Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. november 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
1978. október
Reklám és etika
2005. október 3. hétfő, 16:42
Évek óta gondot okoz az újságírók körében az, hogy milyen mértékig fogadható el a valamely lapnál főfoglalkozású munkakörben újságíró munkatársként dolgozó reklámszerkesztői, illetve reklámszövegírói tevékenysége. Ezen a gondon próbált enyhíteni a MUOSZ Választmánya, amikor 1977. augusztus 29-én meghatározta irányelveiben, hogy milyen mértékig folytathat reklámtevékenységet az újságíró, és mely ponton túl tekintendő etikai vétségnek a tevékenysége.
Az irányelvek érvényesítése többé-kevésbé rendet teremtett a szakmában, de hogy nem teljesen, arra utal az az ügy, amelyet júniusban tárgyalt az Etikai Bizottság. Ezt az ügyet szeretném ismertetni többek okulására. Kollégánk nevének említése nélkül, hiszen munkahelyén már megkapta fegyelmi büntetését és az Etikai Bizottság is elmarasztalta jogerősen.

A fegyelmi ügy

Az ügy főszereplője az egyik sajtóosztály vezetője, akinek kötelessége volt a szerv folyóiratát is szerkeszteni. Tehát egy időszaki lapnak a főszerkesztője is volt. Az etikai ügy kiinduló alapja egy vállalati fegyelmi határozat volt.

A fegyelmi eljárás során azt állapították meg, hogy kollégánk 1976-ban és 1977-ben mellékállásban szerkesztette a szerv lapjainak (ez a szerv ugyanis a már említett folyóiraton kívül több más lapot is megjelentetett) hirdetési célszámait, ami az újságíró beosztásával összeférhetetlen és bizonyos párhuzamosságok megteremtésére adott okot. A fegyelmi határozat azt is megállapította, hogy a munkájáért fizetett díjazás nem mindig állt arányban a végzett szerkesztői munkával.

A fegyelmi határozat azt is terhére rótta, hogy az általa vezetett sajtóosztályon olyan mellékállás létesítését kezdeményezte, amely az előbb említett munkával kapcsolatos összefonódásra utal, ezért összeférhetetlen. Végül a harmadik pontja az volt a fegyelmi határozatnak, hogy szabálytalanul, engedély nélkül a szervhez tartozó egyik vállalatnál is mellékállást vállalt.
A fegyelmi eljárás jogerősen lezárult, az előbb vázolt tények azonban – az Etikai Bizottság megállapítása szerint – etikai vétséget is jelentenek és ezért került sor az etikai eljárásra is.

Etikai vétség – engedéllyel

Az etikai Eljáró Tanács az újságíró magatartását nem jogi szempontból vizsgálta, hanem elsősorban etikai szempontból mérlegelte. Így a tények alapján megállapította: függetlenül attól, hogy formálisan volt-e engedélye az említett kiadványok szerkesztésére, másodállásainak vállalására, az általa vezetett sajtóosztályon általa kezdeményezett és összefonódásra alkalmat adó tanácsadói mellékállás létesítésére, tisztában kellett volna lennie azzal, hogy mindez nem fér össze a vezető beosztású újságírókra érvényes szigorú etikai szabályokkal.

Mint főszerkesztő, és mint a szerv lapjainak egyik elvi irányítója, akkor sem halmozhatott volna fel ekkora mennyiségű reklámszerkesztői különmunkát a felügyelete alatt álló lapok égisze alatt, ha ennek a munkának az elvégzésére – amint azt az eljárás során állította – nem talált megfelelő embert.

Az, hogy ilyen nagy mennyiségű reklám-, illetve vállalati propagandamunkát végzett, joggal kelti azt a látszatot, hogy a megbízásokat nem pusztán ténylegesen elismert szakmai hozzáértésének, rátermettségének, hanem vezető beosztásának, befolyásának köszönheti.

Magatartása kifogásolható ezért etikailag is, mert amikor ilyen feltételezésekre okot adott, a sajtó tisztaságára vetett árnyékot, tekintet nélkül arra, hogy ténylegesen élt-e befolyásával. Ez a megállapítás vonatkozik arra is, hogy kollégánk két ízben is elfogadott drága ajándékokat az egyik külföldi légitársaságtól.

Az anyagi arány nem etikai kérdés

Az eljárás során felmerült az a kérdés, hogy a reklámtevékenységért kifizetett honorárium nem áll arányban a kollégánk által elvégzett munkával. Ezzel kapcsolatban az Eljáró Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel erre a díjazásra jelenleg nincs érvényes, tételes tarifa, nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a végzett munkával arányban áll-e a kifizetett honorárium.

Az Eljáró Tanács mellőzte annak eldöntését is, hogy az újságíró rosszhiszeműen vette-e fel a párhuzamosan kiutalt, tehát jogtalan honoráriumot, mert ennek megállapítására a kifizetést eszközlő, a lapot kiadó vállalat illetékes. Az etikai Eljáró Tanács a határozatának indokolásában igen lényeges elvi megállapítást is kifejtett, amikor megállapította: „Noha – összhangban a MUOSZ Választmányának 1977. augusztus 29-én elfogadott irányelveivel – ma még (megfelelő szakemberek hiánya miatt) szükség van arra, hogy újságírók reklámszövegeket írjanak vagy reklám-kiadványokat szerkesszenek, etikailag megengedhetetlen, hogy egy főszerkesztő melléktevékenységének túlnyomó részét a reklám- és vállalati propaganda területén fejtse ki.”

Az Eljáró Tanács ezek figyelembevételével hozta meg határozatát, amelyben szigorú megrovásban részesítette kollégánkat. Súlyosbító körülményként értékelte, hogy kollégánk vezető beosztású újságíró létére tanúsított etikailag kifogásolható magatartást, azt viszont javára értékelte, hogy az ügy tárgyalása során nagyrészt belátta, mennyiben tanúsított etikailag helytelen magatartást. A határozat egyébként már jogerős.

Az Eljáró Tanács fentebb szó szerint idézett elvi megállapítása önmagáért beszél, komolyan intő tanulságként.
Dr. Szegő Tamás
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek