Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Recenzió
Jelenkori történelemírás
Kiváló újságírói teljesítmény – könyvben
2011. november 15. kedd, 13:53
Szlankó Bálint háborús tudósítóként járt Libanonban és Izraelben, a kétezres évek elején több magyar újság brüsszeli munkatársa volt. Független újságíróként, katonákat kísérő hadszíntéri riporterként 2008 óta tudósít Afganisztánból. „Az elnök, a képviselő és a diplomata” címmel az Európai Unióról írt 2007-es munkája után most a Magyar Honvédség szerepvállalásáról írt könyvet. – Megértő attitűddel minden iránt, ami emberi, érzékeny kritikai nézőpontból mindennel szemben, ami szervezeti, intézményi, hatósági – írja elismerően a „Maximum nulla áldozattal” szerzőjéről az eMasa recenzense.
Ha én magyar kormány lennék (bármikor, bármelyik) felkérném az afganisztáni ügyek kormánybiztosának Szlankó Bálintot, mert – könyvéből – nyilvánvaló, hogy nálánál sokrétűbben, mélyebben senki sem tudhatja, mit jelentenek ezek az ügyek Magyarországnak, a magyaroknak. Persze, ha Szlankó Bálint lennék, kedvesen elhárítanám a megtiszteltetést, tudván, hogy csakis újságírói szabadságom (és felelősségem) teszi lehetővé számomra a mindenkori kurzus- és tárcaérdekek fölé emelkedést szemléletmódban csakúgy, mint hivatásom és társadalmi megbízatásom szolgálatában.

Mit is mondhatnák, amit a fenti sorok nem mondanak el! Nagyszerű könyv ez egy olyan 32 éves (!) fiatalember tollából, aki külpolitikai újságírásra adta a fejét, aki hovatovább talán több időt tölt külföldön, mint idehaza (Afganisztánból három éve tudósít), aki könyvében képes a legjobb dokumentarista hagyományokat az olvasmányosságot szolgáló stíluselemekkel, a fogalomhasználatban is abszolút pontosan elemző esszét a hangulatos táj-és miliőfestéssel, a kedélyes történetelmesélést a tömör karakterábrázolással vegyíteni. Hatalmas tényanyag és munka, gondolkodói igényesség, az igazságkeresés mindent átható szenvedélye, megértő attitűd minden iránt, ami emberi és érzékeny kritikai nézőpont mindennel szemben, ami szervezeti, intézményi, hatósági.

Tudom, ez nem objektív elemzői szempont, de – noha nem éreztem e témában tájékozatlannak magam – csak Szlankó könyvéből értettem meg igazán: mi és miért történt, sőt történik ma is a magyarokkal Afganisztánban. Hogy a rendszereken és kormányokon átívelő magyar kicsinyesség, rövidlátás, bizalmatlanság, rossz belső és külső kommunikáció, tájékozatlanság, bűnbakkeresés, széthúzás, felkészületlenség, őszintétlenség és felelőtlenség hogyan exportálódhat Afganisztán természeti-társadalmi-harctéri tájaira, szoros szimbiózisban egyébként az ugyancsak hagyományos magyar leleményességgel, áldozatkészséggel, humorérzékkel, bátorsággal, bajtársiassággal és igen: hősiességgel.

Sok száz történet és az egész könyv – egyetértek az ugyancsak tényfeltáró riporterként nevet szerzett, a könyvet is ajánló Vajda Évával – filmért kiált. Szlankó rengeteg embert mutat be többnyire cselekvési szituációban, tehát a feladatához, a körülményeihez és önmagához való, olykor konfliktusos viszonyában, és persze idézett szövegeikben. Szlankó túl sokat tud a témájáról ahhoz, hogy felszínesen, pláne sarkosan ítélkezzék, minden szava mögött bizonyítható, sőt megélt tények és töprengések aranyfedezete áll.

Számtalanszor visszatér a kérdésre: mi a csudát keresünk mi Afganisztánban? És bár az ugyancsak hagyományos – történelmi tapasztalatink nyomán érthető – szkepticizmus egyetlen érvének jogosultságát sem tagadja, indokként egyre a szövetségi hűséget (meg persze kötelezettséget) hozza fel, mint ultima ratio-t, nem tagadva, sőt jelezve, hogy egy provinciális, befelé fordulásra, a világ és saját kora meg tettei fölényeskedő meg nem értésére trenírozott országban ez kevés lehet. Ezzel kell(ene) megküzdenie a mindenkori ország-és hadseregvezetésnek, amely a lelke mélyén talán éppen ugyanezen érzületek rabja.

Mégis, helyenként elképesztő, hogy kiskatonától parancsnokokon át miniszterekig mindenki ( és csaknem mindenki névvel!), nagy őszinteséggel szólal meg a könyvben, amelyet – újabb meglepetés – a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar is támogatott. Mindannyian igazolják a „gyanút”, hogyha az újságíró igazán nagy anyagismerettel, felelősségérzettel, munkabírással, nem aprópénzre váltható eszközökkel és szándékkal, tehát szakmailag-emberileg hitelesen dolgozik, akkor azért ott is vannak esélyei, ahonnan mások dolgavégezetlenül kényszerülnek távozni.

Nem jelentéktelen érdeme szerzőnek és kiadónak is, hiszen a tényfeltáró újságírásban szinte kényszerítő szempont, a gyorsaság: a könyv még 2010 őszi eseményeket is érint, s alig egy évvel később már kapható.

A könyv folyton Afganisztánról beszél, de természetesen mindig Magyarországról szól. Ezzel pedig sohasem lehet eléggé sietni.

(Szlankó Bálint: Maximum nulla áldozattal – A MagyarHonvédség afganisztáni háborújának igaz története – Atheneaum Kiadó, Budapest 2011. 320 oldal, 3490 Ft)
Cserhalmi Imre
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek