Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2022. január 29.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Dizájnkritika
Pesti Műsor, avagy a print hatalma
2011. február 17. csütörtök, 19:03
Az, hogy a Pesti Műsor egy kulturális étlapnak tűnik, a dizájn érdeme. Az, hogy végig is olvasom a szövegeket, a zsurnalisztáké és a szerkesztőké – indokolja az eMasa dizájnkritikusa, hogy miért tér vissza egy lap erejéig az online programajánlóktól a print médiához.
Jobb, ha az elején bevallom: színház-, mozi-, koncert-, kiállítás programot már évek óta a neten kerestem. Eddig. A minap ugyanis – mint valami kultikus helyet – felkerestem egy újságos kioszkot, hogy beszerezzem kedvenc német magazinomat. Emlékeszem, mikor először léptem (nagyjából harminc éve) egy ilyen helyre Bécsben, első nyugati utam alkalmával. Úgy éreztem, egy szín és betűorgia közepébe csöppentem. Nehéz lenne lefordítani, de akkor olyan volt egy ilyen kioszk, mint ma a világháló, rengeteg csillag az égbolton: itt vagyunk kezdj, velünk valamit.

Mára megváltozott a helyzet, a csillagok elérhető távolságba, a földre kerültek, nyomtatott médiumok süllyednek el példányszámvesztés okán a média hír- és információ óceánján. Vannak, akik engedni kényszerülnek a minőségből, vannak, akik előre menekülnek és inkább javítanak azon. Itt a neten naponta ezrekkel vannak többen, odaát, a printmédia oldalán naponta ezrekkel kevesebben.

Az is az igazsághoz tartozik, fogalmam sincs, mikor volt a kezemben utoljára Pesti Műsor, de akkor, még helyes kis programfüzet képében jelent meg, talán épp temetni készültek egy ingyenes periodika jóvoltából.

Aztán most, tessék: talán a borítón törökülésben Zsótér Sándor, talán a fényes papír, esetleg a fotó hátteréül szolgáló, beforgatott, magukat ajánló nevek finom együttese tette, de rögtön kiszúrtam a polcon. Nem tévedés: az van a fejben, hogy Pesti Műsor. A „lapozós” dupla borító kissé megtréfált, ahogy leemeltem, le is ejtettem rögtön. Egy műperzsa bundás nagymama vissza is fordult, szemrehányó tekintettel. Később láttam, hogy hosszasan nézelődik ő is egy Pesti Műsorban. Igen, ott helyben, az üzlet közepén végig kellett lapoznom. Ahogy Fáy Miklós írja, a bevezetőben („Közérzet”, már a rovatcím is találó): „Nincs mese: kell nekünk a külföld ahhoz, hogy észrevegyük magunkat”.

És lőn. Itt egy kultúrmagazin, 98 oldalon, jó papíron, jó nyomással (másként nehezen olvashatnánk a sok helyütt apró betűket), remek tartalommal. Azt nyújtja, amit ígér: programokat. Csak? Nem egészen. Bár a terjedelem nagyobbik fele valóban egy jól szerkesztett és jól (ebben a műfajban értsd: praktikusan) tördelt műsor-közlő szolgáltatás, de van benne még kritika, interjú, ajánló, festészet, fotó és gasztronómia is bőven.

Az, hogy a magazin egy kulturális étlapnak tűnik, a dizájn érdeme. Az, hogy végig is olvasom a szövegeket, a zsurnalisztáké és a szerkesztőké. A dizájn segít a tájékozódásban, a rovatokhoz rendelt színekkel, az aktualitást jelző „matricákkal”, az arányok játékával. Irányít, kiemel, megragad.

Ahogy a címlapon, bent a lapban is megjelenik az a törekvés, hogy a dizájn – a grafikai és tipográfiai elemeket kulisszának tekintve – erősíti és színesíti a tartalmat. A tipográfiai közhelyektől (színben megosztott cím) sem riadva vissza, mozgalmassá teszi az oldalakat, úgy kezeli az elemeket, mint egy montázs összetevőit. A színes szövegrészek, az alnyomatok tónusai, az iniciálék, a remekbe szabott kis premier-blokkok, mind-mind engem invitálnak valamilyen programra. Nem erőszakosan, de határozottan nyomul a dizájn.

És teheti, mert működik, mert jó. Ma egy olvasóval újra többen vannak „odaát”.
Mikó F. László
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek