Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2021. május 9.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Vádat emeltek a Népszabadság volt főszerkesztője ellen
2015. augusztus 6. csütörtök, 15:57
Közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt az ügyészség Murányi Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője ellen.
Szoboszlai-Szász Richárd fővárosi főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-t közleményben tájékoztatta arról, hogy vádat emeltek „M. Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője” ellen, aki a vád szerint pár hónappal ezelőtt gépkocsijával – több közlekedési szabály megszegését követően – elsodort egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vádirat lényege szerint Murányi Marcell március 30-án este a Rottenbiller utcában haladt a külső sávban, majd – mivel az előtte közlekedő járművek haladási sebességét túl lassúnak ítélte meg – áttért a belső forgalmi sávba, ahol megelőzte az előtte haladó tehergépkocsit és a trolibuszt, majd közvetlenül a trolibusz megelőzése után, sebességének csökkentése nélkül a belső forgalmi sávból élesen jobbra kanyarodott. A kanyarodás során gépkocsija jobb oldalával elsodorta a külső forgalmi sávban kerékpárral közlekedő sértettet.

„A vádlott balesetveszélyes közlekedését észlelve a trolibusz vezetője több másodpercen át folyamatos kürtjelzést adott, majd a biciklis elsodrása is jól hallható hanghatással járt, mindezek ellenére az ütközést észlelő vádlott lassítás nélkül elhajtott a helyszínről” – írta a főügyészhelyettes közleményében.

Murányi Marcell később – még a rendőri intézkedés során – visszatért a baleset helyszínére és jelentkezett a rendőröknél. A kerékpáros a balesetben elszenvedett sérülések és az azokkal összefüggésben kialakult szövődmények következtében a szakszerű kórházi ellátás ellenére április 26-án elhunyt.

A főügyészhelyettes közleménye szerint a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

Murányi Marcell 2014. augusztus 3-tól volt a Népszabadság főszerkesztője, posztjáról május 14-én mondott le, lépését pedig azzal indokolta, hogy a sajtóból megtudta, meghalt az a férfi, „aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam”. A lapot kiadó Mediaworks azóta kinevezte a Népszabadság új főszerkesztőjét, Murányi Andrást.
eMasa / MTI
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek