Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. augusztus 19.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
„Az év újságírója” – a Haaretz gázai tudósítója
2009. december 16. szerda, 12:36
Az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet döntése alapján 2009 újságírója Amira Hass – az első izraeli és az első nő díjazott a díj történetében. A Haaretz munkatársát Yehuda Lahav mutatja be az eMasa olvasóinak. Szerzőnk Kassán született, 1949 óta él Izraelben, tudósítóként dolgozott Magyarországos és Izraelben.
Az Újságírók határok nélkül nevű nemzetközi szervezet 2009-ben „Az év újságírója” címet Amira Hass izraeli újságírónőnek (képünkön) ítélte oda. Haas az első izraeli és az első nő, akit az 1992 óta létező díj történetében ez a megtiszteltetés ért. A címet a januári hadjárat idején Gázából küldött tudósításaiért kapta.

Évekkel ezelőtt, amikor a Haaretz szerkesztősége felkérte Amirát, legyen a lap gázai tudósítója, senkiben fel sem merült a gondolat, hogy Gázában is fog lakni és onnan tudósítan – senkiben, rajta kívül. A többi tudósító – mind férfiak – csak hetente kétszer-háromszor járt Gázába – amíg lehetett –, de Izraelben lakott. Ők politikusokhoz jártak és rendőrökhöz. És legfőképpen az izraeli katonák szemszögéből ismerték a valóságot. Amira azonban az emberek mindennapi életét kívánta megismerni – a helybeliekkel együtt bevásárolni, átélni az éjszakai zárlatot, megismerkedni a menekülttáborokkal.


„Nem volt könnyű a helyzetem, sem izraeliként, sem nőként”, meséli az 1956-ban született Amira Hass, egy kommunista apa és egy montenegrói partizán anya gyermeke. „Igaz, a palesztin hatóságoknál női mivoltom bizonyos előnyökkel járt: nem gondolhatták, hogy harcoltam ellenük és hogy vér tapad a kezemhez. Persze, mint később megtudtam, eleinte sokan azt hitték, hogy az izraeli biztonsági szolgálat ügynöke vagyok. Azt gondolom, ma már mindenki tudja, újságíró vagyok – se több, se kevesebb.”

„Nem akartam senkit provokálni”

„A társadalmi helyzetemet viszont megnehezítette Gázában, hogy nő vagyok. A gázai társadalom zöme nagyon férfi-centrikus. Ezért úgy éreztem, hogy izraeliként nekem ott nem kell elől járnom a feminista harcban. Nem akartam senkit provokálni, ezért sokáig mindenütt fejkendőben jelentem meg.”

Amira Gázában csakhamar széles ismeretségi körre tett szert. Többek között közelebbről megismerkedett Mahmud Abbasszal (akit Arafat halála után a Palesztin Hatóság elnökévé választottak), de még Hamasz-tagokkal is kapcsolatot teremtett. „A Fatah mozgalom embereivel beszélgettem egyszer, ők mutattak be egy fiatalembernek: a Hamasz aktivistája volt, most éppen Amerikában végzi tanulmányait. Összebarátkoztunk. Egyszer meghívott a családjához is egy menekülttáborba. Igaz, ő az átlagosnál sokkal nyitottabb ember. Mindenesetre ráébredtem, hogy minden előítéletet mellőzni kell”.

„Voltak megható élményeim is”, mondja Amira. „El lehet képzelni, milyen az, amikor este tízkor egy menekülttáborban elromlik a kocsid és ismeretlen fiatalemberek vesznek körül. És amikor megtudják, hogy izraeli vagyok, héberül kezdenek beszélni velem, mert majdnem mindegyikük annyi időt töltött izraeli börtönökben, hogy elsajátították a nyelvet.” És persze voltak kellemetlen élményei is.

Egyszer a palesztinok fel akarták függeszteni az akkreditációját, mert megírta, hogy a palesztin katonai bíróság Gázában félelemben tartja a lakosságot és ez ellentétes a nemzetközi joggal. Másodszor a Gázában uralomra jutott Hamasz-hatósággal gyűlt meg a baja. Akkor már nem voltak izraeli tudósítók a térségben és Amira Hass a békeharcosok egy illegális hajóján csempészte magát Gázába. Eleinte lelkesen fogadták, de amikor bíráló tudósításokat küldött a Hamasz-hatalom tetteiről, kitoloncolták Gázából.

„A palesztin társadalom még nincs felkészülve a kritikai hangnem befogadására”

Szót tud érteni majdnem mindenkivel – de mindenkivel szemben megvan a bíráló véleménye. „Együtt érzek és rokonszenvezem a palesztin menekültekkel. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy én is menekültek leszármazottja vagyok: édesapámat Romániából hurcolták el, partizán édesanyámat a nácik a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborba vitték”. Nagyon gyakran ír a palesztinok nyomoráról és szenvedéséről, az izraeli megtorló támadások áldozatairól, de Gilad Salit, az elhurcolt izraeli katona sorsa is közel áll szívéhez és teret kap tudósításaiban.

2002-ben Bruno Kreisky-díjat, 2003-ban pedig az UNESCO Sajtószabadság díját ítélték oda Amirának – ezekhez járult most az Újságírók határok nélkül kitüntetése.

Tapasztalatait „Gáza tengervizéből inni” című könyvében összegezte. (A címben idézett közmondást Arafat szerette használni – szabad fordításban – annyit jelent: „akinek nem tetszik, menjen a fenébe”.) A könyv a héberen kívül több más nyelven is megjelent, arabul egyelőre nem. „A palesztin társadalom még nincs felkészülve a kritikai hangnem befogadására” – mondja Amira. Visszhangja többnyire jó, olykor azonban elhatárolódó volt. „Rossz bizonyítványt állítanék ki magamról, ha minden oldalról dicsérnének”, teszi hozzá Amira, aki mégis örül, ha dicsérik. Mint például az „Újságírók határok nélkül” képviselője, aki így értékelte a díjazott tevékenységét:

„Minden tiszteletet megérdemel az olyan újságíró, aki nemcsak az igazság felderítése, hanem annak megismertetése érdekében is megtesz mindent.”
Yehuda Lahav, Tel-Aviv
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek