Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Emlékőrző: Máté Ivánról
2005. november 23. szerda, 09:21
Kubista festmények, régi szobrok és sok könyv között él egy 92 éves ember, aki szívügyének tartja, hogy a világ ne feledkezzen meg egykori barátjáról, a valaha nagyreményű újságíróról. Csertői Oszkár Máté Ivánról mesélt az eMasának, meg azokról az időkről, amelyeket legfeljebb már csak könyvekből, filmekből ismerhetünk meg valamelyest.
– Iván hét évvel volt fiatalabb nálam. Külsőre budai úri fiúknak látszottunk. De mind a ketten baloldali gondolkodásúak voltunk. Pártos Géza rendező, jó barátom ismertetett meg vele. Rögtön feltűnt, mennyire egy srófra jár az agyunk.

Akkor már kiszabadult az első internálásból. Tizenhét éves kora körül internálták először Kistarcsára. Ez volt a fegyház és a börtön előszobája. Ha nem volt valaki ellen jogerős bírói ítélet, vagy a rendőrség politikai részlege a társadalomra veszélyesnek tartotta a ténykedését, akkor Kistarcsára vitték. Iván nem volt párttag, de hangoztatta, hogy a centrum baloldali szárnyához tartozik. Én meg szocdem voltam.

Karinthy, Devecseri körében

Jól beszélt németül és franciául már diákként is. Rendkívül tájékozott volt, sokat olvasott, és igen határozott véleménye volt a társadalmi kérdésekről.

Akkoriban sűrűn jártunk kávéházakba. Meg voltunk hatva, ha Babits szóba állt velünk, vagy Kassák Lajos. Iván Karinthy Frigyes, Devecseri Gábor és Somlyó György köréhez húzott. Hozzám Devecseri állt közelebb. A legszigorúbb irodalmi vezető akkoriban Sárközi György volt. Gyakran voltam a Vajda János Társaságban is, ahol megismertem József Attilát.

Slapaj a Népszavánál

Ivánnal fogadalmat tettünk, hogy nem adjuk meg magunkat annak a németbarát kurzusnak, amely 1942-43-ban eluralkodott. Én egészen a fegyveres harcig menően betartottam az ígéretemet. Iván, bár reformátusnak született, zsidónak számított, és munkaszolgálatba vitték, de haza tudott térni.

Nyomdász volt. 1945. február 18-án, a Népszava első számának slapaja, kezdő munkatársa lett. Hamarosan a belpolitikai rovatban kezdett dolgozni, és aztán a rovat vezetőjének nevezték ki. Parlamenti tudósítóként is dolgozott a lapnak.

Mindenről és mindenkiről tudott. Úgy mondtam: ő a legjobb magyar „mispológus”. Ismert mindenkit, és minden kapcsolatot, összefüggést. Szeretett anekdotázni, és remekül jellemezte az embereket.

1947-48 táján elküldték a Népszavától. A Szövosznál kapott állást – színházi kritikákat írt. Egy éjjel hazament, két férfi várta az utcán a házuk előtt. Két oldalról egy-egy pisztolyt szorítottak az oldalához, mindent elvettek tőle, a noteszét is, és elvitték. Az édesanyja látta a jelenetet, de nem tehetett semmit. Ez jóval a Rajk per előtt történt. Évekig nem lehetett róla tudni. – Engem akkor már letartóztattak.

Sötétzárka

Ivánt egy évig tartották magánzárkában – teljes sötétségben. Az alatt mindent memorizált, amit valaha megtanult. Így őrizte meg önmagát. Semmilyen kihallgatása nem volt. Nem is találtak semmit ellene. Csak a zsebnaptára volt az egyetlen bizonyíték, amelyben – parlamenti tudósítóként – sok fontos ember telefonszáma volt.

Tárgyalás nélkül ült hét és egy negyed évet. Öt év után hivatták a rabirodára, ahol azt közölték vele, hogy a hat évét tízre emelték fel. Iván röhögni kezdett: jó, hogy tudom, hogy hat évre ítéltek.

Egy év sötétzárka után műbalhét rendezett, és akkor átrakták egy világosabb zárkába: éjjel-nappal világították. Újra botrányt csapott. Akkor egy olyan cellába helyezték, ahol magas rangú SS, nyilas és csendőrtisztek voltak a rabok.

1956 nyarán megkérdezték tőle: maga miért van itt? – Nem tudom – felelte. – Akkor kérjen kegyelmet! De Iván nem kért.

Menekülések

A kiszabadulása után, 1956-ban a Magyar Nemzethez került munkatársnak. Ott dolgozott egy ideig, de aztán – látszólag minden ok nélkül – eljött. A Mérleg című laphoz került, ez a KPVDSZ, a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének a lapja volt. De ezt az újságot is otthagyta.

Miskolcra ment – minden magyarázat nélkül. Nem volt ott senkije, se rokona, se ismerőse. De beilleszkedett az ottani világba. Színházi kritikákat írt a helyi lapnak. Iván bácsiként búcsúztak tőle Miskolcon, amikor meghalt 1988-ban, 67 évesen.

Nem kapott Aranytollat és nem tudott a MÚOSZ örökös tagja sem lenni – mondta rezignáltan Csertői Oszkár, aki maga is évtizedeken át dolgozott a magyar sajtóban, és aki egykor az Európa Kiadó egyik vezetője volt, s legalább így próbált megőrizni valamit a Máté Iván emlékéből.
P.Á.
vélemények  hozzászólok
masa.portré
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek