Az MTV-t felügyelő kuratórium elnöksége pénteken hetedszerre sem volt képes elnököt jelölni a cég élére.
Az MTV hetedik nekirugaszkodásra sem tudott elnököt választani: a pénteki szavazáson kilencen szavaztak
Rományi Bélára, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy megkapja a szükséges kétharmados többséget, miután ehhez tíz szavazatra lett volna szükség.
A kuratórium elnöksége ezután döntött arról, hogy kiírja az új pályázatot, amelynek részleteit a következő ülésükön tárgyalják meg.
Legutóbb 2009. szeptember 4-én zárult eredménytelenül a procedúra. Akkor a szükségesnél héttel kevesebb szavazatot kapott elnökké választásához
Székely Ferenc producer, az MTV egykori alelnöke.
Az előző elnök mandátumának 2008 márciusi lejárta óta az ügyvezetés rekordja mellett még egy csúcsot felállított az MTV: soha nem kellett ennyi pályázatot kiírni a posztra.
A Népszava hétfői információi szerint
Havasi János, az MTV határon túli szerkesztőségének vezetője, az MTV elnöki hivatalát korábban igazgató Rományi Béla,
Jutasi Zoltán közgazdász, a KÉSZ Holding vezérigazgatója,
Vígh Zoltán, a televízió munkatársa,
Bakó Lajos, az egykori csonka kuratórium elnöke, valamint
Martinkó Károly külső pályázó.
Kudarc-kronológia
2008. február 12. – Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége elégtelen érvényes szavazat miatt eredménytelennek minősítette a 2007. október 17-én az MTV elnöki tisztségére kiírt pályázatot. Pályázati anyagot Rudi Zoltán addigi tévéelnök, Hammer Ferenc szociológus, médiakutató és a köztévénél és kereskedelmi csatornáknál vezető tisztségeket korábban betöltő Szabó Stein Imre nyújtott be. (2007. október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy újrázhasson posztján Rudi Zoltán.)
2008. március 5. – Lejárt Rudi Zoltán megbízatása. Az elnöki teendőket ezután – ügyvezetőként – Medveczky Balázs gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős alelnök látta el.
2008. május 30. – Másodszor is eredménytelenül zárult az MTV élére kiírt pályázat elbírálása. A szükséges 10 helyett kilencen álltak Székely Ferenc mellé, négyen pedig Havasi Jánost támogatták. Az újabb sikertelen elnökjelölés egy vokson múlott.
2008. október 10. – Harmadszor sem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió élére a köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének, ezért új pályázatot írtak ki. (A jelöléshez 10 szavazatra lett volna szükség, de Székely Ferenc 7, Havasi János 5, Baló György 2 voksot kapott.)
2009. január 12. – A televízió elnöki posztjára kiírt negyedik pályázat is sikertelenül zárult. A legesélyesebb jelöltet, Sztaricskai Tamást a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége jelölte ugyan a posztra, de a 35 tagú kuratóriumban nem sikerült megszereznie a szavazatok kétharmadát, csak 18 szavazatot kapott a szükséges 23 helyett.
2009. március 11. – Az ötödik pályázat is sikertelenül zárult. Sztaricskai Tamásra 17-en szavaztak igennel, ugyanennyien nemmel, egy voks pedig érvénytelen volt. A jelöltnek a voksok kétharmadát, jelen esetben 24 szavazatot kellett volna megszereznie, hogy elfoglalhassa az elnöki széket. (Ezzel megdőlt egy negatív rekord, addig ugyanis ötnél több pályázatot nem kellett egymás után kiírni közmédium-vezetői tisztségre.)
2009. szeptember 4. – A Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt hatodik pályázat is sikertelenül zárult. A kuratóriumi elnökség az öt induló közül Székely Ferencet támogatta, aki azonban a kuratóriumban a szükségesnél hattal kevesebb szavazatot kapott, így nem volt meg a kétharmados többsége.