Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 24.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor: A tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei
A plusz egyről
2006. március 13. hétfő, 10:28
A Sajtóház Kiadó és a Dialóg Campus közös kiadásában újra megjelent Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor tömegkommunikáció témájú tankönyve. Cserhalmi Imre recenziója a valóságshow-k világával, társadalmi hatásaival foglalkozó új fejezetre koncentrál.
„A valóságshow az elvtelen, a csak voksokat óhajtó, az emberekben csak voksolókat látó-lebecsülő politikának alattvaló és nem citoyen-magatartású polgárokat segít nevelni.”
A Dialóg Campus és a Sajtóház Kiadó által a napokban megjelentett tankönyv nem igazán új, bár erre – sajnos - semmi sem utal. Elődje, melyet még 1998-ban a Bálint György Újságíró Iskola adott ki, a Tömegkommunikáció címet viselte a fedőlapján, és csak belső borítóján volt olvasható az a cím, amely most a külső borítóra került. Elődjétől kizárólag abban különbözik, hogy egy új fejezet is szerepel benne, ezért az lett volna szakszerű, ha marad az eredeti főcím, és jól láthatóan feltüntetik: ez itt a korábbi kötet bővített kiadása.

Ezt még akkor is szükséges megjegyezni, ha egyébként lelkesen üdvözölni kell a Dialóg Campus és a Sajtóház Kiadó „házasságát”, s ebben az előbb említettek áldozatkészségét és ügyszeretetét, amely nélkül aligha jelenhetnének meg olyan – nem csak a Bálint György Újságíró Akadémia, hanem más (köztük felső-) oktatási intézményekben is hézagpótló és igen keresett – tan- és segédkönyvek, mint ez is. (Kapitányék említett, előző kötete már több kiadásban is elfogyott.)

Értelemszerűen tehát erre az új fejezetre szűkül a recenzensi – egyébként hálás - feladat. A valóságshow szimbolikus üzenetei című fejezet alcímét rokonszenves, de indokolatlan szerénységgel fogalmazták a szerzők: Néhány szempont egy újabb média-jelenség elemzéséhez. Ugyanis jóval többről van szó szempontok kijelölésénél, megfogalmazásánál. A fejezet elmélyült elemzést nyújt egy aránylag új műsortípus vizsgálata nyomán. Az alig több mint húsz könyvoldalnyi tanulmány a zsurnalisztikai vagy akár fogyasztói felszínességek, fanyalgások és rajongások szinte egyikét sem kerüli meg, (például: igénytelenség, üzleti szellem, modern rabszolgaság, népbutítás, szabadosság, karrierlehetőség, siker, népszerűség, érvényesülés, meggazdagodás, stb.), de valamennyire tudományos igényű magyarázatot, ehhez pedig bőséges érvanyagot szolgáltat.

A tudományosság azonban nem jelent szenvtelenséget, nem jelenti a friss-meleg „életvalóság”-tól a hűvös sterilitáshoz menekvés szándékát, a szerzők stílusában, pontosabban szellemi magatartásán mindig jelen van a társadalomért a maga módján cselekedni kész társadalomtudós szenvedélyessége. Noha efemer műsortípusról van szó, Kapitányék szinte felemelt ujjal figyelmeztetnek: hatásuk valószínűleg nem lesz efemer. Mert életmódot modelleznek, mert azt sugallják, hogy ha aláveted magad a – külső – irányítottságnak, akkor sokra viheted, tehát érdemes, és nem is olyan elviselhetetlen; mert az sugallják, hogy csak a média tehet naggyá; mert a nézőt azzal áltatják, hogy a szavazásoknál valóságos döntési helyzetben van, holott nincs igazi kontrollja a valóság felett.

Mert nem spontán, hanem megtermelt igényeket elégítenek ki, és „ha e szükségletek kielégítését a szükségletpiramis aljához igazítjuk, ezzel degradáljuk az összes összetettebb szükségletet, az embereket tényleges lehetőségeik szintje alá regrediáltatjuk, és egyre alacsonyabb szinten hozzuk létre az alacsonyfokú igények és kielégítésük circulus vitiosusát.”

És végül: mert az elvtelen, a csak voksokat óhajtó, az emberekben csak voksolókat látó-lebecsülő politikának alattvaló és nem citoyen-magatartású polgárokat segít nevelni.

Mutasd meg a lábjegyzeteidet, megmondom, ki vagy – szoktam mondogatni konzulensként szakdolgozatukat író egyetemistáknak. Nos, Kapitányék lábjegyzetei külön tanulmányt érdemelnének: mennyi remek analógia, milyen könnyed mozgás közel- és régmúltban, olvasmányokban, közéleti szituációkban! Valóban alaposan szélesítik általuk mondandójuk értelmezésének, sőt olykor aktualizálásának lehetséges körét.

Az viszont meglepett, hogy ennek a nagyszerű, új fejezetnek a végén semmiféle bibliográfiát nem találunk, noha feltételezhető, hogy azért e tárgyban is bizonyára akadna említésre méltó mű, illetve álláspont és gondolat, ha máshonnan nem, hát annak a – szerzők által is megemlített - konferenciának az anyagából, amelyet 2002-ben rendeztek az MTA Szociológiai Intézetében. Talán azért is keletkezik bennem ez a hiányérzet, mert a kötet végén – csakúgy, mint az elődjében – 330 művet felsoroló irodalomjegyzék áll, ennek csaknem egyharmada idegen – főként angol – nyelvű, és minden korábbi fejezetet kisebb bibliográfia zár.

Úgy gondolom, a hazai médiának – ezer más bűne mellett – az is súlyos mulasztása, hogy e tekintetben is felülírták üzleti érdekei ( vagy szorongatottságai ) azt a kötelességét, hogy türelmesen, közérthetően, vonzóan elmagyarázza: mit is látnak valójában, akik a valósághow-t nézik. Mert nem azt, amit néznek… Reménykedjünk, hogy a médiában dolgozók ifjabb nemzedéke e könyv ismeretében felvértezettebb lesz e társadalmi kötelesség teljesítésében. Mindenesetre jó jel, hogy Kapitányék tankönyvei gyorsan fogynak, reméljük majd ez is.

(Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor: A tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei. Dialóg Campus – Sajtóház Kiadó, 2006. 248 oldal; 2480 forint)
Cserhalmi Imre
vélemények  hozzászólok
masa.mondo
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek