Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
1988. november
A titok határai
Régi és új törvény
2005. augusztus 8. hétfő, 14:10
A jogot nem lehet a tényleges hatalmi viszonyoktól elvonatkoztatni – nyilatkozta 1988-ban az információs jog elismert szakértője a nyilvánosság korlátait elemezve. A Masa.Retró rovatban: Sólyom László.
– Mit ért Ön sajtószabadságon?
- A sajtószabadság hagyományos felfogásán – felelte dr. Sólyom László (ELTE), a polgári jog egyetemi tanára, az információs jog elismert szakértője és kutatója, aki kidolgozója volt az információs jogról készülő törvény tervezetének – azt szokták érteni, hogy bárki alapíthat lapot, abban azt közöl, ami neki jólesik, tehát se a lap indítását, se a lap tartalmát tekintve nincsen cenzúra. Módja van a lap működtetéséhez szükséges anyagi feltételeket biztosítani, vehet papírt, megvan a nyomdai háttér és tudja terjeszteni.

– Beszélgetésünk tárgya, a most életben lévő sajtótörvény egyik paragrafusa, amely tájékoztatási kötelezettséget ír elő. Ez a tájékoztatási kötelezettség azonban számos ok folytán megtagadható.
- Valóban, hiszen csak előírja az általános tájékoztatási kötelezettséget, de megtagadásának nincsen semmilyen szankciója.

Magánszféra, közérdek

– Nemcsak szankciója nincsen, hanem ismereteim szerint ez a paragrafus – nem kimondva és nem leírva, de a dolog gyakorlatában – „kivédhető” a személyiségi jog védelmére hivatkozva. Mert azt, hogy a nevemmel felruházott információt adjak, ennek alapján megtagadhatom.
- Az információadás kötelezettsége csak a közérdekű információkra vonatkozik. A törvény szerint ugyanis állami szervek, gazdálkodó szervezetek, társadalmi szervezetek és egyesületek kötelesek felvilágosítást adni az újságírónak. Ha tehát Ön a vállalatvezetőt arról kérdezi, miért bukott meg a vállalat, eleve nem az igazgatóról, mint magánemberről és nem az ő személyiségi jogairól van szó, hanem a vállalatéról. Az igazgató tehát nem hivatkozhat személyiségi jogaira. A sajtótörvény egyébként a vállalat személyiségét is védi: hiszen például üzleti titkot nemcsak nem kell kiadni, hanem egyenesen tilos. Kérdés persze, hogy hol van a felsorolt szervek védett magánszférájának a határa. Mert mondhatja a rosszul menő vállalat, hogy egyáltalán nem akarja, hogy neve a sajtóban szerepeljen. Erre viszont, a sajtótörvényre hivatkozva, az újságíró bírósághoz fordulhat, s a bíróság dolga lesz eldönteni, mely információk kiadását indokolja a közérdek, melyeket tart vissza jogosan a vállalat. Elvileg nemcsak attól lesz közérdekű az információ, ha például a város foglalkoztatási helyzetét érinti, munkanélküliséggel fenyeget. Lehet amellett is érvelni, hogy az ország gazdasági állapotának megítéléséhez részletes egyedi információkra is szükségük van az embereknek, s nem lehet őket csak a hivatalos értékelésekre és összegezésekre utalni. Hogy ma egy bíróság hol húzná meg a magán- és közszféra határát, nem tudom megmondani, ilyen per ugyanis tudomásom szerint még nem indult.

– Ön azt mondta az imént, hogy az egész sajtótörvényt most nem olvasta el újra, dehát amúgy is látni fogja ezt az interjút. Ugye, nem jegyzetelek, hanem szavait magnetofonra rögzítem. Ha nem mutatom meg, miért vagyok én elmarasztalható, vagy egyáltalán elmarasztalható vagyok-e? Önnek milyen jogai vannak ennek kapcsán, miután itt ülünk és nyilatkozik?
– Nekem itt szerencsére nagyon sok jogom van. Először is jogom van a saját hangomhoz, amit most éppen rögzít. Ezt a hangfelvételt csakis az én beleegyezésemmel hozhatja nyilvánosságra. Márpedig nincs semmi különbség, akár nyomtatásban teszi közzé, akár pedig lejátssza valahol, akár rádióban, akár magántársaságban. Tehát ha én nem járultam hozzá, akkor személyiségi jogomat sérti meg és követelhetem, hogy adja nekem ide a kazettát, úgy ahogy van. Sőt kártérítést is kérhetek, ha igazolom, hogy volt belőle károm.

Önrendelkezés

– Ha én ezt a beszélgetést csak leírom, és úgy fogalmazom meg, hogy én jártam Önnél, beszélgettünk és ebből ezt meg ezt szűrtem le, akkor jogszerűen járok el vagy jogtalanul? Önnekjoga van-e tiltakozni vagy nincs?
– Ha nem szó szerint idéz, akkor a jogi helyzet azon múlik, hogy véleményem lényegét pontosan adja-e vissza. A kockázat nagy, nekem is tudnom kell, amikor belemegyek ebbe a beszélgetésbe, és jár a magnó, hogy rizikót vállalok, mert ebből valami csak nyilvánosságra kerül.

– Az nem hangozhat el, hogy én magának nem nyilatkozhatom?
– Mint a beszélgetés elején már szó volt róla, „közület” szájából nem.

– Magánszemélynek ilyen kötelezettsége nincs?
– A magánszemélyre érvényes az a bizonyos önrendelkezési jog, amely szerint senkinek sem köteles nyilatkozni.

– Ebből kiindulva elképzelhető, hogy ezt az információ megadási kötelezettséget, amit a sajtótörvény mond, végül is ilyen alapon korlátozom?
– Nem! Azt kell azonban mondanom, hogy nem a személyiségi jogvédelem okozza, hogy az állami és társadalmi szervezetek felvilágosításadási kötelezettsége írott malaszt maradt. A tényleges hatalmi viszonyok miatt nem megy perre az újságíró, ha egy párt- vagy állami vezető nem áll szóba vele. S ugyancsak e viszonyokra jellemző, hogy ha az újságíró az elutasítás tényét megírja – hiszen ez jogában áll –, akkor sem történik semmi.

– Segíthet-e ezen a helyzeten a törvényhozás?
– A hatályos sajtótörvény csak csekély mértékben járul hozzá a sajtószabadság kiépítéséhez. De ezeken a kereteken belül, és beszélgetésünk szűkebb témájában is, el tudok képzelni változásokat. A magán- és közszféra elválasztása, amiről végül is eddig beszéltünk, merev és formális. Miért lenne köteles mindenki, aki nem magánember, mindenről nyilatkozni? Az egyesületek és vállalatok többségének belső ügyeit egyáltalán nem érzem a közre tartozónak. Az a jó, ha a mérleg közzétételére a piac ösztönzi a vállalkozást. Ezzel szemben a tényleges hatalom szerveinek teljesen nyilvánosan és áttetszően kell működniük: őket nem ellenőrzi sem a piac, sem a presztízs piaca, amely egy egyesületet információadásra késztethet. A modern demokráciákban az állami hivatalokat a törvény kötelezi arra, hogy minden rendelkezésükre álló információt bármely kérelmezőnek kiadjanak. Ez nálunk is alapkövetelmény kellene, hogy legyen. A sajtótörvényre ebből az tartozna, hogy nemcsak az újságírónak lenne kötelező információt adni, hanem mindenkinek. Másrészt a visszatartható információk meghatározását nem szabadna a felvilágosításra kötelezettre hagyni: ma ugyanis a hivatal maga minősítheti titkosnak ügyeit Én csak a magántitkot tartanám feltétlen tiszteletben, más esetben lehetővé tenném, hogy a titkossá minősítést bíróság felülvizsgálja. Egy ilyen általános úgynevezett „aktanyilvánosság” legnagyobb haszonélvezője ugyanis a sajtó lenne.

Titkos iratok

– A készülő információs törvény mennyiben tervezi tágítani az információadás határait?
– Az egyik irányban forradalmian tágítaná, mert egyszerűen nemcsak újságíróknak, hanem mindenkinek megadná a kérdezési jogot, illetve sokkal inkább fordítva kell fogalmazni: mindenkivel szemben válaszadási kötelezettséget írna elő, amennyiben igazgatási, állami szervekről van szó. Tehát az összes hivatal minden adatot köteles kiadni, kivéve, ami másnak a személyes adata, mert ahhoz az illetőt meg kell kérdezni, illetőleg a formális titkokat.

– Az információs törvény előkészítése során nem merült fel az a gondolat, hogy a titkos iratok három kategóriáját is felül kell vizsgálni?
– Itt nem. Az eddigi munka során az információszabadság, tehát az adott szolgáltatási kötelezettség csak alapelvként szerepel, még nincs kifejtve. Pillanatnyilag sokkal részletesebb az ún. adatvédelmi rész. Tehát személyes adatok védelme. Itt be kellett vezetni olyan új kategóriákat, amelyek ismeretlenek voltak a magyar jogban. Például az információs önrendelkezésnek az alapelvét, azaz, hogy mindenki maga rendelkezik az Őt érintŐ adatok felett.

– Ha én ma bemegyek az OTP-be és kérek személyi kölcsönt, vagy elmegyek egy szerkesztőségbe a tisztes honoráriumomért, és kérik a személyi számomat, akkor ők jogszerűen járnak el?
– Igazából nincs joguk követelni a személyi számot. A népességnyilvántartásról szóló törvényben van kimondva, hogy ezt csakis igazgatási szervek, továbbá bíróság, ügyészség, tehát az igazságszolgáltatás szervei tehetik. Másnak nincs joga követelni. Az OTP-vel Ön szerződést köt, és annak a szerződésnek az egyik feltétele, hogy az OTP kéri a személyi számát. Más kérdés, hogy a szerződés feltételeit az OTP diktálja. Önnek nincs esélye arra, hogy ne az űrlap szerint szerződjön, hanem egyedi szerződést kössenek Önnel, a konkrét ügyben kialkudott feltételekkel. Ez tehát a gazdasági kiszolgáltatottság kérdése, vagyis megint oda térhetnénk vissza, amit a nyilvánosság érvényesüléséről mondtam: a jogot nem lehet a tényleges hatalmi viszonyoktól elvonatkoztatni.
Fellegi Tamás
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek