Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 24.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Szirmai Éva: A sajtóműfajok elmélete
Tartós dauer
2005. június 20. hétfő, 10:16
Az egyébként is vonzó külsejű kötet láttán automatikusan az öröm érzésének kell hatalmába kerítenie a szakmabelit, akár alkot, akár csak okít a média valamely ágában, hiszen e tárgy hazai kidolgozottsága még távolról sem mondható teljesnek, és talán nem is lehet eléggé hangsúlyozni az elméleti megalapozottság igényét manapság és hazai tájakon, amikor és ahol boldog-boldogtalan terjeszt mindenféle szedett-vedett igéket boldog-boldogtalannak.
A könyvet a szegedi tanárképző főiskola jelentette meg
A kötet végigolvasása után viszont a felsőoktatási intézmények szociális érzékenységgel megáldott tanszékvezetői jutnak az ember eszébe, akik azt mondják: kollégám, úgy tudnék neked egy kis pénzt juttatni, ha fabrikálnál valami segédanyagot a tárgyadhoz, akár előadásaidból, akár más forrásokból gusztusosan összeollózhatsz valamit, amit a hallgatóknak ajánlhatunk, ilyesmire ugyanis tudunk pályázati forrást találni. Távol álljon tőlem a bizonyára jelentős újságírói és médiaszakemberi teljesítményekkel ékes Szirmai Éváról bármiféle feltételezés, csupán a kötete által bennem keletkezett asszociációt jelzem elöljáróban.

Mert hát a könyv nem képes megfelelni a sokat ígérő címének. Sejthető ez már abból is, hogy a fele terjedelmét a Függeléknek nevezett fejezet tölti ki, s ebben a filozófus Kis János írásától Forró Tamás televíziós interjújáig gondolati mélységben és szakmai értékben is – enyhén szólva – széles az olvasásra szánt közlemények skálája; az egyenetlen színvonalat érzékelteti tán, ha ide írom a vezércikkről elmélkedő szerző egyik mondatát azok közül, amelyekben e műfaj feladatait sorolja: „Rátalálni a nemzet életében egy közös hangrezgésre.”

Mégis – mondom meggyőződéssel – ez a szöveggyűjtemény a vitatható válogatásával is (amelyben például óriási teret szentelnek Fáy Miklós konfliktusának Schiff Andrással, illetve az egész arisztokratikus, köldöknéző, elmeszesedett zenekritikusi társasággal, amely már sokkal jobban szereti önmagát, mint a zenét), nos kétségkívül lehet ismereteket gyarapító funkciója a szegedi Juhász Gyula Főiskola hallgatói számára. Azonban a könyvcím által támasztott elméleti igény, sajnos, az erre szánt, mindössze 80 oldalon gyakorta kielégítetlen marad. Főként az interjúról szóló fejezetben, amelyben a gyakorlatias tanácsadás odáig terjed, hogy lehetőleg ne „obligát virág”-gal „operáljunk”, ha kellemesé szeretnénk tenni a beszélgetés kezdetét. És inkább tiltanám az ifjakat azoktól az interjú kérdésektől, amelyeket – konkrétan! – ajánl nekik a szerző, például: „Értelmiségi szülei milyen útravalóval bocsátották ki a nagyvilágba?” Továbbá: vigyázzunk, mert a diktafonban „mindig akkor merül le az elem”, amikor a leglényegesebb kérdéseket tesszük fel. Az elektronikus sajtóról szólván pedig oldalakon át nyelvhelyességi tanácsokat ad, sőt arra is figyelmeztet, hogy a mondaton belül ne írjunk egymás mellé két olyan szót, hogy „goromba szó” , vagy „közös ülés” , mert összeolvasva az nem lesz szerencsés. Az is nehezen belátható, hogy mit keres a tipográfiai alapfogalmakat tartalmazó fejezet, vagy bombamerényletek esetén a műsorkészítés teendőinek ismertetése – egy műfajelméleti könyvben.

A publicisztikáról szóló fejezetben – ez a másik véglet – az ókorig meg néhány érdekes retorikai előzményekig és összevetésekig jut el a szerző. Itt aztán Arisztotelész (filozófiai rendszere is) Gorgiász, Platón is – a könyv terjedelméhez képest – nagy teret kap, de ötletszerűen és felszínesen. A könyv legsikeresebb, mert igen átgondolt, ezért jó áttekintést nyújtó része a különféle műfajtani rendszerek bemutatása és összehasonlítása, és még inkább a hírrel, illetve a tájékoztató műfajokkal kapcsolatos, indokoltan terjedelmes közlemény.

Kifejezetten érdekes – még ha szerintem erősen vitatható is – az a szerzői elképzelés, hogy a tájékoztató és a publicisztikai műfajok közti különbséget az újságírói személyesség foka határozza meg. Szerintem alapvetően funkciójuk mentén határozhatók meg a különbségek, és a személyesség foka csak e funkciók szolgálatának egyik, bár lényeges eszköze, de a szerzőnek itt vannak érvei, ezért tanulságos, amit e kérdéskörről ír.

A – tételezzük jóhiszeműen – terjedelmi okok miatt törvényszerű felszínesség olykor megtévesztő állításokhoz vezet. Például elfogadhatatlan a kemény és a puha hírek jellemzése a feldolgozásmód szempontjából, és a publicisztikát „nyilvános közírás”-ként definiálni a tartós dauerre emlékeztető tautológia csupán.

A leendő közírók kezébe adott könyvnek stílusában is vállalnia kellene a példaadás súlyos terhét. Nem volna szabad ilyen mondatokat kinyomtatni benne, hogy „amikor egyre inkább történetként közelítünk az eseményhez”, vagy „Az újfajta technika sokkal inkább a hírszerkesztés terén vet fel kérdéseket”. Bár a szalonképesség nevetséges divatja szerint önmagát tudományosnak vélő műben legalább három bekezdésenként szerepeltetni kell angol szakkifejezéseket (ebben aztán bővelkedik ez a könyv), azt semmi sem indokolja, hogy mondjuk a tömegkommunikációs szakembereket úgy általában gate keeper-eknek nevezze. Ugyanakkor a valódi tudományos igény súlyos sérelme, hogy bár a könyv vége tartalmaz imponáló irodalomjegyzéket, a hivatkozások a szövegben – még lábjegyzet formájában is – elmaradnak Végül: Günter Wallraff nevét illik pontosan leírni, és Bálint Györgyöt Sándorrá keresztelni – méltatlan egy felsőoktatási intézmény kiadványához.

Azt gondolom, az ilyesfajta könyveknek sok hasznuk – lehetne, ha nem ilyenek volnának. Ha csak ennyire futja, akkor hasznosabb az irodalomjegyzékben feltüntetett művekből ajánlani megfelelő fejezeteket a hallgatóknak.

Szirmai Éva: A sajtóműfajok elmélete. A Közművelődési Tanszék média szakirányú képzésben részt vevő III. és IV. éves hallgatók számára. JGYF Kiadó, Szeged, 2005. 161 oldal, 1739 Ft
Cserhalmi Imre
vélemények  hozzászólok
masa.mondo
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek