Az élősködő tücsökről és a dolgozó hangyáról szóló La Fontaine-i történetet mai magyar közegbe helyező képregény jelent meg a Móricka legújabb számában. A Roma Sajtóközpont igazgatója szerint a harmincas évek antiszemita hecclapjainak szellemiségét idézi. A viccújság főszerkesztője állítja, nem a cigányokat akarták támadni.
Kattintson a képre, és olvasson bele a karikatúrába!
„A Roma Sajtóközpont több mint tíz éve csinál sajtófigyelést, elemzi a rasszista megnyilvánulásokat, de ilyennel még soha az életünkben nem találkoztunk” – mondta az eMasának
Tóth Andrea, a Roma Sajtóközpont igazgatója. „Úgy vélem, hogy a szóban forgó képregény példátlan a modern kori nyomtatott sajtó történetében. Beláthatatlan következményei lennének annak, ha egy ilyen, egyértelműen a harmincas évek antiszemita hecclapjainak szellemiségét idéző tendencia a jövőben megjelenhetne és megerősödne a magyar sajtóban. Ezt nem romák elleni provokációnak gondolom és nem romakérdésnek tartom, hanem az egész sajtó szakmaiságára hatással lévő ügynek, amely ellen minden eszközzel fel kell lépni. Soha életemben ilyet nem láttam. Ez már rég nem a sajtószabadságról szól: minden határon túlmegy ez a fajta közlésmód, aminek beláthatatlan következményei vannak nemcsak a romákra, hanem mindenfajta társadalmi csoportra nézve, amelyeket az ilyen szellemiségűek kipécéznek magunknak. Az ügyet azért is tartom nagyon súlyosnak, mert nagyméretű plakátokon reklámozzák, és a magazin maga negyvenötezres példányszámban jelenik meg” – magyarázza Tóth Andrea az eMasának.
Szűcs Alfréd, a Móricka főszerkesztője nem ért egyet a bírálattal, szerinte cigánykérdést csináltak a karikatúrából. „A cigányoknak egy jelentős része dolgozik becsületesen – ha végignézzük a csatornázásokat és az építkezéseket, akkor csak őket lehet látni, mindenfajta segédmunkában. Hogyha biztosítanának nekik munkát – mint ahogy azt nem teszik meg –, akkor a cigányság zöme dolgozna. Ez a tücsök és hangya analógiájára épülő karikatúra nyilvánvalóan érzékenyen érinti őket. Csak azt a réteget próbáltuk karikírozni, amelynek tagjai úgy gondolják, fontosabb nekik a munkanélküli segély, mint a munka, mert ha dolgoznak, kevesebbet keresnek, ami sajnos vagy nem sajnos, részben igaz. Nekünk is van roma munkatársunk a szerkesztőségben: a tördelőnk, aki hat éve nálunk dolgozik. Nem hiszem, hogy cigányellenesek lennénk. Nemrég írtunk a Váradi Roma Caféról, és bármelyik roma előadóról szívesen írunk, ha szeretne a lapban szerepelni. Az, hogy a képregény ilyen visszhangot keltett, azt jelenti, hogy érzékeny társadalmi feszültségre tapintott rá” – állítja Szűcs.
Arra a kérdésre, hogy szerinte belefér-e a sajtószabadságba egy ilyen képregény, a főszerkesztő a következőket válaszolta az eMasának: „Szerintem mindenki elmondhatja a véleményét és kifejezheti a gondolatait. Azt gondolom, hogy ez a közlés belefért a sajtószabadságba: ha nem így gondoltam volna, mivel enyém a megjelenéssel kapcsolatos végső döntés, nyilvánvalóan nem engedtem volna, hogy megjelenjen. ”
Különös egybeesés, hogy a Móricka pont most esett át egy jelentősebb megújuláson, és a magazint reklámozó óriásplakátokkal városszerte találkozhatunk.
A tücskös lapszám reklámja - fotó: Roma Sajtóközpont
„Az, hogy pont most reklámozzuk óriásplakátokon a Mórickát, teljesen véletlen. Ezeket a plakáthelyeket hetekkel előre lefoglalják a nagy cégek, és most, a nyári uborkaszezonban tudtunk hirdetési felületeket vásárolni. Bennünk nincs előítélet senkivel szemben. Azt gondoltuk, hogy humorosan lehet egy ilyen témát parodizálni, meg is tettük, de fontosnak tartom hozzátenni, hogy senkit nem gyűlölünk, mindenkit elfogadunk embernek, főleg, aki dolgozik. Ha sértőnek találják, elnézést fogunk kérni, de hozzátenném, hogy azoknak szántuk sértőnek, akik megérdemlik.”
Miután a Roma Sajtóközpont panaszt tett a MÚOSZ Etikai Bizottságánál, az eMasa megkereste
Halák Lászlót, a testület elnökét is. „Utánanéztünk, hogy a szerkesztőség tagjai közül minden valószínűség szerint csak Szűcs Alfréd tagja a MÚOSZ-nak, a többiek nem. Ha ő sem lenne tag, akkor csak szakmai véleményt fogalmazhatnánk meg az ügyben, de mivel az, kötelező részt vennie az eljárásban. Amit eddig ebből a képregényből megismertem, az felháborító, gusztustalan, rasszista. Csak nagyon rossz véleményt tudok róla mondani, de ez még nem a bizottság álláspontja, azt az ügyben eljáró tanácsunk hozza majd meg.”
Kérdésünkre, hogy egy ilyen esetet megítélve milyen szankciókat hozhat a bizottság, Halák László a következőket mondta: „Az etikai kódex felsorolja ezeket: megrovástól a MÚOSZ-ból történő kizárásig terjednek. Világos, hogy az nincs konkrétan kategorizálva, hogy ennek a vétségnek ilyen, annak pedig olyan szankció a büntetése, hanem az eset összes körülményeire való tekintettel, például a társadalomra való vagy az elkövető etikai „veszélyességét” mérlegelve hozzuk meg az ítéletet. Ha valaki meggyőzhetetlen, akkor a bizottság súlyosabban ítéli meg a dolgot, mintha valaki belátja, hogy hibázott. Az tény, hogy az elkövetett vétség igen súlyos, mert abszolút durva, rasszista ez a képregény.”
A tücsök és a hangya
AZ EREDETI VERZIÓ:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette a házát és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat
Eljött a tél, a hangya nem fázott és nem éhezett, ám a tücsök élelem és szállás híján a hidegben lelte halálát.
A HUMÁNUS VERZIÓ :
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat .
Eljött a tél, és a tücsök bekönyörögte magát a balek hangyához, ahol tovább mulatozott.
A Kereskedelmi Bank VERZIÓja:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat.
Eljött a tél, és a tücsök elment a Kereskedelmi bank-ba hitelért.
A MODERN VERZIÓ :
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat
Eljött a hideg tél, és a nélkülöző tücsök sajtótájékoztatót hívott össze azt a kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak a hidegben, mások úgy élnek, mint a hangya.
A CNN felvételeket mutatott be a didergő tücsökről, és a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról. A hírt átvette sok más TV állomás is.
A világ döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget.
Hogyan lehetséges, egy ilyen jól fejlődő, épülő országban a tücsköt így sorsára hagyni?
A NZSZ (Nemzetközi Zöldbogarak Szövetsége) vezetői több hírműsorban is "zöld ellenes elfogultsággal" vádolták a hangyát, és felhívták a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök áldozata van ennek a kirekesztő mozgalomnak.
Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a Mónika Show-ban, és mindenki könnyekre fakadt, amikor az "Azért Vannak A Zöld barátok" című slágert énekelték.
A Köztársasági Elnök és felesége egy jótékonysági bálon támogatásukról biztosították a tücsköt, és olyan javak juttatását helyezték kilátásba, amiből a tücsök az előző kormányzati ciklusban kimaradt; ahogy a miniszterelnök fogalmazott: "...hogy ne süvölthessenek újra az előző rendszer szelei.
Egy politológus a "Mélyvíz" adásában kifejtette, hogy a hangya a tücsök kárára szépen meggazdagodott, és egyúttal az ilyen típusú jövedelmek elvonását célzó adójogszabály szükségességét hangoztatta az "egyenlő közteherviselés" szellemében.
Végül, az "Egyenlő Esélyeket az Anti-Zöldekkel" szervezet hathatós közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal megbírságolták, mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő számú zöld bogarat, adótartozásait behajtották, és házát az állam elkobozta.
A történet végén látjuk, amint a tücsök felélte a hangya utolsó téli élelem tartalékait a kormánytól kapott házban (ami nemrég még a hangyáé volt), a hangya pedig eltűnik a hóban.
Másnap reggel pedig a tücsök fogta a cókmókját és (mivel sikerült teljesen felélnie a hangya vagyonát) elindul egy újabb hangyát keresni.
Ha a valósággal bármi összefüggést vélsz felfedezni, az csak a véletlen műve!
mondjuk a svábok, görögök stb... lehet,hogy ők tiszteletben tartják a törvényeket?? és küzdenek,hogy ahol élnek minél szebb legyen a környékük és jól érezzék magukat a bőrükben de vannak akik csak a sumákoláson a szemétkedésen és az átverésen jár az agyuk,hogy hogyan raboljon ki, nem azon fáradozik,hogy szebbé tegye országát de mint tudjuk ez genetika szerintetek a sváb falukban megtűrik a ganékat??? ez bár melyik fajhoz tartozhat, megmondom a választ nem remélem egyre több sváb jellegű falu lessz szép hazánban
La Fontaine, továbbá Gianni Rodari ( Hagymácska) legszebb hagyományai tükröződnek ebben a képrgényben. A maga korában az említett szerzők írásait is éppilyen felháborítónak és büntetendőnek találta az a réteg, mely bűnös önmagára ismert az írásokban.
Vagy talán La Fontaine valódi állatokról írt? Rodari valóban paradicsomokról, mandarinokról, tökről-hagymáról írt? Ugyan már! Monják azt a romák, hogy: Ezek nem is mi vagyunk! Hiszen itt lopnak, erőszakoskodnak, tanárt ölnek! Mi közünk nekünk ehhez?
Én ebben a képregényben tücsköket és hangyákat látok. Ki az a barom, aki azt állítja, hogy azok oztt "cigány tücskök"? Ekkora ökörséget. Miért, vannak cigány tücskök? Mutassanak egy olyan részt, melynek allegóriája rágalom és én akkor megkövetek mindenkit és elítélem a szerzőt.
Ha zat írnám le, hogy "rohadt gyilkosok, szemét rablók", akkor a gyilkosok és rablók szövetsége citálna engem? De itt sehol nem írják, hogy cigány, sőt, semmilyen pejoratív jelzőt nem használnak, ezek tücskök és kész. Tudátok, az fingott, aknek piros a tenyere. Csak a bűnös vizsgálgatja a tenyere színét.
Vajon miért vannak úgy felháborodva egyesek ?! Csak nem felvették az inget ? Még ilyet ?
Mások szerint ez rasszizmus ? Dehogy , ez csak egy régi mese adoptálása a mai korba.Játszódhat bárhol , bármelyik országban , ahol sok tücsök és hangya él. De tudjátok mit , találtam itt a neten keresgélés közben egy másik verziót , remélem ez is tetszik majd ! (Tudjátok ! AKINEK NEM INGE , NE VEGYE MAGÁRA ! ) Üdv mindenkinek és jó szórakozást ! Tisztelettel egy hangya . ja nem is ! VM.
A tücsök és a hangya
AZ EREDETI VERZIÓ:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-
szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött
a tél, a hangya nem fázott és nem éhezett, ám a tücsök élelem és szállás
híján a hidegben lelte halálát.
A HUMÁNUS VERZIÓ:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-
szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött
a tél, és a tücsök bekönyörögte magát a balek hangyához, ahol tovább
mulatozott.
A MODERN VERZIÓ:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-
szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött
a hideg tél, és a nélkülöző tücsök sajtótájékoztatót hívott össze azt a
kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak
a hidegben, mások úgy élnek, mint a hangya.
A CNN, az RTL Klub, a TV2 és az MTV felvételeket mutatott be a didergő
tücsökről, és a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról. A világ
döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget. Hogyan lehetséges, egy
ilyen jól fejlődő, épülő országban a tücsköt így sorsára hagyni? A NZSZ
(Nemzetközi Zöldbogarak Szövetsége) vezetői több hírműsorban is
"zöldellenes elfogultsággal" vádolták a hangyát, és felhívták a
figyelmet arra a
szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök áldozata ennek a kirekesztő
mozgalomnak.
Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a Mónika Show-ban, és
mindenki könnyekre fakadt, amikor az"Azért Vannak A Zöldbarátok" című
slágert
énekelték.
A Köztársasági Elnök és felesége egy jótékonysági bálon támogatásukról
biztosították a tücsköt, és olyan javak juttatását helyezték kilátásba,
amiből a tücsök az előző kormányzati ciklusban kimaradt; ahogy a
miniszterelnök fogalmazott: "...hogy ne süvölthessenek újra az előző
rendszer szelei".
Lengyel László politológus a "Mélyvíz" adásában kifejtette, hogy a
hangya a tücsök kárára szépen meggazdagodott, és egyúttal az ilyen típusú
Jövedelmek elvonását célzó adójogszabály szükségességét hangoztatta az
"egyenlő
közteherviselés" szellemében.
Végül, az "Egyenlő Esélyeket Az Anti-Zöldekkel" szervezet hathatós
közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal
megbírságolták, mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő
számú zöld bogarat,
adótartozásait behajtották, és házát az állam elkobozta.
A történet végén látjuk, amint a tücsök felélte a hangya utolsó téli
élelemtartalékait a kormánytól kapott házban (ami nemrég még a hangyáé
volt), a hangya pedig eltűnik a hóban.
Másnap reggel pedig a tücsök fogta a cókmókját és (mivel sikerült
teljesen felélnie a hangya vagyonát) elindul egy újabb hangyát keresni.
Ha a mai magyar valósággal bármi összefüggést vészl felfedezni, az csak
a véletlen műve!
Ja, hogy ilyenek a valóságban is ?
Akkor mi a gond ?
Fáj az igazság ?
Egyrészt ez a rajz túl durva ahhoz, hogy karikatúrának lehessen nevezni, másrészt pedig az a bizonyos "réteg" is emberekből áll, még ha vannak is hibái, nem ilyen módon kellene felhívni erre a figyelmet.
Ez a rossz emberi viselkedés és attitűd, ami megjelenik a képregényben sajnos nem csak a romákra jellemző. Úgy vélem joggal háborodik fel minden roma ember, hogy ezeket a sztereotípiákat sulykolják az olvasóba. Könnyű ilyen általánosságokkal dolgozni egy karikatúra esetében. Ez azonban szerintem nem egy járható út.
Ha mégis erre a jelenségre kívánja vagy kívánják felhívni az alkotók, alkotó a figyelmet, ezt a helyükben másként tenném.
Egy karikaturista