A szolnoki Új Néplap újságírói a megyéjükre is jellemző uzsorázás és csicskáztatások hátterét és szereplőit mutatták be több hónapja futó sorozatukban.
A decemberi cikkek közül válogatva a díj zsűrije Gelei Józsefnek és L. Murányi Lászlónak, a Szolnokon megjelenő Új Néplap újságíróinak ítélte a Minőségi Újságírásért-díjat. Az elismerést a december 3-án megjelent,
Egy település szolgálja az uzsorás család gazdagodását című írásért kapták meg, de a zsűri nemcsak ezt, hanem korábbi írásaikat is el kívánta ismerni a díjjal. A szerzők a napilap hasábjain, hónapokon keresztül megjelenő sorozatukban, a Jász-Nagykun-Szolnok megyére is jellemző kamatos pénzek és csicskáztatások hátterét és szereplőit mutatták be.
A sorozat korábban megjelent darabjai:
Egy kocsmárosra íratta a házát, két nap múlva meghalt
Nem akarja kiadni a kórház az uzsorásoknak az idős férfit
Bemikrofonozott embert küldtek a rendőrök az uzsoráshoz
„Hamarosan koporsóban fogod látni az uradat”
Tompa bicskával nyiszálta percekig a nyakát, mire meghalt
Az uzsorások megtiltották, hogy behozzák a kapun a beteget
Kölcsönkért az uzsorástól, ma már csak alsóépületben él
A díjjal oklevél és nettó kétszázezer forint jár. A zsűri a januári cikkek közül február közepén fog választani, a hónap végig bárki ajánlhat cikket a figyelmükbe a Minőségi Újságírásért-díj honlapján keresztül.