Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
1983. augusztus
Az újságírók társadalmi helyzete 1981-ben
2005. június 9. csütörtök, 19:11
Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának a sajtókutatásokkal foglalkozó 1978-as határozata kötelezte a Tömegkommunikációs Kutatóközpontot, hogy az eddigieknél részletesebben foglalkozzék az újságíró személyével, élet- és munkakörülményeivel, a szerkesztőséggel, mint szervezeti egységgel, a szakmai értékrendszerrel stb. Ezeknek a politikai igényeknek az alapján indult el a magyar újságíró társadalom vizsgálata.
Szecskő Tamás bevezetője
Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának a sajtókutatásokkal foglalkozó 1978-as határozata kötelezte a Tömegkommunikációs Kutatóközpontot, hogy az eddigieknél részletesebben foglalkozzék az újságíró személyével, élet- és munkakörülményeivel, a szerkesztőséggel, mint szervezeti egységgel, a szakmai értékrendszerrel stb. Ezeknek a politikai igényeknek az alapján indult el a magyar újságíró társadalom vizsgálata. (Nem előzmény nélkül, hiszen Ferge Zsuzsa – MTA Szociológiai Intézet – a MÚOSZ Választmánya megbízásából 1968-ban már készített szociológiai elemzést az újságírókról.)
A vizsgálat két lépcsőben történt. Az elsőben a Tömegkommunikációs Kutatóközpont az Újságíró Iskolát végzettek társadalmi és szakmai jellemzőinek elemzését készítette el; majd a vizsgálat körét 1981-ben kiterjesztette az egész aktív újságíró társadalomra.* A kutatást Angelusz Róbert, Békés Ferenc, Nagy Márta és Tímár János végezték.
Az alábbiakban a kutatás lényegesebb megállapításainak az a rövidített változata olvasható, amelyet az Állami Rádió és Televízió Bizottság 1983. június 1-i ülésén vitatott meg. A Bizottság, amelynek a Rádió és a Televízió vezetőin kívül tagjai az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának, az MT Tájékoztatási Hivatalának vezetői, valamint kulturális és közművelődési életünk vezető képviselői is (s a téma tárgyalásánál a MUOSZ vezetői is jelen voltak), állásfoglalásában ajánlotta, hogy "a kiemelkedő fontosságú jelentést tárgyalják meg a MUOSZ Választmányában s a legnagyobb, legfontosabb szerkesztőségekben, és annak megállapításait vegyék figyelembe a konkrét kádertervek elkészítésében is".
A Bizottság a Tömegkommunikációs Kutatóközpont feladataként jelölte meg a kutatási eredmények megfelelő publikálását. Az itt közölt rövid összefoglaláson túl ezért a Jel-Kép idei 3. száma teszi közzé az eredmények bővebb, analitikusabb, mintegy 50 oldalas summázatát, s a Kutatóközpont valamennyi szerkesztőséghez eljuttatta a teljes zárótanulmány két kötetét is. Amennyiben a szerkesztőségi feldolgozáshoz további példányokra lenne szükség, ezeket a Kutatóközpont Kiadói Osztálya (Budapest, 1054 Akadémia u. 17.) postafordultával küldi.
*Az 1981. I. negyedévében végzett adatgyűjtés során 744 személlyel készült interjú. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik – főállásban újságíróként, tömegkommunikációs szervezetben dolgozó – MÚOSZ-tag bekerült a mintába, amely így megfelelően reprezentálja az országos és megyei napilapok, a hetilapok, folyóiratok, az üzemi lapok, valamint az MTI, az MR és az MTV újságíróit.

Társadalmi háttér

Az újságírók a magyar értelmiségnek alig 1 %-át teszik ki, s az elmúlt 15 év rendkívül nagy változásokat hozott e csoport összetételében: az aktív újságírók 53%-a lépett ebben az időszakban a pályára. E 15 év során jelentősen megnőtt az újságírók száma, sokkal több fiatal lett újságíró, mint korábban s ugyanakkor viszonylag kevesen mentek nyugdíjba,

1968-ban a 36-50 évesek középnemzedéke volt túlsúlyban, az újságírók felénél nagyobb része tartozott akkor e korcsoportba, míg 1981-ben már csak 38%. A mai újságíró társadalom történelmi tapasztalatai jellegére világít rá, hogy-csupán 6%-uk volt már 1948-ban is a pályán, 1949-56-ban lett újságíró 21 %-uk s 73%-uk kezdett 1957 óta.

A fiatalabb korcsoportokban rendre több a nő, mint az idősebbekben, de a pálya elnőiesedésérő1 nem lehet beszélni. (Az újságíróknak összesen egyharmada nő.) A nők pályára kerülése a fiatalabb évjáratokban vidéken gyorsabb, mint a fővárosban. Másrészt átlagon felüli arányban dolgoznak újságírónők a rádióban, a hetilapoknál és az üzemi lapoknál. (E szervezetekben a nők aránya mintegy 40%.)

Az országos és a megyei napilapok újságírói körében a három korosztály eléggé kiegyensúlyozott. A rádiónál és az üzemi lapoknál viszont a 35 év alattiak alkotják a legnépesebb csoportot (48, illetve 53%). A televízióban a középkorúak vannak túlsúlyban (38-50 évesek: 48%), míg a 30 év alattiak aránya alig 3%, jelezve, hogy az intézmény szinte elérhetetlen a pályakezdők számára. A hetilapok, folyóiratok és az MTI újságírói állománya mutatja leginkább az elöregedés jeleit (az itt dolgozók 38, illetve 36%-a már elmúlt 50 éves).
Az újságíróknak a szerkesztőség hivatali hierarchiájában elfoglalt helye erősen függ az életkortól. A főszerkesztők és helyetteseik, és a rovatvezetőkön kívüli egyéb vezető beosztásúak 60%-a 50 éven felüli, s az üzemi lapok főszerkesztői közül is majdnem minden második e korcsoportba tartozik. A rovatvezetők között is ritkaság a 30 éves vagy fiatalabb, egyébként e csoport életkorilag kiegyensúlyozott. A munkatársak 2/3 része legfeljebb 40 éves. A vezető beosztásúak között számottevően kisebb a nők aránya, mint általában a pályán.

Az újságírók 35%-ának értelmiségi az apja, 23%-nak. érettségizett, szellemi, 41 %-nak pedig fizikai dolgozó. A korosztályok származás szerinti összetétele azonban jelentősen eltérő. Az 50 éven felüliek 2/3 részének apja fizikai dolgozó, a 30 évnél nem idősebbekbő1 csak 1/4-é. Az értelmiségi származásúak aránya viszont 14%, illetve 53%. Az értelmiségi származásúak pályára kerülése a nagy létszámnövekedéssel jellemezhető 1971-75-ös időszakban aránytalanul nagy volt, azóta növekedett a munkás származású fiatal újságírók aránya. Egészében véve mégis rendkívül erőteljes tendencia a fizikai származásúak aránycsökkenése, amely más értelmiségi pályákhoz képest is szembetűnő és a szakma bezáródásának gyorsuló folyamatát jelzi. (A beosztási összetételben ez úgy jelenik meg, hogy a vezetők körében jóval nagyobb a fizikai származásúak aránya, mint a beosztott újságírók között.)

Az országos napilapoknál és a televíziónál az értelmiségi származásúak aránya közel 50%, a diplomásoknak kedvező kiválasztási rendszer következtében. Az MTI-ben viszont 48% a fizikai származásúak hányada, mert jórészt akkor kerültek a pályára, amikor tipikus volt a származás szerinti szelekció. Az üzemi lapoknál tapasztalható még a fizikai származásúak nagy súlya (49%), ami viszont e lapok presztízsével is összefügg.

1968-ban az újságírók 46%-ának volt egyetemi, főiskolai diplomája, 1987-ben pedig már 64%-uknak. (Ezek az arányok nem tartalmazzák a csak MLEE diplomával rendelkezők hányadát. A marxista esti egyetem - a kutatási eredmények szerint - inkább hagyományos diploma-helyettesítő, mintsem politikai kulturáltságot növelő funkciót tölt be. Különösen szembetűnő e tendencia a 30 évesek és fiatalabbak körében.) A diplomások 2/3 része bölcsészkart végzett. 1/10 részük közgazdasági képzettségű. A humán végzettségűek aránya a fiatalabb korcsoportokban sem csökken. A közgazdasági végzettség viszonylag igen magas arányú a vezető beosztásúak között illetve a rádiónál, az MTI-nél és a hetilapoknál. A műszaki, természettudományi képzettségűek kis csoportjának jelentős része az üzemi lapoknál dolgozik. A főszerkesztők, főmunkatársak és az üzemi lapok főszerkesztői közül majdnem minden második esti, levelező tagozaton szerzett diplomát, míg a rovatvezetők, munkatársak körében ez az arány 1/3.


Munkás életút, mozgás a pályán

A pályán lévő újságírók 60%-a más munkaterületrő1 került át a tömegkommunikációba. (1/4 részük korábban fizikai munkás, 1/4 részük középszintű munkakörű, 1/10-ük pedig értelmiségi volt.) Az értelmiségi származásúak, a 30 évnél nem idősebbek és a nők körében viszont átlagon felüli azok aránya, akik szerkesztőségben kezdtek el dolgozni. A társadalmilag előnyösebb származás már korábban is könnyebb pályára kerülési lehetőségeket teremtett, másrészt a fiatalok egyre rövidebb, kevesebb "kitérővel" válnak újságíróvá.

Minden második újságírónak üzemi vagy megyei lap szerkesztősége jelentette a pályán az első munkahelyet, s e két laptípus jelentősége - különösen az üzemi lapoké - egyre növekszik. (Az 50 éven felüliek közül 38%, a legfeljebb 30 évesek körében viszont 57% kezdte újságírói pályáját ilyen lapoknál.) Első újságírói munkahelyként harmadik legfontosabbnak a hetilapok látszanak, az újságírók 17%-a kezdte így pályáját. Valójában ez csak egy múltbeli helyzet visszfénye, hiszen az 50 év felettiek körében 22% ez az arány, a legfeljebb 30 évesek esetében viszont már csak 8%. A többi tömegkommunikációs intézménytípust az jellemzi, különösen a televíziót, hogy viszonylag kevés abszolút pályakezdőt alkalmaznak. (A rádiónál 1971 óta, a központi napilapoknál 1975 óta mutatkozik más tendencia.)

A diplomás és nem diplomás újságírók pályakezdése lényegesen eltér. Az egyetemet, főiskolát végzetteknek csak 15%-a kezdett üzemi lapnál, s 41%-uk valamelyik központi tömegkommunikációs intézményben indult el a pályán. A diplomával nem rendelkezők körében viszont 25-25% a két megfelelő arány.

Pályára kerülésük után az újságírók átlagosan 2,2 munkahelyen dolgoztak, ami arra utal, hogy a pályaközi mobilitás alacsony. Az újságírók csaknem fele ma is ugyanazon a munkahelyen dolgozik, ahol pályáját kezdte. (Más oldalról nézve: újságíróvá válásuk előtt, általában elég rövid időszak alatt többször változtattak munkahelyet, mint a tömegkommunikációban eltöltött sokkal hosszabb periódusban.) Az idősebbek által betöltött újságírói munkahelyek száma csak a Budapesten dolgozók körében magasabb érdemlegesen, mint a fiataloké. (Sokan kerültek fel közülük megyei lapoktól a központi tömegkommunikációs eszközökhöz, míg a Budapestrő1 vidékre kerülés ritka jelenség.)

Még ritkább az olyan mozgás a pályán, amely egyfajta tömegkommunikációs intézménytípustól másfajta felé irányulna. Az újságíróknak mindössze 1/3 része változtatott akár csak egyszer is intézménytípust. Ez az alacsony arány egyaránt mutatja az újságírók egy részének csekély mobilitási hajlandóságát, jelenlegi munkahelyével való viszonylagos elégedettségét és a munkahely változtatás nehézségeit. A tömegkommunikációs intézménytípus változtatásának gyakorisága igen jelentősen függ attól, hogy ki, hol kezdte a pályáját. A hetilapoknál indulók 45%-a, az üzemi és országos napilapoknál kezdők 40-40%-a, a megyei lapoknál pályára lépőknek pedig 32%-a változtatott intézménytípust. Az MTI-nél, illetve a rádiónál kezdők körében e csoport már alig több 20%-nál míg a televízióban kezdettek között mindössze 7%.

Az intézménytípus változtatását döntően az jellemzi, hogy egymáshoz valamilyen szempontból közeli, hasonló intézmények között zajlik le. Az üzemi lapok és a megyei lapok különösen fontos szerepet játszanak egymás munkaerő-ellátásában. Hasonló kölcsönviszony mutatkozik az országos napilapok és a hetilapok között. Egyirányú kapcsolatról lehet viszont beszélni a rádió és a televízió esetében: a jelenleg televízióban dolgozók közel fele a rádióban kezdett, fordított eset viszont alig fordul e1ő.

Az egyes intézmények közötti mozgásokat jellemezhetjük azzal is, hogy mely intézményeknél tipikus az odaáramló, illetve az eláramló munkaerő. A "szívó" hatás tekintetében a következő rangsor mutatkozik: 1. Televízió; 2. országos napilapok; 3. Rádió; 4. MTI; 5. hetilapok; 6. üzemi lapok; 7. megyei lapok.

Jövedelmi viszonyok

Az újságírók alapkeresete 1981-ben havi 5400.- Ft volt, ami a diplomások országos átlagához mérten alacsonynak mondható. Ugyanakkor, az újságírói alapbérek kisebb mértékben differenciálódnak, mint más diplomás csoportokban. (A diplomás és az alacsonyabb végzettségű újságírók alapfizetése között nincs számottevő különbség, ezért az összehasonlítások jogosultak.)

Az alapbérek alakulásában a messze legjelentősebb meghatározó tényező az életkor, ami a pályán eltöltött idővel szorosan összefügg. Az életkor sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a beosztás, a budapesti, illetve vidéki munkahely a nem, vagy a párttagság. (A legfeljebb 30 évesek átlagos alapbére 1981-ben 3950,- Ft volt, az 50 év felettieké 6550,- Ft.) A közlési eszközök szerint mutatkozó különbségek - üzemi lapoknál havi 4150.- Ft, a legjobb helyzetű rádiósok 6850,- Ft-jával szemben - döntően éppúgy az életkor szerinti eltérésekre vezethetők vissza, mint például a beosztás szerinti differenciák. (Gyakornokok: 3500,- Ft, munkatársak: 4850,- Ft, üzemi lapok főszerkesztői: 5400,- Ft, rovatvezetők: 6200,-Ft, főszerkesztők, főmunkatársak: 7400,-7500,- Ft.)

Az újságírók 98%-a hozzájut valamilyen - szakmai szerepkörön belüli - egyéb jövedelemhez. (Ebbe beleértendőek a prémiumok, jutalmak, a saját munkahelyen többletmunkával szerzett kiegészítő jövedelmek, a más tömegkommunikációs szervezetnél végzett „külsőzés” honoráriuma.) Az egyéb jövedelmek átlaga 2500,- Ft, a személyek szerinti különbségek azonban rendkívül nagyok. (A legkisebb kiegészítő jövedelemmel rendelkező 20%-os csoportban havi 400,- Ft volt a külön kereset, a legnagyobbal rendelkező 20%-ban viszont 5950,- Ft.) Míg tehát az alapbéreket a szokatlanul kis differenciáltság, addig az egyéb kereseteket a kivételesen nagy differenciáltság jellemzi. Az egyéb kereseti lehetőségek nem kompenzálják, hanem növelik a jövedelmi különbségeket. Az egyéb jövedelmek nagysága – a vizsgálatba bevont tényezők közül – leginkább az alapbértől függ: minél nagyobb az alapbér, annál nagyobb az egyéb jövedelmek összege. (Ez az összefüggés minden intézménytípusban érvényesül, a televízió kivételével.) Megfigyelhető továbbá, hogy jelentős különbség van a férfiak és a nők egyéb jövedelmeinek nagysága között is, az utóbbiak hátrányára.

Az egyéb jövedelmek összegéből mintegy 25%-ot tesznek ki a jutalmak, prémiumok, 37%-ot a saját munkahelyen többletmunkával szerzett jövedelmek és 38%-ot a „külsőzésért” kapott honoráriumok. A fiatalabb újságírók azonban nagyobb arányban jutnak kiegészítő jövedelemhez „külsőzés” révén, míg az idősebbek esetében mind nagyobb a prémiumok, jutalmak hányada. Egészében véve, a prémiumok, jutalmak elosztási rendszere végül is úgy működik, hogy az életkor nagy szerepet játszik az összegek alakulásában. A „külsőzésben” és a saját munkahelyen végzett többletmunkából szerzett jövedelemben az életkor aránylag csekély jelentőségű.

A mellékjövedelmek tekintetében legalacsonyabb 40%-os csoport leginkább „külsőzéssel” egészíti ki alapbérét, a következő 40%-os csoport a saját munkahelyen végzett többletmunkával, míg a legkedvezőbb helyzetű 20%-nál a prémiumok, jutalmak a legjelentősebbek.

Az újságírók átlagos összkeresete havi 7900,- Ft. Ennek elemzése is az életkor átütő jelentőségére mutat rá. A második legerősebb meghatározó tényező a nem, majd pedig egyenlő mértékben játszik szerepet a beosztás és a lakóhely.
Az összkereseten belül az alapbér aránya a televízióban a legkisebb (59%), valamivel magasabb az országos napilapoknál és a hetilapoknál (65-66%), míg a többi intézménytípusban 70-73%-ot tesz ki.

Családi körülmények, lakáshelyzet

Az újságírók 79%-a házas, 11 %-a elvált, 8%-a nőtlen, hajadon. Az elváltak hányada mind az országos adatokhoz, mind a más értelmiségi csoportokban tapasztalható helyzethez képest rendkívül magas. Ez mindenekelőtt abból adódik, hogy az újságírónők 21 %-a (ezen belül a fizikai származásúak 27%-a, a Budapesten lakók 24%-a) vált el. (A férfiak közül csupán 7%.)
Az újságírónők 64%-a van férjnél, s csaknem kizárólag értelmiségi a házastársuk. A férfiak 85%-a házas és közel 2/3 részük felesége értelmiségi. Mind a nőkre, mind pedig különösen a férfiakra jellemző, hogy ritka az azonos foglalkozású házastárs, sokkal ritkább, mint például az orvosok, jogászok, színészek között.

Az újságíróknak átlagosan 1,2 gyermeke van, a leggyakoribb az egy gyermekes család. (A férfiak gyermekeinek száma 1.3, míg a nőké 1.0 alatt marad. A férfiak 1/5 részének, a nők 1/3-ának egyáltalán nincsen gyermeke.) Az újságírók gyermekei, felnövekedve nagyobb arányban lesznek értelmiségiek, mint más értelmiségi csoportok gyermekei.

Az újságírók 41-41%-ának saját tulajdonú, illetve főbérleti lakása van. Majdnem minden ötödik újságírónak azonban rendezetlen a lakáshelyzete (családtagként, albérlőként stb. lakik).
Az újságírók 21 %-a egy-másfél szobában lakik, 48%-a két-, két és fél, 31%-uk három, vagy több szobában, 40 éves korig az újságírók keresete nemigen befolyásolja a rendelkezésre álló szobák számát, ami sokkal inkább attól függ, hogy a szülők mennyire tudják, tudták támogatni a fiatalokat. A 40 év felettiek körében a magasabb jövedelem egyben valamivel jobb lakáskörülményeket is jelent, de a kapcsolat nem túl szoros.

A lakáshelyzetet összefoglalóan úgy lehet jellemezni, hogy a rosszabb jövedelmi helyzetű fiatalabb generációknak, illetve a vidékről, a fővárosba kerülő újságíróknak egyre inkább a nagyobb anyagi megterhelést jelentő, saját tulajdonú lakás megszerzése jelent csak megoldást. (A főszerkesztők, főmunkatársak mintegy 70%-ban laknak főbérletben, míg a munkatársak, rovatvezetők csak 35-39%-ban.) A kisvárosból, faluról Budapestre kerülő újságírók pedig a nagyobb ráfordításért is csak rosszabb körülményeket tudnak maguknak megteremteni. Nagyon kézenfekvő, hogy az újságírók alacsony szintű pályaközi mobilitásában erős fékező tényező lakás.

A munkafeltételek, a munkahelyi légkör megítélése

Tizenkét tényező értékelése révén válaszoltak a vizsgálatban az újságírók a munkafeltételek, munkahelyi légkör problémakörére. Egészében véve elégedettek voltak a végzett munka érdekességével; változatosságával; a kollégákkal; a közvetlen vezetők szakmai hozzáértésével. Közepesen elégedettek voltak a szerkesztőségi légkörrel, a szerkesztőségi demokráciával, a segéderők számával, az újságírók tájékoztatásával, a munka tárgyi-technikai feltételeivel, a hierarchikus előrejutás lehetőségeivel és a munkahelyi elhelyezés sűrűségével. Viszonylag elégedetlenek voltak viszont a keresetekkel és a külföldi utazás lehetőségeivel. A 12 szempont alapján képzett összevont mutató szerint az újságírók 34%-a elégedett a munkafeltételekkel, 30% közepesen elégedett és 36% viszonylag elégedetlen.

A 40 éven aluliak között a viszonylag elégedetlenek alkotják a legnagyobb csoportot (44%). míg az idősebbek körében az elégedettek. A fiatalabbak és az idősebbek hasonló helyen látják a problémákat, és nagyjából hasonló dolgokat tekintenek leginkább megoldottnak is, de a fiatalok szinte minden konkrét kérdésben negatívabban ítélik meg a helyzetet az idősebbeknél. Ezen belül a diplomások között számottevően több a viszonylag elégedetlen, mint az alacsonyabb végzettségű újságírók körében.

Minden tömegkommunikációs intézménynél érvényesül a fiatalok és az idősebbek eltérő helyzetértékelése. Ezt is figyelembe véve, a televízióban és az üzemi lapoknál a legnagyobb a viszonylag elégedetlenek csoportja (43-45%), s legkisebb a rádióban és az MTI-nél (26-27%).
Az újságírók 28%-a említette, hogy felmerül benne a munkahely változtatás gondolata. A munkafeltételekkel viszonylag elégedetlenek körében ez az arány 45%. Más oldalról, míg a gyakornokok 56%-át és a munkatársak 32%-os hányadát foglalkoztatja a probléma, a főszerkesztők és a főmunkatársak körében ez csak 10-11 %-ról mondható el.

Az újságírói autonómia kérdései

A vizsgálat során a kutatók azt értették szerkesztőségi autonómián, hogy mennyire rendelkezik a közlési intézmény önálló döntési jogkörrel az önálló arculat, saját koncepció kialakítására - a meghatározó alapelveken belül. Négy idevágó kérdés összevont elemzése alapján az újságírók 40%-a elégedett a szerkesztőségi autonómiával, 22% ambivalens, 38% pedig elégedetlen. Az elégedetlenek hányada erősen összefügg az életkorral (legfeljebb 30 évesnél: 52%, 50 év felettiek között: 28%), ami részben tükrözi a helyzetmegítélés beosztással való összefüggését is. (A gyakornokok körében az elégedetlenek hányada 47%, a munkatársak között 42%, a főszerkesztők közül 38%, a főmunkatársakból pedig 28%.) Intézmény típus szerint vizsgálva a Televízió, Rádió és a központi napilapok munkatársai kérdőjelezik meg leginkább a szerkesztőségi autonómia létét. (Az elégedetlenek hányada 52-42 %). A szerkesztőségi autonómia megítélése erősen kapcsolódik a munkafeltételek értékeléséhez, a kétféle problémakör negatív megítélése együtt jár, akár csak a pozitív értékelések is.

Az újságíró egyéni-szakmai autonómiájának megítélését a kutatók azon keresztül közelítették meg, hogy milyennek látják lehetőségeiket, mozgásterüket a témák kiválasztásában és kommentálásában. A témaválasztás lehetőségeit az újságírók 42%-a tartja nagynak, 47%-a közepesnek és 11 %-uk kicsinek. A kommentálás lehetőségeit viszont már 60%-uk tekinti nagynak, 30% közepesnek és 11 %-uk kicsinek.

A vizsgálat eredményei arra mutatnak, hogy az újságírók lényegesen kedvezőtlenebbül ítélik meg a szerkesztőségi autonómia helyzetét, mint saját szakmai autonómiájukét. Másrészt: az egyéni autonómia kedvezőtlen megítélése hozzájárul a szerkesztőség döntési lehetőségeinek negatívabb értékeléséhez.

Vélemények a tömegkommunikáció funkcióiról

A kutatók kilenc kérdéssel vizsgálták, hogy az újságírók szerint tömegkommunikációnkban minek „kellene a jövőben fokozottabban érvényesülnie?”. A „közönség hiteles tájékoztatását” választotta az újságírók 63%-a, a "hiányosságok, problémák bemutatását, a visszásságok leleplezését" 46%, a ..közvéleményben előforduló fontosabb álláspontok közvetítését" 41 %, az "emberek véleményének alakítását" 37%, a „döntéshozó szervek feletti társadalmi ellenőrzést” 30%, míg az „emberek biztonságérzetének növelését”, „az elért eredmények bemutatását” és a „szórakoztatás biztosítását” 11-18% választotta.

E vélemények alapján az újságírókat négy csoportba lehetett osztani. A kritikai funkciókat erősen hangsúlyozók csoportja 40%-osnak bizonyult, a kritikai funkciókat mérsékelten hangsúlyozóké 17%-os volt, 16% válaszaiban a stabilizáló funkciók voltak erősen hangsúlyosak, míg 27%-uk véleménye eléggé heterogén volt.

Valamennyi korcsoportban azok alkották a legnagyobb csoportot, akik a kritikai funkciók növelését erősen hangsúlyozták, de míg a legfeljebb 40 évesek között ez az arány jó 50%, addig az idősebbek csoportjában csak 33%. Másrészt, a főszerkesztők és az üzemi lapok főszerkesztői 27-37%-os arányban hangsúlyozták a tömegkommunikáció stabilizáló funkcióinak további növelését, ami 2-3-szor olyan magas hányad, mint a többi beosztás esetében.
Magyar Sajtó (1983/augusztus)
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek