Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
„Újságíró az, aki újságírónak vallja magát”
2006. február 24. péntek, 17:15
Vásárhelyi Mária szerint rengeteg pénzt és energiát spórolhatnánk meg azzal, ha újraindulna Magyarországon a közpénzekből finanszírozott, intézményesített médiakutatás. A szociológus legutóbb 1997-ben készített átfogó vizsgálatot a magyar újságíró-társadalomról, most a MÚOSZ-szal karöltve készül a gyorsan változó szakma újabb felmérésre.
– A Népszabadságban megjelent írásában sötét képet fest a magyarországi médiakutatás helyzetéről – pontosabban annak szinte teljes hiányáról. Ez magyar jelenség?

Fotó: Acsai Miklós
–Nincs áttekintésem a környező országokban folyó kutatások mögött álló intézményrendszerről, de az biztos, hogy a médiakutatás a fejlettebb demokráciákban abszolút kurrens és virágzó tudomány. A tudományos érdeklődésen túl nagyon súlyos gazdasági érdekek is arra ösztönzik ezeket az országokat, hogy megpróbáljanak minél többet megtudni a médiáról. Nálunk sokan jól megélnek abból, hogy erről beszélnek, pedig legfeljebb a külföldi eredményekre támaszkodhatunk. Ezekben az országokban azonban más a kultúra, más a közeg, más a hagyomány, nem lehet egy az egyben átvenni az ottani eredményeket. Rengeteg pénzt és energiát meg lehetne spórolni, ha lenne egy empirikus és elméleti tudáshalmaz, ami ezt leírja, csakhogy nálunk nincsenek ilyen alapkutatások.

– Ha gazdasági érdekek is indokolnák, mi az oka, hogy mégsem indulnak el ezek a kutatások?

– Amit a gazdasági érdek közvetlenül kikényszerít, az viszonylag korszerű módon megtörténik, hiszen az AGB méri, hogy egy adott csatornát adott időpontban mennyien néznek. Ez a primér érdek, erre költenek – bár lehetne erről is többet tudni, vagy mélyebben elemezni ezeket az adatokat –, de ami ezen túl van, arra senki nem áldoz, miközben olyan reklámkampányokra szórják a pénzt, amiknek csak kis része ér célba. Ugyanez igaz a közvélemény-kutatásokra is. Ez különösen azért szomorú, mert Magyarország volt az egyetlen az úgynevezett szocialista országok között, ahol létezett rendszeres és színvonalas kutatás.

– Kinek kellene finanszíroznia ezeket a kutatásokat, mi lenne a legideálisabb megoldás?

– Az lenne ideális, ha a régi kutatóintézet romjain létrejönne egy közpénzekből működő média- és közvélemény-kutató intézet, ami olyan lenne, mint az MTA többi kutatóintézete. Nem a piacon próbálna meg mások elől megrendeléseket elhalászni, hanem ezeknek a tudományos hátterét biztosítaná. Rengeteg probléma van például azokkal a mintákkal, amikkel a közvélemény-kutatók dolgoznak: nagyon megnőtt a társadalom mobilitása, az adatok gyorsan elavulnak, a kutatók rengeteg pótcímmel dolgoznak, és egyébként is vannak alig-alig elérhető rétegek. Ki kellene találni új módszereket, amelyek megbízhatóbban reprezentálják a társadalmat – például ezzel kellene ennek a kutatóintézetnek foglalkoznia. De amit szeretnénk megcsinálni, ott is falakba ütközünk – ma Magyarországon rétegkutatást például egyáltalán nem lehet végezni. A tervezett újságíró-kutatáshoz szükség lenne egy reprezentatív mintára, de a KSH az adatvédelmi biztosra hivatkozva nem ad ki ilyet. A tudomány érdekeit senki nem képviseli az adatvédelmi kérdések szabályozásakor. Érthetetlen, hogy egy tudományos kutatáshoz miért nem lehet mintát kapni, ha a kutatást végző intézmény vállalja a felelősséget az adatkezelésért.

– Utoljára 1997-ben készített átfogó vizsgálatot a magyar újságíró-társadalomról, 2000-ben csak egy szűkített felmérés készült. Az 1997-es eredményekhez képest sokat változott a helyzet?

– Az egész szakma gyorsan alakul át, például sokat fiatalodott. Egyrészt nagyon sok fiatal kerül a pályára, másrészt a kereskedelmi médiumoknál nagy a felszívó erő. Ők elsősorban olyan újságírókat keresnek, akiknek nincs kialakult szakmai arcuk, akik könnyebben alakíthatóak. De az egész sajtóstruktúra is alaposan átalakult, megjelent például az internetes újságírás. Az újságíró fogalma is nagyon problematikus. Újságíró-e a kerületi lap főszerkesztője, aki miközben a lapot szerkeszti, az önkormányzat adóügyi osztályán van főállásban? A kutatás abból indulhatna ki, hogy újságíró az, aki újságírónak mondja magát, de itt visszatérünk ahhoz a problémához, hogy a KSH-tól nem kaphatunk olyan mintát, amely ezt a réteget reprezentálja.

Szerintem egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy a közszolgálati média mértéket adjon
– Pedig éppen most tervez a korábi felmérésekhez hasonló átfogó kutatást a MÚOSZ-szal közösen. A változások hatására megváltoztatja-e a felmérés hangsúlyait, kérdéseit?

– Az összehasonlíthatóság fontos, mert érdekesebb dinamikájában, mint statikusan nézni egy jelenséget. Lesznek új kérdések, de a tematikát, a súlypontokat nem nagyon változtatnám meg.

– Az újságíró-társadalom felmérésén túl, ha lenne rá pénz, mi lenne a legfontosabb, amit a médiakutatásoknak fel kellene tárniuk?

– Nem tudok egy dolgot kiemelni. Fontos lenne tudni, hogy használják az emberek a médiát, hogyan választanak a kínálatból, milyen hatása van a médiában megjelenő deviáns tartalmaknak, a szexnek és az erőszaknak – erről is sok külföldi felmérés van, de itthon csak elszórtan vizsgálták, találgatunk, de a pontos választ nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, hogy az emberek hogy néznek tévét, mit jelent az a napi négy óra, amit a statisztika szerint a képernyő előtt töltenek – az biztos, hogy nem azt, hogy négy órán keresztül ott ülnek és nézik. Lehet, hogy csak két órában figyelnek, a másik kettőben csak be van kapcsolva a tévé, de közben a tyúkokat etetik vagy vendégekkel beszélgetnek. Sokan csak azért kapcsolják be a tévét, hogy szóljon valami, és ne érezzék magukat egyedül.

– A Magyar Kommunikációtudományi Társaság is többek között kutatási célokat tűzött ki megalakulásakor . Ha nincs közpénzekből finanszírozott kutatóintézet, nem jelenthetnek megoldást az ilyen kezdeményezések?

– Nem hiszem. Ezek fontos kezdeményezések, de ezek a kutatások nem indulhatnak el a civil szféra felől, ennek intézményesített formában kellene megjelennie, amihez az egész tudományszervezést át kellene gondolni. Az elmúlt 15 évben létrejött kutatóintézetek megalakulásakor soha nem tudományos szempontok döntöttek. Az ORTT-ben folyó kutatási munka mögül hiányzik a koncepció, és gyakran a szakmai felkészültség is – gyakran a kutatókat is politikai szempontok alapján választják ki.

– Nemcsak az ORTT médiakutatásaira jellemző, hogy szakmai szempontok helyett sokszor politikai megfontolások alapján döntenek – ez magától a médiától, legalábbis a közszolgálati médiától sem idegen. Az átpolitizált szakmai viszonyok a Magyar Rádió sorsát is megpecsételték.

– Minősíthetetlen és szégyenteljes az, ami a rádióban történik, és azt gondolom, ez kizárólag a politika felelőssége. Az, hogy a médiatörvény intézményesítette a politikai befolyást, még nem kellett volna, hogy ehhez a helyzethez vezessen, ehhez kellett az is, hogy a politika teljesen képtelen az önkorlátozásra. Én elsősorban a jobboldali, a fideszes kurátorokat hibáztatom, őket nem érdekli az intézmény sorsa. A többieket azért tartom felelősnek, mert nem igaz, hogy ezzel szemben nem lehetett volna valamit tenni, már rég az ügyészséghez kellett volna fordulni. Másrészt a nyolc kurátor közül egy sem veszi komolyan, hogy saját vagyonukkal felelhetnek a történtekért. Hajmeresztő, hogy szórakoznak az emberek és az intézmény sorsával. Persze az MTV-ben sem jobb a helyzet, csak ott éppen nincsenek akut botrányok.

– Sokan az is megkérdőjelezik, hogy szükség van-e még közszolgálati médiára.

– Miért ne lenne? Azért, mert itt ilyen gyalázatosan működik? A kereskedelmi média annyira jó? Szerintem egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy a közszolgálati média valamilyen mértéket, színvonalat jelöljön ki – a BBC-re senki nem mondja, hogy felesleges lenne.
Csak tisztességesen kellene szabályozni és csinálni. A mára kialakult helyzetben mindkét oldalnak megvan a felelőssége, illetve a felelőtlensége, és igazából mintha senkinek nem számítana, hogy a szemünk láttára vertek szét egy nagy múltú, szakmailag színvonalas intézményt. És abban is biztosak lehetünk, hogy mint annyi másért, úgy ezért sem kell majd senkinek felelősséget vállalni.
Vorák Anita
vélemények  hozzászólok
Riporter | 2006.03.01. 12:05
masa.portré
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek