Kassza címmel új műsorsorozat indul Baló György vezetésével csütörtökön az MTV-n. A heti vitaműsor első adásában a magyarországi korrupció lesz a téma.
Kassza címmel február 4-én új műsorsorozat indul az MTV-n Baló György vezetésével. A közéleti vitaműsor csütörtök esténként 20 órakor, 50 percben, élőben jelentkezik.
Kasszát csinálni, azaz a lehető legalaposabban körüljárni egy-egy nagy és fontos, a nézők életét, mindennapjait érintő közéleti témát – a köztévé közleménye szerint erre vállalkozik a Magyar Televízió új műsora, amelyben Baló György és stábja „vitathatatlan szaktekintélyű szakemberek” segítségével ad majd helyzetjelentést. „Már a műsor elején tisztázzuk a helyzetet, ezek után, ennek alapján pedig jön a szaktekintélyek vitája, hogy kiderüljön, milyen utak vannak a jövőbe” – nyilatkozta az adás felépítéséről az MTV közleménye szerint Baló György.
A műsor témái között az adórendszer, a kórházfinanszírozás, az európai színvonalú vasút és az igazságszolgálatás reformját említi a közlemény, az első adás pedig a magyarországi korrupcióval fog foglalkozni. „Van-e kiút, és ha igen, merre vezet? Közbeszerzés, pályázat, kampányfinanszírozás – szinte már szinonimái a korrupciónak. Sokaknak van egy – sőt, nem is egy – története, hogy ki, mikor, kit vesztegetett meg, fizetett le, zsarolt meg, ki és hogyan élt vissza a hatalmával. Elmerülünk a korrupcióban, átjárja a mindennapjainkat. A Kassza – tabuk nélkül - azt boncolgatja, hogy milyen úton lábalhatnánk ki a jelenlegi helyzetből. Kinek és milyen elképzelési vannak a tisztább közéletről, az átláthatóbb közpénzkezelésről… Hiszen a korrupciónak mindannyian a „költségviselői” vagyunk. Jobb törvény, több rendőr, több pénz, jobb társadalmi morál? Mire lenne leginkább szükségünk?” – ígéri a közlemény.
A szerkesztőség várja a nézők közreműködését, kérdéseit megjegyezéseit is a műsor
honlapján, emailben, sms-ben és telefonon.