. Még figyelemreméltóbb azonban, hogy Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió hajdani elnöke nem lett öngyilkos. Aki önkezével vetett véget életének, az hasonló életutat bejárt, de abból élete végére egészen más következtetéseket levonó testvére, Tömpe A n d r á s nagykövet volt.

A nemrégiben előkerült apokrifnek, Júdás evangéliumának washingtoni prezentációjáról beszámolva egyik hírügynökségünk tudatja, hogy a papiruszra írt kopt nyelvű szöveg az i d ő s z á m í t á s u n k u t á n a III. vagy a IV. században keletkezett. Az időpont ilyetén való részletezése különösen örvendetes. Mert noha, mint tudjuk, a szóban forgó témakörben nem ritkák a csodák, az talán valamennyin túltenne, ha a Krisztus életéről szóló iromány a Krisztus e l ő t t i III. vagy IV. században keletkezett volna.

„Fehérorosz tüntetés Moszkvában” cím alatt számol be egyik napilapunk arról, hogy „mintegy 100 fiatal tüntetett vasárnap este a minszki orosz nagykövetségnél”. Eszerint a minszki orosz nagykövetség Moszkvában működik?

Bozóki András k u l t u s zminisztert emlegeti egyik hírügynökségünk. A kulturális ügyek (örökség) gazdáját már egy ideje divat így titulálni. Holott a kultusznak főként csak annyi köze van a kultúrához, hogy azonos az első szótagjuk. Más volt a helyzet a háború előtt, amikor a kultúra a vallás és közoktatásügyi minisztériumhoz tartozott, amelyet akkor jogosan emlegettek kultuszminisztériumként, mivel a v a l l á s i k u l t u s z o k főhatósága volt. De ma?

Egyik hírügynökségünk a Spiegel Online-t idézve John F. Kennedynek az 1961-es választási győzelme után elhangzott mondatát idézi. Nem muszáj fejben tartani valamennyi amerikai elnök megválasztásának évét, azt azonban nem árt tudni, hogy az Egyesült Államokban a néggyel osztható számú években rendezik az elnökválasztást (ez egyébként a nyári olimpiai játékok évével is egybe esik). Kennedy-t 1960-ben választották elnökké.

„Nappal önkéntesek, éjszaka pedig háromszázan pakolják a homokzsákokat” – írja árvízi tudósításában egyik hírügynökségünk. Nekem ez óhatatlanul Vlagyimir Zsirinovszkij válaszát juttatja eszembe, amelyet arra a kérdésre adott, hogy szülei milyen nemzetiségűek: „Anyám orosz volt, apám jogász”.

A Golf-öblöt említi bécsi jelentésében egyik hírügynökségünk. Kérdés, hogy a Volkswagen Golfokat próbálják ki az öbölben vagy a labdát kergetik benne golfütővel? Vagy netán az angol szóhasználatban röviden Gulfnak (öbölnek) emlegetett Persian Gulfról van szó?

Szokatlanul hosszú mínuszos hír egyik napilapunkban: „Kisfiú gázolt autóval. A gyerek apja kocsiját vezette, az apa mellette ült a járműben. A fiú hátulról ütötte el az előtte haladó 81 éves kerékpáros férfit hétfőn este. A gyerek a gázolást követően blablabla...” A hírből legalább azt megtudjuk, hogy az áldozat egy 81 éves aggastyán volt. De hány éves volt a gázoló kisfiú? Ez homályban marad. És főként: hol történt mindez? Budapesten, a Nyírségben vagy Kenyában? Mert ez sem derül ki az anyagból!

Részlet egyik napilapunk sajtótájékoztatóról szóló tudósításából: „Kósa Bálint, a Japán külképviselet vezetője viszont azt emelte ki, hogy hazánk nemzetközi vonzerejét a földrajzi elhelyezkedése, kitünő ételei és a megbonthatatlan magyar-japán barátság jelenti.”
1. A j a p á n szót, ha nem az államot jelenti, hanem melléknév, kis kezdőbetűvel írják. 2. A k ü l k é p v i s e l e t , ha nem tüntetik fel speciális jellegét (idegenforgalmi iroda stb.) diplomáciai képviseletet jelent. Kósa Bálint urat pedig – nevéből ítélve – aligha akkreditálta a japán császár a Magyar Köztársaság elnöke mellé. 3. Közös magyar-japán határt!

Az olasz partizánok 1945-ös náciellenes felkelése évfordulóját ünnepelték Milánóban – számol be róla egyik hírügynökségünk, hozzátéve, hogy „az ünneplő tömeg mellett egy kisebb csoport lábbal tiporta és elégette az izraeli állam és a felkelésben résztvevő olaszországi zsidó brigád zászlaját”. Nos, az eredeti AP/AFP jelentéseket idehaza kiszerelő kollégánk némileg figyelmetlen volt. Az eredeti jelentésben ugyanis nem a felkelésben résztvevő „olaszországi zsidó brigádról” volt szó (ilyen ugyanis nem létezett), hanem az Olaszországot felszabadító brit csapatok kötelékében harcoló reguláris (palesztinai) Zsidó Gyalogos Dandárról. Ami nem teljesen mindegy.

A Tengerek Szabadsága nevű luxushajó, amely elvette a Queen Mary 2-től a világ legnagyobb tengerjárója címet, útban van állomáshelyére, Miamiba – értesülhetünk egyik napilapunkból. Igen ám, de állomáshelye (kijelölt tartózkodási helye) katonai alakulatnak, köztisztviselőnek, képviseletnek van, hajók esetében anyakikötőről beszélünk. És különben is sántít az elnevezés következetessége: ha A Tengerek Szabadsága (és nem Freedom of the Seas), akkor miért nem Mária királynő 2?

Részletes, több perces interjú egyik kereskedelmi rádiónk reggeli adásában az egyik közvéleménykutató intézet kutatásvezetőjével. Megtudjuk, hogy melyik korosztály rokonszenvezik nagyobb arányban a jobboldallal, melyik a baloldallal, hogyan változik mindez az utóbbi időben stb. Aztán újra felkonferálják az interjúalanyt és újra elkezdik sugározni ugyanazt az interjút. Várom, hogy megszakítják, de nem, ismét végig lemegy. Várom, hogy a műsorvezető utólag elnézést kér a technikai hibáért, de ez sem történik meg. Lehetséges, hogy ebben a rádióban nincs ügyeletes adásvezető, technikus? Vagy ha van, annyira nem figyel oda, hogy észre sem veszi a durva hibát?

Egyik kereskedelmi rádiónkban a lapszemle-készítő hölgy tudtul adja, hogy X. gazdasági lap n a g y í t ó c s ő alá vette Y. témát. Ez sajnos öszvér. Létezik ugyanis nagyító, létezik górcső, de olyan, hogy nagyítócső – olyan nincs.

„A kelebiai határőrök április 10-én hét szerb-montenegrói személyt... fogtak el a tompai határátkelő melletti erdőben – tudatja egyik hírügynökségünk –, de négy határsértőnek sikerült Magyarország területére lépnie.” A józan paraszti logika szerint ebből az következik, hogy a Tompa melletti erdő, ahol a a magyar határőrök elfogták az említett személyeket, szerbiai területen van.

Szép Ernőtől Bartis Attiláig tucatnyi magyar író műveit fordítják amerikai, bolgár, észt, udmurt stb. nyelvre – számol be a nagyszerű tényről egyik napilapunk. Ugy gondolom, hogy az udmurt nyelvű fordításnál már csak az amerikai nyelvű lehet nagyobb szenzáció.

Egyik napilapunk karikatúrájának aláírásában egy rendőrtizedest szólítanak meg. Ha a művésznek nem is feltétlenül, de a szerkesztőnek azért nem ártott volna tisztában lennie azzal a – kétségtelenül illogikus, sőt, bolond – ténnyel, hogy a magyar rendőrségnél nem léteznek tizedesek, mert – nem vicc! – akit régen közrendőrnek neveztek, az ma őrmester. Ennél alacsonyabb rendfokozat nem létezik.

Először ugyancsak meglepődtem, amikor egyik napilapunkban európai kannibálokról olvastam: „A fehér ember által behurcolt betegségek és kannibalizmus következtében a XX. században kihalt egy népcsoport Új-Zélandtól alig ezer kilométerre.” Aztán rájöttem, hogy a szerző szerint két tényező vezetett a népcsoport kihalásához: 1. a fehér ember által behurcolt betegségel, 2. a (fehér embertől független, tehát nem általa behurcolt) kannibalizmus. De akkor a „kannibalizmus” szó előtt nem kellett volna elspórolnia a névelőt.

A 80-as években a CIA olyanokat támogatott, mint Pinochet, az iráni sah vagy az afgán modzsahedek – hallom egyik kereskedelmi televíziónkban. Attól tartok, hogy a sahot, akit 1979 januárjában kergetett el a forradalom és aki rövidesen meghalt Egyiptomban, (mert az USÁ-ban már nemkívánatos volt a tartózkodása) a 80-as években már elég bajos lett volna a CIA-nak támogatnia.

Egyik közszolgálati televíziónk műsorvezetôje azt tudatta a közönséggel, hogy Kecskeméten nem lesz újabb szavazás, mert a szocialisták nem kérték a szavatok újraszámlálását. Igaz és mégsem igaz. A szocialisták ugyanis eleve nem kérték az újraszámlálást. Ők azért fordultak a választási bizottsághoz, hogy a szabálytalanságok miatt rendeljen el új szavazást.

Lead egyik közszolgálati televíziónk online portálján: „Lendvai Ildikó szerint a reformok érdekében még egy esetleges vereséget is be kell vállalniuk a szocialistáknak az önkormányzati választásokon.” Nem láttam, nem hallottam Lendvai Ildikó nyilkatkozatát, de látatlanban állítom, hogy ô, aki irodalmi magyar nyelven fogalmaz, nem használta a vállalni igéhez a „be” igekötôt.

„A budapestiek l e g g y a k r a b b a n a BKV-val mennek a munkahelyükre” – állítja egyik napilapunk. „A budapestiek c s a k n e m f e l e tömegközlekedéssel jár munkába” – olvasható viszont egyik napilapunkban. A baj csak az, hogy a két „egyik” napilap egy és ugyanaz. Mi több, a két, egymással feloldhatatlan ellentétben álló állítás nem két különböző lapszámban, mégcsak nem is két különböző cikkben jelent meg, hanem ugyanannak a cikknek az egymást követő bekezdéseiben. Az ilyesmiről írták valaha a Pravdában, hogy „a kommentár, mint mondani szokás, fölösleges”.

Közéleti személyiségnek nevezi egyik napilapunk Klausmann Viktort. Nem túlzás? A tévés és a közéleti személyiség a legkevésbé sem ugyanaz. Vagy netán Claudia és Anettka is közéleti személyiség?

Demszky Gábor egy francia dokumentumfilmben is helyet kapott – állítja egyik napilapunk munkatársa, majd eltűnődik azon, hogy „vajon ki alakíthatta az ifjú Demszkyt”? Nos, dokumentumfilmben az emberek többnyire magukat „alakítják”. Vagy netán mégsem dokumentumfilm volt?

Funar 2003-ban városatya volt Kolozsváron – állítja egyik hírügynökségünk. Én eddig úgy tudtam, hogy a nevezett úr Kolozsvár polgármestere volt. Városatyának a városi tanács (közgyűlés, önkormányzat) tagját nevezik.

Alperesnek titulálja egyik hírügynökségünk a srebrenicai tömeggyilkosságban való részvételért bíróság elé állított egyik személyt. Lehetséges, hogy a gyilkost polgári perben vonják felelősségre? Mert alperes csak polgári perben van, míg azt, akit gyilkosságért állítanak bíróság elé, büntetőperben, vádlottként kezelik.

Egyik napilapunk moszkvai tudósítója, pontosabban az általa idézett Gennagyij Zjuganov szerint Sztálin pohárköszöntőjében „az orosz népre, az orosz szellemre, az orosz haderőre” ürítette poharát. Sztálin egyetlen publikált pohárköszöntőjében azonban csak az orosz népet említi, az orosz szellemet és az orosz hadakat nem. Ezek szerint két lehetőség van. Vagy Sztálin legjobb orosz tanítványa, Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke „egészítette ki” nagy tanítóját, vagy a magyar újságíró – őt. Hajlok rá, hogy az előbbivel állunk szemben.

Morbid történetet ad elő egyik képes hetilapunk. Egy amerikai férfi megfojtott egy leányt, majd „miután meghalt, meg is erőszakolta a holttestet”. Úgy gondolom – de legjobb tudomásom szerint a jogászok is úgy gondolják –, hogy nemi erőszakről csak abban az esetben lehet beszélni, ha az áldozatot kényszerítették az aktusra, ha az fizikailag vagy legalább szóban ellenállt. Holttestek viszont vajmi ritkán tanúsítanak ellenállást. Vagyis nem erőszak, hanem hullagyalázás történt.

Egyik napilapunk arról számol be, hogy az izraeli vezetők „határidőt tűztek ki a palesztinoknak és az araboknak”. A logika szabályai szerint ez azt jelenti, hogy a palesztinok nem arabok.

„A napi 203 buszjárat oly mértékben leterhelte a Városliget mellett húzódó Hermina utat, amely már az elviselhetetlenség határát súrolta” – olvasom egyik napilapunkban. Vagyis a Hermina út súrolta az elviselhetetlenség határát.
A vonatkozó névmások helyes használatát az általános iskolában oktatják.

A Megasztár egyik résztvevője nyilatkozik egyik bulvárlapunkban arról, hogy saját zenekart próbál toborozni. Az újságíró idézi: „Nekem nem olyan kell, aki konzíliumot végzett, hanem akinek lelkéből szól a zene.” Talán jobb lenne, ha orvosi konzervatóriumot végzett volna, nem? Ha én ennyire nem ismerném az idegen szavakat, legalább exhumálnám magam.

A minap egyik napilapunkat tűztem tollhegyre, amelynek munkatársa (+korrektora, szerkesztője) nincs tisztában a vonatkozó névmások helyes használatával, noha azt az általános iskolában tanítják. Úgy látszik, egyik hírügynökségünknél ugyanez a helyzet. Különben nem állította volna a hírügynökség egyik anyagában, hogy „Saukat Aziz pakisztáni kormányfő felkérte a lakosságot, imádkozzon, hogy essen eső, szűnjön meg a hőhullám, a m i súlyos szárazságot idézhet elő”. Az anyag kiszerelője feltehetően azt akarta mondani, hogy a hőhullám szárazságot idézhet elő. Ténylegesen viszont azt mondta, hogy ha az imádság erdeményeképpen esni fog az eső és megszűnik a hőhullám, az idézhet elő súlyos szárazságot. Nem árt tudni, hogy az „amely” helyett esetleg, főként előbeszédben, lehet „ami”-t mondani, de fordítva nem. Illetve – mint a fenti példa mutatja – lehetni ugyan lehet, csak akkor más lesz a mondat értelme.

A Tolna megyei rendőrfőkapitányság – alighanem túlbuzgóságból – 72 órás őrizetbe vette az őcsényi repülőmodell-versenyen balesetet okozó modell német „pilótáját”. Ő azonban – olvasom egyik napilapunkban – e l p a n a s z o l t a az őrizetbe vételt (minek utána szabadlábra helyezték). Namármost az ilyen intézkedés ellen lehet panasszal élni, lehet azt – jogász nyelven szólva – m e g panaszolni, de e l a német érfi legfeljebb cellatársainak vagy később az anyukájának panaszolhatta volna, hogy milyen méltatlanul bántak vele.

Prostitúcióellenes razziát tartott a rendőrség Nyíregyházán, s az akció során tetten értek egy s z e r e l m e s k e d ő párt: egy örömlányt és a kuncsaftját – jelenti egyik hírügynökségünk.
Amennyire emlékszem, a szerelmeskedést még a pártállami diktatúra idején sem üldözték Magyarországon, és még olyat sem igen hallottam, hogy egy prostituált és a kuncsaftja szerelmeskedett volna. Nem lehet, hogy csak szeretkeztek?

Rokonszenves riport egyik képes hetilapunkban Szentpétervárról. Rokonszenves, de a tényektől nem mindig hagyja magát befolyásolni. Az igazán csak apróság, hogy az egyik képaláírásban a Mariinszkij Színház nevéből kimaradt egy betű. Az az apróság talán már kevésbé, hogy a városban cölöpökre épültek a házak. Szentpétervárt ugyan valóban nevezik Észak Velencéjének, de nem ezért. Házai ugyanis a szárazföldön állnak, ezért nem kellett azokat cölöpökre építeni. A riporter a Nyevszkij proszpekten „fess tengerészgyalogos-növendékekkel” találkozott. Félő, hogy a fess fiúk egyszerűen tengerésztiszt-növendékek voltak, jóllehet valóban a Nyevszkijen gyalogoltak. A riporter ezek után felkereste a Csajkovszkij éttermet a „Folyócska part nyolc” alatt. Szentpéterváron persze számos folyó és folyócska van (Puskin például az egyik folyócska partján párbajozott és egy másik folyócska partján álló házban szenvedett ki), de éppen azért, mert sok folyócska van, ilyen cím természetesen nem létezik a folyócska megnevezése nélkül. Az írásból továbbá megtudjuk, hogy a nevezetes fehér éjszakák májusban és júniusban vannak. Hát májusban nemigen! Hanem júniusban, annak is inkább csak a második és harmadik dekádjában. Némileg, sőt, nemileg csodálkoztam azon is, hogy a városban „egy férfira nagyjából három nő jut, a háború óriási emberveszteségei óta még nem állt helyre az ivararány”. Mert hogy a háború óta éppen két emberöltő telt el és a mai fiatal férfiakat, de még apáikat sem tizedelte meg a háború. A riporter beszámol a Palota tér közepén álló „alexandriai oszlopról” is. Egy alexandriai oszlopnak – szerény nézetem szerint – az egyiptomi Alexandriában kell állnia. A szóban forgó oszlopot viszont I. Sándor (Alekszandr) cár emlékére emelték. És végül: a riporterhölgyet a kofák állítólag azzal hívogatták, hogy „gyévocska, gyévocska, igyi szudá!” Nem tudom, hogy a riportot jegyző hölgy hány esztendős, de felteszem, hogy a „gyevocska”-korból már alaposan kinőtt, (bár az iskolában már valószínűleg nem tanult oroszul) , különben tudná, hogy ez a szó gyermeklányt jelent oroszul. Alighanem azt mondták neki, hogy „gyevuska”. Az ugyanis egy felnőtt hölgy megszólítása.

Azt olvasom egyik napilapunkban, hogy egy cseh pár a Karibi-szigeten kötött házasságot. Ez olyan, mintha a Magyar megyében esküdtek volna egymásnak örök hűséget. Azzal a különbséggel, hogy magyar megye csak tizenkilenc van, karibi sziget viszoint – az apróbbakat is számítva – több száz.

Egyik napilapunk puiblicistája idéz egy urat, aki elvárná a parlamenterektől, hogy tűzzenek napirendre egy bizonyos kérdést és aztán hozzanak megfelelő törvényt. Nos, parlamenterek általában csak az ellenfélnél tűznek kérdéseket napirendre, azt is csak azután, hogy fehér zászlós integetésüket követően, rendszerint szemüket bekötve, a megfelelő parancsnokságra, parancsnok elé vezetik őket. Vagy lehetséges, hogy Steinmetz kapitány és az M1-M7 kiinduló pontjánál aknán felrobbant Osztapenko kapitány országgyűlési képviselő is volt? Merthogy a parlamenter sehogysem a parlament tagja.

Egyik napilapunk pekingi tudósítója beszámol a német kancellár és a sanghaji katolikus püspök találkozójáról. A főpapot a tudósító „a Kína által felszentelt püspöknek” nevezi. Namármost igaz, hogy ezt a püspököt, aki a kommunista hatóságok által elismert kínai katolikus egyház képviselője, nem a Vatikán nevezte ki, de hogy Kína (értsd: a pekingi kormányzat) s z e n t e l t e volna fel, abban azért kételkedem.

Bob Dylan dalairól állítja egyik kereskedelmi rádiónk, hogy azokat a pártállami időkben Magyarországon éppen, hogy megtűrték, de a kiszesek mozgalmi dalokként énekelték őket. Tisztelettel jelentem: itt némi ellentmondást vélek felfedezni.

Egyik napilapunkban olvasom, hogy az Iszlám Dzsihád Dahabban bombákat robbantott, „melyeknek köszönhetően huszonketten életüket vesztették”. Kérdés, hogy az áldozatok hozzátartozói is megköszönték-e a bombáknak, hogy megölték rokonaikat?
Ugyanennek a cikknek a szerzője írja a következőket is: „Mert néha igaz, hogy betyárból lesz a legjobb pandúr – mutatott rá Rostoványi Zsolt...” Nagy tisztelője vagyok Rostoványi professzornak, az arab világ és az iszlám kiváló kutatójának, de tartok tőle, hogy az idézett közmondás nem tőle származik. Mi több, bizonyos vagyok benne, hogy ezt ő sem állítja. Persze attól még rámutathatott...

Egyik hírügynökségünk tudósítást közöl egy, a holokauszt oktatásáért síkra szálló szervezet budapesti tanácskozásáról és ebben ismerteti Jehuda Bauer professzornak, a Jad Vasem Intézet volt elnökének felszólalását. Eszerint a jeruzsálemi vendég azt mondta, hogy „a holokauszt egy faj, a zsidóság tudományos, előre kitervelt, iparszerű kiirtása volt”. Miután azonban nehéz feltételezni, hogy Bauer professzor – a zsidóságot fajnak nevezve – a náci fajelmélet hívéül szegődött volna, csak azt feltételezhetjük, hogy a tudósítás szerzője félrehallott, félreértett valamit. De nagyon!

Egyik napilapunk beszámol egy 34 éves brit hegymászónak a Csomolungma megmászása közben bekövetkezett haláláról. Az írásból megtudjuk, hogy David Sharp „egy 1997-ben ugyanott meghalt indiai mászó holtteste mellett halt meg”. Eszerint szegény indiai tetemét kilenc éve nem hozták le a csúcs tövéből, de még a helyszínen sem földelték el.

A Nemzeti Etnikai Hivatal elnöke kéri, hogy csak a kisebbségekhez tartozó állampolgárok vegyenek részt az októberi kisebbségi választásokon – adja hírül egyik hírügynökségük és ezt a következőkkel nyomatékosítja: „Ezt maga Heizer Antal jelentette be sajtótájékozatóján.” Naná, a szomszédasszony!

Eilat izraeli kikötő- és fürdővárosról közöl afféle kedvcsináló cikkecskét egyik programajánló magazinunk. A leadből megtudhatjuk, hogy „természeti kincsek tekintetében ez maga a Kánaán”. Ám hogy melyek ezek a természeti kincsek, azt az olvasó nem tudja meg: a szerző a korállok kivételével adós marad nemhogy leírásukkal, de még felsorolásukkal is. Viszont azzal biztatja a nyájas olvasót, hogy a térség klímája kitünő. Valójában Eilat térségében május végétől októberig a 40 fokot is meghaladja, sőt, nem ritkán 45-46 fok a hőmérséklet – legyen a szerzőé.

A készülő közigazgatási reformról beszámolva egyik napilapunk hírül adja, hogy a titkosszolgálatokat a jövőben államtitkár felügyeli majd, ugyanis a tárca nélküli miniszteri poszt szintén megszűnik az elképzelések szerint. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudjuk hitelesen, hogy milyen posztokat vonnak össze és melyek szűnnek meg, ahhoz azonban vajmi kevés kétség fér (legfeljebb, úgy látszik, ez a napilap kételkedik benne), hogy a titkosszolgálatokat jelenleg sem tárca nélküli miniszter, hanem államtitkár felügyeli.

A Belvedere Galéria árverésén kalapács alá került néhány kisplasztika – jelentette egyik hírügynökségünk. Csak remélni merem, hogy nem nagyon törtek össze.

Egyik napilapunk riportere szerint egy vállalkozó szeretné visszaépíteni a vámházakat a Margit-sziget Margit hídi bejáratának két oldalára. Vissza? Jól emlékszem rá, hogy amikor gyerekkoromban a nagymamámmal a Margitszigetre mentünk, a hídi bejáratnál jegyet kellett vennünk. De hogy ott vámoltak is volna, azt kötve hiszem. Minek és kivel tették volna?

Megszerette egyik hírügynökségünk az idézőjeleket. Egyik anyagában arról olvashatunk, hogy Turkuban két alkoholtól „tüzes” menyecske (idézőjel az eredetiben K. I.) vitába keveredett egy taxisöfőrrel, majd amikor a szópárbaj végképp elfajult, a fiatalabbik „pianista” (idézőjel az eredetiben K. I.) „fejtájon harapta” (idézőjel az eredetiben K. I.) a sofőrt. Próbálom kitalálni, hogy mi lehet aza fejtáj, ám a pianista még akkor is zongoristát jelent, ha idézőjelbe teszik. Eszem a humorukat.

„Vörös ásóludak születtek Szegeden” – tudatja jelentése címében egyik hírügynökségünk. Megvallom, ornitológiai ismereteim nemigen terjednek túl a kanárin, és fogalmam sincs arról, hogyan néznek ki az ásóludak. Mindamellett le merem fogadni, hogy az ásólúd-fiókák még Szegeden sem születnek, hanem a tojásból bujnak elő. Egyáltalán, hogy kerültek az ásóludak a szegedi Vadasparkba? A tudósítás szerint úgy, hogy „a tizenegy csibének életet adó madárpárt a hatóságok lefoglalták”. Még jó, hogy nem helyezték előzetesbe!

A jász világtalálkozóra k e r e k e n 5000 vendéget várnak – jelenti egyik hírügynökségünk. A „kereken” persze szebben hangzik, mint a „kb.” vagy a „mintegy”, vagy egyszerűen az 5000, de aligha igaz. Tehát nem 4900 és 5000 közötti, nem is 5050, hanem k e r e k e n 5000 vendégre számítanak?

Ki gondolná, hogy a népszerű táncdalénekes hiúsága v é g e t t több plasztikai műtéten is átesett? – kérdezi egyik bulvárlapunk. De hát ne csodálkozzunk ezen, hisz tudhassuk, hogy ahol ilyesmi megjelenhet, ott nem szerkesztenek.

Egy Guantánamón állítólag ártatlanul fogva tartott brit állampolgár viszontagságairól számol be egyik napilapunk. A fickót Afganisztánban elkövetett cselekedettel gyanúsították, holott a szóban forgó időben ő még Nagy-Britanniában tartózkodott, ahol rendszeresen felkereste tartótisztjét. Így az újság. Eszerint a pasas a brit rendőrség vagy titkosszolgálat ügynöke volt? Merthogy tartótisztje annak van. A börtönből feltételesen szabadlábra helyezett személynek legfeljebb pártfogói felügyelője lehet. Ami azért nem egészen mindegy.

Georgi Markov disszidens bolgár ellenzékit 1978-ban a londoni metróban egy esernyő hegyébe rejtett méregkilövővel ölték meg – állítja egyik napilapunk. Nyilván azért ott, hogy minél több szemtanúja legyen a gyilkosságnak és hogy a tettest a zárt metrókocsiban rögtön el lehessen fogni. Markovot valójában a Temze hídján lőtte lábon a méreggel egy bolgár titkos ügynök. Ám kétségtelen: megölték.

Ha a szabálytalan gázfogyasztó nem rendelkezik közüzemi szerződéssel, akkor az ingatlan tulajdonosa f e l é nyújtják be a kárigényt – olvasom egyik napilapunkban. Valaki felé persze lehet valamit nyújtani (például védő kart), ám ha az illető nem kívánja ezt, akkor több, mint kockázatos, ugyanis kérdéses, hogy elfogadja-e, amit felé nyújtanak. Sokkal biztosabb nem f e l é , hanem n e k i benyújtani a kárigényt.

Azt olvasom egyik napilapunkban, hogy Lamperth Mónika „nevéhez fűződik a rendszerváltozást követő legbrutálisabb tömegoszlatás, az 1998 július 4-i Erzsébet hídi csata”. Csakhogy a jelzett időpontban Lamperth Mónika valószínűleg nem is álmodott arról, hogy egyszer még belügyminiszter lesz. Ám még ha álmodott is (mint tudjuk: anyám, az álmok nem hazudnak), mezei képviselő lévén, aligha adhatott utasítást a rendőrségnek bármiféle tömegoszlatásra. Arról az apróságról nem is szólva, hogy 1998-ban a Fidesz győzött a választásokon, tehát a jobboldali tüntetők aligha tiltakoztak volna az állítólagos választási csalások ellen.

„Tevéhez nem kell jogosítvány Egyiptomban” – állítja alcímében a sivatgi szafari szépségeit ecsetelő cikk egyik napilapunkban. Nem kétlem persze, hogy így van, csupán azon csodálkozom, hogy Egyiptomban nem kell. Miért, a Szaharában kérnek jogsit a tevéhez? És egyáltalán: milyen állaton való utazáshoz kell jogosítvány? Az elefánthoz Indiában? Vagy a lovagláshoz kies hazánkban? Ha aztán tovább olvassuk a cikket, akkor kiderül, hogy Egyiptomban a squad vezetéséhez nem szükséges jogosítvány. Így persze már más!

„Fekszi Márta, a külügyi tárca eddigi közigazgatási és leendő politikai államtitkára” – olvasom egyik napilapunkban. Az a kisebbik baj, hogy a hölgy neve Horváthné Fekszi Márta, a nagyobbik, hogy az új kormányban nem lesznek politikai államtitkárok, csak államtitkárok.

A belgrádi parlament kikiáltotta Szerbia és Montenegró függetlenségét – értesülhetünk egyik napilapunkból. Én eddig naiv módon azt hittem, hogy Montenegró függetlenségét a podgoricai parlament kiáltotta ki. Az újság állítása majdnem olyan, mintha annak idején egy lap arról tudósított volna, hogy a magyar Országgyűlés kimondta Románia egyesülését Erdéllyel.

Példátlan lépésnek nevezi egyik internetes újságunk azt a szándékot, hogy a Népszabadságot a hét mind a hét napján meg akarják jelentetni. A Lúdas Matyi annak idején azzal a mottóval közölte a szakállas vicceket, hogy „egy csecsemőnek minden vicc új”. Tartok tőle, hogy ilyen értelemben az a kollégánk, aki a „példátlan” jelzővel illette a tervezett lépést, ugyancsak csecsemő. Tudniillik volt már rá példa, hogy egy magyar újságot hetente hétszer jelentessenek meg, méghozzá éppen a Népszabadság elődje, a Szabad Nép volt ez az újság az 1956-ot megelőző években.

Nyugat-Jordániába helyezi Hebront egyik hírügynökségünk, holott e sorok írásakor az az izraeliek megszállta Ciszjordániában található. Ennél is cifrább azonban az, amit ugyanebben az anyagban olvashatunk, hogy tudniillik „amikor a hatnapos háborúban Hebront elfoglalták, a város zsidó negyedét és annak temetőjét porig rombolták”. A hatnapos háborúban (1967) ugyanis az izraeliek foglalták el Hebront. Ők rombolták volna le a város zsidó negyedét és annak temetőjét? Nem inkább az 1948-as palesztinai háborúban történt ez?

Egyik napilapunk közli a budapesti lengyel nagykövet levelét. Az aláírásban tisztét úgy adják meg, hogy „rendkívüli és f e l hatalmazott nagykövet”. A levél végén pedig a – helyesen: rendkívüli és m e g hatalmazott – nagykövet asszony nevéből még egy betű is hiányzik. Ezt a levelet adta volna ki kezéből a budapesti lengyel nagykövetség? És ha igen, a lap szerkesztőségében senki sem figyelt fel arra, hogy minek a közlésére hatalmazták f e l ?

Úgy látszik, mindig baj van nálunk azzal a fránya szenátori címmel! Még jól emlékszünk arra az esetre, amikor magyar parlamenti képviselők szenátornak titulálták magukat. Még jobban elrugaszkodott viszont a valóságtól egyik napilapunk mellékletének tudósítója, aki Richard Holbrooke-ot nevezi szenátornak. Az említett úr ugyanis világéletében hivatalnok, diplomata volt és sohasem töltött be választott tisztséget.

Tv-műsor egyik napilapunkban. A Kancellárok c. sorozat ügyeletes adásának ismertetése fölött Helmut Kohl fényképe látható. És a szöveg alatta: „1917 és 1933 között Köln polgármestere lett. Nem volt hajlandó együttműködni a nácikkal...” Hogy van ez? De hiszen 1917-ben Kohl, aki 1930-ban született, még csak kéjes álom sem volt. A megfejtés: a kép Kohlt ábrázolja, de a szöveg Adenauerről szól.

William trónörököst említi egyik kereskedelmi rádiónk németországi tudósítója. E sorok írásakor azonban még Károly viseli ezt a címet. Igaz, az ő fia valóban a William névre hallgat, ám mivel királyi dinasztia tagja, nevét fordításban használjuk, tehát: Vilmos. A többi stimmel.

Egyik kereskedelmi rádiónkban hallgatom a Baromfitermék Tanács baromfi-fogyasztásra biztató (reklám)felhívását, amelyből az is kiviláglik, hogy március vége óta nem fordult elő madárinfluenza Magyarországon. Alig három perccel ezután ugyanebben a rádióban megszólal a főállatorvos és részletesen ecseteli – amiről már az újságok is beszámoltak – hogy a Kiskunmajsa-környéki fertőzések miatt hány libát kellett leölni és hogy a körzetben zárlatot rendeltek el. Mi következik ebből? Az, hogy ha megfizetik, akkor a tényekkel nyilvánvalóan nem egyező állításoknak is helyt lehet adni a médiában?

A Könyvhét pódiumán Szilágyi Ákos előadta egy versét a J i n g o Bell dallamára – jelenti a Vörösmarty térről egyik napilapunk tudósítója. A „jingo” angolul kizárólag dühödt sovinisztát jelent, ezért fölöttébb meglepőnek tarthatnánk, ha a közismerten galamblelkű, a nacionalizmust utáló Szilágyi egy ilyen dallamra adná elő Kakadudalait. Szerencsére azonban csak a J i n g l e Bellről van szó, amelynek első szava „csilingelőt” jelent. Micsoda különbség!

„Izraeli őrnaszádok tüzet nyitottak egy partszakaszra a Gázai övezet északi részén. A légicsapásokban legalább hat palesztin civil halt meg” – olvasható egyik közszolgálati rádiónk online kiadásában. El kellene dönteni: tüzérségi vagy légicsapás volt?

Egyik napilapunk tudósítója Szekeres Imre HM-beli bemutatkozásáról beszámolva közli: szerette volna honvédelmi ismeretekből tesztelni az új minisztert: vajon mi a különbség az őrnagyi és a tábornoki vállap között? Hát igen, valóban nem tudjuk, milyen szinten sajátította el Szekeres a honvédelmi ismereteket. Ennek tesztelését azonban semmiképpen sem bíznám a szellemeskedő kollégára, aki nem tudja, hogy váll-lapok már régen nincsenek a hadseregben rendszeresítve.

A remete az erdőben félig a földbe beásva, villany és fűtés nélkül, kenyéren és vízen él – tudhatjuk meg egyik napilapunkból. Olyat már hallottam, hogy a remete k u n y h ó j a félig a földbe van ásva, de hogy ő maga is a földbe ásva éldegél (és vajon ki ásta be: egy másik remete?) – az határozottan nóvum.

A gépjármű átírási illetékének növekedése miatt füstölög egyik napilapunk, hiszen „így egy ezerötös Suzukit ötezer forinttal drágábban vehetünk majd a nevünkre”. Vagyis, ha Kovács úr, aki ezúttal nem élete első Volkswagenjét, hanem Suzukiját vásárolja meg, kétszeresen elégedett lehet: gépkocsijának neve Suzukiról Kovácsra változik.

Eörsi István pályafutását ismerteti egyik hírügynökségünk születésének 75. évfordulója alkalmából. „1956-ig az Egyetemi Lapoknál, 1956-tól Lukács Györgynél volt aspiranturán.” Vagyis első tudományos vezetője egy újság – az Egyetemi Lapok – volt. (Az aspirantúra szót egyébként hosszú u-val írják.)

Vedomosti című orosz újságot emleget egy jelentésében egyik hírügynökségünk Vedomosztyi helyett. A nem latin betűs tulajdonneveket azonban fonetikusan kell átírnunk. Illetve persze átírhatjuk őket magyarra az angol transzkripció szerint is (bár annak semmi értelme), akkor Pushkinról, Dostoyevskyről, Izvestiyáról és Komsomolskaya Pravdáról fogunk beszélni. De hol így, hol úgy – ezt öszvér-módszernek nevezik.

„A Grúziához tartozó Szergej Bagaps abház és Eduard Kokojti dél-oszétiai vezető, valamint a Moldova részét képező Igor Szmirnov” közös nyilatkozatáról számol be egyik hírügynökségünk. Amiből világosan következik, hogy Szergej Bagaps abház Grúziához tartozik, Igor Szmirnov pedig Moldova részét képezi. Sej, abház, hogyha leszakad...

Kósáné Kovács Magdával készített interjút egyik kereskedelmi rádiónk riportere. A képviselő asszonyt könnyedén Magdának szólította, ahogyan feudális hagyományokkal terhelt, férfiközpontú társadalmunkban a vezérigazgató is lemancikázza a titkárnőt, aki őt természetesen vezérigazgató úrnak szólítja. Kíváncsi volnék, hogy ha az Európai Parlament valamelyik férfi tagjával, mondjuk Szájer Józseffel vagy Tabajdi Csabával beszélgetett volna a riporter, őket is Józsefnek vagy Csabának szólította-e volna?

Újságos b o d e g á k a t lopott magának daruval egy férfi az USÁ-ban – olvasható egyik hírügynökségünk anyagában. Daruval azonban legfeljebb egy b ó d é t lehet felemelni és elvinni, nem pedig eg bodegát, amely – ha hiszünk a Magyar Értelmező Kézisztórának – „(hideg) ételeket is árusító italmérés”.

„Az amerikai anno új hullámban nagyon sok szeret volt” – olvasom egyik hetilapunk heti képes mellékletében. Na kérem, ezt a mondatot tessék értelmezni!

A közszolgálati televízió sportriportere (de sok mindenki más is) dubrovnyiknak ejti Dubrovnikot, tehát meglágyítja az n-t a közepén. Holott az „i” hang csak a keleti és a nyugati szláv nyelvekben (például az oroszban és a szlovákban) lágyítja az előtte álló mássalhangzót, a délszláv nyelvekben, köztük a horvátban és a szerbben nem. Ha a dubrovnyikot ejtők következetesek akarnának lenni (igaz, akkor sem lenne igazuk) tyitót és mlagyicsot is mondanának.

Hitehagyottaknak nevezi egyik hírügynökségünk sporttudósítása a szerb-montenegrói labdarúgó-válogatott játékosait. Erről olvasván először azt hittem, hogy a szerb focisták az ortodox vallásról félidőben áttértek, mondjuk, a katolikusra, merthogy „hitehagyottnak” azt nevezik, aki vallását, felekezetét hagyja cserben. De aztán (szerencsére?) kiderült, hogy szó se róla, az argentinokkal játszó szerb labdarúgók csak a saját győzelmükbe vetett hitüket veszítették el.

Egy napilap természetesen nem jogi folyóirat. De azért egy lapszámon belül kettőt tévedni akkor is sok. Először ugyanis az olvasható, hogy a tiszaeszlári per gyanúsítottjait a biróság felmentette (holott bíróság elé azt állítják, aki ellen az ügyészség vádat emelt, vagyis a tiszaeszlári ügyben a vádlottakat mentették fel), majd egy Olaszországban még alig hogy megkezdődött rendőrségi eljárás vádlottjait (helyesen: gyanúsítottjait) említi a lap. Pont fordítva!

Szakértő nyilatkozik egyik rádiónkban arról, hogy miért nem októberben, hanem most jött Budapestre Bush elnök: „Úgynevezett időközi választásokat tartanak Amerikában pontosan októberben. Nem elnökválasztás lesz, hanem a szenátusba és a kongresszusba választanak új tagokat, és ebben a kampányban a mindenkori Egyesült Államok elnöke nagyon aktívan részt vesz.” Brávó! Az időközi választásokat nem októberben tartják, hanem novemberben, és ha már pontosan, akkor – az idén – november 7-én. (Az előírás szerint a választásokat mindig a november első hétfője utáni kedden kell tartani.) A „szenátusba é s a kongresszusba” szintén erősen sántít, mivel a szenátus a kongresszus felsőháza, tehát annak része. Amire a „szakértő” gondol (ha helyesen olvasok a gondolataiban) az a képviselőház. És ha még tovább olvashatok benne: bizonyára úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok mindenkori elnöke. Merthogy az Egyesült Államok maga mindenkori.

„A megállapodással véget ér a három hónapig tartó politikai bizonytalanság, amely a március 26-i parlamenti választásokat követte, és amelyben egyik párt sem kapott abszolút többséget” – magyarázza el az ukrajnai helyzetet egyik hírügynökségünk. Magyarra lefordítva: a politikai bizonytalanságban egyik párt sem kapott abszolút többséget.

Én eddig naiv módon azt hittem, hogy természetes úton. De nem! Egyik kereskedelmi televíziónknak a Bush-látogatás biztonsági előkészületeiről szóló riportjában azt hallottam, hogy a rendőrök g o m b a m ó d r a szaporodnak Budapesten. Ugyanebben a műsorban állították azt is, hogy az elnök konvojában visznek a vércsoportjának meggfelelő szerveket. Tisztelettel jelentem: ez – amint Pesten mondják – helyből hülyeség. Orvos biztosan van az elnök konvojában, és feltehetőleg a vércsoportjának megfelelő vér is. De hogy átültethető, tehát frissen kioperált, csak néhány óráig „elálló” szívek, tüdők stb. is lapulnának az elnököt kísérő orvos(team?) táskájában, nos, ezt még a sokszoros túlbiztosítás ellenére sem hiszem el. Viszont öröm volt hallani egy másik televízió műsorvezetőjétől azt, hogy Bush elnököt Budapesten k ö r k ö r ö s védelemmel veszik közül. Valami hasonlót már hallottunk egyszer, ha más kontextusban is. De már akkor is röhögtek rajta...

Egyik napilapunk hírt ad a kokainkirályról, aki „most ismét rajtavesztett. Az utóbbi tíz évben négy eljárás indult ellene drogkereskedelem miatt, de máig nem sikerült elítélni”. Hol itt az i s m é t ? Hiszen maga a szerző mondja, hogy máig sem sikerült elítélni.

Az „implicite” szót használja egy cikkében egyik napilapunk. Kiváncsi volnék rá, hogy ha megkérdeznék az újságnak – a magyar átlagközönség ismeretanyagát pedig kétségtelenül felülmúló színtű – olvasóit, hogy hányan ismerik e latin szó jelentését, milyen eredményt kapnánk? 20 százalék, 25 százalék? Maximum. Megkockáztatom, hogy még a szóban forgó újságnak sem valamennyi munkatársa tudná pontosan megmondani, hogy mit jelent az implicite.

Most éppen egy marihuánaültetvényt fenntartó n é n i r ő l olvasok egyik lapunknak egyik hírügynökségünktől átvett anyagában. A hölgy 69 éves. Kérdésem: hány éves kortól nénizzen, bácsizzon valakit az újságíró? (A jelenség rendkívül elterjedt a magyar sajtóban.) Természetesen, ha a riporter 20 és az említett személy, mondjuk, 65 vagy pláne 69 éves, akkor n e k i néni és bácsi. Én viszont speciel a hetvennegyediket taposom, és a legkevésbé sem érzem magam bácsinak. Ha a – rendőri szóvivők szótárában, de az újságokban is – kialakult gyakorlat szerint a repedt sarkú prosti is h ö l g y, a rabló pedig ú r i e m b e r , nem maradhatnánk ennél a köznapi riportokban is?

Egy – a tudósítás szavai szerint – „bogaras” utazó lebukásáról számol be egy hírügynökségi anyagot átvéve egyik napilapunk. A lengyel férfi védett ízeltábúakat akart becsempészni Magyarországra, de lebukott a vámon, a rendőrség gyorsított eljárást folytatott le vele szemben, a bíróság pedig elítélte. Csak azt nem tudjuk, hogy ezer forint pénzbüntetésre vagy netán életfogytiglanra? A büntetés mértéke ugyanis hiányzik a tudósításból.

Egyik irodalmi folyóiratunk júniusi száma címlapján sorolja a belső oldalakon közölt szerzők nevét: Jacques Derrida, Nick Elsdorf, Halasi Zoltán stb., majd: Alexandre Puskin. Hadd hívjam fel a szerkesztőség szíves figyelmét következetlenségére. Ha ugyanis a költő keresztnevét nem Alekszandrnak, hanem franciásan írjuk, a vezetéknevét is úgy kell, vagyis Puchkine-nak.

Azt olvasom egyik napilapunkban, hogy Bush elnök az 1837-es amerikai alkotmány eredeti, bőrkötésű változatát adta ajándékba Szili Katalinnak. Nem tudom elépzelni, hogy ki mit érthetett félre. Az Egyesült Államok alkotmánya ugyanis 1789-ben lépett hatályba, változatai nincsenek, legfeljebb kiegészítései, de 1837-ben még ilyen kiegészítés sem született hozzá.

Európában 1956-ban semmilyen hagyományos katonai erőnek nem lett volna esélye legyőzni a Vörös Hadsereget – állítja egyik napilapunk cikkírója. Megerősítem: abszolút semmi esélye sem lett volna, mivel 1956-ban nem létezett Vörös Hadsereg. 1946-tól ugyanis Szovjet Hadsereg volt a neve.

Tarlós Istán főpolgármesteri jelölése alkalmából egyik napilapunk ismerteti az óbudai polgármester életrajzát. Ebben a többi között az áll, hogy „1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is nagy többséggel, jelentős baloldali voksot szerezve nyerte meg a polgármester-választást”. Már az ideit is? Vagy az újság a kívánt jövőt teszi múlt időbe? Wishful thinking?

Nem először (és tartok tőle, hogy koránt sem utoljára) hallottam, amint egyik kereskedelmi rádiónk hírolvasója rosszul ejtette a magyarországi pápai nuncius nevét. A nagykövet ugyanis lengyel, és ebben a nyelvben – amit a hivatásos beszélők igazán megjegyezhetnének! – az „sz”-t magyar „s”-nak kell ejteni. Tehát Juliusz Janusz helyes ejtése: julius janus. Pláne nem ártana tudni, hogy a német „v” helyes kiejtése: „f”. Ez utóbbi, azt hittem, meglehetősen közismert, ám a múltkor az egyik rádiónk profi bemondója szájából voralbergnek hallottam ejteni az osztrák Vorarlberg (helyes ejtése – gyengébbek kedvéért – „forarlberg”) tartomány nevét.

A korabeli vicc szerint a szovjet törpe – óriási. Montenegró ugyan nem óriási, de azért mégiscsak jóval több lakója van, mint Luxemburgnak, Máltának vagy Izlandnak. Lapjaink azonban előszeretettel nevezik hol törpe-, hol miniállamnak, holott az említetteket nem emlegetik ezzel a jelzővel. Nem kellene ezt a törpét meghagyni Andorrának, Lichtensteinnek, Monacónak és San Marinónak?

A nagy hőség úgy látszik kollégáink fogalmazókészségének sem tett jót. Különben nem írta volna egyik hírügynökségünk és tőle függetlenül („munkatársunktól”) egyik napilapunk, hogy az elmúlt száz év melegrekordját 1938. június 26-án Szegeden mérték, amikor is 35,9 fok volt. Az elmúlt száz év melegrekordját ugyanis alig hat esztendeje, 2000 augusztus 21-én figyelték meg, mégpedig Békéscsabán. Valójában csak a június 26-án mért legnagyobb meleg a szegedi és nem az elmúlt száz évé.

„Lada Toljatti” – olvasom egyik napilapunkban. Ha következetesek akarunk lenni az orosz városról elnevezett, mert abban működő gépkocsi-márka leírásánál, akkor „Toljattyi”–t kellene írnunk. Ám ha még következetesebbek akarunk lenni, akkor írjunk bátran „Togliatti”–t. A város névadója ugyanis, bár kommunista volt az istenadtra, mégsem orosz, hanem olasz volt. És úgy mellékesen: a második világháború utáni olasz, sőt, európai politika megkerülhetetlen alakja.

Az értelemzavaró sajtóhiba klasszikus példáját láttam egyik napilapunkban, ahol a „Földért életjáradékot programról” esik szó. Vagyis nem a földért, hanem bolygónkért cserébe adnák a járadékot. Szép!

Helyszíni riportot közöl egyik napilapunk a New York-i Columbia Egyetemről. Amit a tanintézetről és annak újságíró iskolájáról ír a szerző, az nagyon szép (bár némi hazaffyas túlzást érzek abban az állításában, hogy „az újságíróképzés magyar eredetű” – csak attól, hogy ezt az iskolát a makói születésű Jospeh Pulitzer alapította), azt viszont mindenképpen nagyon sajnálom, hogy a helyszínen nem vásárolt magának egy manhattani térképet. Akkor ugyanis nem állítaná, hogy az egyetemet „délre néhány utca választja el Manhattan felhőkarcolóitól, északra Harlem, keletre a Central Park, nyugatra kissé lejjebb a magyar negyed”. Tudniillik az egyetemet déli irányban nem néhány utca, hanem jó néhány mérföld választja el a felhőkarcoló-negyedtől, keletre az egyetemtől nem a Central Park terül el, hanem ugyancsak a Harlem, ami pedig azt illeti, hogy „n y u g a t r a egy k i c s i t lejjebb a magyar negyed”, senkinek sem ajánlanám, hogy a szerző útmutatásának megfelelően próbálja megtenni ezt az utat. A (volt) magyar negyed ugyanis nem nyugatra, hanem dél-keletre terül el a Columbiától és az oda vezető út legalább egyórás gyaloglást igényel.

Régi, divatos, ha úgy tetszik: trendi kedvencemet látom viszont egyik napilapunkban: a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén, úgymond, több mint száz n a p i r e n d e t tárgyaltak meg. Meggyőződésem viszont , hogy csak egyetlenegy volt, mint ahogyan más értekezleteken is csak egy napirendet fogadnak el és visznek végig. Amiből száznál is több lehet, azok a napirendi p o n t o k.

DNS-szakértőt idéz egyik napilapunk. Szerinte (pontosabban az őt idéző kollégánk szerint) „eleinte csak egy a néhány ezerhez tudtuk valószínűsíteni az elkövető kilétét, ma viszont már ez az arány egy a több billióhoz”. Megnézném én magamnak azt a bíróságot, amely ilyen „valószínűség” alapján ítélne! Tudniillik a tudomány mai állása szerint – és erre támaszkodnak a bíróságok is – a DNS alapján történő azonosítás helyességének aránya több billió az egyhez. Ami azért nem teljesen mindegy.

Egyik napilapunk berlini tudósítója arról számol be, hogy a mostani német reformoknak köszönhetően felgyorsul a törvénykezés a Bundestagban. A reformoknak természetesen csak örülhetünk, ám még ennek az örömérzetnek a hatása alatt se keverjük össze a hatalmi ágak funkcióit! A parlament ugyanis törvényh o z á s s a l foglalkozik és a törvény k e z é s t meghagyja a bíróságoknak.

Egyik napilapunk szombati melléklete szerint a wimbledoni torna sikeréért 4163 szürke eminenciás dolgozott. Kissé sokallom. Szürke eminenciásnak ugyanis nem a szürke kis hangyákat, a szorgos dolgozókat nevezik, hanem azt az egyetlen személyt, aki a háttérben maradva a nominális főnökön (=királyon, elnökön, igazgatón stb.) keresztül ténylegesen irányítja, de legalábbis lényegesen befolyásolja az ügyeket. Mint tette azt a kifejezés „névadója”, Richelieu bíboros, XIII. Lajos francia király „éceszgébere”.

Egyik napilapunk nekrológ-írója szerint az elhunyt politikust életében alaptalan rágalmak érték. Eszerint vannak megalapozott rágalmak is?

Az A 380-as h a d r e n d b e állításáról, helyesebben annak csúszásáról ír egyik napilapunk. Aminek alapján a kevéssé tájékozott olvasó azt hiheti, hogy az új gépóriás valami szörnyűséges bombázó vagy egyéb katonai repülő. Holott a világ legnagyobb utasszállító gépének csak az üzembe helyezése, forgalomba állítása csúszik.

Egyik napilapunk impresszuma a főszerkesztő, helyettesei, a lapszerkesztők, a rovatvezetők neve után újabban azt is feltünteti (ámbár lehet, hogy már egy ideje, csak én nem vettem észre), hogy ki felel a prepressért. Bizonyára a saját tudatlanságom az oka, de én idestova hat évtizedes szerekesztőségi munkám során még nem találkoztam ezzel a kifejezéssel. Mint ahogyan a Bakos-féle Idegen Szavak és Kifejezések Szótárának legújabb kiadásában sem találtam. De fő, hogy az olvasó tudja!

„A múlt héten letartóztatott Hamaszhoz tartozó miniszterek...” – olvasom némi csodálkozással egyik napilapunkban. Merthogy a szervezethez tartozó minisztereket az izraeliek valóban letartóztatták, de hogy magát a Hamaszt is?...

Riport egyik napilapunkban a budatétényi szoborparkról. „Illusztris a fogadóbizottság: balról Uljanov, jobbról Marx és Engels álldogál...” Nem tudom, hogy a szerző minek szánta ezt az Uljanovot? Dokumentális pontosságnak, humornak, leleplezésnek vagy minek? Ajánlok viszont egy fogadást a cikket közlő szerkesztőségnek. Ha olvasóik között (akiknek pedig az olvasottsága és tájékozottsága minden bizonnyal nagyobb, mint a lakosság átlagáé), egyszóval, ha olvasóik között 50 százaléknál többen tudják, hogy Uljanov Lenin családi neve volt, a népes szerkesztőség minden tagjának fizetek egy felest.

Egyik napilapunk beszámol egy japán féfiről, aki több, mint hat évtized múltán térhetett csak haza. A világháború végéig – állítja a szerző – Dél-Szahalinszk szigetén élt. Megrázó a történet, de ilyen nevű sziget nem létezik. Van viszont Oroszországban egy Szahalin nevű sziget, amely egyben a Kurill szigeteket is magában foglaló megye (oblaszty) nagy részét teszi ki. Ennek a megyének a székhelye Juzsno-Szahalinszk városa. Néha nem árt kinyitni az atlaszt!

A PRT (tartományi újjáépítési csoport) Afganisztánba küldésével k i v á l t h a t j u k a NATO kritikáját – tudatja büszkén egyik napilapunk. Eleinte nem egészen értettem, hogy mi az öröm abban, ha a kötelezettségeink nem teljesítése miatt Magyarországra amúgy is ferde szemmel néző NATO újabb kritikáját akarjuk kiprovokálni? De aztán – erre én vagyok büszke! – megfejtettem, hogy mit akart a szerző valójában mondani. Azt, hogy a PRT odaküldésével semlegesíthetjük a NATO rosszallását, jóvá tehetjük azt, amiért az észak-atlanti szervezet korábban bírálta hazánkat. Félnék megkérdezni a szerzőt, hogyan értelmezné azt, hogy „...kiváltlak a nehéz rabságból”?

Egyik napilapunk idézi Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, pontosabban azt, ahogyan – állítólag – ő idézi a Talmudot: „Aki egyetlen lelket megment, megment egy egész népet”. Noha tudom, hogy Olmertet elsősorban jeles politikusként és nem jeles talmudistaként tartják számon, felteszem, hogy ezt a visszaköszönő talmudi bölcsességet ő úgy idézte, ahogyan a Talmudban áll, hogy tudniillik „aki egyetlen lelket megment, az egész v i l á g o t menti meg”. Vagy lehet, hogy a budapesti szerkesztőségben jobban tudják?

Egyik napilapunk első oldalán arról értesültem, higy Fico Canossát járt Strasbourgban. Vagyis, hogy megbánta, hogy Slota és Meciar pártjával akart kormányt alakítani és most bűnbocsánatért konyörögni ment az Európai Parlament székhelyére. Ezt jelentené ugyanis a Canossa-járás, mint ahogyan IV. Henrik azért gyalogolt Canossa várába VII. Gergely pápához, hogy bűnbocsánatot nyerjen tőle. Ezzel szemben Ficónak sajnos esze ágában sem volt megbánni, hogy kikkel állt össze, és ezért sok kellemetlent hallhatott Strasbourgban. Hogy a szemrehányások felértek-e számára egy k á l v á r i á v a l, vagyis a kínok útjával (amit szerzőnk mondani óhajtott), avagy fütyült a kritikákra, azt nem tudom. De – mint magából a cikkből is kitűnik – C a n o s s á t biztosan nem járt.

Azt olvasom egyik napilapunkban, hogy a Taepodong-2 észak-koreai rakéta „a Japán-tengerben, a japán partoktól mintegy 500-700 kilométernyire, de nem japán területen csapódott be”. Az ember mindig tanul valamit. Én ugyanis eddig azt hittem, hogy a japán partoktól 500-700 kilométernyire is japán terület található.

Egyik napilapunk moszkvai tudósítója az SZVR-t (Szluzsba vnyesnyej razvedki) úgy fordítja magyarra, hogy „Külsőelhárítási Szolgálat”. Holott éppenséggel a külföldi hírszerzésről van szó, arról, amelynek tevékenységét a megfelelő szolgálatok e l h á r í t a n i szokták. Vagyis kollégánk a rablót tévesztette össze a pandúrral.

Egyik napilapunk a megfelelő (illetve, mint látni fogjuk, nem megfelelő) hivatalos tájékoztatás alapján arról számol be, hogy másfél milliárd forintos csempészés gyanújával Magyarországon nyomozás indult egy Z. A. Boriszov nevű orosz állampolgár ellen. Három eset lehetséges: 1. A tájékoztatást adó személy (és vele együtt a szerkesztő) azt hitte, hogy Boriszov a gyanúsított keresztneve. 2. Az informátor megfeledkezett arról, hogy Boriszov ügyében még nem született jogerős ítélet, tehát nem illik kiírni a vezetéknevét. 3. Azért írták ki a teljes nevét, mert Boriszov szökésben van és körözést adtak ki ellene. Ebben az esetben viszont igazán nem lett volna fölösleges ezt is feltüntetni, hogy aki véletlenül meglátja, ugyan szólna már a legközelebbi rendőrőrsnek.

Egyik napilapunk mínuszos hírében olvasható a következő: „Rekord mélységbe – 270 méterre – merült Riczler Gusztáv magyar búvár, aki...megdöntötte a s e g í t s é g n é l k ü l i merülés világrekordját. A 37 éves Riczler Gusztáv hat biztosítóbúvár s e g í t s é g é v e l ereszkedett a mélységbe.” Segítség!

Az Inconnu művészcsoport egyik tagjával közölt beszélgetést egyik napilapunk műsorújságja. Eszerint Mark Palmer e l n ö k annak idején magához rendelte a csoport tagjait stb. Persze, és Magyarországra küldte nagykövetnek idősebb Busht.

Az egyik bulvárlapból megtudhatjuk, milyen tragédia ért egy magyar színésznőt: elvesztette magzatát. De – jön a happy end (avagy vörös farok) – „ennek ellenére nem csüggednek és férjével már dolgoznak a következő babán”. A hogyannal a lap adós marad. Ha ez legalább akkor történt volna, amikor azt énekeltük, hogy „kényszer volt egykor a munka, ma hősi tett”...

„Ratko Mladic volt boszniai szerb” – így ír az agyonkeresett tábornokról egyik hírügynökségünk. A kérdés ezek után az, hogyha csak v o l t boszniai szerb, milyen nemzetiségű ma? Boszniai horvát, netán boszniai muzulmán (bosnyák)? Vagy sem nem muzulmán, sem nem horvát, egyáltalán nem is boszniai, hanem, mondjuk, etióp?

Német miniszterelnöknek nevezte a világbajnoki döntőt közvetítő tv-riporter a stadion páholyában helyet foglaló Horst Köhlert. Noha kollégánk kétségtelenül a sport- és nem a politikai újságírásban jeleskedik, azt azért esetleg tudhatná, hogy a német miniszterelnök címe (szövetségi) kancellár. Ezt a posztot pedig jelenleg egy Köhlertől meglehetősen eltérő külsejű személy tölti be: Angela Merkel. Igaz, a kancellár kormányfő, Köhler elnök pedig államfő. De azért nem minden fő egyforma.

„Kézifegyvernek minősülnek az olyan hordozható eszközök, mint pisztolyok, géppisztolyok, gépfegyverek és páncélöklök” – tudatja egyik hírügynökségünk, amely oly takarékos, hogy a határozott névelőket is elspórolja. De ez csak a kisebbik baj. A nagyobbik a gépfegyverrel van. A szónak ugyanis két jelentése van: 1. automata (sorozatlövő) fegyver 2. a köznyelvben helytelenül a géppuskát nevezik így. Márpedig ha „automata fegyver” értelemben használjuk, akkor a géppisztoly is gépfegyver, tehát nem lehet mindkettőt felsorolni. Ha viszont géppuskára gondolt a szerző, még rosszabb. Az ugyanis nem számít kézifegyvernek.

Feltehetően a hosszan tartó nagy meleg következtében sikerült olyanra egyik hírügynökségünk tudósítása, amilyenre (nem) sikerült. „52 évet csúszott gyorshajtási bírság befizetésével egy brit úriember...Az immár 54 éves John Gedge még 1954 júniusában hajtott sebesebben a megengedettnél az Egyesült Államokban, Philadelphiában. Szállodájában megígérte, hogy rendezni fogja tartozását az amerikai közlekedési rendőrség felé, ám mire hazautazott, elfeledte...” Eszerint, ha Gedge i m m á r 54 éves, akkor 1954-ben két éves korában kapták el gyorshajtásért. A tartozást – legalábbis az irodalmi magyar nyelvben – nem a rendőrség f e l é , hanem a rendőrség n e k fizetik be (ha ugyan annak). A tudósításból még arról is értesülhetünk, hogy a történtek kapcsán mit b ö l c s e l t a „rend amerikai őre”. És ha már az irodalmi magyar nyelvnél tartunk, abban – legalábbis az értelmező szótár szerint – nincs olyan ige, hogy „bölcsel”.

Zambrotta brutálisan „beleszállt” Vieirába, mit sem törődve azzal, hogy klubtársa ellen követ el „nem is könnyű testi sértést” – olvasom egyik napilapunknak a foci vb. döntőjéről szóló tudósításában. A „nem is könnyű” testi sértés értelemszerűen súlyos, tehát 8 napon túl gyógyul, bűncselekmény. Ehhez képest Vieira néhány perc múlva felállt és tovább játszott, Zambrotta pedig változatlanul szabadlábon van.

Raoul Wallenberg Budapesten több ezer üldözött magyar állampolgárt mentett meg h a m i s svéd diplomáciai papírokkal – olvasható egyik hírügynökségünk anyagában. Hogy az út- és védlevelek diplomáciai papírnak számítanak-e, nem tudom biztosan. De azt, hogy ezeket valódi svéd űrlapon, valódi követségi pecséttel és valóban a svéd követség bocsátotta ki, azt igen.

„Leendő új kormányfőnek” nevezi egyik hírügynökségünk Jaroslaw Kaczynskit. Vajon létezik l e e n d ő régi is?

Interjút akart készíteni egyik napilapunk tudósítója egy palesztin női osztag harcosával. De az „nem nyilatkozhat – közli, csak a szeme látszik ki a katonai ruha mögül”. Azóta is azon töprengek: vajon mely testrészén viseli a hölgy a szemét?

Egy Tu-154-es repülőgép kényszerleszállást hajtott végre Irkutszkban, mert leállt az egyik m e g h a j t ó j a – jelentette egyik napilapunk moszkvai tudósítója. Igen ám, de meghajtója a s z á m í t ógépnek van, ami azonban az adott esetben a r e p ü l ő gépen leállt, az feltehetően az egyik hajtóműve volt..

Koktélreceptek közlésére adta a fejét egyik budapesti kerületi újságunk. Itt olvashatunk a „dairquiriről”, arról, hogy „a szesztilalom idején a kubai Estados Unidosban sokan oltották szomjukat és elkeseredésüket a koktélba”. Hát kérem: 1. az ital neve helyesen daiquiri. 2. Kubában nem volt szesztilalom. 3. Kubában csak úgy létezhetett Estados Unidos (Egyesült Államok), ahogyan az Egyesült Államoban – Republica Cuba. Ennél is szebb azonban a Manhattan koktél leírása, amely italt a lap szerint először Lady Randolph Churchill számára készítették 1874-ben. Ami ugyan nagyon régen volt, de Randolph (egyébként Sir Winston Churchill miniszterelnök édesapja) már akkor sem lehetett l a d y.

Interjút közöl egy palesztin vezetővel egyik napilapunk tudósítója és azt adja a szájába, hogy a jelenlegi körülmények között a palesztin kormányüléseket – a korábbiaktól eltérően – a nyilvánosság kizárásával tartják. Én persze nem tudhatom, hogy pontosan hogyan fogalmazott a palesztin vezető, mindamellett erősen kétlem, hogy azelőtt a nagyközönség is látogathatta a kabinet üléseit.

Liechtenstein élén II. Hans Adam herceg áll, aki Alajos trónörökösre ruházta át az államügyek intézését – tudhatjuk meg egyik hírügynökségünk anyagából. Igen ám, de ha a trónörököst – helyesen, mert uralkodó dinasztia tagja (v. ö. II. Erzsébet, I. János Károly, Vilmos herceg stb.) – magyarra fordított nevén említette a hírügynökség, akkor az uralkodót is II. János Ádámnak kellett volna neveznie.

Egy libanoni diplomatával készített interjút egyik napilapunk. Vagy a diplomata, vagy a szerkesztő (az utóbbi biztosan) nem figyelt oda arra, hogy az egymást követő állítások tökéletesen kizárják egymást. Ime: 1.„Nem tudott a libanoni kormány a Hezbollah támadásáról, így nem vállalhatja a felelősséget azért...”
2. „Ezt a területet (Dél-Libanont) nem a Hezbollah ellenőrzi, katonáink a helyükön állnak, védik a határokat.”

Egy autós 151 km/óra sebességel száguldott Miskolc területén – olvasom egyik rádiónk honlapján. – „A gyorshajtót traffipax mérte be, majd a rendőrök megállították és megbírságolták.” Itt valaki mulasztást követett el. Vagy a rendőrség, amelynek emberei nem vették el azonnal az őrült autós jogsiját, vagy a rádió hírszerkesztője, aki elfelejtette ezt a nem lényegtelen körülményt közölni.

Jelzésértékűnek mondja egyik napilapunk cikkírója, hogy „Moszkvából Szentpétervárra költöztette központját a Gazprom óriásvállalat, amely legfőbb eszköze Putyin energiastratégiájának”. Nos, ezekben a percekben, amikor e sorokat írom, a Gazprom honlapján „Oroszországi Föderáció, Moszkva, ulica Namjotkina 16” van feltüntetve a Gazprom székhelyeként. Moszkvában, úgy látszik, még nem értesültek arról, hogy egy magyar újság Szentpétervárra költöztette őket. És akinek még ezek után is maradnának kétségei, az tekintse meg ugyanebben a lapszámban, alig néhány oldallal előbb a Gazprom moszkvai központjának képét. Legalábbis lapzártakor tehát az épület még biztosan nem Szentpéterváron, hanem Moszkvában állt. Viszont színigaz, vannak olyan nem közeli tervek, hogy Szentpéterváron építik fel a Gazprom új palotáját. amely háromszor olyan magas lesz, mint az Izsák Székesegyház, tiltakoznak is ellene a városvédők.

A Gázai övezet déli részén, Rafahban „gyűlt össze az izraeli hadsereg” – olvasom egyik napilapunk helyszíni riportjában. A továbbiakból azonban kiderül, hogy nem állománygyűlést tartott az izraeli hadsereg a településen, nem is a haderő zöme vonult be oda, hanem mindössze néhány harckocsi. Ez volna a z izraeli hadsereg? A riportból egy palesztin k a t o n a e j t ő akcióról is olvashatunk. Ám hogy hogyan és hova e j t e t t é k a katonát, az az írásból nem derül ki, és ha az olvasó korábbról nem tudná, hogy a tizedest f o g l y u l ejtették, nem is sejthetné, hogy miről van szó. A magyarázatot akkor kapjuk meg, amikor a tudósító közli, hogy fáj a füle egy „katyusarakéta által okozott n y o m á s t ó l ”. A nyomás nyilván akkora volt, hogy a szerző, de még a tőle sokszáz kilométernyire lévő szerkesztő is elfelejtette tőle a l é g nyomás szót.

Egyik hírügynökségünk beszámol egy autós üldözésről. Egy civilben lévő rendőr látta, amint egy férfi gépkocsijával nekikoccan két gépkocsinak, de megállás nélkül továbbhajt. A nyomába eredt és megállította. „A menekülő autós gépkocsijának átvizsgálásakor fegyvernek látszó tárgyat is találtak a rendőrök.” Kérdésem: kinek a szakmai hozzáértését kellene ellenőrizni? A rendőrökét, akik egy á t v i z s g á l á s során képtenek megállapítani, hogy egy tárgy – fegyver, vagy csak annak látszik, vagy azét az újságíróét, aki ezt leírta?

A Neva sugárúton szerzett szentpétervári élményeiről számol be egyik napilapunk tudósítója. Tisztelettel jelentem: a névadó folyamot legfeljebb angolul nevezik így. Oroszul ugyanis Nyeva, magyarul Néva a becsületes neve. Magát a patinás sugárutat pedig kizárólag Nyevszkij proszpektnek nevezzük magyarul. Ámbár ha valaki nagyon akarja, le is fordíthatja, de akkor legyen következetes, és berlini útjáról beszámolva az Unter den Linden helyett is írja azt, hogy a Hársfák Alatt. (Nem is szólva Párizs főútvonaláról, az Elíziumi mezőkről.)

Amerikai légi marsallok kséretében utaztak vád alá helyezett amerikai bankárok Londonból haza, az Egyesült Államokba – jelentette egyik napilapunk londoni tudósítója. Az ember először nem is érti, hogy miért szükséges ezt külön megemlíteni, hiszen úgynevezett légi marsallok (bár tényleg csak úgynevezett, hiszen valódi légi marsall például a német Göring vagy a szovjet Zsigalin volt) minden amerikai repülőgépen ülnek egy esetleges géprablást megakadályozandó. Valószínű azonban, hogy mivel itt a bankárok szökésétől kellett tartani, az Egyesült Államokban marshalloknak nevezett, azaz – mondjuk feltételesen így – szövetségi rendőrök kísérték őket. Ám attól, hogy repülőre ültek, éppen úgy nem lettek légi marsallok, mint ahogyan a pesti zsaru sem lesz attól a légi rendészet munkatársa, hogy repülőgépen utazik.

Krími kikötővárosnak nevezi egyik napilapunk munkatársa az ukrajnai Szimferopolt. Én amikor legutóbb ott jártam (igaz, az elég régen volt), Szimferopol még a Krím-félsziget kellős közepén, a tengertől jókora távolságban feküdt, és jobbára csak vonatok, autóbuszok és repülőgépek kötöttek ki benne.

Egyik kereskedelmi rádiónk műsorvezetője felvetette interjúalanyának: milyen igazságtalan dolog, hogy Oroszország tagja a G8-aknak, miközben Németország és India nem az! Hát hogy a fenébe ne volna az Németország?! Alapító tagja az iparilag fejlett országok – akkor még csak hatos – klubjának.

Egyévi börtön várhat Ruckoj volt orosz alelnökre, volt kurszki kormányzóra becsületsértésért – tudatja egyik napilapunk és hozzáteszi: a felperes a jelenlegi kurszki kormányzó. Felperesek azonban csak polgári perekben vannak, azokban viszont a bíróság vajmi ritkán szokta börtönbe küldeni az alpereseket.

Tokió a békére és biztonságra vonatkozó ENSZ-charta 7. fejezetében foglaltak alapján akarja az ügyet (a legutóbbi koreai rakétakísérletről van szó) a Biztonsági Tanács elé terjeszteni – adja egy dél-koreai diplomata szájába egyik napilapunk. A diplomata azonban, akit feltehetően hibásan idéznek, nyilván tisztában van azzal, hogy egyszerűen nincs ilyen charta. Létezik viszont az ENSZ Alapokmánya (idegen szóval: chartája), s annak a 7. fejezete foglalkozik a béke veszélyeztetése, a béke megszegése és támadó cselekmények esetében alkalmazandó eljárással.

A moszkvai vészhelyzet tárca hétfőn reggel útnak indít egy Il-62 óriásgépet Ammanba – jelentette egyik hírügynökségünk. A vészhelyzet tárca (rendes nevén: a rendkívüli helyzetek minisztériuma) sem hangzik rosszul, de különösen az óriásnak örültem. Mert igaz, hogy mondjuk, egy 48 személyes Fokkerhez képest a 170-180 személyt befogadó Il-62 valóban óriásinak tűnik, csakhogy majd tucatnyi utasszállító repülőgép van a világon, amelyik nagyobb ennél. Hogy csak ugyanannak az Iljusin-féle tervező irodának két gépét említsem, ott az Il-86 és az Il-96, amelyek csaknem kétszer annyi utast vihetnek, mint a mi óriásunk. De ne feledkezzünk meg a szép számú Airbus- és Boeing-típusról sem. Némelyikükhöz képest az Il-62 törpének tűnik.

Belehalt sérüléseibe az a tizennégy hónapos kislány, akit saját édesanyja bántalmazott – jelenti egyik hírügynökségünk. Gusztus dolga. Én nem nevezném é d e s anyának.

„Járai Zsigmond utódlásáról Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy törvényes kötelességei vannak, de ezekkel később foglalkozik majd” – olvasom egyik hírügynökségünk anyagában. Isten látja lelkem, nem poénkodni akarok, de ha megszakadok, akkor sem értem, hogy kinek vannak törvényes kötelességei: Járainak vagy Gyurcsánynak?

„Siíta lázadószervezetnek” nevezi egyik hírügynökségünk a Hezbollahot. Ha már minden áron szinonimát akarunk használni, ajánlhatom mindenekelőtt a terrorista szervezetet. (Az EU, amelynek tagjai vagyunk, hivatalosan annak minősítette.) Ám ha ez valamiért nem tetszik, nevezhető még gerilla-, fegyveres, militáns, szélsőséges, radikális iszlám stb. szervezetnek is. De mitől lázadó, hogyan lázad az a libanoni székhelyű szervezet, amelynek három tagja ül a libanoni kormányban?

Többnyelvű írók című cikkében egyik hetilapunk Janus Pannonius, Arthur Koestler, Dalos György, Csingiz Ajtmatov stb. mellett említi az angol nyelvű műveivel világhírűvé lett Bernard Shaw-t és Oscar Wilde-ot. Mért lett volna az utóbbi kettő több nyelvű? Igaz, hogy ír származásúak voltak, de legjobb tudomásom szerint nemcsak, hogy nem írtak, de nem is beszéltek ír nyelven. Ilyen alapon Petőfit is a többnyelvű költők közé lehetne sorolni, sőt, sokkal több joggal, mert ő, ha nem írt is, de legalább beszélt szlovákul.

Ha nem magam olvasom, nem hiszem el. Egyik napilapunk hasábjain megjelent hirdetésében az allas@telemedia.hu bolgár, b e l g a és spanyol nyelven jól beszélő telefonos operátorokat keres. Ez sajnos nem nekem szól, mert én csak amerikaiul meg svájciul tudok.

Egy bizonyos fővárosi városrészben – számol be rólunk egyik napilapunk – magányos emberek rendre a körorvosukra hagyták otthonukat. Azt kell hinnem, a szerző azt hiszi, hogy a „körorvos” a „körzeti orvos” rövidítése.

„A mobiltelefonos fizetést nemrég tették kötelezővé” – olvasom egyik napilapunkban a parkolási társaságokról szóló cikket kísérő kép aláírásában. Tisztelettel jelentem: sokezer autós társammal együtt rendszeresen megszegem a k ö t e l e z ő szabályt: pénzbedobással fizetek a parkolásért.
Nem arról van szó, hogy kötelezték a parkolási társaságokat a mobiltelefonos fizetés bevezetésére i s ?

A „Teljes csatornázottság 2010-re” című cikkben egyik napilapunkban arról olvashatunk, hogy „a háztartások néhány százalékát azonban 2010 után sem kötik rá a hálózatra”. Különös matematika. Eszerint 97 = 100?

Lengyelország Norvégiából akar gázt exportálni – adja tudtul egyik napilapunk. Szerintem a lengyeleknek semmi közük ahhoz, hogy Norvágia mit és hova exportál. Nem lehet, hogy Lengyelország i m portálni akar gázt Norvégiából?

Az Európai Parlament szerint a Közel-Keleten túlzott az egyik katonai hadművelet – hallottam egyik rádiónk műsorvezetőjétől. A jelzőből ítélve tehát létezik civil hadművelet is. Például amikor egy civil szervezet képviseletében két bikinis lány bemegy tüntetni egy gyorsétterembe, az egy civil hadművelet.

A Hezbollah v á l a s z csapásairól számol be egyik napilapunk. Pesze. Az egész háború azzal kezdődött, hogy a Hezbollah visszalőtt.

Egyik napilapunk cikkírója azt állítja, hogy Libanonban a Hezbollahé a köztársasági elnöki poszt. Ez elég meglepő ahhoz képest, hogy ebben az arab országban a köztársasági elnök mindig maronita keresztény, jelenleg Emil Lahud tölti be ezt a tisztséget. Lehetséges, hogy titokban áttért a muzulmán hitre és azon belül a síita irányzatot választotta?

Egyik napilapunk a „tel-avivi kormányt” emlegeti. Igaz, hogy az ENSZ tagállamainak döntő többsége (köztük a Magyar Köztársaság is) formailag nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának és Tel-Avivban tart fenn nagykövetséget, de ettől függetlenül az izraeli kormány Jeruzsálemben székel.

Egyik kereskedelmi televíziónk híradójában hallottam, hogy a rendőrség razziát, kezdett az autópályák m e n t é n . Ezzel – szerintem – legfeljebb csak a füvet orvul kaszálókat fülelheti le. A gyorshajtókat, a szabálytalanul előzőket stb. tanácsosabb magukon az autópályákon keresni.

Egyik napilapunk riportere beszámol arról, ahogyan a margitszigeti csónakház úszó mólójánál kikötnek az evezősök. A móló azonban a fenékre kőből, gyakran betonból épült műtárgy, vastag fal, járda, amely ily módon aligha képes úszni. Amit kollégánk látott, feltehetően s t é g volt.

Afrikai tánccsoport bemutatója a Ferihegyi repülőtéren – ezzel az aláírással közölt fényképet egyik napilapunk. Ha nem lett volna ott a fénykép, el is hittem volna, hogy afrikaiak léptek fel a légiutasok előtt. A táncosok és zenészek azonban láthatók, és így csalhatatlanul megállapítható, hogy nem afrikaiak, hanem ausztrál őslakosok. De kétségtelenül feketék.

A Times of London címűlap szerkesztőjének interjúját idézi egyik hetilapunk internetes kiadása. Az ám, de nincsen ilyen nevű újság. Itt egyszerűen a londoni (Londonban megjelenő) Times című napilapról van szó, amit azért a szakmában nem árt ismerni.

Kétmilliárd forint értékű, hamisított márkajelzésű női táskákra bukkant a vámhatóság Budapesten – közli egyik hírügynökségünk. 8667 darab Louis Vuitton márkajellel ellátott táskáról van szó. Eszerint egy hamisított táska értéke 230 000 forint. Tartok tőle, hogy ez egy e r e d e t i Louis Vuitton táska ára.

A lakossági kisfogyasztók az eddigi nettó 26,80 forint helyett 30,20 forintot fizetnek kilowattonként – olvasható egyik hírügynökségünk jelentésében. Lapzártakor az áramfogyasztást még kilowatt ó r á b an mérték.

„Légidesszántosokról” ír egyik napilapunk. A „deszánt” szót két sz-szel írni ugyanolyan mánia, akárcsak az orosz „Larisza” nevet, amit még talán sohasem láttam magyarul helyesen, egy sz-szel leírni. Ehhez csak az „aszimetrikus” szót hasonlíthatom, amelyet viszont mindenki megkettőzött sz-szel ejt. És ha már a fölöslegesen megkettőzött mássalhangzóknál tartunk: az orosz „Ljudmila” nevet is egy l-lel kell helyesen írni, de azt is makacsul kettővel írják.

Göncz Kinga külügyminiszter egy megnyilatkozásáról (reagál Slota magyarellenes kirohanására) számol be egyik hírügynökségünk meglehetős részletességgel. Az anyagból megtudjuk, hogy Budapesten és hétfőn a külügyminiszter „mondta”, de hogy ezt a parlament plénuma előtt, egy sajtóértekezleten, a hírügynökségnek nyilatkozva, vagy netán családi ebéden történt, nos, ez az apróság hiányzik az anyagból, pedig hát nem egészen mindegy...Vannak a tudósításnak alapvető szabályai, hogy milyen tényezőknek kell benne okvetlenül szerepelnie. Az újságíró iskolákon ezzel kezdik a műfaj oktatását.

Részletek egyik hírügynökségünk tudósításából: „Bármelyik órában szülhet a Damaszkuszból hazaérkezett terhes asszony...” „...a két várandós asszonyt a Ferihegyi repülőtérről a SOTE 1-es számú szülészeti és nőgyógyászati klinikájára szállította a Samaritanus Mentőszolgálat autója.” „...a 36. hétben levő (sic), ikreket váró kismama állapota a körülményekhez képest kielégítő. Mindkét magzat jól van...” „A két kismamát a felszállás előtt egy szíriai szakorvos vizsgálta meg...”
Beküldendő: hány szülés előtt álló asszony érkezett Damaszkuszból?

Egy a f r o - a m e r i k a i katonát látott kihajolni egy harckocsi páncéltornyából egyik rádiónk Dél-Libanonban tartózkodó tudósítója. Ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok a jövőre nézve is kizárta, hogy saját katonákat küldjön ebbe a térségbe – meglehetősen meglepő állítás. Az övezetben állomásozó ENSZ-erők kötelékében viszont szolgálnak többek között ghanaiak. Ha a political correctnessre törekvő kollégánknak nem a szeme káprázott, akkor alighanem egy ghanai katonát látott. Aki természetesen a f r o , de semmiképpen sem a m e r i k a i . Viszont vitathatatlanul fekete.

A magyar és a török elnök fog kezet azon a fényképen, amelynek helyszíneként egyik napilapunk képaláírásában a Sándor-palota udvara van megadva. Fölöttébb feltűnő azonban, hogy az u d v a r hátterében a pesti Dunapart látható. A magyarázat: a felvétel egész nyilvánvalóan a palota t e r a s z á n készült.
Egy másik napilapunkban megjelent lakonikus képaláírás ez: „Odessza kikötője”. A szerző iránti tiszteletből (de csak azért!) hajlandó vagyok elhinni, hogy a felvétel valóban Odesszában készült, abban a városban, ahol a Fekete-tenger legnagyobb, több tízezer tonnás teher- és kirándulóhajókat, tankereket fogadó kikötője működik. A képen ugyanis mindössze tucatnyi apró sportvitorlást és motorcsónakat láthatunk egy olyan kis jachtkikötőben, amelynél a siófoki néhányszor nagyobb.

Egyik napilapunk hírül adja, hogy augusztustól munkába lép a külügyi tárca első utazó (laptopos) nagykövete. A „budapesti székhelyű diplomata” évente legalább kétszer fogja felkeresni Bolíviát, Perut, Venezuelát stb. A következő bekezdésből viszont arról értesülünk, hogy a „magyar diplomata székhelye Venezuela fővárosában, Caracasban lesz”.
A rejtvény megoldásáért jutalmat tűzök ki.

Ne tessék félreérteni! Én annak a cégnek a kitartását szeretném itt megdícsérni, amely lankadatlan kitartással hirdeti egy napilapban, hogy b e l g a nyelven beszélő telefonos operátort keres. A hirdetőnek már többen szóltak (magam is szóvá tettem egy blogban néhány nappal ezelőtt), hogy belga nyelv, sajna, nem létezik, ám ő nem hagyja magát letéríteni a kiválasztott útról. A hirdetés az említett szöveggel immár harmadszor jelent meg.

A hírügynökség és nyomában napilapjaink Szelivercovának írják az Úszó Eb-n résztvevő orosz versenyző, Natalja Szeliversztova nevét. Következetesen, de ettől még nem lesz jó. Aki nem hiszi, nézzen utána a Google kereső programban!

Egyik hetilapunk egy új, allergiaellenes készítményről számol be, amelynek bejelentése „nagy port kavart az allergiával foglalkozó magyar szakemberek körében”. Attól tartok, hogy allergológusok körében p o r t kavarni nem a legjobb ómen.

Az izraeli a k n atűz áldozatairól ad hírt egyik hírügynökségünk. A tuósításból kiderül, hogy erről az izraeli páncálosok tehetnek. Namármost egy tankon van ágyú, géppuska, lehet rakétavető is, de hogy aknavető is lenne rajta – ilyesmiről még nem hallottam.

Az észak-izraeli ü d ü l ő városok között említi egyik napilapunk Haifát. A városnak jelentős kikötője és vegyipara van, ott működik az ország első műszaki egyeteme, híres a Bahai vallás híveinek ottani központja, de hogy üdülni is járnának oda, az kifejezetten nóvum.

Cím egyik napilapunkban: „A Jet-Lag megkeserítheti a messzire repülők pihenését”. A nagy kezdőbetűből ítélve Jet-Lag egy ember vagy egy intézmény. Aki véletlen elírásra gondol, az később rájön, hogy a szó ezután még háromszor szerepel a szövegben nagy kezdőbetűvel. Nekem ez egy egykori gépírónőnket juttatja eszembe, aki minden olyan idegen szót (pl. a szputnyikot) nagy tisztelettel, tehát nagy kezdőbetűvel írt le, amelyről nem tudta, hogy mit jelent,

„Lisszaboni bíborosról” ír egyik napilapunk tudósítója. A szóban forgó főpap minden bizonnyal Lisszabon érseke, aki t ö r t é n e t e s e n, sőt, többé vagy kevésbé hagyományosan, ám nem törvényszerűen tagja a bíborosi kollégiumnak, ugyanúgy ahogyan például az esztergom-budapesti érsek is. De nem attól bíboros, hogy egy (fő)egyházmegye első embere, hanem attól, hogy a pápa azzá nevezte ki (kreálta).

„Georgi Parvanov EU-szerte nagy tiszteletet vívott ki a Líbiában bebörtönzött bolgár orvosok diplomáciai úton történő kiszabadításával” – állítja egyik gazdasági napilapunk. Természetesen örvendetes, hogy a bolgár elnök ezt diplomáciai úton tette, nem pedig odavezényelt bolgár deszántosok szabadító akciója útján, annál szomorúbb viszont, hogy a líbiai gyermekek szándékos megfertőzésével vádolt – és a magyar újság szerint kiszabadított – bolgár egészségügyiek változatlanul líbiai börtönben ülnek.

„Villamosvezetőt ütött el egy személyautó kedden reggel röviddel hét óra után a Népszínház utcában” – számol be az eseményről egyik hírügynökségünk. Soha nem olvastam még ennek az ügynökségnek az anyagai között olyan hírt, amely egy magántisztviselő, egy katonatiszt, egy főiskolai hallgató vagy mondjuk, egy vízvezetékszerelő elütéséről szólt volna.

„Mama, mama!” – kiáltozta egy rémült hang (vagy hogy pontosan idézzem a hírügynökség drámai tudósítását: „hallatszott egy szívet tépő segélykiáltás”) Koblenzben. Utóbb kiderült, hogy nem egy gyermek kért segítséget, hanem egy „25 éves, az irodalmi németet tökéletesen beszélő papagáj” kiabált.
Itt szerintem két eset lehetséges: 1. Csak a „mama” szó hangzott fel irodalmi német nyelven. Ebben az esetben hadd emlékeztessek arra az esetre, amikor a 30-as évek elején a wales-i herceg Budapesten járt („báráck”) és egyik újság beszámolója szerint az étteremben megszólításával tüntette ki a főpincért, mondván „Hogy hívják önt, barátom?” „Vitéz Rohonczy – felelte a főpincér tökéletes angolsággal.” 2. A papagáj általában beszélte tökéletesen az irodalmi német nyelvet. Ha ez igaz, akkor lepipálta azoknak legalább a 95 százalékát, akiknek ugyan a német az anyanyelvük, de azért nem állítható róluk, hogy azt irodalmi szinten t ö k é l e t e s e n beszélik.

Tizenegy tagú német újságíró csoport látogatott el az Észak-Alföldre július 22-25. között – erről tudósított egyik hírügynökségünk július 31-én. Felteszem, hogy a tudósítás nem interneten, telefonon vagy faxon érkezett az Észak-Alföldről a budapesti szerkesztőségbe, hanem kengyelfutó vitte, de útközben az is számos alkalommal betért az útmenti kocsmákba és olyankor szüneteltette a kengyelfutást. Ámbár az is lehet, hogy ez a hírügynökség azt vallja, amit a régi Lúdas Matyi egyik mottója, hogy tudniillik egy csecsemőnek minden vicc új.

Egyik napilapunk képaláírásából arról értesülhet az olvasó, hogy „a New York-i ortodox zsidók is tiltakoznak az izraeli agresszió ellen”. Namármost, hogy valóban tiltakoznak-e a New York-i ortodox zsidók Izraelnek a libanoni légi és szárazföldi hadműveletei ellen, azt ugyan kétlem, de nem tudhatom biztosan. Az viszont egészen biztos, hogy a fényképen látható emberek nem az ellen tiltakoznak. A tüntetők kezében tartott táblán ugyanis feketén-fehéren saz olvasható, hogy „a Tóra tiltja a zsidó államot”. Vagyis annak az ultraortodox zsidó szektának a tagjai tüntetnek a fényképen, akik immár 58 éve törvénytelennek, egyenesen istenkáromlásnak tartják Izrael állam megalakulását, illetve létét, mivel, úgymond, Izrael állama csak a Messiás eljövetelével jöhet létre, márpedig a Messiás még nem jött el.

Ámokfutó kerékpárost keres a rendőrség – jelenti egyik hírügynökségünk. A keresett személy – mint az írásból megtudjuk – összeütközött egy másik kerékpárossal, majd azt cserben hagyva, tovakerekezett. Az ámok mennyiségi mutatói ugyan nincsenek exakt módon meghatározva, mindamellett úgy gondolom, egymás után legalább öt-hat kerékpárossal kellett volna a tudósítás „hősének” összeütköznie ahhoz, hogy á m o k f u t á s r ó l beszéljünk.

Kiderült, hogy Nagy-Britanniában akkreditált szaúd-arábiai diplomaták engedély nélkül fegyvert tartottak – olvasható egyik rádiónk honlapján, amely az illető rádióban elhangzott anyagok leírt változatát tartalmazza. „Ebbe a g ö m b b e amerikai, svájci és líbiai diplomaták is beleestek” – olvasható a továbbiakban. Gömbbe? Az elhangzott műsorban valójában az hangzott el, hogy „bűnbe”. Hogy honnan tudom ilyen biztosan? Onnan, hogy ez az én anyagom volt, amelyet magam olvastam fel.

Táborfalván a katonák bemutatták a honvédelmi miniszternek és az újságíróknak az Afganisztánba készülő magyar kontingens lélektani hadműveleteiben felhasználandó egyik eszközt. Lélektani hadviselés, illetve lélektani hadművelet persze létezik – forró, vagy legalábbis hidegháborúban. Én viszont eddig naív módon azt hittem, hogy a magyar katonák nem háborúzni, hanem békét fenntartani, az újjáépítést segíteni mennek Afganisztánba.

Az igények miatt a Malév a hagyományosan népszerű damaszkuszi járatainak sűrítésére k é n y s z e r ü l – közli egyik hírügynökségünk. És emiatt – ezt már én teszem hozzá – kénytelen szegény nagyobb profitot elkönyvelni.

„Magyarország Koszovó tartós stabilitásában és európai fejlődésében érdekelt. Mintegy 300 békefenntartóval, hét rendőrrel...már hosszú ideje jelen vagyunk...” – olvasható egyik napilapunk helyszíni tudósításában. Öt sorral lejjebb fénykép mutatja a zöld sapkás magyar katonákat. Az aláírás: „Koszovóban 400 magyar katona és rendőr szolgál”. A háromjegyű számok összeadását, ha jól emlékszem, a második elemiben tanultuk. Vagy ha nem, a harmadikban biztosan.

Baleset leírás egyik hírügynökségünk jelentésében: „Egy Mercedes tehergépkocsi Hantos felől tartott Sárosd irányába, amikor vélhetőleg elaludt a volánnál...” Hja kérem, benzin helyet feketekávéval kellett volna a teherautót megitatni.

Cím egyik napilapunkban: „A MOB elnöke levelét megírta”. Csak egyszer, egyetlenegyszer szeretnék látni egy kollégát, aki kibírja, hogy cikkének, amelyben egy levélről esik szó, ne azt az egyszer vagy kétszer talán szellemes, de ma már csak agyoncsépeltnek nevezhető címet adja, hogy „X. Y. levelét megírta”!

Rövid idő alatt immár másodszor olvasok, ezúttal egyik napilapunkban Szahalin f é l szigetről. Vajon egymástól veszik kollégáink ezt a képtelenséget? Ilyen alapon előbb vagy utóbb Ciprusból vagy Máltából is félszigetet csinálnak.

S z e g f ű Gyulának a Népszavában 1943 decemberében megjelent egyik írását idézi egyik napilapunk szerzője, aki cikkében Versen hajdani francia külügyminisztert is említi. Csakhogy a szegfű az egy virág, jeles történészünk neve Szekfű volt k-val a közepén. Nevezetes írása nem 1943-ban jelent meg, hanem a Népszava híres 1941. karácsonyi számában. XVI. Lajos külügyminiszterének neve pedig nem Versen, hanem Vergennes volt. A többi stimmel.

Nyilvános ülést tart ma az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Libanonban dúló harcok megfékezéséről szóló határozati javaslatokról – hallottam tegnap reggel egyik rádiónkban. A közléssel három baj van: 1. A BT ülései kötelezően nyilvánosak, tehát ezt fölösleges külön feltüntetni. (V. ö. a parlament ma nyilvános ülést tart.) A nagykövetek esetenként ugyan konzultálnak zárt ajtók mögött, de az nem számít ülésnek. 2. Alapszabály: sohasem szabad időpont megjelölésével előre bejelenteni a BT üléseit, mert az eseteknek legalább az egynegyedében, de inkább még többször, az ülést elhalasztják, esetleg több nappal is, mert valamelyik fél ezt kéri, vagy mert még dolgoznak egy mindenki számára elfogadható határozat tervezetén stb. Ez történt most is. A BT talán ma, de esetleg csak holnap, tehát a rádió által bejelentetett időpontnál két-három nappal később ül csak össze. Vagy még később...3. A magyar nyelv szabályai szerint legfeljebb valaminek az ügyében lehet ülést tartani, de valami r ő l nem.

„Bulgáriában idén ősszel kezdődik annak a 19 kilométeres autópályának az építése, amely a bolgár fővárost megkerülve a román és a szerb haráron át Görögországba tart” – közli egyik hírügynökségünk. Ezt egyszerűen nem lehet értelmezni. Bulgáriából ugyanis csak közvetlenül (a bolgár-görög határon át) lehet eljutni Görögországba, a román és a szerb határon át semmiképpen sem, mivel az utóbbi két állam nem határos Görögországgal. És egyáltalán honnan indul az a 19 km-es autópálya, amely Görögországba tart?

Azt hittem, manapság már nem emlegetik, ezért eddig nem írtam róla, de lám – mint egy hetilapunkban láttam – továbbra is szóba kerül a parlamenter Osztapenko, akinek nevét helytelenül Osztyapenkónak (ty-vel a közepén) írják és ejtik. Ez ugyanúgy makacsul beivódott a köztudatba, akárcsak az, hogy a kivégzett román diktátor Ceausescu nevét csaucseszkunak ejtik csauseszku helyett.

Londonban leleplezték a légi terroristák összeesküvését. Magyarországi következményéről beszámolva egyik hírügynökségünk ezt írja: „Ferihegyről egyelőre nem indulhatott el a Malév 611-es járata, amelynek 12.45-kor kellett volna Londonba érkeznie. Azok a magyar utasok, akik erre a járatra váltottak jegyet, így egyelőre nem tudnak hazautazni.” Hogy van ez? A m a g y a r utasok nem tudnak h a z a utazni L o n d o n b a ?

A londoni repülőtéri zűrzavarhoz kapcsolódó eseményekről beszámolva egyik televíziónk műsorvezetője azt mondta, hogy „Európa valamennyi repülőterén jóformán leállt az élet”. Tehát például a keflaviki, a valettai és a szaratovi repülőtéren is? Vagy akár Ferihegyen is jóformán leállt az élet? Ahol aznap a londoni járatok egy részén kívül valamennyi más járatot elindították és fogadták?

„A Hezbollah arab és vegyes lakosságú telepeket is lő, például az ország harmadik legnagyobb városát, az ipari központnak számító Haifát, ami zsidók és arabok békés együttélésének jelképe” – olvasható egyik hetilapunkban. A szerző bizonyára nem azt akarta mondani, hogy az arab és a vegyes lakosságú telepek bombázása a zsidók és az arabok békés együttélésének jelképe, de a vonatkozó névmás helytelen használata miatt mondata sajnos pontosan ezt jelenti.

A középkori orosz cárnők és nagyhercegnők múzeuma nyílik meg jövőre a Kremlben – adja tudtul egyik hírügynökségünk. Hát kérem: 1. mint a továbbiakból kiderül, a szerző a first ladyket nevezi cárnőknek. A magyar nyelv azonban – például az angoltól vagy az orosztól eltérően – megkülönbözteti a női uralkodót az uralkodó feleségétől.(Pl. Mária Terézia király n ő , Sissi király n é volt.) 2. Középkori cárnők vagy akár cárnék már csak azért sem léteztek, mert Oroszország első cárja, Rettegett Iván 1547-ben, azaz már javában az Amerika felfedezésével (1492) kezdődött újkorban lépett trónra.

Manchester városközpontjában egy 171 méter magas torony szeles időben ufóleszállásra emlékeztető hangot kiadva fuvolázik – értesülhetünk egyik hírügynökségünk jelentéséből. Hogy milyen hangot ad egy repülőgép leszálláskor, azt tudjuk, de az ufó-leszállás hangjáról eddig még nem olvastam hiteles leírást. Ez engem arra az útikönyvre emlékeztet, amelyben azt olvastam (nem vicc!), hogy a szentpétervári Sándor-oszlop tetején egy angyal é l e t nagyságú szobra látható.

Feloldotta az ÁNTSZ Tihanyban az ívóvíz-korlátozást, amelyre azért volt szükség, mert „baktérium került a rendszerbe” – jelentette egyik kereskedelmi rádiónk. Vagyis: addig az ivóvíz baktériummmentes, azaz steril volt.

Egyik napilapunk lapszemléje szerint az első világháború ideján Hitler őrvezető volt. Felteszem, hogy a szerző célja ezzel az állítással nem az volt, hogy visszamenőleges hatállyal lefokozza, de a történelmi hűség kedvéért idézzük fel, hogy Adolf Hitler a császár hadseregében a káplári, azaz a tizedesi rendfokozatig vitte.

Cím egyik napilapunkban: „Számon kérik a pápán az ö k u m e n i k é t”. Ez merőben újfajta összevonás. Eddig ugyanis csak ökumené és kommüniké létezett. Tejszínt a kocsiszínnel...

Nagyon rájár a rúd a magyar sajtóban a távol-keleti orosz szigetre, Szahalinra. Rövid idő leforgása alatt kétszer is szóvá tettem, hogy félszigetnek vélik. Most viszont egyik hírügynökségünk (talán a Kurillokra gondolt?) Szahalin-sziget e kr ől ír. Pedig Szahalin, akárcsak anya, csak egy van.

Egyik napilapunkban a hortobágyi utcaelnevezés kapcsán arról olvashatunk, hogy Kun Béláról a Rákosi-érában neveztek el utcát az alföldi községben. Valójában Rákosi regnálása idején Magyarországon még negatív formában sem volt szabad kiejteni, leírni Kun Béla nevét. Az 1938-ban a „sztálini személyi kultusz áldozatává” lett magyar kommunista vezető az 50-es években Magyarországon – az orwelli kifejezéssel élve non-person volt. Hasonlóképpen nem stimmel az sem, miszerint azzal biztatták az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság vezetőit, hogy a Kommünt megmentheti a Varsó elfoglalására indult szovjet Vörös Hadsereg. Az utóbbi – egyébként sikertelen – próbálkozás ugyanis egy évvel később, 1920-ban történt.

Képaláírásában egyik napilapunk művészeknek nevezi Mérai (helyesen: Méray) Tibort, Fejtő Ferencet és Nagy Pált. Nyilvánvaló, hogy mindhárman publicisták, irodalmárok, kiemelkedő értelmiségeiek, de művészek?...

L a k nak nevezi egyik hetilapunk a mai Ermitázsnak helyet adó szentpétervári Téli Palotát. Az értelmező szótár szerint a „lak” „különálló lakóház, családi ház”. Bár kétségtelen, hogy ez az épület a cári család otthona volt, Európa egyik legnagyobb múzeumi épületét azért mégsem nevezném laknak.

A volt szocialista országokban a fizetések vásárlóértéke mindenütt több, mint nálunk – állítja egyik napilapunk szerzője. Tehát például Albániában, Moldáviában vagy Ukrajnában több a fizetések vásárlóértéke, mint nálunk? Ugye, ezt nem tetszik komolyan gondolni?

„Robotrepülőgépeket használnak a szendrői tűzoltók” – olvasható egyik hírügynökségünk anyagában. A robotrepülőgépet (egyébként valóban létezik olyan) azonban saját programja vezérli, a szendrői tűzoltók felderítésre használt repülőgép-modelljeit viszont ők maguk vezérlik távirányítással.

Egyik kereskedelmi televíziónk híradója Jan Slotát a szlovák kormány tagjaként említette. Noha a politikus pártja valóban tagja a pozsonyi kormánynak, ő maga nem az. Fico miniszterelnök és Kubis külügyminiszter pontosan arra hivatkozva szokta elutasítani a Slota magyarellenes kijelentései miatti bocsánatkérésekre irányuló követeléseket, hogy Slota nem tagja a kormánynak.

Egyik hírügynökségünk beszámol arról, hogy Izraelből gyerekcsapat érkezett magyarországi üdülésre. Tagjai „36 napon át óvóhelyen bujkáltak”. Attól tartok, hogy az egy másik háború és egy másik ország volt, amikor és ahol a zsidó gyerekek b u j k á l t a k.

A világon jelenleg mintegy 39 HIV-fertőzött ember él, akiknek a fele nő – közli olvasóival az egyik bulvárlap. A 39-et is keveslem némileg, azt meg kivált nem értem, mennyi lehet a 39 ember fele? 19,5? Vagy a nő, kivált ha HIV-fertőzött, csak félig ember?

Régen láttam egyetlen hírügynökségi anyagban annyi szamárságot, mint abban, amely a velencei fesztiválon bemutatott Az orosz mozi titkos története című sorozatról szól. Hogy az ostobaságokból és hibákból mennyi terheli a magyar hírügynökség lelkét és mennyi az ő forrásaiét (köztük például a Corriere della Seráét), azt nem tudom pontosan megítélni.
Kezdődik azzal, hogy Sztálin nagyon kedvelte a Volga Volga című filmet, amely a volgai hajósokról szól. Lehet, hogy Sztálin szerette ezt a filmet, az azonban nem a volgai hajósokról, hanem egy hajó utasairól szól.
Grigorij Alekszandrov rendezőnek – tudjuk meg a továbbiakban – volt mit takargatnia, de „villája homlokzatán volt egy tábla, s rajta egy olyan felirat, amely kitünően illusztrálta kompromisszum-készségét: „A dal segít bennünket az építésben és abban, hogy jobban tudjunk élni”. Nem tudom, hogy jön ide a kompromisszum. A szóban forgó felirat Alekszandrov Vidám fickó című filmjének – hajdan nálunk is – visszaköszönő slágerdalából való, amely magyar fordításban úgy hangzott, hogy „Dalolva könnyebb az élet, az alkotás”.
A továbbiakban szó esik az anyagban Ivan Pirjev két filmjéről: „A traktoros” és „A kubányi kozákok” címűekről. Az első címe nálunk „Traktorosok”, a másodiké „Vidám vásár” volt.
Megtudjuk még, hogy Gerbert Rappaport „írta a Cserjomuski-dalokat arról az azonos nevű modern moszkvai városnegyedről, amelyet Sztálin építtetett. A generalisszimusz korábban Dmitrij Sosztakovicsot kérte fel ennek dicsőítésére, de a Leningrádi Szimfónia szerzőjének nem volt ihlete erre.” Ezzel szemben: 1. G. Rappaport filmrendező volt és nem írt dalokat. 2. Cserjomuski (hogy mennyire modern – arra jobb nem kitérni) építése évekkel Sztálin halála után keződött meg, ergo 3. Sztálin nem kérhette fel annak dicsőítésére Sosztakovicsot, aki ergo 4. nem is utasíthatta ezt el. 5. Már csak azért sem, mert neki éppenséggel volt rá ihlete. Ő ugyanis a szerzője a Moszkva-Cserjomuski című operettnek, amelynek akkoriban – külföldön is – sokat játszott betétdalai éppenséggel ezt a moszkvai negyedet „dicsőítik”.

Egyik napilapunk cikkében egy olyan személyről olvashatunk, aki a 40-es évek elején kassai létére tudott arról, hogy a Tiso-féle Szlovákiából zsidókat deportálnak. Kassai l é t é r e ? Tehát annak ellenére, hogy nem például Zalaegerszegen élt, hanem a szlovák határ tőszomszédságában fekvő Kassán? Netán a szerző arra gondolt, hogy kassai l é v é n ? Akkor miért nem ezt írta?

Részlet egyik napilapunk tudósításából: „A szertartás után a magyar bíboros átnyújtotta a pásztorbotot Krakkó érsekének, megkérve őt: vezesse az idei Szent Jobb-körmenetet. Az eseményen részt vett Sólyom László jelenlegi és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, jelen volt a politikai élet, a diplomáciai testület és az egyházak számos képviselője. A szertartás után a magyar bíboros átnyújtotta a pásztorbotot Stanislaw Dzivisz krakkói érseknek, megkérve őt: vezesse az idei Szent Jobb-körmenetet.”
Kérdezem Karinthyvel: Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?
És kérdezem még: olyan nehéz megjegyezni (szerkesztőknek, korrektoroknak), hogy a lengyel helyesírás nem ismer „v”, csak „w” betűt, tehát a krakkói érsek neve is helyesen: Dziwisz?

Egyik napilapunk megbízta munkatársát, hogy írjon riportot a Szent István napi Budapestről. Kollégánk – mint írásából kitűnik – végigjárta a pesti Dunapartot, a Lánchidat, majd felment a Várba, hogy a Mesterségek Ünnepéről is beszámoljon, de ott megtorpant és visszafordult. „Ezúttal sajnos nem tudok további részletekkel szolgálni a jeles programról, ugyanis elvi fenntartásaim vannak az olyan utcabálokkal szemben, ahol kapuk vannak, hadosztálynyi őr, és pláne: 800 forintos belépő” – olvasható ezek után.
Drága kollégám! A 800 forintos belépőről persze lehet vitatkozni, de az olvasó a magasból kakál a te elvi fenntartásaidra. Őt az érdekelné, amivel a szerkesztőd is megbízott, hogy tudniillik meséld el: mit láttál a Mesterségek Ünnepén, amely – mellékesen szólva – nem is utcabál.

Egy nemzetközi kézilabda-tornán a szovjet himnuszt vélte hallani egyik napilapunk mukatársa. Pedig amit hallott, az az Oroszországi Föderáció himnusza volt. Amelynek dallama valóban a régi szovjet himnuszé, de szövege vadonatúj. Akárcsak a Német Szövetrségi Köztársaság himnusza, amelynek dallama a régi Deutschland, Deutschland über alles-é, de szövege egészen más. (Az már csak külön pikantéria, hogy a Lenint-Sztálint dicsőítő régi és a Szent Oroszország hagyományait felemlegető mai orosz himnusz szövegét ugyanaz a személy írta: Szergej Mihalkov.)

Az Izrael és Libanon között kirobbant háborús konfliktusról ír egyik napilapunk. Eddig nem értesültem róla, hogy a két ország haderői között harcérintkezésre került volna sor. A háború az izraeli hadsereg és a Hezbollah között folyt, igaz, részben Libanon területén.

Egyik hírügynökségünk és nyomában több újság is beszámolt arról, hogy a páneurópai piknik 17. évfordulójáról megemlékeztek Sopronban. Nem tudom, hogy érdemes-e egy évfordulóról megemlékezni, ám ha igen, akkor is csak később lehet tenni ezt, esetleg valamilyen apropóból, például a szóban forgó évforduló valamely évfordulóján. Most azonban Sopronban magáról a páneurópai piknikről emlékeztek meg annak 17. évfordulóján.

Egyre gyakrabban élnek vissza mifelénk a „felé” szócskával, de ahogyan egyik kereskedelmi rádiónk tudósítója tette, az még ebből a mezőnyből is kimagaslik: „A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozói f e l é .”

Egy jeles műgyűjtőről szóló riportban azt olvashatjuk egyik napilapunkban, hogy a háború idején az illető „a rettegett Murray-századdal került Ukrajnába”. Murray, ha jól emlékszem, egy bányásztelepülés Kanadában. Az állítólagos század névadója – a háború után háborús bűnösként halálra ítélt – Muray Lipót alezredes volt, ő azonban nem egy század parancsnoka volt, hanem annak a nagykátai hadkiegészítő parancsnokságnak a feje, amely nem egy, hanem jó néhány, zsidókból, szociáldemokratákból, nemzetiségiekből álló büntetőszázadot küldött Ukrajnába meghalni. A keretet úgy igazította el, hogy „akkor jöhettek haza, amikor a századból már egyetlen zsidó vagy kommunista sem maradt életben”.

Egyik hírügynökségümnk újabb részleteket közölt a moszkvai C s e r n y i k ov s z k i j -piacon elkövetett robbantásról. Előző nap ugyanez a hírügynökség még a C s e r k i z o v o piacon elkövetett robbantásról írt. Úgy látszik, időközben átkeresztelték...

Tapasztalt diplomatának nevezi George W. Bush elnököt egy jeles írónk egy hetilap hasábjain. Ami a tapasztalatot illeti, arról persze hosszan lehetne vitatkozni. Ami viszont a diplomataságot, arra vonatkozóan álljon itt a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának megfelelő szócikke: „1. Valamely kormány megbízásából külpolitikai ügyeket intéző, más állam ilyen megbízottaival diplomáciai tárgyalásokat folytató személy. 2. Olyan személy, aki az emberekel való érintkezésben tapintatosan, olykor szinte a ravaszságig ügyesen, finom érzékkel tud elintézni nehéz, kényes ügyeket, elsimítani ellenéteket.” Gondolom, nyilvánvaló, hogy az elnök, aki az Egyesült Államokban egyben kormányfő is, nem lehet a saját maga megbízottja. Igaz, George W. Bush tapintata, ügyessége, a kényes ügyek finom érzékkel való elintézésére vonatkozó képessége viszont közismert. Lásd például: iraki háború.

Egyik kereskedelmi televíziónk híradós műsorvezetőjének szájából hallottam, hoigy a Nemzetközi Asztrológiai Egyesület kisbolygóvá minősítette át a Plutót. A Nemzetközi Csillagászati Unió természetesen nem egyesület és – még természetesebben – nem foglalkozik csillagjóslással. Nem árt tudni a különbséget az asztronómia és az asztrológia között!

Elnézést, most az egyszer nem kollégáink bakijáról lesz szó. Hírügynökségeink és lapjaink hírt adnak a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezrede kutyás századának bemutatójáról. Tudom, hogy valóban ez a neve, és még azt is elhiszem, hogy ezeket a szakágakat helyes volt egy egységben tömöríteni. De ez akkor is olyan, mint a kazánkovács és ékszerész (avagy: Wendriner Piroska sakál és balerina).

Egyik napilapunk írásának címében a n i g é r i a i sivatagban garázdálkodó banditákról van szó. A szövegből megtudjuk, hogy a Csád tónál, N i g e r szaharai területén olasz turistákat ejtettek foglyul. Ugye meg leszünk sértve, ha legközelebb a nigériai (vagy a nigeri) lapok arról a magyarországi tüzijátékról és következményeiről írnak majd, amelyeknek színhelye az ország fővárosa, B u k a r e s t volt ?

Ha csak egyszer hallottam volna a héten egyik közszolgálati televíziónk híradós műsorvezetőjének szájából, hogy „a belügyminisztérium” (nem a múltról volt szó), véletlen bakira gondoltam volna és nem is tenném szóvá. De két nappal később ugyanebben a híradóban megint csak a belügyminisztériumot emlegették. Olyan nehéz megjegyezni, hogy már nincs ilyen és funkcióit két másik minisztérium között osztották meg?

A hét végén ismét t i z e n k e t t ő, illegális bevándorlókkal teli lélekvesztő bárka érkezett a Kanári-szigetek partjaihoz – írja egyik napilapunk. A szerkesztőség, úgy látszik, hangos felolvasásra szánta az anyagot és azért írt tizenkettőt, nehogy a hallgató véletlenül tizenhétnek értse.
Néhány sorral lejjebb egy gyönyörű sajtóhibát is talál az olvasó. Eszerint a bárkák utasai e s ő s e g é l y r e szorultak. Hacsak persze nem arról van szó, hogy ivóvízük sem volt.

„Tito tudott élni – szalad ki a mondat Solymosi Bálint száján. És ez most nem nosztalgia, hanem elismerés. A hét végén első ízben megszervezett Szentendre éjjel-nappal elnevezésű fesztivál vendégeit ugyanis rezesbanda várja a parton” – olvasom egyik napilapunk riportjában, méghozzá meglehetősen értetlenséggel. Bár készséggel elhiszem, hogy Tito (mármint ha Joszip Brozra vonatkozik az állítás és nem például Tito Gobbira) tudott élni – ez kiderül például a külön bejáratú Brioni szigetéről szóló beszámolókból is. De hogy milyen apropóból jelentette ezt ki Solymosi, azt még találgatni sem nagyon tudom. Talán arról van szó, hogy Tito mindig rezesbandát igényelt magának, amikor a partra lépett Szentendrén? Vagy csupán arról, hogy a magyarázatot a szerkesztő kihúzta a cikkből?

„Carsten Hensel, Lékó menedzsere...bejelentette, hogy pártfogoltja....visszatér a magyar válogatottba” – állítja egyik hírügynökségünk. P á r t f o g o l t j a ? Ellenkezőleg: kenyéradó gazdája.

A törökországi terrormerényletek kapcsán egyik rádiónk több híradásában is hivatkozott Blaumann Ferenc isztambuli főkonzulra? Most már csak az a kérdés, mit szólt „előléptetéséhez” B. F., a főkonzulátus munkatársa, továbbá Székelyné Németh Mária főkonzul? Egy internetes hírportál viszont egyenesen az isztambuli magyar nagykövetségre hivatkozott, holott nagykövetségek kizárólag fővárosokban működnek, Törökország fővárosa pedig Ankara.

Egyik közszolgálazti televíziónk esti híradójában előbb azt hallottam, hogy Gyurcsány Ferenc szerdán Luxemburgba utazik, majd két perccel később már ugyanott a miniszterelnök szerdai brüsszeli útjáról volt szó. Brüsszel – legalábbis a híradó elhangzása idején – még nem Luxemburgban volt.

„A szlovák rendőrség szerint nem bizonyított (helyesen: nincs bizonyítva, K. I.), hogy a diószegi magyar fiatalemberre fajgyűlölebtől támadtak rá” – tudatta a nézőkkel egyik közszolgálati televíziónk esti híradójában. Nos, én bizonyos vagyok benne, hogy f a j g y űl ö l ő, r a s s z i s t a indítékot itt egyáltalán nem lehet kimutatni. Lehetséges ugyanis, hogy a szlovák huligánok valóban szélsőséges nacionalizmustól, sovinizmustól vezérelve verték meg a magyar nemzetiségű fiatalembert, de fajgyűlölők nem lehettek. Legalábbis addig biztosan nem, amíg a magyarok és a szlovákok egy rasszhoz tartoznak.

A Katalin Egri Ku Mesu akadémikussal szemben Skóciában elkövetett igazságtalanságról cikkezik egyik napilapunk. Nem kételkedem benne, hogy a kisdoktori disszertációját Debrecenben megvédő hölgy kiváló afrikanista, de aligha akadémikus. Viszont kétségtelenül academician, ám az az angol-amerikai nyelvhasználatban egyszerűen kutatót, tudományos dolgozót jelent.
Pótlólagos bejegyzés szeptember 6-án: E-mailt kaptam dr. Katalin Egri Ku Mesutól, amelyben szóvá teszi, hogy 1. ő soha sem nevezte magát akadémikusnak, nem tehet róla, hogy más így nevezte, 2. az academician az amerikai angolban sem jelent mást, mint akadémiai tagot.
Egy pillanatig sem hittem vagy állítottam, hogy dr. Katalin Egri Ku Mesu maga nevezte volna magát akadémikusnak, ellenkezőleg: a napilap őt így nevező munkatársának félreértését pécéztem ki. A hölgynek egyébként igaza van: az „academic” jelent „egyetemi embert, tanárt, kutatót” és én tévedtem, mert az „academician” az amerikai angolban is „akadémikus”, „akadémia tagja”. Pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy jól tudom, és nekem jó a memóriám. Csakhogy jóformán mindenki jónak tartja a saját memóriáját. Ebből adódnak aztán a hibák. Tanulság: az égvilágon mindent ellenőrizni kell! Ezt én már régen prédikálom, de most megbuktam, mert íme, magam sem tartottam be. Mea culpa!

Montenegróban „a hivatásos haderő három fegyvernemből – szárazföldi hadseregből, légierőből és haditengerészetből – áll” – adja egyik hírügynökségünk Filip Vujanovics montenegrói elnök szájába. Ám ha a szárazföldi hadsereg fegyvernem, akkor mi például a tüzérség vagy a páncélos erők? A helyes válasz: az utóbbiak a f e g y v e r n e m e k . A szárazföldi hadsereg, a légierő és a haditengerészet pedig h a d e r ő n e m e k .

Azt olvasom egyik napilapunk kolozsvári tudósításában, hogy Andrei Andriescu gyulafehérvási ortodox érseket még pap korában szervezte be a Secu. Eszerint az érsek nem pap?

„Ne jussunk Lót sorsára!” címmel közöl interjút Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettessel egyik napilapunk. Az interjúban a szlovák politikus arra figyelmeztet, hogy „nehogy úgy járjunk, mint Lót, aki ugyebár visszatekintett és sóbálvánnyá változott”. Szekuláris államokban élünk, nem kötelező ismernünka Bibliát. Ám ha mégis arra hivatkozunk, nem árt tudnunk, hogy Lót, aki elmenekült Szodomából, mi több, aki azt az istentelenséget is elkövette, hogy gyermeket nemzett tulajdon lányainak, nem vált sóbálvánnyá. A felesége járt úgy.

Egyik hírügynökségünk – és anyagát átvéve egyik napilapunk is – arról tudósít, hogy budapesti kampánykörútja során „Tarlós István...csütörökön Erzsébetvárosba látogatva betért egy Károly körúti zsinagógába”. Félő, hogy ha a polgármester-jelölt holnap a Belvárosba látogatva felkeresi a Bazilikát, a hírügynökség munkatársa úgy adja majd ezt tudtul, hogy „Tarlós betért egy Andrássy úti bazilikába”. A Károly körúton ugyanis ugyanúgy nincsenek zsinagógák, ahogyan az Andrássy úton sincsenek bazilikák.

Így kezdődik egyik hírügynökségünk tudósítójának rimaszombati riportja: „Hamu alatt továbbra is izzik a parázs, és azt most valaki vagy valakik hevítik. Csak nehogy fát dobjanak rá, és az lábra kapjon – így polemizált a szlovák-magyar helyzet kiéleződéséről egy rimaszombati kocsmában egy Gyula néven bemutatkozó férfi.” A szerző, úgy látszik, abból indult ki, hogy helyzet van. Ez ugyan igaz, sőt, ki is éleződhet, de az mégsem a magyar-szlovák h e l y z e t , hanem a magyar-szlovák v i s z o n y . Polemizálni (vitatkozni) pedig meglehetősen nehéz egyedül. Nagyritkán persze elképzelhető, hogy valaki mégis magával vitatkozik, vagyis ellentmond egy korábbi állításának. Gyula azonban a riportban még ezt sem tette. Csak kijelentett. Vagy ha mindenképpen idegen szót akarunk használni: m o n o l o g i z á l t.

Addig prédikáltam, hogy az ember ne bízzék a memóriájában és mindent ellenőrizzen, amíg egyszer magam is ebbe a bűnbe estem. Augusztus 31-i blog-bejegyzésem „tárgya” (mert nem alanya) figyelmeztetett, hogy nincs igazam: az „academician” szó az amerikai-angolban is „akadémiai tagot” jelent, nem pedig „egyetemi, tudományos kutatót”, mint én állítottam. Utánanéztem több szótárban is. A megjegyzést tevőnek igaza van. Akit további részletek érdekelnek, az augusztus 31-i bloghoz fűzött önkritikus kiegészítésemben megtalálja.

Willy Brandt kancellár elődei között említi egyik hetilapunk cikkírója Erhardot és Biedenkopfot. Erhard valóban volt az NSZK kancellárja, de Biedenkopf sajna nem. Ennyi.

„A tolvajok emlékezetében valószínűleg megmaradt az iskolában tanultakból Rjepin Hajóvontatók című festménye, illetve az ehhez kapcsolódó dal, mert hárman is megpróbálták, hogyan lehet, akár szárazon is elvontatni öt egymáshoz kötött ladikot” – olvasható egyik hetilapunkban. A cikk fölött látható fénykép aláírása: „Nem sikerült elvontatni a ligeti tó ladikjait”. A szerző és a szerkesztőség élénk fantáziájáról a következő tények tanúskodnak: 1. Repin festményén nem a szárazföldön, hanem a vízen vontatnak egy uszályt. Ez elég nagy különbség. 2. A szóban forgó dal (ha az Ej uhnyem-ről van szó) nem kapcsolódik Repin festményéhez, nem az ihlette meg, mert annál sokkal régebbi. 3. A képen látható öt ladik nincs összekötve, 4. nem a szárazon, hanem a vízen ring, de 5. nem a ligeti tavon, hanem a Tisza-tavon. A többi stimmel.

„Nagy kombinátornak” kiáltja ki egyik napilapunk publicistája Schmitt Pált, mert „ügyesen keverte a kártyákat”. Csakhogy a kombinátor nem a kártyakeverésről nevezetes, hanem egyszerűen szélhámost jelent. Legalábbis Ilf és Petrov regényeiben biztosan, ahonnan a Nagy Kombinátor „cím” bevonult a köztudatba. Schmitt Pálról barátai és ellenségei sokmindent el tudnak mondani (ki tagadná például, hogy kiváló vívó volt?), de szélhámossággal eddig nem vádolták.

Egyik napilapunk publicistája Deák Ferencet idézi, aki szerinte azt mondta Ferenc Józsefnek, hogy „a liberális magyar alkotmányt, amelyet Felséged édesapja aláírt, az ô elmozdítása után Felséged eltörölte”. Nos, egészen biztos, hogy Deák ezt nem mondta Ferenc Józsefnek, ô ugyanis tudta, amit a szerzô rosszul tud, hogy t. i. Ferdinánd, aki a liberális magyar alkotmányt aláírta, nem volt Ferenc József apja. Nem is lehetett, hiszen Ferdinándnak nem volt gyermeke: az udvar nem engedte, hogy legyen, nehogy az ô gyengeelméjüségét örökölje.

Egy magyar politikusnak egy washingtoni jobboldali a g y k ö z p o n t b a n kellett volna előadást tartania – olvasom egyik napilapunkban. Középagyról és jobb oldali agyféltekéről tud az orvostudomány, agytrösztről (think tank) a politológia, de a jobboldali agyközpont léte alighanem új felfedezés.

Egy szörnyű bűncselekményről ad hírt a rendőrségi szóvivő beszámolója alapján az egyik internetes portál. A bűncselekmény elkövetője aztán öngyilkosságot követett el és meghalt. A büntető eljárást „az elkövető halála miatt feltehetőleg megszüntetik” – olvasható a továbbiakban. Feltehetőleg? Vagyis esetleg mégsem? A halott ellen lefolytatják az eljárást, majd a rendőrség vádelemési javaslattal átadja az ügyet az üygyészségnek, amely vádat emel, a bíróság pedig posztumusz elítéli a halottat?

Egyik hírügynökségünk jelentését átvéve egyik napilapunk hírül adja, hogy a Bajorországba látogató XVI. Benedek felkereste bátyját, Georg Ratzinger t i s z t e l e t e s t. Eszerint a pápa testvére református, netán baptista. A protestáns lelkipásztorokat nevezik ugyanis magyarul tiszteletesnek, míg a katolikus lelkész t i s z t e l e n d ő. Angolul ugyan mindkettő „reverend”, de hát ez egy magyar újságban jelent meg.

„A tűzoltók, a m e l y e k részt vettek az oltásban...– hallom egyik kereskedelmi rádió műsorvezetőjének szájából. Szerintem az a műsorvezető, amely ennyire nincs tisztában anyanyelve alapvető szabályaival, bátran visszakérheti az iskolapénzét.

Egyik hetilapunkban arról olvashatunk, hogy az európai áru- és személyszállítás éves bevétele az uniós GDP 10 százaléka, majdnem 1 trillió euró. Vagyis az egész uniós GDP a 10 trillió euróhoz közelít. Miközben – ez bármely kézikönyvben megtalálható – az USA GDP-je 2004-ben csak 11,7 billió dollár volt, azaz kevesebb – durván számolom – mint az EU GDP-jének az ezred része. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a cikk szerzője (vagy forrása, akitől az európai GDP-re vonatkozó adatot gondolkodás nélkül átvette) nem tudja azt, hogy amit angolul billion-nak neveznek (1 000 000 000) az magyarul nem billió, hanem milliárd, és hogy az, amit angolul trillion-nak neveznek, az magyarul nem trillió, hanem billió, vagyis ezer milliárd. Az EU GDP-je tehát nem 10 trillió, hanem 10 billió euró körül van. Egy kis nagyságrendi tévedésért nem megyünk a szomszédba, igaz?

György P é t e r t nevezte az EU magyarországi képviselete vezetőjének egyik hírügynökségünk. Egy anyagon belül háromszor is. Gy. P. jó nevű esztéta, de ez a képviseletvezetés nyilván olyan messze van tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. A rejtély kulcsa: a képviseletet György G á b o r volt rádiós menedzser, tömegkommunikációs szakember vezeti. Csak nehogy legközelebb Szilvásy G y ö r g y ö t tévesszék össze velük!

A „lélekelemzésben használatos Rorschach-féle tintapacákat” emlegeti egyik napilapunk vasárnapi mellékletének szerzője. Csakhogy a lélekelemzés (pszichoanalízis) alighanem egyetlen tárgyi eszköze az a dívány, amelyen a páciens fekszik. A Rorschach-teszt a klinikai pszichológia személyiségmeghatározó eszköze, amely – a MNL szerint – „a vizsgált szeméky intellektusát, érzelmi-indulati válaszkészségét, élménytípusait, alkalmazkodóképességét tárja fel”.

Egyik országos napilapunk cikkéből arról értesülhet az olvasó, hogy Imrédy Bélát tekintették a nácik megbízható emberüknek, és így az ország német megszállása után őt nevezték ki a bábkormány élére. Valóban, nekem is dereng valami ilyesmi. Viszont, ha jól emlékszem, Sztójay Döme álnéven állt a bábkormány élén...

„Megkezdődött a népszavazás a Moldovától elszakadni akaró Dnyesztermenti Köztársaságban” – hallom hétfőn reggel egyik kereskedelmi rádiónkban. Végeredményben igazat mond, hiszen valóban megkezdődött: vasárnap reggel. És vasárnap este – magyar idő szerint késő délután – be is fejeződött. Amikor hétfőn reggel a magyar rádió hírül adja a kezdetet, már a népszavazás csaknem végleges eredménye is ismeretes.

Négyhasábos cím egyik napilapunkban: „Csökkent a svájci valuta alapkamata”. A cikk legelső mondatában viszont arról olvashatunk, hogy „a svájci frank irányadó kamatát 0,25 százalékponttal, 1,75 százalékra emelte az alpesi ország jegybankjának monetáris tanácsa”. El kellene valahogyan dönteni, hogy most csökkent vagy emelkedett-e az alapkamat?

Lehetséges, hogy a hírügynökség tudósítója híven jegyezte le és írta meg, amit Fehér Anettka mondott neki, de azért a leírtak valóságtartalmáról akkor sem ártott volna meggyőződnie. Anettka ugyanis egy MiG repülőgép fedélzetén űrugrást készül végrehajtani – „tudta meg” a hírügynökség munkatársa. Ez azonban lehetetlen. Űrugrásnak ugyanis azt a szuborbitális repülést nevezik, amelyet rakétahajtóműves űrhajón lehet végezni. Ilyen volt például az amerikai Shepard és Grissom űrugrása 1961-ben a Mercury űrhajóval. Egy parabolapályán szabadon repülő MiG vadászgépen legfeljebb a súlytalanság állapotát lehet előidézni egészen rövid időre, de nem a világűrben és nem „ugorva”.

Aya Admon Mayzels festményeinek kiállításairól számol be egyik budapesti kerületi újságunk. A festőnőről a lap a következőket közli: „Az izraeli művésznő magánemberként David Admon, Izrael magyarországi nagykövetének felesége.” És hivatalos minőségében? Nem a felesége?

Ez a bejegyzés csak részben szól egy magyar hírügynökségről. „Tartózkodnak a szlovákiai politikusok attól, hogy elmondják véleményüket a magyarországi fejleményekről” – idézi a pozsonyi SME-t a hírügynökség. Utána ismerteti a SME emígy kezdődő összeállítását, amelyben Bugár Béla, továbbá Monika Benova Flasíkova, a Smer alelnöke és Milan Hort, Dzurinda pártjának alelnöke kommentálja a magyarországi fejleményeket, ugyancsak odamondogatva. Kérdezem én: a nevezettek nem szlovákiaiak vagy nem politikusok?

A kecskeméti v á r o s a t y a valószínűleg nem tudja megőrizni hivatalát – jövendöli egyik hetilapunk. Szécsi Gáborról van szó, aki 1988 óta polgármestere a hírös városnak. Hát hogy megőrzi a hivatalát vagy elveszíti, azt én innen, Budapestről nem tudom megítélni. Ám hogy a „városatya” nem azt jelenti, hogy „polgármester”, hanem azt, hogy „önkormányzati képviselő”, az Budapesten is egyértelmű. Sőt, Kecskeméten is.

A III. Sándor cár dán származású feleségének újratemetéséről beszámolva egyik hírügynökségünk tudósításában szerepelt többek között II. Miklós, III. Sándor, Frigyes dán trónörökös és M a r y hercegnő. Vagyis valamennyi uralkodót és családtagot a tudósítás magyarra fordított nevén említette, ahogyan ilyen esetben kell is (v. ö. Stuart Mária, Erzsébet királynő, János Károly király, Zsófia királyné, Fülöp trónörökös, Benedek pápa stb.) csak éppen a dán trónörökös neje maradt meg Marynek. Pedig a hírügynökség oly annyira tisztában van az említett követelménnyel, hogy az anyaghoz később külön kiadott javításban korrigálja: nem IX. Krisztán, hanem Keresztély. Mária hercegnő azonban még akkor is Mary maradt.

Egyik napilapunk híréből arról értesülhetünk, hogy Daniel Ellsberg egykori katonai elemző megosztott alternatív Nobel-díjat kapott a Pentagon-iratok 1971. évi kiszivárogtatásért. Oké, de kivel megosztva?
Egy rádiónk viszont arról számolt be egy magyar hírügynökségi jelentés alapján, hogy Münchenben felszállás közben megrongálódott a Malév egyik repülőgépe, amelynek egy Airbus ütközött. Némileg hiányoltam a hírből, hogy 1. milyen típusú gép volt a Malévé, 2. milyen típusú az a gép, amely nekiütközött (t. i. az Airbus csak a gyártót jelöli, a géptípust nem) és főként, hogy 3. melyik légitársaságé volt az Airbus? Ami pedig azt illeti, hogy az ütközés f e l s z á l l ás k ö z b e n történt, arról jobb nem beszélni. Azt ugyanis aligha úszták volna meg sértetlenül az utasok. A baleset szerencsére a földön történt.

Japán győzelem született a bostoni homárrúdfalófaló világbajnokságon – jelenti egyik hírügynökségünk. Megengedem, hogy a „falófaló” csak elírás és nem egy kétszeres (netán trójai jellegű) falóról van szó. Hanem ami engem megdöbbentett, az a „homárrúd”. Isten látja lelkem, nem tudom, mi az?!

Egy hajdani amerikai diplomata budapesti előadását ismertetve egyik napilapunk azt állítja, hogy az illető 1953 és 1957 között az Egyesült Államok budapesti delegációján dolgozott. Vajon miféle küldöttség lehetett ez? – töprenghet el az olvasó, amíg rá nem jön, hogy az előadő nyilván m i s s i o n -t említett, ami viszont semmiképpen sem delegáció, hanem misszió, magyarul: k ö v e t s é g .

Egyik napilapunkból arról értesülhetünk, hogy Erzsébet királynő unokája, Sarah a tizenegyedik a t r ó n k ö v e t e l ő k sorában. A középkorban a trónkövetelők gyakran a vérpadon találták magukat. Korunkban nem igen dívik ez a foglalatosság, ám ha Sarah hercegnő mégis a trón megszerzésére törne, abból alighanem iszonyú botrány támadna. De szerencsére szó sincs erről, csupán arról, hogy ha, mondjuk, pestis pusztítana a Windsor-ház tagjai között és az magával ragadná előbb a a királynőt, aztán elsőszülött fiát, Károly herceget, majd annak a fiait, Vilmost, utána Harryt stb. stb., akkor Sarah lenne a tizenegyedik a trón ö r ö k l é s sorrendjében. Ami azért, valljuk be, nem egészen mindegy.

G é p p u s k a k e z ű fotósnak nevezi saját fotóriporterét egyik bulvárlapunk. Én persze nem kételkedem abban, hogy nevezett kollégánk villámgyorsan exponál (amiben a modern fotótechnika is nagyban segíti), ám a géppuskásnál akkor sem képes többet „lőni” percenként, pedig annak sem a keze, hanem a géppuskája a géppuska.

Egyik napilapunkban olvastam a következő, nem egészen érthető hírt: „Teljesen elsötétült éjjel Izland, még a közvilágítást is kikapcsolták a fővárosban, és arra kérték a lakosságot, hogy kapcsolják le lámpáikat, ücsörögjenek a sötétben és hallgassák a rádiót. Egy csillagász élő műsorban kommentálta a történteket.” A történteket? Dehát mi történt a hír szerint? Megkérték a lakosságot, hogy kapcsolja le a lámpákat és hallgassa a rádiót. Mi van ezen kommentálni való?
Utánanéztem a hírügynökségi „nyersanyaganak”. Abból kiderül, hogy a csillagász nem a „történteket”, hanem az „éji égboltot” kommentálta. Így már inkább van értelme.
Csakhogy: az anyagot a hírügynökség csütörtökön délelőtt adta ki, de abban mindez jövő időben szerepel. Az újság szerkesztőségében azonban könnyedén túltették ezen magukat és a „történteket” a múltba transzponálták. A pénteki lapot már régen nyomták, amikor a hírben szereplő eseményeknek meg kellett történniük. Pedig, mint tudjuk, a csillár mindig leszakadhat. Példának okáért megtörténhetett volna (vagy talán meg is történt), hogy Reykjavik fölött felhős lesz az égbolt és a rádiós kommentálással egybekötött lámpaoltást el kell halasztani.
Ezt leszámítva a lap szerkesztősége nem tette igazán rosszul, hogy belenyúlt a hírügynökségi anyagba, ahol nemcsak az izlandi főváros nevét írták le helytelenül (Reykjavik helyett Rejkjaviknak), hanem még ezt a gyöngyszemet is benne hagyták, miszerint „teljesen elsötétül csütörtök éjjel Izland éjszakai égszomjoltás végett”.

A p r ó dél-kaukázusi államnak nevezi egyik hírügynökségünk Grúziát. Természetesen minden relatív, és csupán nézőpont kérdése. Oroszország számára például Grúzia valószínűleg valóban aprónak tűnhet. (Úgy is viselkedik vele szemben.) De azért nem árt tudni, hogy Grúzia területe Magyarország területének a kétharmada, és kétszer olyan nagy, mint például Belgiumé, lakossága pedig jóval több, mint, mondjuk, Norvégiáé. Azokra pedig senki sem mondja, hogy aprók.

Az orosz állami duma alsóházát említette a minap egyik rádiónk műsorvezetője. Csakhogy a duma az orosz parlament alsóháza, és az alsóháznak nincs külön alsóháza. Úgyhogy ez is csak (felületes) duma.

Zátonyra futott egy holland hajó a Dunán. Éjszaka megemelkedett a vízállás és így a hajó saját erejéből leúszott a zátonyról. Egyik hétvégi lapunk úgy fellelkesedett e vízállás-változás hallatán, hogy ezzel a címmel bocsátotta szárnyára a hírt: „A dagály szabadította ki a zátonyra futott hajót”. Hm, D a g á l y egy folyón, sokszáz kilométernyire a torkolattól? Ez valami új! A lap szerkesztősége tud valami olyat, amit mi nem tudunk.

„Phenjan atomszünetet tart” – közölte négyhasábos címében egyik napilapunk. Hát sajnos ez nem következett be, ellenkezőleg... Arról a napilap természetesen nem tehet, hogy Kim Dzsong Il nem hagyta lebeszélni magát a robbantásról. Arról viszont igen, hogy a „kedves vezető” igazán jól ismert nevét rosszul írta: a név második és harmadik tagja közé kötőjelet tett (Kim Dzsong-Il), ami koreai nevek magyar átírásában kizárt. A cikkből egyébként még arról is értesülhet az olvasó, hogy „a zavart háttérbe szorította Phenjan, a k i beígért atomkísérletével egész héten át lázban tartotta a világot”. Ha a politikában tájékozatlan, de a magyar nyelv alapjait az általános iskolában elsajátító olvasó azt hiszi, hogy Phenjan a Koreai Népi-Demokratikus Köztársaság vezére, akkor a szerkesztőség magára vessen!

Borbándi Gyuláról azt állítja egyik napilapunk, hogy annak idején a Szabad Európa müncheni tudósítója volt. A SZER-nek voltak tudósítói szerte Európában és Amerikában, de saját székhelyén, Münchenben természetesen nem voltak. Ez olyan, mintha a Kossuth Rádió budapesti tudósítóját emlegetné valaki.

Megpróbáltam a MH online-on hozzászólni Máté T. Gyula kollégánk egyébként kiváló cikkéhez Politkovszkaja meggyilkolása ügyében. Az automata cenzor azonban nem továbbította hozzászólásomat, azzal, hogy moderálási szabályainak nem felel meg. Kíváncsi volnék, hogy melyik szó nem tetszett az automata moderátornak? A „farok”, amely csóválja a kutyát, a „bandita”, vagy a „Baszajev” szó? Gyanítom, hogy az utóbbi. Javaslom: utasítsa az automata cenzor a csecseneket, hogy válasszanak maguknak magyarul szebben hangzó nevet.

„A négyek felszólították az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy hozzon szigorú intézkedéseket az ENSZ VII. fejezete alapján...” – áll egyik hírügynökségünk jelentésében. Akármibe lefogadom: a négyek tudják azt, amit a hírügynökség a jelek szerint nem tud, hogy t. i. az ENSZ nem könyv, nem kiadvány és ilyképpen fejezetei sincsenek. Ezért a négyek nyilvánvalóan az ENSZ A l a p o k m á n y á n a k VII. fejezetére hivatkoztak.

Egyik rádiónk híreiben arról számolt be, hogy a tavaly lezuhant ciprusi repülőgép, miután a pilóták elveszítették eszméletüket, két órán át a robotpilót á k irányításával repült. Beküldendő: hány robotpilóta van egy repülőgépen?

Azt mondják: akinek tévesen halálhírét költik, az sokáig fog élni. Valószínűleg az áll arra az azóta leszerelt rendőr főhadnagyra is, aki részt vett a Magyar Televízió székháza előtti randalírozásban és akit ezért első fokon 3 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtott a bíróság. Legalábbis, ha hiszünk annak a képes hetilapunknak, amely a megtévedt zsarut n é h a i ügyeletes tisztnek nevezi.

ENSZ Biztonsági Tanácsa, figyelem! A két koreai országrészt elválasztó fegyvermentes övezetben dél-koreai katonák tartózkodnak golyószóróikkal. Vagyis megsértették a fegyverszüneti megállapodást. Legalábbis ez olvasható ki egyik napilapunk képaláírásából. A képen a két említett golyószórós látható, akik – az aláírás szerint – „éberen figyelnek a két ország közötti demilitarizált zónában”. Azt, hogy Észak- és Dél-Korea nem országok, legfeljebb országrészek, azt esetleg most felejtsük is el, de azt azért megérdezném: nem inkább a fegyvermentes övezet déli peremén, tehát a zónán kívül éberkednek azok a katonák?

„Szigeti László alezredes indoklás nélkül mentette fel a megyei rendőrfőkapitányt” – olvastam nem kis csodálattal egyik bulvárlapunkban. A megyei főkapitányt ugyanis csak az országos rendőrfőkapitány mentheti fel (indokolással vagy nélkül), ezzel szemben Szigeti alezredes Siófok rendőrkapitánya (volt), vagyis nemcsak, hogy nem a megyei főkapitány elöljárója, hanem egyértelműen az alárendeltje. Lásd:nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Valójában ugyanis Szigetit mentette fel a megyei főkapitány és helyezte őt alacsonyabb beosztásba.

A Barents-tenger m e l l e t t i gázmezőt említi jelentésében egyik napilapunk tudósítója. Nyilván úgy gondolja, hogy egy mezőnek a parton a helye. Csakhogy a Stokman gázmező a tenger fenekén, még pontosabban a kontinentális talapzatban található. És hol? Stimmnel, hogy a Barents-tengerben. Nem stimmel viszont egyik gazdasági napilapunk állítása, miszerint a Stokman – szibériai gázmező. A Barents-tenger ugyanis Európában van.
Egy másik tudósító viszont az égtájakat tévesztette össze egyik napilapunkban, amikor azt írta, hogy a kisrepülőgép a Hudson folyó felett repülve, Manhattan keleti partja közelében csapódott egy felhőkarcolóba. Manhattan keleti partját ugyanis nem a Hudson, hanem – ugye meglepő? – az E a s t River hullámai mossák.

A tudomány már jó ideje kimutatta, hogy a magzat nevelését az anyaméhben kell megkezdeni: simogatni, zenélni neki stb. Egyik napilapunkban viszont már egy olyan párról olvashatunk, akik „immár 18 éve nevelik együtt nagy szeretetben közös kislányukat, a 14 éves Selinát”. Vagyis igazán nem lazsáltak, hanem már több, mint három évvel a fogamzás előtt megkeztdék jövendő gyermekük nevelését. Ezt nevezem!

Megértem, ha egyik hírügynökségünk nem igazán kedveli Sztálint. Ha kis kezdőbetűvel írnák le a nevét (copyright by Molnár Ferenc), talán meg is érteném. De hogy egy ennyire közismert nevet ne tudjanak helyesen leírni, az némileg meglepett. Náluk ugyanis Joszif helyett Joszip szerepel. Volt ugyan egy diktátor, akinek valóban ez volt a keresztneve, de az Tito volt. Avagy: madár – madár?

Egy hírügynökségnek illik pártatlannak lennie, és semmiképpen sem helyeselhető, ha politikusokat állatokként aposztrofál. Kedvenc hírügynökségünk viszont ezt tette, amikor azt írta, hogy egyik városunkban „három alpolgármestert választott a közgyűlés, m e l y e k közül kettő főállásban, egy pedig társadalmi megbízatásban látja el feladatát”. Én az általános iskolában még úgy tanultam, hogy az ember – „aki”, míg az állat – „mely” vagy „amely”. (Kivétel csak fordítva lehet: lovasember „aki”-nek emlegeti a lovát.)

Előrebocsátom: most következő bejegyzésem semmiképpen sem akar politikai állásfoglalás vagy kommentár lenni, pusztán a történelmi hűséget kéri számon.
Egyik hetilapunk szerint „másfél évtizede nem ütött meg olyan éles hangot egy államfő a hivatalban lévő miniszterelnökével szemben, mint Sólyom László Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban...” Csak másfél évtizede? Szerintem sohasem. Legalábbbis én nem emlékszem rá, hogy nyilvánosan hasonló hangnemben szólt volna Fock Jenőről Losonczi Pál, Kádár Jánosról vagy Rákosi Mátyásról Dobi István, gróf Teleki Pálról vagy gróf Bethlen Istvánról Horthy Miklós, gróf Tisza Istvánról vagy gróf Andrássy Gyuláról Ferenc József.

Örömmel olvastam egyik napilapunkban, hogy a Göbölyös Soma Alapítvány egymillió forintos díjat tűzött ki az év legjobb tényfeltáró újságírójának. Nemcsak azért örülök ennek, mert ezzel az alapítvány hozzájárul e műfaj művelőinek megbecsüléséhez, hanem azért is, mert végre valaki helyesen nevezte meg a műfajt, amelyet mind gyakrabban, sőt az utóbbi időben csaknem kizárólagosan oknyomozó újságírásnak neveznek. És szerintem helytelenül. Létezik oknyomozó történelem, amely a múlt történéseinek mélyebb okait, hátterét kutatja, nyomozza. A „leleplező” újságíró viszont (Bob Woodwardtól Rádi Antóniáig) nem az okokat nyomozza, hanem a nagyközönség számára addig ismeretlen tényeket hozza napvilágra, tárja fel, vagyis tényfeltáró zsurnalisztikát űz.
És ha már a nyelvnél tartunk. Egyik napilapunk szerzője azt írja valakiről, hogy „vej”. Márpedig ilyen szó nincs a magyar nyelvben. Nem véletlen, hogy az értelmező szótárak sem ismerik. Létezik viszont „vő”, aki apósának és anyósának a v e j e.

Besízőtúrákról, besízőprogramokról értesíti olvasóit egyik napilapunk. Bepasizásról már hallottam, de besízésről még nem, hát beszólok érte a szerkesztőnek.

Egyik hírügynökségünk anyagában arról olvashatunk, hogy 1783-ban a Krímet v i s s z a csatolták Oroszországhoz. Igen ám, de a félsziget soha korábban nem tartozott Oroszországhoz, úgyhogy 1783-ban éppenséggel o d a csatolták.

„Harry herceg brit trónörökösről”, pontosabban az ő barátnőjéről ír egyik hírügynökségünk. Ami egészen bizonyos (legalábbis e sorok írásakor feltétlenül): az Egyesült Királyság trónörökösét Károlynak (Charles-nak) hívják. Sőt: ha ez az úr egyszer megörökli a trónt és aztán netán lemond róla, vagy távozik az árnyékvilágból, a trónt akkor sem ifjabb fia, Harry, hanem az idősebb: Vilmos (William) herceg örökli.
Egyik napilapunkban arról olvashatunk, hogy az okt.23-i ünnepségekre három uralkodó, tizennyolc államfő stb. érkezik Budapestre. Hogyan? Az uralkodó talán nem államfő? Akkor ki az államfő például Spanyolországban, Norvégiában vagy Belgiumban?

Három afgán fiatalenberrel beszélgetett egyik napilapunk tudósítója, aki, ha hazajön és elolvassa cikkét a lapjában, bizonyára velem együtt bosszankodik azon, amit szerkesztője, illetve a korrektor elnézett. De lássuk is, ki az a három? A lap szövege szerint „vezetőjük, Rahullah pastun nemzetiségű, Dzsamin Hazara és Madzsid Rahullah tádzsik”. Vagyis egy pastun, a két utóbbi pedig tádzsik. Valójában nem, csak a harmadik tádzsik. A másodiknak ugyanis nem a neve, hanem a nemzetisége hazara.

Hetvenöt éve halt meg Thomas Alva Edison. Életúját ismertetve egyik hírügynökségünk rámutat, hogy a feltaláló „nevére (Alva) rácáfolva szinte nem is aludt, ennek is tulajdonítható rengeteg találmánya”. Előbb-utóbb talán még az is kiderül, hogy magyar származású szülei kifejezetten azért adták neki az Alva nevet, hogy cáfoljon rá.

Jelentős földrajzi felfedezés. Egyik hírügynökségünk szerint „az amerikaiak több mint a fele part menti területeken él, így a Golf-partja mentén...” Beküldendő: az amatőr vagy a profi golf partja mentén? Netán a Gulf of Mexico (a Mexikói-öböl) partja mentén?

Egy olyan férfiúról számol be egyik napilapunk tudósítója, akit 1956-ban egy rendőr „agyon csapott” a brüsszeli szovjet nagykövetség előtt. Az illető később külügyminiszter lett. Nem a túlvilágon. Belgiumban.

Magyar hungaricumok exportjáról hallottam egyik közszolgálati televíziónk híradójában. Ez megnyugtatott. Képzeljük csak el, mit szólna a világ, ha például magyar germanicumokat vagy magyar russicumokat szállítanánk külföldre?

Egyik hírügynökségünk jelentése alapján eddig arról értesülhetett a magyar közönség, hogy az okt. 23-i ünnepségekre Oroszországból Szergej Mironov, a parlament elnöke érkezik Budapestre. Ma már viszont azt hallottam egyik rádiónkban, hogy Mironov a duma elnöke. Melyik állítás az igaz? Egyik sem. Az orosz parlamentnek, mint olyannak, ugyanis nincs elnöke, csak a két kamarájának van, külön-külön. A duma (az alsó-, vagy képviselőház) elnöke azonban nem Mironov. Ő a felsőháznak, a szövetségi gyűlésnek az elnöke.

Egyik hírügynökségünk beszámol arról, hogy az okt. 23-i évfordulóra emlékezve Szentpéterváron tudományos konferenciát rendeznek a Szmolnij Intézetben. Annyiban a dolog stimmel, hogy Szentpéterváron valóban volt egy Szmolnij Intézet nevű nemesi leánynevelő intézet, ám 1917-ben a bolsevikok kisajátították az épületét, hogy ott saját főhadiszállásukat állítsák fel, és azzal az intézet megszűnt létezni. Az épület persze azóta is megvan, a 90-es évek elejéig az SZKP leningrádi megyei és városi pártbizottsága működött benne, azóta a Leningrád megyei (mert csak a város nevét változtatták vissza, a megyéé megmaradt) kormányzó hivatala működik itt. Az épületben. De nem a 89 éve megszűnt intézetben.

Egyik napilapunk közli Szili Katalin cikkét. A lábjegyzetben ez olvasható: „A szerző az Országgyűlés elnöke. (Az írást a Le Monde jegyzi.).” Szerintem az írást Szili Katali jegyzi.

Az elmúlt fél évszázadban már nem számítható műveletlennek az, aki nem konyít a latinhoz. De ha már latin mondást idéz (parafrazeál) valaki, akkor tegye jól! Egyik napilapunkban azt olvasom egy képviselő cikkében (más szájába adva), hogy „Ceterum censeo: MSZP delenda est MSZP”. Ennek se füle, se farka. A Karthágó elpusztítására felhívó cató-i mondás úgy szólt, hogy „Ceterum censeo Carhaginem esse delendam”.

Egyik napilapunk tudósítója a magyar autóversenyzőket Szlovákiában ért atrocitás kapcsán azt írja, hogy a rendőrök „elővezették az agresszív szlovákiai személyeket”. Tessék figyelni az idézet elejére és végére is! Elővezetni ugyanis csak azt lehet, akit előzőleg letartóztattak, vagy legalábbis előállítottak. Itt azonban szó sincs erről. A szerző „előállítás” helyett írt „elővezetést”. És miért nem szlovák, hanem szlovákiai személyeket? Azért, mert szerinte öt roma férfiről van szó. Egyik hírügynökségünk ennél kevesebbről számolt be. Ott így nevezik meg a tetteseket: „négy szlovákul beszélő roma férfi és egy fehér társuk”. Értsd: Szlovákia lakossága romákból és fehérekből áll. Ezt érdemes hosszú időre megjegyeznünk, annál is inkább, minthogy – mint ismeretes – fehérember nem felejt!

Az okt. 23-i Kossuth Lajos téri zászlófelvonásról beszámolva egyik hírügynökségünk azt írja, hogy „Sólyom László díszszemlét tartott”. Egy díszszemlén katonai alakulatok, harckocsik, rakéták vonulnak fel. Elnökünk azonban se nem tank, se nem rakéta. A díszszemlét természetesen lehet fogadni vagy megszemlélni is. Sólyom azonban még ezt sem tehette, mivel a Kossuth Lajos téren semmiféle díszszemle sem volt!
A rendezvényen egyébként – világlik ki ugyanebből a tudósításból – 47 ország képviselői voltak jelen (apropó, hova lett kilenc?; az előző napon még 56 országból érkező résztvevőket harangozott be a hírügynökség), „köztük a norvég király, a luxemburgi nagyherceg, a belga herceg...” Lehetséges, hogy a Belga Királyságban mindössze csak egy herceg van?

Egyik napilapunk könyves mellékletében Somogyváry Gyula könyveit reklámozza „Gyula vitéz újra a piacon” felcímmel. Igaz ugyan, hogy az írót első világháborús hősiességért a Vitézi Szék tagjává ütötték, ám ő „Gyula diák” néven szeretett szerepelni és a közönség így is ismerte. Az a Gyula, aki vitéz, az filmhős volt, méghozzá télen-nyáron.

Azt hallottam egy rádiójegyzetben, hogy Bill Clinton 2000-ben távozott a Fehér Házból. Holott – mondhatnám: ez közismert – az elnökök mindig a választást követő év január 20-án mondanak búcsút a Fehér Háznak, és ez Clinton esetében sem volt másképpen, vagyis ő nem 2000-ben, hanem 2001 januárjában távozott tisztségéből. Aki ezt a jegyzetet írta és felolvasta, az én voltam. Aki elhangzásakor észrevette: az is én. Hogy a Van, aki forrón szereti c film zárómondatát idézzem: Nobody is perfect.

Egy, az 1956. novemberi harcokban fegyveresen részt vett szerzetes visszaemlékezéseit közli egyik napilapunk. „Volt főhadiszállásom előtt szovjet katona állt őrt. Mutattam a barna ruhámat, mondtam neki: pópa, pópa, bámult is a koma.” Nem csodálom, hogy bámult. A „pópa” ugyanis oroszul nem „pópá”-t (ortodox papot) jelent, hanem „popsi”-t.

Kisebbségnek nevezte Moldávia román lakosait egyik kereskedelmi rádiónk műsorvezetője. Nos, a hivatalos adatok szerint a moldovánok (románok) az ország lakosságának 64,5 százalékéát alkotják. Ez ugyan talán nem elsöprő, de mindenesetre meggyőző többség.

Egyik televíziónk híradója szerint Eörsi Mátyás az Európai Bizottság elé idézi Orbán Viktort strasbourgi beszédéért. Lehet, hogy ha módja volna rá, megtenné, de nincs. Ezt esetleg (de azt is csak nagyon esetleg!) José Manuel Barroso, e bizottság elnöke tehetné csak meg. Egyik napilapunk szerint viszont Eörsi Mátyás, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke ez elé a bizottság elé idézné Orbánt. Csakhogy ennek a bizottságnak az elnöke nem ő, hanem Németh Zsolt, aki aligha fogja tetemre hívni saját pártelnökét. Ami az igazság: Eörsi a parlament európai ügyek bizottságának elnöke, és oda szeretné megidézni Orbánt.

Egyik napilapunk beszámol arról, hogyan ünnepelte egy neves hegedüművész azt, hogy betöltötte a hetedik ikszet. Nos, először is, egy bizonyos ikszet inkább csak átlépni, meghaladni lehet, nem betölteni. Másodszor: akkor sem a hetediket. A kifejezés ugyanis a római számokra utal, ahol a tizeket ikszek jelzik. De csak a harmadikig, vagyis a harmincig. A negyven ugyanis XL és még a hetedik is csak LXX, vagyis ott is maximálisan csak két iksz található. Maradjunk annyiban – az általánosan elterjedt, de akkor is helytelen gyakorlattal ellentétben – hogy a harmadik ikszet még át lehet lépni, de aztán slussz.

Brit sörnek nevezi egyik hírügynökségünk a Guinnesst. Azt hiszem, Dublinban ezért nagyon megsértődnének. A Guinness ugyanis közismerten ír sör. Aki ezt leírta, elolvashatta volna bármely kézikönyvben, hogy nemcsak az Ír Köztársaság, de még Észak-Írország sem része Nagy-Britanniának.

Egyik hetilapunkban neves zenész emlékezik arra, hogy a 70-es években, amikor rendszerellenes (vagy annak vélt) magatartásáért bíróság elé állították, a hat napos tárgyalást a Szabad Európa Rádió is közvetítette. Egész pontosan emlékszem, hogy a Szabad Európa tudósítóját első ízben 1995-ben az EBEÉ Kulturális Fórumára engedték be Magyarországra. A cikk nyomán pedig úgy képzelheti el a mai olvasó, hogy a 70-es években (amikor a SZER-nek még a hallgatásáért sem dícsérték meg az állampolgárt), a budapesti bírósági tárgyaláson bíró, vádlott, ügyész és ügyvéd előtt ott állnak a mikrofonok az RFE-s (Radio Free Europe) emblémával.

„A hatóságok bejelentése szerint a Sokotóból Abujába tartó ADC Légitársaság eddig ismeretken okból a Nigériai főváros, Abuja közelében lezuhant.” Szó szerint ez (és ilyen helyesírási hibákkal) olvasható egyik hírügynökségünk jelentésében. Hát igen, a légitársaságok jobban tennék, ha nem röpködnének.

A szerbiai alkotmányról tartott népszavazáson a részvétel alig haladta meg az érvényességhez szükséges 50 százalékot. Egyik rádiónk on-line kiadása szerint „a két napon át tartó népszavazás után is csak a tű fokán ment át az új köztársasági alkotmány”. Az on-line szerkesztőjének természetesen magánügye, hogy hívő vagy nem hívő, de ha már egyszer a Bíbliát parafrazeálja, akkor elvárható tőle, hogy ismerje is a Szentírást. Jézus ugyanis a gazdag ifjúval történt találkozása után nem azt elemezte tanítványai előtt, hogy hol sikerül átmennie a tevének, hanem azt szögezte le, hogy „könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni”. (Máté 19, 24).

Szabó G. László s z l o v á k újságírót említi egyik bulvárlapunk. Olyat én már hallottam (nem is ritkán), hogy szlovák embernek magyar vezetékneve legyen (és fordítva), de akkor egy szlovák Szabónak alkalmasint nem László, hanem Ladislav a keresztneve és a családi neve előtt viseli. Nem lehetséges, hogy egy szlovák i a i m a g y a r újságíróról van szó? Mert az nem egészen mindegy.

Egyik hírügynökségünk külön nyomtatott újsággal ünnepelte l956. október 23. ötvenedik évfordulóját. Vagy nem október 23-áét? Merthogy egy képaláírásban az 1956. n o v e m b e r 23-án ledöntött Sztálin-szoborról ír.

Politikai alku részeként kaptunk vissza a centenáriumra a 48-as zászlókat az oroszoktól – értesülhetnek egy publicisztikai írásból egyik hetilapunk olvasói. Szögezzük le elöljáróban: a zászlókat kétszer kaptuk vissza (mert egyszer az oroszok ismét elvitték őket). Először valóban politikai alkuként: cserében Rákosi Mátyás és Vas Zoltán szabadon bocsátásáért. Ez azonban 1940-ben, azaz nyolc évvel az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriuma előtt történt. Másodszor valóban 1948-ban, a centenárium alkalmából, de akkor ez pusztán gesztus volt és nem politikai alku eredeménye.

A kínaiak már a Déli-sarkon vannak című anyagában egyik internetes hírportálunk arról számol be, hogy 2007 februárjában megérkezik a Déli-sarkra az első 24 fős kínai turistacsoport: a Drake átjárón keresztül hajón teszi meg az utat. Bizonyára kétéltű hajóval, – vélhetjük – amely a hóval, jéggel borított szárazföldön is képes haladni. A Déli-sark ugyanis sokszáz kilométernyire van a tengertől az Antarktisz kellős közepén. A kínai turisták természetesen az Antarktiszra érkeznek, vagyis a Déli-sark v i d é k r e és nem a sarkra! Mint Odesszában mondják: ez két nagy különbség.

Losonczy Gézáról, a Kádár-rendszer börtönében tisztázatlan körülmények között meghalt politikusról ír egyik bulvárlapunk, majd látszólag témát változtat: „Révai József a népművelési miniszter államtitkáraként dolgozott, ám a Rajk-perben őt is elítélték.” Az olvasó joggal hökken meg, hiszen Révai nem a népművelési miniszter (helyesen: minisztér i u m) államtitkára volt, hanem maga a miniszter és nem ítélték el a Rajk-perben. Ha a mondatból nem spóroltak volna ki egy vesszőt, akkor azt jelentené (amit a szerző nyilvánvalóan akart is mondani), hogy Losonczy Révai József, a népművelési miniszter államtitkára volt stb. Még helyesebben: „Révai József n e k, a népművelési miniszter n e k stb.

„Észak-Írország Nagy-Britannia része” – állítja egyik napilapunk hasábjain egy kiváló tudósunk (gyorsan hozzáteszem: nem földrajztudós), és állítását még a következő mondattal is igyekszik alátámasztani: „Tagjai Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország”. Sajnálom, de nem így van! Ha Észak-Írország Nagy-Britannia része volna, nem neveznék az államot úgy, hogy Nagy-Britannia é s Észak-Írország Egyesült Királyság.

Egyik kereskedelmi rádiónk a november 4-i megemlékezésekről beszámolva (mellékesen: 48 órával később, 6-án) hírül adja, hogy a Hősök terén megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját. Ilyen sír azonban van Párizsban, Washingtonban, Moszkvában, bizonyára másutt is, de Budapesten nincs. A Hősök terén, a szóban forgó emlékmű alatt, amely a hősök emlékét őrzi, senkinek a hamvai sem nyugszanak.

„Ronaldo, a 2002-es világbajnokság gólkirálya 2005 májusában Izraelben – palesztin területen – volt tevékeny képviselője az ENSZ fejlesztési programjának” – olvasható egyik hírügynökségünk jelentésében. El kellene dönteni, hogy hol? Izraelben v a g y a palesztin területen? Mert „Izraelben, palesztin területen” csak akkor volna lehetséges, ha Izrael bekebelezné ezt a területet.

Az EU új törvénykezés kidolgozásán munkálkodik a károsanyag-kibocsátás tárgykörében – értesülhetünk egyik hírügynökségünk jelentéséből. Az unió feltehetően új jogszabályokat akar kidolgozni a szóban forgó ügyben, amelyeknek alapján majd a megfelelő bíróságok, hatóságok törvénykezhetnek. A t ö r v é n y k e z é s ugyanis nem törvényhozás, hanem bírói jog gyakorlása, törvényes eljárás lefolytatása.

„Robert Fico szlovák miniszterelnök a hét végén megerősítette, hogy kormánya 2009. január 1-től szeretné, ha Szlovákia az euróövezet tagja lenne” – jelenti egyik hírügynökségünk. Én viszont akármiben lefogadom, hogy Fico nemcsak 2009. január 1. után, hanem már most is szeretné, hogy országa 2009-ben bekerüljön az euróövezetbe.
Ugyanebben a hírügynökségi anyagban olvashatunk arról is, miről beszélt a szlovák rádió h é t v é g i Szombati párbeszéd című műsorában. Külön örültem a jelzőnek. Addig ugyanis azt hittem, hogy a Szombati párbeszédet a hét elején sugározzák.

Egyik napilapunk szerint az amerikai episzkopális (anglikán) egyház több konzervatív gyülekezete megtagadta, hogy elismerje egyházuk új vezetőjét, mert az nő, és a canterbury érsekhez fordult, hogy váltsa le tisztségéből Schori asszonyt. A hírt fogalmazó kollégánk nyilvánvalóan félreértett, félrefordított valamit. Tudniillik a nemzetközi anglikán közösség legalább olyan laza szerkezetű, mint például a Nemzetközösség. A női elnök ellen tiltakozó konzervatív gyülekezetek kiválóan tudják, hogy bár a nemzetközi közösség legtekintélyesebb személyisége, névleges feje az angol anglikán egyházfő, a canterbury érsek, a nemzeti egyházak teljesen függetlenek, és ezért a canterbury érsek ugyanúgy nem válthatja le vezetőiket, mint például (lásd: Nemzetközösség) a királynő a kanadai vagy a jamaicai miniszterelnököt.

Csehimindszentet „a szent szülőfalujának” nevezte egyik rádiónk. Kissé idő előtt. Mindszenty Józsefnek még a boldoggá avatási eljárása is csak éppen, hogy elkezdődött.

Irigylésre méltó diszkrécióról tesz tanúbizonyságot egyik hetilapunk, amikor arról számol be, hogy apja, Taczmann Elek meggyilkolásával gyanúsítják ifjabb T. Eleket. A baj csak az, hogy amióta erről olvastam, egyre furdalja az oldalamat a kíváncsiság: vajon mi lehet a családi neve ifjabb T. Eleknek?

A Brazil Államszövetségtől kaptak engedélyt magyar tengeri régészek elsüllyedt hajók felkutatására – olvasom egyik napilapunkban. Igen ám, de nem járnánk sikerrel, ha ilyen nevű államot keresnénk a térképen vagy a lexikonban. A magyar búvárok valójában a Brazil Szövetségi Köztársaságba (República Federativa do Brasil) készülnek. Vagy az is lehet, hogy Frankfurtban, a Német Államszövetség nagyvárosában váltanak repülőgépet?

Három s z a v a z a t hiányzik még ahhoz, hogy a szenátusban is a demokraták szerezzék meg a többséget – hallottam reggel egyik kereskedelmi televíziónk amerikai tudósítójától. Szerintem már a három m a n d á t u mnyi különbség is meglehetősen szoros eredmény lenne, de a három s z a v a z a t n á l még ama elnökválasztásnál is több volt a különbség Floridában.

Az Elmü vezetékeit lopó kábel m a f f i á r ól ír egyik napilapunk. Nem túl nagy nekik ez a megtiszteltetés? A maffia ugyanis szervezett bűnözői hálózat, véd- és dacszövetség, amely megöli ellenfeleit és saját árulóit, behatol a bűnüldöző szervekbe, kormányzatokba. Ezek viszont, bár kétségtelenül nagyon káros, de mégiscsak pitiáner szinesfém-tolvajok.

Egyik napilapunk egy politikussal készült interjú kopfjában „a veszprémi hóhérként is emlegetett Pap János pártfőtitkárról” ír. Én csak egy magyar pártfőtitkárról tudok, de azt Kádár Jánosnak hívták.

„Borúlátók az afganisztáni magyar nagykövetek” – írja címében egyik napilapunk. Ami Afganisztánt illeti, őszintén szólva, magam is borúlátó vagyok. De hol vannak azok a magyar nagykövetek? A lap cikkében ugyanis csak egy tanácsadó és egy ideiglenes ügyvivő nyilatkozik. Ám hogy kétség ne legyen, két hasábbal odébb a lap munkatársa egy külön interjúban éppen az utóbbitól kérdezi: „Mikorra várható, hogy hazánk nagykövetet akkreditál Kabulba?”

„Szegény Petőfi, ha tizenkét pontja megfogalmazásakor tudta volna, hogy nem az a lényeges...” – sóhajt fel egyik napilapunk szerzője. Szegény Petőfi, ha tudta volna, hogy 157 évvel halála után neki tulajdonítják majd a 12 pont szerzőségét!

Egyik napilapunkban olvashatunk egy gyermekrablós történetet, amelynek főhőse korábban „szerelemre lépett” egy asszonnyal. Namármost, lépni házasságra lehet, vagy ellenkezőleg: félre. Szerelembe esni szoktak, de szerelemre lépni – legalábbis magyarul – nemigen lehet.

Az egri bazilikában felavatott festmény – tudjuk meg egyik hírügynökségünk jelentéséből – „azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Krisztus keresztre feszítését követő hajnalon az asszonyok, akik a testet szeretnék bebalzsamozni, üresen találják a sírt”. Igen ám, de az Evangélium szerint Krisztust (nagy)pénteken feszítették keresztre, vagyis a keresztre feszítést követő hajnal az a szombat hajnal. A Hiszekegy-ben viszont katolikusok, protestánsok, ortodoxok egyaránt azt imádkozzák, hogy (Krisztus) „h a r m a d n a p halottaiból feltámadt”, de Máté és Márk is egybehangzóan úgy írja le, hogy feltámadás a hét első napján, vagyis vasárnap (húsvétvasárnap) történt.
24 órával a hírügynökségi hír világra röppentése után egyik rádiónkban már kifejezetten azt hallom, hogy nagyszombati eseményt örökít meg a festmény. Tehát ismételten: nagyszombaton volt a feltámadás. Ami egyébként a tudósító „gyorsaságát” illeti, azon nem csodálkozom, mivel ugyanebben a rádióban hallottam a vasárnap esti híradásban tudósítást a veszprémi drogmaffia elítéléséről. Tekintve, hogy nálunk sem szombaton, sem vasárnap nem hirdet ítéletet a bíróság, ez a tudósítás legalább 48 órát késett. Persze, mint a korabeli Lúdas Matyi mottója is hirdette: egy csecsemőnek minden vicc új.

Január végén dönt az ENSZ koszovói megbízottja a tartomány jövőjéről – hallottam egyik kereskedelmi rádiónkban. Jól nézne ki a világ, ha egy ember – még oly köztiszteletben álló is, mint Ahtisaari volt finn elnök – döntene a tartomány jövőjéről. Arról van szó, hogy – jó esetben – január végén terjeszti majd elő javaslatát Koszovó jövőjéről. (Más kérdés, hogy – véleményem szerint – ebben a kérdésben nem lehet jól dönteni.)

„A Gergényi Péter vezette fórum” – így emlegeti egyik napilapunk a budapesti rendőr-főkapitányságot. Pedig az mindenképpen csak főkapitányság és nem médium vagy értekezlet.

A makákókról esik szó egyik hírügynökségünk tudósításában. A következő mondatban már mint „emberszabásúak” szerepelnek. Pedig, mint tudjuk jól: emberszabású majom a csimpánz, a gorilla és az orangután. Felteszem, hogy a hírügynökség hibája nem a zoológiai ismeretek hiányának következménye, hanem egyszerűen annak a szakmánkban rohamosan terjedő általános mániának, hogy jaj, csak ne legyen a szövegben szóismétlés, inkább bármilyen ostoba, vagy oda nem passzoló szinonimát használjon az ember. Például „majmok” helyett: „emberszabásúak”. (V.ö. „lánglovag” – „tűzoltó”, „hálóőr” – ”kapus”, a „diplomácia irányítója” – „külügyminiszter” helyett stb., stb.)

Ferencz Józsefet (cz-vel!) emlegeti egyik napilapunk. Élt ugyan egy ilyen nevű unitárius püspök, de az újságban félreérthetetlenül nem róla, hanem az utolsó előtti magyar királyról van szó. A 20. századi helyesírási reform óta a c-t c-nek kell írni, kivéve családi nevek (pl. Rákóczi) esetében. A szóban forgó úrnak azonban nem Ferenc volt a vezetékneve, hanem Habsburg.

Éppen tegnap tettem szóvá a hibás vagy éppenséggel ostoba szinonimahasználatot, és lám, most egy még szebb példányra bukkantam. Egyik hírügynökségünk a tasmániai rókairtásról beszámolva – a szóismétlést elkerülendő – a következő mondatban már „ravaszdiaknak” nevezik a rókákat. Ami persze helyén lenne egy mesében, vagy mondjuk, Móra Ferenc Csilacsala Csalavári Csalavérében, de nem egy hírügynökségi jelentésben.

Egy megszállott magyar kis vitorlásával világkörüli útra indult. Ennek során – mint egyik hírügynökségünk beszámol róla – kikötött az Ibériai félsziget „egyik legdélibb csücskén”. Ám mielőtt azt kérdezném a szerkesztőtől, hogy a félszigetnek hány legdélibb csücske van, hadd kérdezzem meg tőle illő tisztelettel: hogyan értsük azt, hogy hősünk 17 napot töltött a vitorlán? Mert azután már ezt is tartalmazza a tudósítás.

Egyik napilapunk képaláírásából megtudhatjuk, hogy „több pénz kellene az expedíciós képes hadseregre”. Én már hallottam képes újságról, képes beszédről, sőt, még emberek képes feléről is, de vajon milyen lehet egy képes hadsereg? Remélhetőleg nem egy mindenre képes hadseregre gondolt a szerkesztőség...

Egyik napilapunk tudósítója beszámol róla, hogy Martin Luther King emlékművet kap „a Capitolium és a Fehér Ház előtt elterülő nemzeti emlékparban, a washingtoni Mallon”. Néha már magam is attól tartok, hogy a kákán is csomót keresek, de akkor sem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg: a Mall nem a Fehér Ház e l ő t t , hanem a h á t a m ö g ö t t terül el.

Egyik napilapunkban arról olvasok, hogy a várpalotai lőtéren besültek az aknavetők, hogy két aknavető gránát meghibásodott. Azután arról olvasok, hogy egy vállról indítható páncéltörő rakéta tűnt el. A kettő természetesen nem ugyanaz, az újság azonban, amelyben ezt is, azt is olvastam (méghozzá két, egymás alatti cikkben) – ugyanaz.

Mázlim van ezekkel a szóismétlést elkerülendő használt szinonimákkal. Harmadik, egymást követő napon bukkantam megint egy szép példányra. Egyik hírügynökségünk arról számol be, hogy a rendkívül enyhe időjárás miatt nem tudnak téli álomba merülni a medvék Szibériában, noha normális körülmények között a t e n y e r e s - t a l p a s o k ilyenkor már aludni szoktak. Tenyeres-talpasnak viszont embert, többnyire nőt szokás nevezni, a medve legfeljebb t á n y é r t a l p ú lehet. És az sem annyira egy hírügynökségi anyagban, mint inkább Sebők Zsigmond gyerekkönyveiben.
Az időjárás azonban nemcsak a medvékkel, hanem a nyulakkal is k i b á n t – olvasható ugyanebben a hírügynökségi anyagban. Namármost elbánni lehet valakivel, de kibánni – nem. Hacsak nem úgy érti a szerző, hogy kib...ak vele. Mert akkor esetleg elmegy viszonylag szellemes eufemizmusnak, olyannak, mint például a „kibabrál” vagy a „menj a pitvarba”. De megint csak nem egy hírügynökségi anyagban.

Egyik közszolgálati televíziónk műsorvezetője az esti híradóban elmondja, hogy magyar családok utaztak Svédországba és politikai menedékjogot, valamint munkavállalási engedélyt akarnak ott kérni. A felvezetett anyagban aztán a svédországi tudósító világosan elmagyarázza, hogy bár politikai menedékjogot e családok valószínűleg nem kapnak, munkavállalási engedélyre magyar állampolgárnak eleve nincs szüksége Scédországban. A híradó végén a műsorvezető megismétli a főbb híreket és ismét elmondja, hogy a családok munkavállalási engedélyt akarnak kérni.

Egyik napilapunk hírt ad egy konferenciáról, amelyen jelen volt Tom Lantos s z e n á t o r. A hiba visszaköszön, de nagyon! Gazdag ember volnék, ha annyi ezresem lenne (lehetőleg persze USA-dollárban), ahányszor azt láttam, hogy Lantos képviselőt szenátornak titulálja valamelyik magyar újság. Ez valamiért így került be a köztudatba, és onnan kiirthatatlan, vagyis nálunk Lantos örökös szenátor. Persze mit akarunk egy olyan országban, ahol némely képviselő is szenátornak írja alá magát?!

Egyik napilapunk címében egy olyan férfiről ír, aki „nappal bújt, éjszaka rabolt”. Izgalommal vártam a véres erőszakról szóló leírásokat (rabolni ugyanis annyit tesz, mint erőszakkal, fenyegetéssel elvenni valakitől értéktárgyait), ám kiderült, hogy az illető csak éppen gazda nélkül álló vikendházakat fosztogatott. Ami persze ugyancsak nem szép dolog, de azért nem rablás. A kettő között meglehetősen nagy a különbség. A büntetési tételekben is.

Én már sok ostoba kérést hallottam pályatársaimtól, de mind között rekord lehet az, amelyet egyik közszolgálati televíziónk riportere tett fel a minap. Telefonon utolért egy, a jobb élet reményében, a munkanélküliség és a nyomor elől menekülve, néhány napja Svédországba érkezett középkorú magyar roma férfit és – némi rejtett kárörömmel – a következő kérdést szegezte neki: „Beszéli a nyelvet?”

„Támadják Horthy tisztjét” címmel számolt be egyik napilapunk a kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredes rendfokozatának visszaállítása körüli ügyekről. Mindenekelőtt: Farkas Ferencnek a „kisbarnaki” a nemesi előneve volt, tehát kis kezdőbetűvel írandó. Nem egészen értem, miért nevezi az újság Horthy tisztjének, mert bár a tábornok eredetileg valóban Horthy Miklósra esküdött fel, de aztán Szálasi Ferenc nemzetvezetése idején léptették elő a vezérezredesi rendfokozatba, akkor (1944. október 23-án) nevezték ki elhelyezési (kitelepítési) kormánybiztossá, majd 1944-ben Szálasi honvédelmi minisztere, Beregfy Károly nevezte ki a Németországba kivont honvédség parancsnokává, vagyis vitathatatlanul a Horthy uralmát megdöntő nyilas uralom idején ért karrierje csúcsára. Az sem stimmel a rövidke írásban, hogy Farkasnak a HM RB (rehabilitációs bizottság) adta vissza vezérezredesi rendfokozatát. Erre a nevezett testületnek joga sem lett volna, ezt a köztársasági elnök tette a honvédelmi miniszter előterjesztése alapján. És végül: nem egészen felel meg a valóságnak az azt állítás, hogy a tábornok „később a kommunista rezsim üldözöttje, foglya volt”. A kommunista rezsim ugyanis Magyarországon ülte torát, kisbarnaki Farkas Ferenc viszont 1945 elejétől folyamatosan, megszakítás nélkül Nyugat-Németországban élt. És bár in contumatiam el lehet ítélni valakit, távollétében fogságban tartani meglehetősen körülményes dolog.

Egy katonai hetilapunk fényképes tudósításban számolt be arról, hogy Tokovicz József ezredes, az USCENTCOM első magyar összekötő tisztje kitüntetést vett át a budapesti amerikai nagykövetségen April H. Foley úrtól. Az April ugyan lehetne akár férfinév is, de az Egyesült Államok új magyarországi nagykövetéről, April H. Foley asszonyról éppen eleget írtak az utóbbi időben a magyar újságok. Aki pedig még azokat sem olvasta, annak is elegendő lett volna a közölt fényképre pillantania, és számára is csalhatatlanul kiderült volna, hogy a kitüntetést átnyujtó személy – hölgy.

Hadászati célokra kialakított Mercedes látható egy kiállításon – egyik hetilapunk szerint. Hadászati célokat elérni, azaz például egy egész hadművelet sorsát eldönteni, egész hadosztályokat, hadtesteket megsemmisíteni azonban – ha ehhez egyetlen eszköz áll csak rendelkezésre – jó esetben is csak egy hidrogénfegyverrel lehet, nem pedig egy személyautóval. A szóban forgó Mercedest nyilván k a t o n a i célokra alakították át. Ami távolról sem mindegy.

Egyik hetilapunk szerzője szerint Barlay István, a későbbi író 1956 végén egy reflektoros aknamezőn átbotorkálva jutott el Ausztriába. Hát hogy ki volt-e világítva akkoriban fényszórókkal a határ, azt nem tudom biztosan (bár kétlem), de hogy a tiltott határátlépést megakadályozni hivatott aknazárat 1956 nyarán felszedték, azt igen. Akit bővebben érdekel a téma, annak figyelmébe ajánlom Zalka Miklós Aknamező című művét.

Egyik hetilapunk szerzője idézi a – szerinte – hruscsovi mondást: „Ahol faragnak, hullik a forgács”. Majdnem. Az orosz közmondás ugyanis úgy szól, hogy „ahol irtják az erdőt, röpködnek a forgácsok”. Akinek pedig a kedvenc mondása volt, az nem Hruscsov, hanem közismerten Sztálin. A többi stimmel.

„Rómában pap csak eskethet” – olvasom egyik napilapunk tudósításának címében. A szövegben aztán szó esik cölibátusról, egy megnősült püspökről, egy akupunkturista (figyelem, új magyar szó!) asszonyról, bizánci ritusú katolikus ukrán lelkészekről és még sokminden másról, de amit a cím ígér, arról nem. Mindamellett a címből egyértelműen az következik, hogy az olasz fővárosban egy pap nem misézhet, nem gyóntathat, nem temethet, csak eskethet.

Szergej Hruscsov és David Eisenhower találkozójáról beszámolva egyik napilapunk tudósítója az előbbiről azt írja, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja egykori főtitkárának fia. Valóban a fia, csakhogy a kedves papa – ellentétben azzal, ahogyan a magyar sajtó manapság rendszeresen „előlépteti” – nem fő-, hanem első titkára volt, és nem a Szovjetunió Kommunista Pártjának, hanem a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának. Ez nem szőrszálhasogatás, hanem számottevő különbség. Egy pártfőtitkárt ugyanis (amilyen pl. Ceausescu vagy később Kádár is volt), a pártkongresszus választ meg és válthat csak le, míg a központi bizottság titkárát a központi bizottság választja és – mint történt például Hruscsov esetében – ez a testület válthatja is le.
Ugyanennek a tudósítának a szerzője említi „a szovjet államfő szerepét betöltő Bulganyint”. E helyről üzenem: Bulganyin nemcsak, hogy nem töltötte be az államfő szerepét, de nem is volt az. Szovjet m i n i s z t e r e l n ö k volt.

India minden szomszédjával f as í r t b a n van – olvasom nem minden csodálkozás nélkül egyik napilapunk publicisztikájában. Ennek a szónak az ilyetén való (f a s é b a n van helyett) használatával az idegen szavak helytelen használatát szokták kigúnyolni. (V. ö. „nem akarom e x k u z á l n i magam” helyett: „nem akarom e x h u m á l n i magam”.) Miután azonban ilyesmire célzás sincs a cikkben, amely különben sem humoros írás, hanem – mint említettem – külpolitikai publicisztika, kényteken vagyok azt hinni: szerzője valóban arra utalt, hogy a dél-ázsai ország szomszédaival együtt nyakig ül a vagdalt húsban.

Az FSZB-t (a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot) az „orosz h í r s z e r z é s n e k” nevezi egyik napilapunk. Sokadszorra teszem szóvá: a hírszerzést az elhárítással összetéveszteni nem kisebb tévedés, mint a betyárt összetéveszteni a pandúrral.

„Károly herceg fejet hajtott \'56 emléke előtt” címmel közöl öt hasábos londoni tudósítást egyik napilapunk arról a megemlékezésről, amelyen többek között Károly herceg és Camilla hercegnő, Margaret Thatcher, Solti György özvegye stb. is részt vett, és amelyen Sebestyén Márta énekelt, Vásáry Tamás zongorázott stb. A tudósítás részletes, szakmai szempontból kifogástalan, csupán egyetlen baja van: erről az eseményről h a t nappal korábban már ugyanilyen részletességgel hírt adott egy másik napilapunk, továbbá az MTI, és az utóbbi anyagát átvéve a többi magyar lap is. Ezt a tudósítást – és ez az internet, a távbeszélő korában elég meglepő – nyilván kengyelfutó hozta a a távoli szigetről. Vagy esetleg galambposta, de akkor a galambot útközben eltérítették.

A malmői e l v á n d o r l á s ü g y i hivatalban bizonyára negatív döntés születik a magyar romák svédországi jövőjét illetően – jelenti a helyszínről egyik napilapunk kiküldött tudósítója. Bár én nem jártam Malmőben, mégis megkockáztatom, hogy az ottani b e v á n d o r l á s ü g y i hivatal mutat ajtót a menedékjogot kérelmezőknek. Elvándorlási hivatalt legfeljebb Pécsett vagy Mohácson lehetne felállítani.

Talán rosszallóan, talán helyeslően, talán csak a tényt közölve írja egyik napilapunk, hogy a Kertész Imre könyvét illegálisan nyomtató és terjesztő személyek ügyében „a rendőrség nem emelt vádat”. Elég különös lett volna, ha megteszi. Vádat ugyanis csak az ügyészség emelhet.

Meglepő állítás egyik hírügynökségünk anyagában: „1945 januárjában Sopronban és Szombathelyen még zsidó fiatalokat zártak ki a középiskolából származásuk miatt.” Meglepő azért, mert a zsidó fiatalokat közvetlenül a német megszállás kezdete után, tehát 1944 tavaszán zárták ki Magyarország-szerte a középiskolákból. Arról nem szólva, hogy a szóban forgó zsidó fiatalok – ha egyáltalán még éltek – 1945 januárjában jobbára Auschwitzban tartózkodtak, nem pedig a nyilas uralom alatti Sopronban és Szombathelyen.

Egyik hírügynökségünk pályázatot hirdet moszkvai tudósítói állásra. Mint az erről az újságokban megjelent felhívásból kitűnik, a feltételek között szerepel két idegen nyelv tudása, amelyek közül az egyiknek világnyelvnek kell lennie. Tehát az is jelentkezhet, aki akár például spanyolul és norvégul (vagy: franciául és törökül) beszél. Sok éves tapasztalatom alapján állíthatom: Moszkvában az sem árt, ha a tudósító oroszul is tud.

Ercsi közelében egy gépkocsi „jobb első elejével elütött” egy asszonyt – jelenti egyik hírügynökségünk. Eszerint a szóban forgó gépkocsinak jobb h á t só e l e j e is volt, hiszen különben nem lett volna szükség a pontosításra.

Azt mondja egyik vidéki tv-stúdió vezetője egyik közszolgálati televíziónkban, hogy a Kárpát-medencében 15 millió ember él. Ez sajnos nagyon nem stimmel. Hiszen a szlovákokkal, a románokkal, az ukránokkal (ruszinokkal), szerbekkel stb. együtt vagyunk vagy 25 millióan is. Vagy lehetséges, hogy kollégánk csak a Kárpát-medencében élő magyarokra gondolt? Akkor viszont még 13 millió is csak bajosan jön ki. Még lélekben is.

Egyik napilapunk londoni tudósítója beszámol arról, hogy egy angol bulvárlap azt állítja: tudja a merénylő (Litvinyenko gyilkosa) nevét, de jogi okokból középső neve alapján, csak Igorként emlegeti. Szomorú, de Igor nem lehet valakinek a középső neve, mert az keresztnév. Angolszászoknál, de inkább csak az ameriakaiknál szokás, hogy a szülők egy második keresztnevet (középső nevet – middle name) is adnak gyermekeiknek, amelyet azok rövidített formában használnak. Például Franklin D. (Delano) Roosevelt, vagy: John F. (Fitzgerald) Kennedy. Az oroszoknál kategorikusan nem létezik második keresztnév. Van viszont apai név (angolul: patronym), például – hogy perverz példákat használjak – Iljics vagy Visszarionovics. Ezt hívhajták, ha akarják, a maguk módján középső névnek (middle name) az angolszászok, ám az Igor akkor is csak keresztnév lehet.
A tudósítás egyébként Alekszandr Litvinyenko sugárf e r t ő z é s é v e l kezdődik. A fertőzést tudvalévőleg kórokozók terjesztik, viszik át egyik emberről a másikra. Ha morbid akarok lenni, azt mondhatom: Litvinyenkót bizonyára polónium baktériumokkal fertőzték meg. A disszidens volt állambiztonsági tiszt, ha egyáltalán igaz, sugárb e t e g s é g b e n halt meg.

Egyik napilapunk egy könyvsorozatot hirdet. A szöveg – becsületszavamra! – a következő: „Akciós ár a teljes sorozatra: 14 kötet 16 könyv áráért!” Hogyan mondta a viccben Kohn bácsi? Ügyes!
És ha már a hirdetéseknél tartunk. Ugyanaz a napilap közli egy utazási iroda ajánlatait, de olyan takarékosan, mondhatnám, smucig módon kiporciózva a hirdetései felületet (erről természetesen nem a szerkesztőség tehet), olyan kicsiben, hogy a betűk még szemüveggel is csak nagyon bajosan olvashatók. Két lehetőség közül választhatunk: vagy nagyítóval olvassa az ember, vagy egy másik utazási iroda ajánlataival él.

Az izraeli hadsereg operációs és hadműveleti részlegéről ír egyik hetilapunk. Nem kell katonai szakértőnek lennünk, hogy tudjuk: a kettő ugyanaz. Pontosabban, a Katonai lexikon szerint: „operáció – a hadművelet köznyelvben (helytelenül) használt megnevezése”.

Egyik napilapunk politikai államtitkárnak nevezi Horváth Ágnest. (Megjegyzem, alig néhány napja egyik rádiónkban meg közigazgatási államtitkárként hallottam emlegetni.) Ugyanebben a napilapban olvastam előző nap arról, hogy a kormányzat most mérlegeli: felülbírálva a nemrégiben kialakított, jelenleg érvényes helyzetet, amelyben egy-egy minisztériumban – a szakállamtitkárokat leszámítva – csak egy („az”) államtitkár van, visszaállítja a politikai és a közigazgatási államtitkári posztot. Talán hasznos lenne visszatérni ahhoz a valaha kötelezőnek tartott és betartott szabályhoz, amely szerint az újságíró azzal kezdte a napot, hogy figyelmesen elolvasta a saját újságját. (Azután – de ezt már a fiatal kollégák végképp nem fogják elhinni nekem – a többit is legalább átfutotta.) Akkor legalább az ilyesmi kiküszöbölhető lenne. Hát még ha nemcsak a riporterek, hanem a szerkesztők is olvasnák saját lapjukat...

Aranyos sajtóhiba: Nemzetközi Légszállítási Szövetségnek nevezi az IATÁ-t egyik hírügynökségünk. Vagyis tagjai a levegőt szállítják. De nem is tenném szóvá, ha négy bekezdéssel lejjebb az IATA Nemzetközi Légiszállítási Szövetségként szerepelne az anyagban. De nem, addigra a neve már Nemzetközi Légifuvarozók Szövetségére változik.

Budapestre teszi át székhelyét a FAO – tudatja cikke címében egyik napilapunk. Természetesen szép lenne, de sajnos nem igaz. A FAO (az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) továbbra is Rómában marad. Ami Pestre jön, az a szervezet európai és közép-ázsiai egyik regionális központja, amely ugyanolyan, mint például a dél-kelet-ázsiai Bangkokban vagy a dél-amerikai Santiago de Chilében. Mindez egyébként magából a cikkből is kiderül.

Még csodálkozunk azon, hogy nálunk egyetlen kérdésben sem lehet konszenzusra jutni? Tegnap tettem szóvá a blogomban, hogy egyik napilapunk az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkárának nevezi Horváth Ágnest, egy rádiónk pedig közigazgatásinak. Legújabban viszont egyik hírügynökségünk a tárca szakállamtitkárának nevezi őt. Holott a jelenlegi felállásban sem politikai, sem közigazgatási államtitkári poszt nem létezik. Szakállamtitkári ugyan létezik, de Horváth Ágnes nem az, hanem egyszerűen á l l a m t i t k á r. Várom a negyedik variánst.

„Egyéges hálózatba szerveződött és a Juventus Rádióval működik együtt a dél-aföldi térség hét rádiója” – jelentette egyik hírügynökségünk Békéscsabáról hétfőn. „Újabb nyolc helyi adót kapcsolt be hálózatába a Juventus Rádió” – jelentette ugyanez a hírügynökség budapesti forrás alapján kedden, 25 órával az első közlemény után. A második anyagot kiadó turnusvezető nyilván abból indult ki, hogy ismétlés a tudás anyja.

A Szegedi Ítélőtábla emberölés büntettének kísérlete miatt jogerősen elítélt egy férfit. Egyik hírügynökségünk erről szóló, szokatlanul hosszú, 9 (!) bekezdésből álló tudósításában egész részletesen szerepel minden apróság. Még a táblabíróság sajtótitkárának a nevét is megtudjuk belőle. Csak azt nem, hogy kit ítéltek el. Az ő nevét a jogerős ítélet ellenére a hírügynökség diszkréten elhallgatta.
Dehát nincs ezen mit csodálkoznunk, hiszen amikor ugyanaznap ugyanez a hírügynökség arról számolt be, hogy betörtek az APEH elnökének budapesti, II. kerülti lakásába, akkor az elnök nevét is elhallgatta. Nyilván a személyiségi jogaira való tekintettel...

„A legnagyobb érték az ember – idézte saját mottóját Markovics Béla”, olvasom egyik napilapunkban. Lehet, hogy M. B. összetéveszti magát J. V. Sztálinnal? A rengetegszer idézett (és a gyakorlatban