Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
„Ez egy húsz százalékos sikertörténet”
Interjú Kovács Tiborral, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnökével
2011. április 7. csütörtök, 12:13
A kiadóknak önkritikát kell gyakorolniuk, mert nem mindig tartották szem előtt a múltban az etikai normákat, ugyanakkor az új médiaszabályozásnak több olyan pontja is van, amely nem feltétlenül járul hozzá az ágazat felemelkedéséhez – mondta az eMasának Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének nemrég megválasztott elnöke, aki úgy látja, a lapkiadók legnagyobb feladata a szerzői jogokért való harc lesz a digitális térben.
Kovács Tibor [fotó: eMasa / Bakró-Nagy Ferenc]

– Az MLE új elnökségének megválasztását követően lehetett olvasni, hogy további médiatörvény-módosító javaslatcsomagot nyújtanak be majd a kormánynak. Ez megtörtént?

– Igen, márciusban ismét eljuttattuk javaslatainkat a törvényalkotóhoz, a hatósághoz és minden olyan fórumhoz, ahol azt gondoltuk, hogy eljuthat a törvényalkotásra ráhatással bíró döntéshozó személyekhez.

– Az utóbbi időben általánossá vált, hogy minden módosító javaslatot nyilvánosan, a közvélemény kontrollja mellett nyújtanak be az egyes szervezetek – Önök ezt miért nem kommunikálták?

– Mi mindig is hangot adtunk annak, hogy civil szervezetként szeretnénk közreműködni a médiatörvények alakításában, és szakmai anyagainkat a társszervezetekkel kölcsönösen egyeztettük az átfogó ügyekben. Az elmúlt hónapok munkájára egyébként jellemző volt, hogy rendkívül szűkös határidőkkel kellett részletes szakmai javaslatokat adnunk, így jellemzően nem volt lehetőségünk a folyamatosan változó tervezetek tükrében a munkaanyagokat nyilvánosságra hozni.

– De azt lehet tudni, milyen javaslatokat nyújtottak be most?

– Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, előbb muszáj röviden beszélnem a törvényi környezet lappiaci vonatkozásairól, illetve az MLE pozíciójáról. A Lapkiadók Egyesülete tagsága rendkívül heterogén, majd minden lappiaci szereplőt, így tagjain keresztül szükségképpen eltérő politikai nézetet képviselő álláspontú kiadókat fog össze a Magyar Demokratától kezdve a 168 óráig. Ez számunkra, mint szakmai szervezet számára egyébként rendkívül fontos, hiszen a szakmai érdekek mentén összefogott gazdasági szervezetek között nem lehet politikai megosztottság. A kiadóvezetőknek nyilván vannak politikai preferenciái, ezzel együtt, egy kérdés mentén fogalmaztuk meg a helyünket, szerepünket a médiatörvénnyel kapcsolatban: mi az, ami érinti a mi üzleti, jogi működésünket?

Amellett, hogy tartalomelőállításból élünk, abból csinálunk üzletet, hogy nagyon komoly társadalmi küldetéssel bírunk, hasznosságunk, hogy elősegítjük az információcserét és reméljük, ezzel párhuzamosan a kommunikáció szintjének emelését. Bár megjegyzem, a kormányzat szerint ugye pont az önkontrollt mulasztottuk el az etikai normák terén az elmúlt húsz évben, ezért kéne a betartását kötelezővé tenni most – ebben tényleg önkritikát kell gyakorolnia a kiadói társadalomnak, sokszor futottunk a pénzünk után a növekedési periódusban. Most viszont azt látjuk, hogy a kulturális és információgazdálkodási változások korában sok minden veszélyezteti ezt az üzletágat, üzleti modellt, így magát az információáramlást is. Ma egyre erőteljesebb, attraktívabb a képi világ a médiában, ami minden tekintetben korlátozza a print lehetőségeit, versenyképességét: ez egy üzleti alapvetés. A gazdasági fenyegetések mellett olyan félelmek is vannak, hogy a tartalom felett kontroll alakulhat ki – a kérdés az, hogy ez segíti az iparágat vagy sem?


Ez tehát a kontextus, és hogy egy konkrét pontot említsek a csomagból: megtörtént például az uniós audiovizuális direktíva implementálása, azaz engedélyezett a termékelhelyezés a lekérhető tartalmak esetében, így például a televízióban bizonyos keretek között. Magyarország ezt nagyon liberálisan vette át: az irányelvnél megengedőbb szabályokat alkotott. Azt feltételezzük, hogy ez a széles alkalmazás elvonhatja a pénzt a print médiától, hiszen a reklámtorta az elmúlt évek tendenciái alapján nem bővül. Nem azt várjuk, hogy lassítson ebben a szabályozás, hanem hogy értsék meg, van két félelmünk: hogy elveszítjük egyfelől az attraktivitásunkat (a mi tartalmainkban továbbra sem megengedett a termékelhelyezés így versenyhátrányt szenvedünk), másfelől pedig a bevételeinket, és ezzel a törvényalkotók nem segítik elő az iparágunk megújulását. Ebben az esetben természetesen nem a termékelhelyezés szigorítását kértük, hiszen mi a verseny szabadságában hiszünk, csak reagáltunk, az aggodalmunkat jeleztük, hogy a nyomtatott sajtót egyszerre sújtó strukturális és gazdasági válságban visszafordíthatatlan következményekkel járhat az új törvények által biztosított megnövekedett reklámidő, illetve a termékelhelyezés.

– Vannak arra már példák, kutatási eredmények, hogy a termékelhelyezés valóban a print médiától vonja el a pénzt?

– Abban tudtunk megállapodni a szakértőkkel, hogy nem segíti a print médiát, ettől biztos nem fog nőni az ágazat. A lehetséges gazdasági hatásra csak felhívtuk a figyelmet. Az már sokkal nagyobb probléma – és erre is kitértünk a javaslatcsomagban –, hogy a tartalmi szabályozás kapcsán olyan bizonytalanságok alakultak ki, hogy hiába jelentjük ki, hogy jogkövetők akarunk lenni, be akarjuk tartani a törvényt, nem tudjuk, hogy mi az irányadó jogértelmezés. Nem biztos, hogy ugyanazt olvassuk ki az adott pontból.

– Amit már az úgynevezett médiaalkotmány benyújtásakor „gumiszabályokként” kritizáltak sokan.

– Igen, erre mondtuk azt, hogy amennyiben nem tudják definiálni rendesen az alapfogalmakat, akkor vegyék ki az írott sajtót a tartalmi felügyelettel járó szabályok hatóköréből. Ha pedig ez nem történik meg, elengedhetetlen definiálni, mi az a demokratikus közerkölcs, mikor sértjük meg és mikor nem, mit jelent az arányosság elve majd a gyakorlatban. Ezeket nem feltétlenül a törvényben kell megmagyarázni, hanem egyfajta végrehajtási rendeletben, de valahol pontosan definiálni kell a fogalmakat. További problémás tényező, ami részben a médiatörvényből, részben a médiaalkotmányból fakad, hogy a közmédiumokat mintegy 60 milliárd forintnyi közpénzből fogjuk eltartani, és bevallott cél, hogy a közmédia jelentős piaci részesedést szerezzen, tehát egyfajta versenytársként jelenjen meg a piacon


– Ez eddig is így volt, például már az MR2-Petőfi átalakítását és céljait is azzal bírálták a konkurensek, hogy mesterségesen szorítja ki a hasonló zenei kínálatot nyújtó piaci szereplőket.

– A verseny az önmagában nem baj, és versenyezzenek a közmédiumok is, csak hosszú távon fölveti azt a kérdést, hogy az összevont közmédium egy mozdulattal áttolja a tartalmait a digitális területre, ahol jóval attraktívabbak lehetnek mint a hagyományos print vállalatok, melyek több-kevesebb sikerrel az interneten is próbálkoznak, ennek érdekében tőkét fektetnek be. Ez az MLE-nek különösen sérelmes, mert nem arról van szó, hogy a „nagy multik” nem érvényesülnek majd, hanem arról, hogy számos kereskedelmi médium egyszerűen teret veszít a digitális platformokon – közpénz felhasználásával.

– Az, hogy végül több, a tartalmi szabályozást illető paragrafus nem vonatkozik a sajtóra, az MLE javaslatainak köszönhető, vagy a brüsszeli parancsnak?

– Harminc törvényi helyre adtunk be módosító javaslatot a különböző fórumokon, abból hármat módosítottak a törvényhozók, és három olyat követelt Brüsszel, amit mi is, tehát végül összesen hat javaslatunk ért célt. Erre mondta egy kolléga a másik oldalon, hogy ez egy húsz százalékos sikertörténet. (nevet) Nyilván a másik huszonnéggyel érdemes lesz foglalkozni a jövőben, mert a kiadóknak a mindennapokban ezek fejtörést fognak okozni.

Egy példát említve, bár van a munkajogviszonyban függelmi kapcsolat a kiadó és a szerző között, de a törvény de jure azt mondja, hogy az alkotók teljesen függetlenül írhatnak bármit – és írjanak is, hiszen ez a szerkesztőségi függetlenség, a véleményszabadság alapja. Viszont bármi is jelenik meg az újságban, azért adott esetben a vezérigazgatót is lehet majd büntetni, akár sok millió forintra. Végig kell gondolni, hogy ki az, aki perelhető az ilyen ügyekben. Értjük persze, hogy mi motiválja a felelősök meghatározását, sokszor előfordult a múltban, hogy úgymond eltűntek az emberek a cikkek mögül anélkül, hogy bárkit felelősségre vonhattak volna. Ez nem megengedhető, viszont az sem, hogy valamire nincs ráhatásom, de mégis engem kérnek számon. Abban is vita van közöttünk, hogy mennyire perelhetőek a médiahatóság döntései? Mi azt látjuk, hogy a hazai joggyakorlatban a közigazgatási eljárásban született döntéseket eddig nem nagyon lehetett érdemben perelni.

– Az ezzel kapcsolatos aggodalmak szerint a közigazgatási kollégium döntései kimondottan károsak lehetnek majd a sajtó számára.

– Felülvizsgálati kérelemmel lehet talán élni, de ez egy más ág, amire ebben a témában nem nagyon volt precedens. Különösen úgy, hogy a törvény mellett meg életben van a Ptk, a Btk – amit mi egyébként helyénvalónak is tartunk, hiszen eddig is súlyos milliókat fizettünk, amikor például személyiségi jogokat, jóhírnévhez fűződő jogokat sértettünk meg.

És van még egy fontos eleme a javaslatcsomagunknak. Tudjuk, hogy a lineáris médiaszolgáltatók tartalomra, sugárzásra vonatkozó szerződéseibe a hatóság betekinthet, emellett elkobozhat anyagokat és így tovább. Tisztázni kellene, hogy pontosan milyen szerződésekbe tekinthet be, mert lehet, hogy ez a szabályozás elvileg a printet nem érinti, de a gyakorlatban vannak olyan általános szerződések, amelyeket például egy televízió és egy print szereplő köt meg, így ezzel mi is automatikusan az adatszolgáltatási kötelezettség alanyaivá válhatunk

– Úgy tudjuk, az MLE nem fog önálló ön- vagy társszabályozó szervezetként fellépni, viszont a tagok nagy része várhatóan részt vesz majd az ön- és társszabályozáshoz kapcsolódó szerveződésekben. Az MLE milyen mértékben és formában kívánja kivenni a részét ebből a folyamatból, ha egyáltalán?

– Sokféle normát, etikai alapvetést megfogalmaznak a jelenleg elérhető etikai kódexek, a MÚOSZ-é, vagy akár a külföldi és a hazai cégek etikai kódexei. Elképzelhető, hogy kéne egy átfogó iparági egyeztetés, hogy valóban ugyanazt gondoljuk-e az egyes esetekről, elvekről. A leendő ön- illetve társszabályozási együttműködés alapjául szolgáló etikai kódex kidolgozásában aktívan részt kívánunk venni, de az kérdés, hogy ezt milyen szervezeti formában tesszük majd meg. Lehet, hogy lesz saját etikai bizottságunk, lehet hogy érdemes megfontolni a társzabályozásban való részvételünket is más szervezetekkel, gondolok itt például az Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületére. Mivel a lapkiadók nagy része már digitális platformon is terjeszti a tartalmait, jó lenne elkerülni az olyan helyzeteket, amikor például párhuzamosan vizsgálnak ügyeket és az egyik etikai bizottság elítéli, a másik pedig nem ugyanannak az esetnek a szereplőjét.


Azt gondolom, hogy minden épkézláb, gondosan előkészített szakmai anyagnak, javaslatnak most az asztalra kell kerülnie, mert ha az előttünk álló három hónapban nem teszünk meg mindent, akkor elszalasztunk egy olyan lehetőséget, hogy valami jót is csinálhassunk. Amíg van mód a törvénymódosításra, addig azt próbáljuk elérni, amikor pedig már nincs, akkor a lehető legjobb együttműködésre, a jogalkalmazás gördülékenyebbé tételére törekszünk.

– Kázmér Judit, az MLE előző elnöke többször beszélt egyfajta sajtónormatíva fontosságáról. A nyomtatott lapok állami támogatásának ugyanakkor elég ellentmondásos a megítélése – az új médiacsomagban sem jött elő –, de jelenleg mi az MLE álláspontja ezzel kapcsolatban?

– Akkor lesz Magyarország élhető demokrácia, ha képesek vagyunk az értő olvasásra. Ahhoz, hogy ez a képesség kialakuljon, megmaradjon, legalább két faktorra van szükség. A szövegértési kompetencia megszerzésére, megfelelő oktatásra, és az olvasáskultúra felnőttkori szinten tartására. Ha ez fontos a politikának, ebben a kettőben kell gondolkoznia. Mivel a szövegértés, az írott sajtóhoz, írott szöveghez való viszony ma korántsem megfelelő (ezt a PISA kutatások eredményei is alátámasztották), lehet, hogy a lapkiadóknak (is) szükségük van segítségre a trend megállításához, hiszen a sajtópiac szűkülésének egyik oka, hogy kevés az új belépő fiatal olvasó. A nyugati sajtóalapok pontosan ezért jöttek létre, nem azzal a céllal, hogy megsegítsék a vállalatokat, befektetőket, hanem azért, hogy olyan projekteket hozzanak létre, amelyeknek társadalmi hasznosságuk van. Ez egy átfogóbb probléma kezelésében is segítség lehet, s nem csupán a nyomtatott sajtó hosszútávú érdekeit szolgálja. Közismert, a korszellem az olvasás ellen dolgozik, pedig a fiatalok gondolkodási, eligazodási képességének, kreativitásának, ismeretszerzési készségeinek a javítása nem nélkülözheti a jó színvonalú funkcionális olvasni tudást, a szövegértést. Ha a társadalom formálóinak, a politikának szükséges lenne valamiben gondolkodni, az pontosan az ilyen típusú feladatok felkarolása, akár egy sajtóalap létrehozása.

– Erre sokak szerint a válasz egyszerűen az internet, ahol annyit olvasunk, amennyit akarunk. A könyv, a papír csak egy médium, és ha sok médium attraktívabb, mint a print, az leginkább a print piaci szereplők hibája, mert a tartalom helyett a formátum értékét hangsúlyozzák; így nem fair, ha az állam egy bizonyos szegmenst támogat másokkal szemben.

– Ebben az esetben nem csak egyszerűn a formátumról van szó. A hiteles, minőségi és megbízható tartalom – legyen az szórakoztató vagy szolgáltató vagy komoly tartalom – hitem szerint igényel felkészült szakembereket, akik mind szakmájukból, mind jogilag, etikailag felkészült és kellő elkötelezettséggel, hittel és felelősséggel végzik munkájukat. Őket hívom újságírónak, szerkesztőnek, és ők nem ingyen dolgoznak, nem is várható el tőlük.

Az internet világában látható, hogy az eddigi üzleti modellek nem feltételen biztosítják a hosszú fenntartható üzleti működést, ha fenti normákat is tartani akarjuk. A printben bebizonyosodott, hogy amit a szerkesztőségek előállítanak, az érték, hiszen a vásárlók hajlandók fizetni érte. Mondhatnám, a kulturális terméket beárazta a társadalom, beárazta a piac. Ha azt gondoljuk, hogy ugyanazt hosszú távon ingyen elő lehet állítani, akkor tévedünk. Ha ezeket a szakmai kulturális műhelyeket értéknek tekinti a társadalom, abban az esetben igenis ezeket az értékeket meg kell őrizni, és segíteni azokat a folyamatokat, amelyek ezekben az értékeket az új eszközökön is hasonló képen tudja biztosítani. Ez pedig innovációval lehetséges, és az innováció egy egész iparágnak befektetésébe kerül, amit néhány szereplő meg tud tenni, sok szereplő viszont nem. Az ő érdekükben is szükség van iparági támogatásra de olyan formában, hogy az a jövőre való felkészülést segítse és ne a jelenhez való ragaszkodást.

– A korábbi elnök az egyik komoly sikerének a Repropress Egyesületet említette, amelynek köszönhetően a könyvkiadók mellett immár a lapkiadók is részesülnek a reprgográfiai (fénymásolás utáni) jogdíjakból. Viszont ez összesen csak évi 10-15 milliós forint, és a papír alapú többszörözés szerepe is egyre jelentéktelenebb a digitális korban – miért fektettek ennek ellenére ennyi munkát, energiát a lapkiadók ebbe az ügybe?

– Az első célunk az volt, hogy a lapkiadó szakma saját kézbe vegye a lapkiadók részére járó reprográfiai jogdíjak kezelését. A Repropress a jogdíjakat a működési költségek levonása után – amennyiben ennek a feltételei fennállnak –, egyedi felosztás formájában a jogosult kiadók között felosztja. Amennyiben a felosztási szabályzat alapján az egyedi jogdíjfelosztás feltételei nem teljesülnek, akkor a Repropress jogdíjalapból pályázati formában a lapkiadó szakma közösségi célkitűzéseit, projektjeit támogatja. Ez rendkívül fontos számunkra, hiszen számtalan kezdeményezésünk van az olvasásra nevelésől kezdve a sajtófesztiválig, amelyek finanszírozását rendkívül szűkös erőforrásokból kell megoldanunk, és a fenti összeg ehhez jelentős előrelépést jelenthet.


A Repropress másik fontos célkitűzése volt alapításakor, hogy elismertesse a napilapkiadók jogosultságát is a reprográfiai díjak tekintetében, hiszen ezt a kiadó kört a szerzői jogi törvény korábban kizárta a jogosulti körből. Egyébként a fenti, kizárólag magáncélú felhasználást érintő körön kívül a kiadóknak vannak rendkívül fajsúlyos szerzői jogi tárgyú problémái is az üzleti célú felhasználások terén: Egyrészt ha a kiadók által fizetett újságírók által előállított szellemi tartalom bárki másnak bármilyen hasznot hajt, akkor alapvető szabálynak kellene lennie, hogy azért a felhasználónak fizetnie kell. Részben erről szólt a „Csak tiszta forrásból” elnevezésű kampány. A publikált cikkeket engedély nélkül felhasználó intézmények és cégek ugyanis jelentős károkat okoznak a lappiacon. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleménye szerint ugyanis az újságcikk törvényi védelem alatt álló szerzői mű, akkor ha eredeti, egyéni gondolatokat, véleményt, vagy összegzést tartalmaz.

Ugyanakkor azok a szerzői jogi védelmi eszközök, melyek alkalmasak a szellemi tulajdon védelmére – ilyen a szomszédos jogi védelem – ugyanis nem terjednek ki a sajtóra. Kiterjednek a televízióra, a rádióra, ott nem lehet formátumokat átvenni és fizetés nélkül használni őket. Viszont nálunk, ha egy cikk szövegét képpel együtt valaki átmásolja az internetre, nincs olyan törvény, ami ezt számon kérhetné. Ha nincs egy megállapodás közöttünk, akkor maximum annyit kérhetünk, hogy írd oda, honnan szerezted. Ha első lépésben sikerül elérnünk, hogy nem csak akkor történik másolás, ha az egyik platformról a másikra, hanem akkor is, ha egyik papírról a másikra történik, akkor ezzel előkészítjük azt, hogy idővel a digitális másolás ellen is fel tudjunk lépni. A Repropress kiváló keretet biztosít, hogy a „Csak tiszta forrásból!” kampányhoz hasonló összkiadói fellépésre is sor kerülhessen a jövőben.

– Több más kudarcra ítélt kezdeményezés mellett az AP is próbálkozott egy hírkövető rendszerrel, amiből végül nem lett semmi – minden jel arra mutat, hogy a szöveges tartalmak digitális disztribúciójának követését nem lehet megvalósítani. Nem tartanak attól, hogy olyan követeléseket fogalmaznak meg, amelyekből nem lehet behajtani semmit? Vagy az az elképzelésük, hogy az aggregátoroknak, online redisztribútoroknak is fizetniük kellene a tartalomszolgáltatóknak?

– Nem tudom, hogy a fizetési kötelezettség-e a legjobb megoldás, de hogy védelem illeti a szerzőt, és a kiadókat, az tény, és az a minimum, hogy ne lehessen engedély nélkül reprodukálni a szellemi termékeket. Meg kell egyezni az egyes szereplőkkel: az aggregátorok mellett például még a keresők is kereskedelmi hasznot hajtanak a tartalomszolgáltatók termékeinek felhasználásával. Ez ma a szegmens fő problémája. Meggyőződésem, hogy azt az iparágat, amelynek szereplői fizetett munkatársakkal állítanak elő tartalmat, amiért felelősséget vállalnak, amiért büntethetők, valamiféle védelem, ad absurdum támogatás illeti meg, hogy ne maradjanak le ebben a digitális transzformációban, és hogy maradjon még nyomtatott, szerkesztett tartalmakat előállító kiadó és olvasó ember a Földön.

Névjegy – Kovács Tibor
Kovács Tibor a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, a Népszabadság igazgatósági tagja, és a Ringier Kiadó tanácsadója. A szakember 2007 és 2010 között a vállalat elnök-vezérigazgatója volt. Előtte 1999-tól 2006-ig a Ringier Kiadó humánpolitikai és vállalati kommunikációs igazgatói, majd lapigazgatói posztját töltötte be, korábban pedig a Clarion Magyarország hr-igazgatójaként, a Pécsi Vízmű humánpolitikai osztályvezetőjeként dolgozott. A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) február 10-én választotta elnökévé Kovács Tibort, aki Kázmér Juditot, a Pannon Lapok Társasága stratégiai ügyvezető igazgatóját váltja a pozícióban.
Tófalvy Tamás
vélemények  hozzászólok
masa.portré
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek