Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
„Van jövője a printnek, de csak a minőségnek”
2015. augusztus 28. péntek, 15:14
Több mint száz érdeklődő előtt, nyílt és jó hangulatú beszélgetésen mutatkozott be a Sajtóház „Új főszerkesztők” című programsorozatának első vendége, Murányi András. A rendezvény keretében Keleti Éva megnyitotta Kallus György fotókiállítását.
A Népszabadság augusztus elején kinevezett főszerkesztőjének beszélgetőpartnere csütörtökön este a MÚOSZ székházában Borbély Zoltán volt, aki kezdésként arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a közéleti médiának feltűnően sok szerkesztőségvezetőt, neves szerkesztőt, szerzőt adott a közelmúltban a sportújságírás. Murányi András mellett kiemelte Németh Péter, a Népszava, Petán Péter, a Magyar Hírlap és Kolossváry Balázs, a Blikk irányítójának nevét.

Balról jobbra: Borbély Zoltán és Murányi András
[Fotó: Jekken Péter / peterpress.com]

Ezután a MATESZ aznap publikált friss jelentésére utalva a nyomtatott sajtó pozícióvesztését hozta szóba Borbély Zoltán.

„Van jövője a printnek, ha nem így gondolnám, nem is vállaltam volna el, de csak a minőségnek” – válaszolta Murányi, aki egyértelműen kiállt a Népszabadság hagyományainak folytatása mellett, hangsúlyozva, hogy a lap minden kormánnyal szemben kritikus kell, hogy legyen. Példaként arra emlékeztetett, amikor a lap az MSZP-SZDSZ-kormány idején publicisztikáiban vissza-visszatérően bírálta Kóka János „pannon puma” metaforával elhíresült gazdaságpolitikáját.

Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre!

A kép előterében: Szigeti Tamás és Szarka Klára

Példányszám-elvárásaira visszatérve nevetve azt mondta: a fénykor 800 ezres példányszámával maximálisan elégedett lenne, de a 80 ezerrel is kiegyezne, a folyamatos csökkenés jellemezte piacon ugyanakkor a reális cél az, hogy egy év múlva megtartsák a jelenlegi 40 ezres példányszámot, és erre reményei szerint sikerül „ráépíteni” is majd valamennyit. Szakmai érdekességként hozzátette: tavaly ősszel az áruspéldányok értékesítését több ezerrel megnövelte, amikor visszatértek a korábbi gyakorlathoz, és újra közöltek a cikkek előtt leadet. A nyomtatott lap minőségi szerkesztése mellett beszélt az „e-forradalom igényeihez való alkalmazkodás” és a Népszabadság Online fejlesztésének fontosságáról is.

„A politikai bulvár idegen a Népszabadságtól”

„A politikai bulvár idegen a Népszabadságtól” – mondta arra a felvetésre, hogy kinevezésének hírét néhányan úgy kommentálták, testvéréhez és elődjéhez, Murányi Marcellhez hasonlóan ő is a lap bulvárosítására törekszik majd. – Lehet jókat szórakozni politikusok ruháin vagy azon, hogy táncol a miniszterelnök a Mándoki-koncerten, lehet ezekről mémeket gyártani, de ez nem a Népszabadság útja – fogalmazott Murányi, aki Borbély kérésére múlt héten megnevezett „csapatáról” is szólt röviden.

Nagy N. Pétert erényei, higgadtsága, tudása, megbízhatósága alapján legszívesebben klónoztatnám, és elszórnám itt-ott a szerkesztőségben; ő a Népszabadság hagyományait testesíti meg. Pető Péter pedig mindazt, ami most van a világban. Minden területen tájékozott, mindig tudja, kit kell felhívni, nagyon jó ötletei vannak. Gergely Márton a külpolitikában van nagyon otthon és ő az, aki a lapzárta előtti utolsó negyedórában képes rendet vágni, javítani a nagy kapkodásban óhatatlanul becsúszó hibákat” – mondta el a főszerkesztő-helyettesekről. Tóth Ákos távozásáról nem akart beszélni. „Nem volna korrekt” – hárította el Borbély kérését.

„Nagy mesterek mellett maga is mesterré vált”

A beszélgetés első felét követően az előzetesen meghirdetett program szerint Kallus György zenészportréiból és három indiai útján készült felvételeiből összeállított tárlat megnyitója következett. Keleti Éva fotográfus, kiváló művész, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke Kallus 1989-ben az MTI-nél kezdett, majd a Kurírnál folytatott pályájáról elmondta: „Nagy mesterek mellett maga is mesterré vált. Mindig mást keresett és mást is talált. Kiállításának címéhez – Láttam, hallottam… – hozzá kellene tennünk azt is: amit érzett.”

Keleti Éva és Kallus György

Kallus György kiállítása a Sajtóházban 2015. október 4-ig látható, hétköznapokon 9 és 18 óra között. (Kivéve a rendezvények ideje alatt. Utóbbiról recepciónkon, a 478-9040-es számon érdeklődhetnek.)

„Több, mint húsz éven át együtt dolgoztunk az Axel Springernél. Kallus Gyuri ma is ott, az időközben átalakított cégnél, a Mediaworksnél dolgozik, de egy éve nem fotografál, holott a legjobb fotográfusok egyike” – emelt szót váratlan őszinteséggel, ünneprontó túlzások nélküli tárgyszerűséggel az Axel Springer-Ringier fúzió „áldozataiért” Keleti Éva. Majd Murányi Andráshoz fordulva üdvözölte és megnyugtatónak nevezte az általa képviselt minőségelvű szerkesztői koncepciót.

„A Népszabadság szerkesztőségében Rédei Ferenc a fotóriporter-szakma legjobbjait nevelte ki. Kívánom, hogy újra műhely legyen a Népszabadság!” – zárta megnyitó beszédét Keleti Éva.


Az „Új főszerkesztők” című program második felében a közönség köréből elhangzott kérdésekre válaszolt Murányi András.
– A fiatalok hajlandók olvasni, de őket is csak a minőséggel lehet megszólítani, „élőszerűvé kell tenni a történeteket”. Úgy, mint például Tanács István röszkei riportja, amit olvasva az a benyomásod, „mintha te bújnál át a drótakadályon, szinte a bőrödön érzed, hogy rád fröccsen a sár a tócsából, amikor menekülsz” – fogalmazott Murányi.

Elmenni a falig és még azon is túl

A Népszabadság új főszerkesztője, ha nem is nevezte meg jelöltjét, elmondta, hogy kísérletet tett egy „másik oldalhoz” tartozó „kiváló interjúkat készítő” újságíró felkérésére is. „Nem sikerült, még nem érett meg a magyar sajtó az ilyen átjárásokra. Amellett viszont kiállok, hogy a miénktől eltérő véleménynek is teret adjunk” – tette hozzá.

A fórum egy másik résztvevője a Népszabadság „csapnivaló terjesztése” feletti bosszankodásának adott hangot. Kiderült, a lap főszerkesztője is lát jócskán munkát ezen a téren, azt mondta: „Ebben a kérdésben kész vagyok elmenni a falig és még azon túl is.”

„A tulajdonosok tudják, hogy a Népszabadság az egyetlen olyan termék a magyar lappiacon, amit külföldön is ismernek, és amely a rendszerváltás után minőségi újságként hosszú ideig komoly profitot termelt. Számukra is fontos érték a függetlenség, a minden kormánnyal szemben kritikus alapállásunk” – válaszolt az utolsó kérdésre Murányi. Bővebben a muosz.hu-n >>>
B. L.
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek